Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Henry Rider Haggard: Allan felesége_MOBI

Henry Rider Haggard: Allan felesége_MOBI
640 Ft
  • Részlet az e-könyvből:

     

    X.

    Csakhamar arra a tisztásra értünk, hol Stella küzködött a rablókkal, és a kafferok égre-földre esküdtek, hogy akár élve vagy halva akadnak Stellára, addig nem fognak nyugodni, mig valamennyi baboont ki nem irtották. Végig jártuk a folyam partját, de a sziklás partokon alig akadtunk baboonnyomokra. Egész éjjel bolyongtunk a holdsugaras völgyben, visszhangot ébresztő kiáltásainkkal, kutató pillantásokat vetve a páfránylepte sziklahasadékokba és a végtelen fensikokra. Hogy remélhettünk a határtalan rengetegben két emberi lényre akadni, e járatlan vadonban, hová ember még nem hatolt.
    Reménytelenül, csüggedve jártunk fel és alá, mig végre visszakerültünk oda, a honnan kiindultunk. Én megtört szivvel rogytam le egy nagy sziklatömbre és Indaba-zimbi mellém ült, merőn a magasba révedezve. Egy eszme villant meg agyamban. Tán Indaba-zimbi jóstehetsége segithetne.
    - Indaba-zimbi, szóltam, - te azt mondod, hogy a tér végtelenségén átlát a te szellemed és oly dolgokat lát, a miket más halandó nem tud észrevenni. Nem segithetnél rajtam? Ha megtalálod a feleségemet, nyájaim fele a tied.
    - Soha se mondtam azt, Macumazahn, hogy csodát tudok tenni, nem beszélek róla. Jutalmat sem kivánok érte. De jól tette, Macumazahn, hogy felkért segitségre, mert saját jószántamból nem tehettem semmit, különben megharagudott volna érte a szellemem. Nem, még az ön kedveért sem, kit szeretek, és a Csillag kedveért sem folyamodhattam földfeletti hatalmamhoz, ha meg nem akarom haragitani az én szellememet. - Most ugyanis magam nem forgok veszélyben, azért nem szabad az ön érdekében felhasználni a tudásomat, mig ön föl nem kér. És most Macumazahn, küldje el ez embereket és kövessen a folyam partjához.
    Lementünk és Indaba-zimbi egy fa árnyékában gyujtott tüzet.
    - Üljön le Macumazahn és bármit lát, meg ne mozduljon és ne szóljon.
    Midőn a tüz javában égett, Indaba-zimbi pőrére vetkőzött és a vizbe merült alá, aztán kijött és dideregve hajolt a tüz fölé, és az időközben szedett füvet rágcsálva, halk szavakat mormogott. Sürü füst gomolygott fel a légbe és Indaba-zimbi beledugta a fejét abba a füstbe és tele tüdővel szivta be azt, mig a fulladozás minden tünete látszott meg rajta. Erei feldagadtak, szemei kidülledtek és sürü könyek peregtek végig orczáin. Egyszerre csak ájultan rogyott össze. Megijedtem és segitségére akartam sietni, de aztán eszembe jutottak előbbi szavai és veszteg maradtam.
    Indaba-zimbi ott feküdt a földön merevülő tagokkal, mint egy halott, és már-már a rothadás szimptomái mutatkoztak rajta. Már azt kezdtem hinni, hogy szemem láttára porrá fog válni.
    De legnagyobb meglepetésemre, a végtagok merevsége lassanként eltünt, az élet szine visszatért arczába s egy kis idő mulva láttam, hogy Indaba-zimbi lassan felébredt.
    - Láttam őt, Macumazahn! szólalt meg.
    - Kit?
    - A Csillagot, az ön feleségét és a kis Totát. Nagyon búsak, de nincs semmi bajuk. A baboonasszony őrködik felettük. Hendrika őrült, de a baboonok föltétlen engedelmeskednek neki, de nem bántják őket. A Csillag aludt és én fülébe sugtam, hogy ne féljen, mert nemsokára megmentjük őt.
    - A fülébe sugtál? Hogy sughattál valamit a fülébe?
    - Hogy tudtam látszólag meghalni és elrothadni? Ugy-e, nem érti? No lám, mondok önnek valamit. Meg kellett halnom, át kellett lépnem a földi élet küszöbét, az életet és az erőt össze kellett szedni a testemből, hogy a szellememnek legyen ereje. Veszélyes játék az, mert ha kelleténél tovább tartott volna önkivületem, az élet többé nem térhetett volna vissza testembe. Maguk fehérek azt hiszik, hogy mindent tudnak. Pedig tévednek, önök a fellegekbe tekintenek és nem látják azt, a mi a lábaiknál fekszik. Ugy-e, nem hisz a szavaimnak, Macumazahn. Nos hát meg fogom önt győződtetni. Van-e önnél valami, a mit a Csillag hajdan megérintett vagy viselt?
    Egy perczig gondolkodtam, aztán kivettem nőm egy hajfürtjét, a mit keblemen viseltem. Indaba-zimbi elégette azt a fürtöt és a hamuját megnedvesitette egy zöld növény levével.
    - Most hunyja be a szemét, Macumazahn.
    Engedelmeskedtem és ő megdörzsölte a szememet azzal a vegyülékkel. Szédülés fogott el egy perczre, aztán ugy éreztem magamat, mintha elveszteném lábam alatt a talajt. Indaba-zimbi odavezetett a folyamhoz.
    - Nézzen bele a vizbe.
    A folyam tükre elsötétedett, aztán kitisztult és egy kép tárult fel előttem, egy barlang képe, melynek hátterében Stellát pillantottam meg, a mint kimerülten alszik nyomoruságos fekhelyén. Szempillái vörösek voltak a sok könyezéstől és arcza halovány volt, mint a halál. Mellette Tota kuporgott ébren és rémülten dideregve. A lobogó tüz mellett Hendrika ült és egy nagy fából kivájt edényben főzött valamit, időről-időre néma imádatban égő tekinteteket vetve Stellára. Szemeiben vad őrület lángja égett és néha vad gyülölettel vicsoritotta a fogát a szegény gyermekre. Nyilván féltékeny volt arra is.
    Aztán eltünt a látomány és a hullámok ujra kristálytisztán csobogtak tovább.
    - Látta?
    - Láttam. Van-e ösvény, mely oda vezet?
    Indaba-zimbi intett a fejével. Igen, az embereink megebédeltek, mehetünk.
    És utrakerekedve mindnyájan, Indaba-zimbi vezetésére biztuk magunkat, ki szikláról-sziklára, kanyarulatról kanyarulatra, hasadékról hasadékra vezetett bennünket, hegyen völgyön keresztül, soha nem habozva, mint egy jó szimatu vizsla. Végre egy hatalmas sziklapárkányhoz értünk és Indaba-zimbi megállt.
    - Itt a hely! szólt, a szikla egy hasadékára mutatva, mely körülbelül husz lábnyi mély és tiz lábnyi széles lehetett és melyet sürü páfránybokrok lepték el egészen, ugy, hogy az én éles szemem se vette volna észre. Midőn megvizsgáltuk a sziklahasadékot, valamit láttunk fönt a lombozat között fehérleni. Egy finom zsebkendő volt.
    Szivem nagyot dobbant, mert most ki volt zárva minden kétség és én lázasan lüktető erekkel óvatosan mentem a sziklához, mig a zsebkendőt elértem. E perczben észrevettem egy baboon arczot, mely a szikla széléről felém pislantott és egyet orditva, eltünt. Gyorsan felkusztam hát, mert tudtam, hogy a baboon fellármázza most az egész csapatot és nem veszthetünk sok időt.
    Midőn ujra biztos talajt éreztem a lábam alatt, jelt adtam a többieknek, hogy jőjjenek fel lehető leggyorsabban és a folyosó alaku sziklahasadékba léptem, mely valami nagyobb barlangfélébe látszott vezetni. A következő perczben megtelt a nyilás s a bércz hasadékon kiözönlöttek százával azok a vad népek, ugatva, orditva, fogaikat vicsoritva. Én nekik szegeztem a fegyveremet és a lövés százszorosan viszhangra lelve a sziklákon, eldördült, a sziven talált baboonok halálhörgései és süketitő zsivajába veszve.
    Egy perczig haboztak, aztán sziklát renditő zajjal rohantak rám és annyi időm se lett volna, hogy ujra elsüssem a fegyveremet, ha e perczben Indaba-zimbi elém nem kerül és fegyverével ujra rést nem lő a rám zuduló csapatba. Ez alatt gyorsan megtöltöttem a fegyveremet és uj golyó-záport röpitettem támadóimra, mely ép oly találó volt, mint az előbbi, és melyet rémitőbb nyöszörgés és dühöngő sikoltás követett. Mintha egy sereg pokolbeli ördög rontott volna ránk, ugy villogott a majom-arczu vadak tüzes szeme a szikla mély homályában.
    A harmadik lövés után ijedten hátráltak és ezalatt valamennyi emberem fölért a sziklacsucsra és előre törtettünk a hegyi uton, mely egy nagy katlanalaku medenczére nyilott, mig felette girbe-görbe szikla-utak kanyarodtak a magasba.
    Ezeken csak ugy feketéllett a baboonok számlálhatlan sokasága, élükön Hendrikával, ki az eszméletlen Totával karjain, leomló kuszált hajjal rohant előre s dühösen vicsoritotta ránk fényes, fehér fogait. Aztán egyet sikoltott, egy tagolatlan felkiáltás tört fel ajkairól; de a baboonok értették és parancsszavára hatalmas szikladarabokat kezdtek le hengergetni a hegyről, melynek egyike mellettem zuhant a földre, mig egy másik az egyik kaffer szolgámat leütötte.
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633986905
Webáruház készítés