Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Henry Rider Haggard: Cleopatra_EPUB

Henry Rider Haggard: Cleopatra_EPUB
990 Ft990

Antonius és Cleopatra nagy szerelméről mindenkinek talán Liz Taylor és Richard Burton alakítása és filmje jut eszébe. Persze a filmet és a történetet jól ismerjük, de mi lett volna, ha... Az ilyen jellegű mondatoknak a történelemben nincs, de egy író fantáziájában igenis van értelme.
Ugyanis Rider Haggard egy "titokzatos" egyiptomi királyt is belesző a történetbe, Harmachis-t, akinek feladata, hgy Egyiptom ősi kultúráját védje meg, és ölje meg a "macedón trónbitrolót", azaz Cleopatrát. Sikerrel épül be a királynő udvarába, ám mikor a cselekvésre kerül sor, beüt a krach: végzetesen beleszeret Cleopatrába. Mi lesz a küldetéssel? Mi lesz vele? Eljut a merényletig? Ezekről az érdekes lehetőségekről szól ez a lebilincselően izgalmas kalandregény, melynek olvasása során mély ismereteket szerezhetünk Egyiptom ősi kultúrájáról, melyért - amúgy - Haggard rajongott.

  • Részlet az e-könyvből:

     

    HARMADIK FEJEZET
    Harmachis bejut a palotába - miként vonta magával Paulust a kapun -
    Cleopatra álma - Harmachis bemutatja bűvészetét

    Másnap a csillagjósok és bűvészek módjára hosszú és lebegő ruhát öltöttem magamra, fejembe nyomtam a csillagképekkel hímzett süveget, övemben írószereket, s egy misztikus jegyekkel, jelvényekkel teleírt papirusztekercset vittem. Kezemben elefántcsont végű ébenfapálcát tartottam, olyasmit, amilyent a papok és a varázslók használnak. Mivel Annuban sok titkot sajátítottam el, a varázslók között előkelő helyet foglaltam el; az a kézügyesség, ami még hiányzott, megjön majd a gyakorlattal. Nem szerettem ezt a mesterséget, s a közönséges bűvészetet megvetem, ezért kissé szégyenkezve indultam útnak Bruchiumon át a Lahiason lévő palota felé. Sepa bátyám elkísért. Elhagyva a szfinxek sorfalát, végre megérkeztünk a nagy márványkapuhoz és ahhoz a bronzajtóhoz, amelyen belül az őrház van. Bátyám itt elvált tőlem, és buzgón imádkozott az istenekhez, hogy ne essék bajom. Nyugodtan közeledtem a kapuhoz. Amint odaértem, a gall őrök utamat állták, nyers hangon megkérdezték, mi a nevem, foglalkozásom, vallatóra fogtak, hogy mi járatban vagyok. Megmondtam, hogy a nevem Harmachis, csillagjós vagyok és Charmionnal, a királynő udvarhölgyével szeretnék beszélni. Az őr úgy tett, mintha be akarna engedni a kapun. Ebben a pillanatban azonban az őrség parancsnoka, egy Paulus nevezetű római lépett oda és megtiltotta, hogy belépjek. Paulus termetes, asszonyos képű ember volt. Keze reszketett a borivástól. Mégis azonnal rám ismert.
    - Ejnye - kiáltott oda latin nyelven kísérőjének -, hiszen ez az a fickó, aki tegnap a núbiai gladiátorral viaskodott. Az most egyre ott bömböl ablakom alatt a levágott jobb keze miatt. Átkozott legyen a fekete barom! Az ő győzelmére fogadtam a játékokban, Caius ellenében fogadtam rá, s most már soha többé nem viaskodhat, én pedig elvesztem a pénzemet. Mindennek ez a csillagjós az oka! Charmionnal van dolgod? Nos hát, azzal lakolsz meg, hogy nem engedlek be. Tudd meg, fickó, hogy én imádom Charmion kisasszonyt, mint valamennyien, pedig ő nem bátorít bennünket. Azt hiszed, megengedjük, hogy egy csillagjós, akinek olyan szeme és domború mellkasa van, mint neked, beléphessen ide és megzavarja játékainkat? Nem! Charmion kisasszonynak kell kijönnie, ha légyottot akar, mert te nem léphetsz át a kapun.
    - Uram - válaszoltam szerényen, mégis méltóságteljesen -, kérlek, engedd meg, hogy legalább üzenetet küldhessek Charmion kisasszonynak, mert halasztást nem tűrő ügyben jöttem ide.
    - Hatalmas istenek - válaszolt -, ugyan ki vagy te, hogy nem tudsz várni? Álruhába bújt király? Távozz innen, ha nem akarod, hogy a dárda hegye megcsiklandozza a hátad!
    - Várj! - vágott közbe társa -, ez a fickó csillagjós, hadd jósoljon hát, hadd mutassa be a mesterségét!
    - Igen - kiabálták a többiek is, akik közben odacsődültek -, hadd lássuk, mit tud a fickó! Ha csakugyan bűvész, akkor beléphet a kapun, akár engedi Paulus, akár nem!
    - Szíves örömest szolgálatotokra állok, Jó uraim! - mondtam, mert semmi más módot nem láttam arra, hogy bejuthassak. - Megengeded, fiatal és nemes uram - fordultam Paulus társához -, hogy szemedbe nézhessek? Talán ki tudom belőle olvasni azt, ami bele van írva!
    - Megengedem - válaszolt az ifjonc bár jobb szeretném, ha Charmion kisasszony lenne a bűvész. Biztosítlak róla, ugyancsak erősen a szemébe néznék!
    Megfogtam az ifjú kezét, s mélyen a szemébe néztem.
    - Csatateret látok magam előtt. Éjszaka van, a harcmezőt holttestek borítják... A te tested is köztük van, s egy hiéna vájja fogait a torkodba. Nem kerül bele egy esztendő, kard által lesz véged, nemes uram!
    - Ugyancsak baljóslatú varázsló vagy! - Ezzel azonnal ott hagyott. Sorsát azonban nem kerülhette el, mert nem sokkal azután, Ciprus szigetén megölték.
    - Ami pedig téged illet, kapitányom - fordultam Paulushoz -, rögtön megmutatom, hogyan lépem át a kapu küszöbét engedélyed nélkül. Légy kegyes, szegezd fejedelmi tekintetedet a kezemben lévő pálca hegyére.
    Társai unszolták, hogy nézzen oda, végül engedett, bár nem szívesen. Mikor észrevettem, hogy tekintete kezd üressé és kifejezéstelenné válni, mint a napba néző bagolyé, hirtelen visszahúztam a pálcámat, s arcomat fektettem oda helyére. Akaraterőmmel, merev tekintetemmel lenyűgöztem, megbűvöltem őt. Majd körbe forogtam, és magam után vonzottam őt. Eltorzult, vad tekintetű arca mintha az arcomhoz forrt volna. Lassan hátrafelé kezdtem mozogni. Átléptem a kapu küszöbén, a kapitány követett. Hirtelen felkaptam a fejemet. Paulus a földre rogyott, majd felemelkedett, végigsimította kezével homlokát és kábán meredt a világba.
    - Elégedett vagy velem, nemes kapitányom? - Ugye, mégis bementünk a kapun? Nemes uraim, akarjátok-e, hogy bűvészetemből többet is bemutassak?
    - Taranisra, a villám és mennydörgés urára és az Olümposz minden istenére - elég volt, nem! - mordult közbe egy Brennus nevű öreg gall centurio. - Szavamra mondom, nem tetszik a viselkedésed. Az olyan emberrel, aki tekintetének erejével Paulusunkat a kapun át maga után tudta vonszolni, nem tanácsos játszani. Paulus, aki mindig azon az úton megy, amelyen azt akarnák, hogy ne menjen. Most hátrafelé megy, akár a szamár! Fickó, az egyik szemedben bizonyára egy asszony, a másikban pedig boros kupa van, mert másként nem sikerült volna Paulusunkat megbűvölnöd.
    Ebben a pillanatban a beszélgetés hirtelen félbeszakadt, mert Charmion jött lefelé a márvánnyal kirakott úton. Fegyveres rabszolga kísérte. Lassan, gondtalanul lépdelt, kezét hátra tette, úgy látszott, hogy szeme a semmibe réved. (Éppen akkor látott Charmion a legtöbbet, mikor így látszólag tétován maga elé meredt.) Amint közeledett, az őrség tisztjei és katonái tiszteletteljesen félreállottak útjából, mélyen meghajoltak, mert mint később tapasztaltam, a lánynak volt Cleopatra után a legnagyobb hatalma a palotában.
    - Miféle lárma ez Brennus? - kérdezte a centuriót, s úgy tett, mintha engem észre sem vett volna. - Nem tudod, hogy a királynő alszik ilyenkor, s ha a lármára felébred, felelősségre vonnak és súlyosan megbüntetnek?
    - Tudom - válaszolt alázatosan a centurio engedd meg, hogy elmondjam. Egy bűvész jött ide hozzánk, a leggonoszabb - bocsánat -, a legjobb fajtából való. Éppen az imént történt, hogy ez a bűvész derék Paulus kapitányunkat akarata ellenére, tekintetének erejével keresztülvonszolta a kapun. Pedig Paulus esküdözött, hogy nem ereszti be. S hozzá még azt is mondta a bűvész, hogy veled van dolga. - Ez nagyon elszomorít, mert aggódom miattad.
    Charmion megfordult, hanyagul végignézett rajtám.
    - Igen, emlékszem - szólt. - A királynő szeretné látni, mit tud, de - s gúnyos pillantással nézte végig a bámuló Paulust ha nem tud különbet annál, mint hogy egy boroshordót orránál fogva az őrizetére bízott kapun át maga után vonszoljon, akkor igazán okosabban tenné, ha visszamenne oda, ahonnan jött. Kövess, varázsló uram! Ami pedig téged illet, Brennus, ajánlom, csendesítsd le lármázó embereidet. Te pedig, tiszteletre méltó Paulus, józanodj ki, s ha még egyszer kérdezősködnének utánam a kapunál, értesíts róla. - Kicsiny fejével királynői méltósággal bólintott, megfordult és előrement, én a fegyveres szolgával követtem.
    Felfelé haladtunk a kertet keresztülszelő márvánnyal kövezett sétaúton. Az utat jobbról és balról márványszobrok szegélyezték. Leginkább pogány istenek és istennők szobrai, mert a Lagidák nem szégyellték, hogy királyi palotájukat ilyen szobrokkal mocskolják be. Végül egy gyönyörű oszlopcsarnokhoz értünk, amelynek vésett oszlopai a legművészibb görög stílusban készültek. Itt ismét őröket találtunk, akik utat engedtek Charmionnak. Az oszlopos csarnokon áthaladva márvány előcsarnokhoz értünk, amelyben forrás csobogott, majd az előcsarnokot elhagyva, alacsony ajtón át az alabástrom teremnek nevezett gyönyörű helyiségbe jutottunk. Tetejét fekete márványból készült karcsú oszlopok tartották fenn, falait alabástrom díszítette. Padlózata gazdag és szemkápráztató színekben játszó mozaik, amely Ámor és Psyche szerelmét ábrázolta. Elefántcsontból és aranyból készült székek álltak körös-körül. Charmion meghagyta a fegyveres szolgának, hogy álljon meg a terem küszöbén. Így ketten léptünk be, egyedül voltunk, mert a teremben csak két eunuch állt kivont karddal a terem túlsó részén a függöny előtt.
    - Nagyon sajnálom, uram és parancsolom - szólalt meg Charmion halkan és bátortalanul -, hogy a kapu előtt kellemetlenséged volt. A kapunak két őrsége van, parancsaimat annak a századparancsnoknak adtam, amelynek az őrséget fel kellett volna váltania. Ezek a római tisztek mindig dölyfösek és szemtelenek, s bár látszólag szolgálnak bennünket, nagyon jól tudják, hogy Egyiptom csupán a játékszerük. Semmi baj, mert ezek a durva katonák babonásak, ezentúl félnek majd tőled. Maradj itt, én bemegyek Cleopatra szobájába, aki most alszik. Csak az imént ringattam álomba énekemmel, s ha felébred, azonnal szólít, mert várja jöveteled. - S erre minden további szó nélkül elment.
    Rövid idő múlva azonban visszatért.
    - Szeretnéd-e álmában látni a világ legszebb asszonyát? - suttogta. - Ha igen, akkor kövess. Ne félj egy cseppet sem, ha felébred, nem tesz mást, mint elmosolyodik, mert meghagyta, hogy azonnal vezesselek eléje, akár alszik, akár ébren van. Nézd, itt a pecsétgyűrűje.
    A gyönyörű szobán át arrafelé tartottunk, ahol az eunuchok álltak kivont karddal. Meg akarták akadályozni belépésemet, Charmion azonban összeráncolta a homlokát, s kebléből elővonva, megmutatta a királyi pecsétgyűrűt. Alaposan megvizsgálták a gyűrűn levő írást, azután meghajoltak, s kardjukat a földre eresztették. Mi pedig az arannyal hímzett, nehéz függönyökön át beléptünk Cleopatrához. A terem olyan szép volt, hogy le sem írható, mindenütt színes márvány, arany, elefántcsont, drágakövek és virágok. Minden, melyről csak a legmerészebb fényűzés álmodhat: Élethű képek, festett gyümölcseit a madarak megcsipkedték volna csőrükkel, szobrok, az asszonyi báj és kellem valósággal kőbe vésett megtestesülései. A függönyök oly finomak, mint a leglágyabb selyem, de aranyszövetből való, a nyugágyakhoz, kerevetekhez foghatót még soha nem láttam. A levegő illatszerektől terhes és édes, a nyitott ablakon a tenger távoli morgását hozta a szellő. Káprázatos selyemből készült és a legfinomabb fátyolhálóval védett nyugágyán ott feküdt az alvó Cleopatra, a leggyönyörűbb teremtés, kit a föld valaha a hátán hordott. Sötét hajának hullámai beborították testét. Egyik fehér, gömbölyded karján, mint vánkoson pihentet-te fejét, másik karja pedig a földre csüngött. Telt ajkai mosolyra nyíltak, és elefántcsont fehérségű fogsort láttattak. Rózsaszínű tagjait olyan átlátszó és vékony, Cosból származó selyem fedte és burkolta be, hogy hófehér bőre átcsillant rajta. Ruháját drágakövekkel kirakott öv fonta át derekán. Mélységesen csodálkozva álltam, s bár természetem nemigen hajlott erre, szépsége úgy hatott rám, mint hirtelen ütés, egy pillanatig szinte eszméletemet vesztettem. Hirtelen nagy szomorúság fogott el; miért kell éppen nekem megölni ezt a bájos teremtést!
    Elfordítottam szemem, mert észrevettem, hogy Charmion fürkészően néz végig rajtam, mintha szívem legbelső rejtekéig akarna hatolni. Azt hiszem, gondolataimból valami az arcomra lehetett írva, olyan nyelven, melyet csak ő értett meg, mert ezt suttogta a fülembe:
    - Talán sajnálod megölni? Harmachis, te is csak férfi vagy; azt hiszem, minden erődet össze kell szedned, hogy végre tudd hajtani a tettet!
    Összeráncoltam homlokomat, de mielőtt. válaszolhattam volna, kezemet gyöngéden megérintette, és a királynőre mutatott. Cleopatra álma és arckifejezése hirtelen megváltozott; keze ökölbe szorult, és az álomtól rózsaszínre pirult arcán a félelem felhője gyülekezett. Lélegzete gyorsabb lett, kezét felemelte, mintha el akarna hárítani egy csapást, majd egy elfojtott nyögéssel felült, és felnyitotta a szemét. Szeme az első pillantásra sötétnek tűnt, mint az éjszaka, mihelyt azonban a világosság érte, kéklett, mint az ég a hajnal pirkadására.
    - Caesarion - szólt -, hol van a fiam, Caesarion? - Álom volt ez? Azt álmodtam, hogy Julius - aki már halott - jött hozzám. Az arcát véres tógájába burkolta, s gyermekét átölelvén, elvitte tőlem. Ekkor - álmodtam tovább - meghaltam, vérben és gyötrelmek között. Valaki pedig, akit nem láthattam, gúnyolódott rajtam, amint haldokoltam! Ki ez az ember?
    - Csillapodj úrnőm! - Harmachis, a bűvész áll előtted. Te parancsoltad, hogy vezessem színed elé.
    - Úgy, hát a bűvész van itt, az a Harmachis, aki legyőzte az óriást? Most már emlékszem. Isten hozott! Mondd meg hát, meg tudod-e magyarázni álmomat? Mily különös dolog is az alvás, mely az elmét a sötétség fátylával borítja be, s vágyait tüstént valóra váltja. Hogyan is jönnek létre azok a félelmetes képek, melyek úgy lebegnek a lélek horizontján, mint fényes nappal az idő előtt feltűnő hold? Ki ruházza fel az álom képeit azzal a hatalommal, hogy az emlékezet homályos ködéből olyan élethűen előtűnhessenek, s a jelent összezavarhassák a múlttal? Az álomképek üzenetek talán? Az alvás, ez a félig halálhoz hasonló állapot nyújt szilárd támpontot agyunkban és az emberi rokonság kettévágott fonalát így köti ismét össze? Caesar volt az, aki csak az imént oldalamon állott, s tetőtől talpig ruhákba burkolva figyelmeztető szavakat suttogott a fülembe, sajnos, elfelejtettem szavait. Fejtsd meg nekem ezt a rejtélyt, te egyiptomi Szfinx, s rózsásabb jövőt nyitok meg előtted, mint összes csillagaid tehetnék. Te hoztad az előjelet, mondd hát a megoldást is!
    - Jó órában jövök, hatalmas királynő - válaszoltam -, mert van némi jártasságom az álom rejtélyeinek magyarázásában is. Oziriszben üdvözült halottaink - mint helyesen sejtetted - csak álmainkban érintkezhetnek velünk, élőkkel, s olyan jelekkel és szavakkal, amelyeket az ezekben jártas halandók tudnak csak megmagyarázni. Igen, az álom az a lépcső, amelyen az istenek küldöttei a legkülönbözőbb alakban leszállhatnak az általuk kiválasztott szellemhez. Királynő, azok előtt, kik értenek az álomfejtéshez, eszelős és hóbortos álmaink világosak és határozottabban beszélnek, mint ébren töltött életünk mindenmesterséges bölcsessége; hiszen életünk is álom csupán. Véres ruhában láttad a nagy Caesart, és ő átölelte Caesarion herceget, s elvitte tőled. Halljad hát most, álmod mit jelent. Caesar volt az, ki álmodban oldaladon állott. Amentiből jött, s olyan öltözéket viselt, hogy nem lehetett mással összetéveszteni. Mikor megölelte fiát, Caesariont, azért tette, hogy ezzel kifejezésre juttassa, hogy egyedül neki hagyta örökül nagyságát, szeretetét. Azért vitte el magával Caesariont, hogy a Capitoliumon megkoronáztassa Róma és a Föld minden országa s népe urának. Álmod többi részét nem tudom megmagyarázni, titkába nem hatolhatok be.
    Így magyaráztam Cleopatra álmát, bár őszintén megvallva, úgy éreztem, hogy jelentése szomorúbb és sötétebb lehetett. De hát nem tanácsos rosszat jósolni a királyoknak.
    Eközben Cleopatra felemelkedett fektéből, és a tüll-hálót félrevonva, a kerevet szélére ült. Tekintetét arcomra szegezte, ujjai pedig övének drágakövekkel kirakott végeivel játszadoztak.
    - Valóban - kiáltott -, te vagy a legjobb mágus, akit valaha is láttam. Szívemben olvastál, és a rossz előjelnek kedves, kellemes értelmet adtál!
    Igen, királynő - szólt közbe Charmion, aki ott állt mellette, lesütött szemmel, úgy tűnt, hogy lágy és behízelgő hangja keserűen csengett -, adják az istenek, hogy nyersebb szavak soha ne sértsék füledet és rossz előjelek soha ne találjanak kellemesebb magyarázatra.
    Cleopatra kezét feje alá kulcsolta, visszadőlt ágyára, mialatt félig nyílt szempillái alól vizsgálgatott.
    - Gyere, egyiptomi, mutass be nekünk valamit bűvészetedből. Odakint még tikkasztó a hőség, s én nagyon be-lefáradtam már a zsidó követek fogadásába, kik folyton Heródesről és Jeruzsálemről beszélnek. Gyűlölöm ezt a Heródest! Hallani sem akarok ma már a zsidó követekről, habár velük beszélgetve, szeretem kipróbálni, milyen a zsidó nyelvtudásom. Mit mutathatsz nekünk? Ha olyan jól tudsz szellemet idézni, mint ahogy jósoltál, állást kapsz az udvarnál. Lesz fizetésed, sőt mellékjövedelmed is, ha ugyan magasan szárnyaló lelked ezt nem veti meg.
    - Királynő - válaszoltam a bűvészek valamennyi fogása régi és elcsépelt. Vannak a mágiának azonban olyanformái is, melyeket csak ritkán és a legszigorúbb titok-tartási kötelezettséggel mutatnak be. Ezek újak lehetnek előtted, királynő! Nem félsz ettől a varázslattól?
    - Nem félek semmitől! Folytasd csak, történjék bármi is. Gyere Charmion, ülj mellém. Várj csak, hol a többi lány? Irász, Meriza? Ők is szeretik a bűvészetet.
    - Nem, a varázslat nem sikerül, ha sokan vannak jelen. Nézd! - Cleopatrára és Charmionra szegeztem tekintetemet,- s pálcámat a márványpadlóra dobva, varázsigéket kezdtem mormolni. Egy pillanatig a pálca mozdulatlanul feküdt a földön, varázsigéim hatására azonban mozgásba jött, s lassan-lassan forogni és tekergőzni kezdett. Meghajolt, majd felegyenesedett, a másik pillanatban pikkelyek támadtak rajta. Kígyó lett belőle, mely ott tekergőzött előttünk a földön és vadul sziszegett.
    - Ördögbe is - rivallt rám Cleopatra és összeszorította kezét -, ezt nevezed bűvészeinek? Hiszen ez ósdi fogás, akármelyik útszéli ezermester megcsinálja! Legalább hússzor láttam már! Türelem, királynő, még nem láttál mindent. - S amint ezeket a szavakat kiejtettem, a kígyó darabokra tört, s minden darabjából egy-egy új kígyó lett. Majd ezek is darabokra törtek, s új kígyókká lettek. Kis idő múlva a terem Cleopatra és Charmion elbűvölt tekintete előtt kígyóktól nyüzsgő tengerré változott, a kígyók pedig sziszegtek, csúsztak, másztak a földön. Jelt adtam, és a kígyók mintegy parancsszóra mind körém gyűltek, majd - úgy látszott -, hogy testemre fonódtak, míg csak az arcomat kivéve egészen be nem borította a sziszegő kígyók töméntelen raja.
    - Borzasztó - szólt a királynő -, bűvészeted megbetegít bennünket.
    Meglóbáltam kígyóktól elborított karomat, mire a látomás eltűnt. Elefántcsont végű fekete pálcám a lábam előtt feküdt a földön.
    A két nő egymásra nézett, sápadt volt a rémülettől. Felvettem a pálcámat, majd összefont karral megálltam előttük.
    - Elégedett a királynő csekély tudásommal? - kérdeztem alázatosan.
    - Igen, elégedett vagyok, egyiptomi, soha életemben nem láttam ehhez hasonlót. Mától fogva udvari csillagászom vagy, s jogod lesz a királynő színe elé járulni. Mutatnál még más varázslatot is?
    - Igen, királyi felség! Parancsold meg, hogy a szobát sötétítsék el, s akkor egy másik mutatvánnyal is szolgálok.
    Charmion lehúzta a függönyöket, a szoba homályba borult, mintha odakint a szürkület kezdődnék. Odaálltam Cleopatra mellé.
    - Nézd! - szóltam, s pálcámmal arra az üres helyre mutattam, ahol az imént álltam. - Nézz oda és meglátod azt, amire gondolsz!
    Egy ideig mélységes csend ülte meg a szobát, a két nő merően, félig megrettenve bámult a megjelölt helyre.
    Egyszerre csak felhő bontakozott ki és egyre sűrűsödött. A felhő lassanként formát öltött, s bár csak árnyékszerűen, egy férfi alakja jelent meg a szürkületben. Úgy látszott, mintha a magasba nőne, majd egészen eltűnt.
    Ekkor hangosan kiáltottam:
    - Árnyalak, jelenj meg, parancsolom!
    Alig hagyták el ezek a szavak ajkaimat, ez az egyébként minden részében tökéletes árnyszerű lény hirtelen, mint a nap sugara, valóságos alakot öltött. A felséges Caesar alakja állt előttünk, amint tógáját arcára borította; teste száz sebből vérzett beszennyezve ruháját. Egy pillanatig így állt előttünk, majd a látomás egyszerre szertefoszlott, amikor intettem a pálcámmal.
    Odafordultam a kereveten kuporgó két nőhöz, rögtön láttam, hogy Cleopatra bájos arca hamuszürke a félelemtől. Ajka elfehéredett, szeme tágra nyílt az ijedtségtől, egész teste reszketett.
    - Ember - lihegett ki és mi vagy te, hogy hatalmadban áll a halottakat megidézni?
    - A királynő csillagásza vagyok, bűvész és szolgád, parancsodra - válaszoltam és hangosan elnevettem magamat.
    - Erre az árnyra gondolt a királynő?
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633982877
Webáruház készítés