Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Henry Rider Haggard: Az ősök kincse_MOBI

Henry Rider Haggard: Az ősök kincse_MOBI
  • Részlet az e-könyvből:

     

    Tizenhatodik fejezet

    Két nappal Edith levelének vétele után Quest ur jelentette a nejének, hogy neki üzleti ügyekben Londonba kell utaznia, a hol néhány napig marad.
    Bella az arczába nevetett.
    - Hallod, William, szólt kaczagva, valóságos szinész vagy. Csak azt az egyet csodálom, hogy érdemesnek tartod velem szemben is még mindig komédiázni. Különben remélem, hogy Edith most nem fog sokba kerülni, mert jelenleg ugy tudom kevés pénzünk van, és az én vagyonomból nincs a számára semmi.
    Quest szemmelláthatólag összerezzent e keserü guny hallatára, melyet neje gyermeteg ártatlanságu mosolylyal kisért, de nem válaszolt. A felesége sokkal többet tudott, semhogy tisztázhatta volna magát a vád alól. Csak azon az egyen tünődött el kiváncsian, vajjon minő kinos lenne az élet e nő oldalán, ha a teljes való tudatára jutna. A puszta gondolatra is reszketett. Sejtette, hogy e gyermeteg arczu nő boszujában rettenetes lehet és hogy az a hófehér finom kacsó görcsösen tudna kapaszkodni ama férfi nyakába, a kit gyülöl, és meg tudná őt fojtani. Soha még oly tisztán nem látta sem azt, hogy ő és ez az asszony halálos ellenségek és hogy valamikor élethalál tusa fejlődik majd köztük.
    És ami a legsajátságosabb a dologban, mindamellett szerette őt.
    Quest három órakor érkezett Londonba és első látogatása főnökének szólt, hol arról értesült, hogy az öreg ur jobban van és hogy Quest ur kilátásba helyezett megérkezésének hirére ama szigoru utasitást adta, hogy küldjék őt rögtön hozzá, mert fontos beszéde van vele Honham Castle ügyében.
    Quest tehát Grosvenor streetbe hajtatott az öreg Cossey lakására, hol Edward ur után kérdezősködött. Az inas bevezette egy dolgozóterembe, mely mint Quest rögtön észrevette, Edward ur magánhasználatára volt berendezve, mert a hatalmas iróasztalon heverő levelek czimei kezeirását viselték és a karosszék támláján hanyagul odavetett barna bársony dolgozókabátban Quest rögtön Edward tulajdonára ismert. Tekintete egy levélboriték kikandikáló csücskén akadt meg, mely a kabát egyik zsebéből fehérlett és azt a sajátságos kékes szint mutatta, mely iránt Bella előszeretettel viseltetett. Egy perczig hallgatózott, vajjon nem-e közeledik senki, aztán oda sompolygott és kihuzta a levelet, melyen neje kezeirását ismerte fel.
    Ezzel feljogositottnak vélte magát arra, hogy a levelet eltulajdonitsa.
    Egy perczczel később belépett Cossey és szivélyesen kezet szoritott véle.
    - Jó napot Quest, szólt Edward. Ugy hiszem az öreg még egyszer kivergődik; igaz, hogy tehetetlen akár egy pólyásbaba, de az akarata erősebb mint valaha és minden nap előadatja magának az üzletben történt fontosabb dolgokat. Ugy hiszem egy évig még ki fogja huzni, de engem egy perczig sem bocsát el magától. Egész áldott nap üzletekről beszél velem azon ürügy alatt, hogy tapasztalata gyümölcseit akarja rám hagyni, mielőtt meghal. Szeretné önt látni és ha ugy tetszik, hát felmehetnénk tán hozzá.
    Ezzel felhaladtak az első emeletre, melynek egy dus pompával berendezett hálószobájában pamlagon hevert a gutaütött aggastyán.
    Midőn Quest belépett Edward kiséretében, Cossey legidősebb leánya letette az ujságot, amelyből az imént felolvasott neki egy czikket a pénzpiaczról és tudatta az apjával, hogy Quest ur itt van.
    - Ah Quest ur, szólt az öreg rikácsoló vékony hangon. Igaz, igen sürgős beszédem van önnel. Most mehetsz, lányom, de gyere aztán vissza; az üzlet mindenek előtt, ámbár az amerikai vasuti részvények hirtelen árcsökkenése nagyon tanulságos. De én sejtettem, hogy igy lesz és gondoskodtam róla, hogy Cossey és fia veszteséget ne szenvedjenek.
    E szavaknál elégedett mosoly játszadozott keskeny ajkai körül és meglátszott rajta, hogy szeretné a kezeit dörzsölni, ha ez nem lett volna fizikai lehetetlenség.
    Quest a beteg nyugágyához lépett, melynek párnáin egy kiaszott hófehérfürtü halovány ősz pihent, kinek sápadt arcza kisértetiesen fehérlett ki a fekete bársonysipka alól. Amennyire Quest megkülönböztethette, egész teste bénának látszott a feje és nyaka kivételével, melyben még volt némi élet. De fekete szemeiben élénk tüz ragyogott, a mint azokat a teremben körüljártatta.
    - Hogy van, Quest? Sajnálom, hogy nem nyujthatok önnek kezet, de láthatja hogy a betegség nagyon levert, habár a fejem tiszta, tisztább mint valaha. És én nem halok még meg - oh ne higyje kérem, hogy meghalok - eszem ágában sincs. Én elélhetek még két évig is, egy évig biztosan. Egy év alatt pedig szemes ember sok pénzt kereshet. Egyszer százhuszezer font sterlinget kerestem egy év alatt és ez megeshetik másodszor is mielőtt meghalok. Igen, igen, még sok pénzt kereshetek, nagyon sokat.
    És hangja kellemetlen krákogásba csapott át, mely sértette Quest füleit.
    - Remélem és kivánom, hogy önnek igaza legyen, felelt Quest ur udvariasan.
    - Köszönöm, ez a jó kivánság szerencsét fog hozni. Nos, kedves Quest uram, a dolgok ott lenn nem is állanak oly rosszul, ha tekintetbe vesszük a rosz időket.
    - Azt hittem, hogy kénytelenek leszünk az öreg de la Molle birtokát elárverelni, de azt hallom, hogy fizetni fog. Nem tudom elképzelni, ki lehet az a szamár, aki neki előlegezi azt a pénzt. Önnek valami kliense? No, az rajta fog veszteni, de ugy kell neki. Hanem részemről örvendek a dolognak, mert ilyen nagy czégre nézve, mint a milyen az enyém, mégis csak kellemetlen, hogy egy régi ügyfelének a birtokát elárvereltesse. Nem mintha sokat nyertünk volna rajta, ellenkezőleg, sok dolog volt vele, több munka mint haszon, más különben meg sem tettük volna. De hát utóvégre ő sem más mint csődbe került ember, és az ilyennek kötelessége volna kijelenteni a fizetésképtelenségét. Az efféle embereknek le kellene tünniök a cselekvés szinpadáról, hogy helyet adjanak azoknak, kiknek igenis van pénzük.
    Quest ur, ki már torkig volt ezekkel a megjegyzésekkel, ügyesen átterelte a beszélgetést más tárgyra és mindenféle megkezdett üzletekkel számolt be. Egyebek között bejelentette azt is, hogy Quaritch ezredes kontót nyittatott az ottani fióknál.
    - Quaritch? kérdé az öreg ur, élénk érdeklődéssel, ezt a nevet ismerem. Nem szolgált a 105. gyalogezrednél?
    - Igen, felelt Quest, ki rendesen mindent tudott. Az indiai zavargások alkalmával mint százados szolgált ennél az ezrednél, egész fiatalon kapott egy sulyos sebet és elnyerte a Viktória keresztet. Mindezt nem rég tudtam meg.
    - Az ő! az ő! ismétlé Cossey dühösen csóválva a fejét. Quaritch gazember. Mondom önnek, hogy gazember. Megcsalta a nőm nővérét. A szegény lány husz évvel volt fiatalabb a feleségemnél és ő nyolcz nappal a lakodalom előtt hagyta a faképnél anélkül, hogy megmondta volna az okát. Szegény lány beleőrült és most a bolondok házában van. Oh ezért szeretném azt az embert tönkre tenni, a szegények házában szeretném látni koldusbotra jutva.
    Quest ur és Edward összenéztek és az öreg ur kimerülten rogyott vissza a vánkosára.
    - No most Isten önnel, Quest ur. Remélem lenn fognak gondoskodni az ebédjéről, szólalt meg aztán ujra. Elfáradtam és szeretném is hallani az emlitett tőzsdeczikk végét. Ön derekasan dolgozott a Cossey és fia czég érdekében és a Cossey czég hálás lesz ön iránt, mert mi mindig az eredményhez szabjuk a honoráriumot; ez a leghelyesebb ut, hogy az ember jó szolgálatot biztositson magának és sok pénzt szerezzen. És te Edward, emlékezzél meg arról, amit mondok; ha valaha nyilnék alkalmad, fizesd vissza kamatostul Quaritch gaztettét.
    - Az öreg urnak még nagyon tiszta az agya, szólt Quest Edwardhoz fordulva, mihelyt künn voltak a folyosón.
    - Nagyon tiszta a feje! Ugyan az Isten áldja meg, hisz valóságos lélekkufár lett belőle. Meg vagyok győződve róla, hogy egyszerüen kitagadna, ha sejtene valamit arról a harminczezer font sterlingről, a mit de la Mollenak kölcsönöztem. Én se vagyok sentimentális ember, de mégis csak undoritó látvány, hogy egy aggastyán, ki egy lábával a sirban van már, ugy ragaszkodjék a pénzes zsákjaihoz, mintha azokon egyenest mennybe akarna menni.
    - Igen, furcsa dolog ez, de hát a pénz az ő mennyországa.
    - Különben érdekes egy történet az, a mit Quaritch ezredesről emlegetett. Én soha se szivelhettem azt az ájtatos arczu embert, szólt Edward, midőn ujra a dolgozó szobájában ültek.
    - Igen, nagyon érdekes, csakhogy az igazat megvallva ugy hiszem, hogy itt félreértés forog fenn, mert nem hiszem, hogy Quaritch ezredes az az ember, a ki nyomós okok nélkül tenne valamit. Különben nem tudhatja azt senki sem, mert azóta sok idő mult már.
    - Bárhogy legyen is, kedvem volna neki megmondani apám véleményét, mihelyt hazakerülök, szólt Edward ingerülten. No, de itt az ebéd ideje.
    A kitünő ebéd után, melynél Quest ur, tekintettel a teljesitendő kellemetlen feladatra majdnem egy egész palaczk Portert ivott, tiz óra felé bucsut vett és a Rupert Street felé hajtatott.
    Ott aztán elbocsátotta a kocsit és lassu léptekkel haladt végig az utczán, mig egy piros oszlopos kis házhoz ért, melynek kapuján becsengetett. Egy középkoru buta, de ravaszarczu némber, a kit Quest nagyon jól ismert; vigyorogva nyitotta ki az ajtót, ez volt névleg Edith komornája, de tényleg az ő zsarnoka.
    - Itthon van Aubigny asszony?
    - Nem uram, felelt a szolgáló vigyorogva, de nemsokára visszajön majd a dalcsarnokból, mert a műsor második részében nem működik közre. Tessék addig is besétálni. Ön oly ritka vendég nálunk, és meg vagyok győződve róla, hogy az asszony rendkivül fog örvendeni látogatásának. Az utóbbi időben olyan iszonyatos pénzzavarban voltunk. Fogalma sincs róla, mennyi bajom volt azokkal a rabló kereskedőkkel.
    Ezalatt a szalonba értek és Ellen meggyujtotta a légszeszlámpát. Az aranynyal és üveggel pazarul diszitett terem kihivó pompában ékeskedett; de meglátszott rajta, hogy nem takaritották ki, mióta a tulajdonosnője távozott, mert az asztal tele volt félig kiüritett szódavizes üvegekkel, pálinkás pohárkákkal, szivarvégekkel, játékkártyákkal és szerteszórt ezüst- és rézpénzdarabokkal. A pamlagon szanaszét hevertek egy rikitó piros atlasz ruha, egy pár aranyhimzésü báli czipő és egy hosszu svéd keztyü, melyen annyi volt a gomb, hogy levetett kigyóbőrre emlékeztetett.
    - A mint látom, az urnőjének vendégei voltak, Ellen, szólt Quest nyugodtan.
    - Igen, néhány ismerős asszony volt itt látogatóban, szólt a szolgáló vigyorogva, szegény asszonyom olyan levert, mióta ön távol van tőle és nem is csoda; ehhez járul még a folytonos pénzzavar, és éjjel-nappal dolgoznia is kell, hogy megkeresse a mindennapi kenyerét. Gyakran sir is szegény szomoru sorsa felett.
    - Ah, jegyezte meg Quest, félbeszakitva a bőbeszédü némbert, Aubignyné barátnői szivart szivnak. Rakjon le innen mindent az asztalról és adjon egy üveg szódát egy kis cognaccal. Meg fogom várni az urnőjét.
    Az asszony engedelmeskedett és elhallgatott, mert Quest szemében olyan kifejezést látott, melytől szinte megijedt. Elejébe tette a kivánt hüsitőt és aztán magára hagyta.
    Questnek eszébe jutott nejének ama levele, melyet Cossey zsebéből kihuzott. Elővette azt, félrelökte a piros atlasz ruhát, a hosszu keztyüt és az olvasáshoz fogott. Sejtelme helyesnek bizonyult, amennyiben ez a levél tényleg szerelmes levél volt, szenvedélyt lehelő poetikus szépségü szerelmi ömlengés, és az örök szerelem fogadalma. Oly mély komolyság, oly epedő, odaadó szeretet hangján szóltak a szeretett férfi szivéhez, hogy a mindennapiság prózáját valami földfeletti varázs fényével árasztották el.
    Quest végig olvasta a levelet, aztán gondosan összehajtva a mellényzsebébe tette. - Bellának érző szive van, az bizonyos, és én mégse tudtam ezt a szivet meglágyitani, pedig én szerettem őt, daczára annak a nagy hibának, a mit vele szemben elkövettem és szeretem még most is. Ez a levél mindenesetre jó bizonyiték, ha valamikor lesz alkalmam azt felhasználni. Mi hazárd játékot játszunk egymással, a melyben az nyer, aki legtöbbet mer.
    A szoba levegője majd megfojtotta, felkelt hát és kilépett az erkélyre.
    Csendes, békés, holdsugaras éj volt és Quest az erkélyen levő székre ledőlt. Szive az átszenvedett kintól meglágyult és édesen elmerengett.
    Eszébe jutott elhunyt anyja, kit gyöngéden szeretett; eszébe jutott, mint rebegte el anyja ölében gyermeteg imáit és mint hallgatta azokat a szép templomi énekeket, amiket az édes anyja vasárnap este énekelt.
    Anyja halálakor ugy érezte, hogy véle sirba szállt minden, ami szép és szent volt az életében és ime most hálát ad az Istennek, hogy az anyja már nem él.
    Aztán eszébe jutott az az undok némber, ki őt tönkre tette és visszaemlékezett arra, hogy nyult az romboló kézzel élte fonalához, megrontva és megsemmisitve őt.
    Végre Bella szép arcza tünt fel lelki szemei előtt; ugy a hogy őt legelőször látta, tizenkét éves lány korában mint az elzüllött vén falusi orvos egyetlen gyermekét. Megszerette őt és piszkos eszközök révén vette őt nőül és aztán utjába került az az asszony és ő megtudta azt, hogy neje ifju szive teljes szenvedélyével gyülöli őt.
    Ezentul fokról fokra sülyedt és lelkében felébredt a vagyon és nyugalom utáni égő sovárgás; egy hosszu, hosszu küzdelem, mely a jog elleni vétségek szakadatlan lánczolatává fejlődött, mig ő végre megrögzött gonosztevővé fajult, kit egy ádáz furia üldözött, amely elől nem volt menekvés.
    Pedig Quest tudta, hogy más körülmények közt boldog jó emberré fejlődött volna.
    Most pedig oda minden remény, most már tovább kellett haladnia a megkezdett uton.
    És Quest a kőpárkányra hajtva fejét lelki kinjában könyekre fakadt és Istenhez fohászkodott, hogy oldja fel bünei alól, imádkozott ama biztos tudattal, hogy meg nem hallgattatik, mert sorsa örökre eldőlt.
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633985335
Webáruház készítés