Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Harsányi Zsolt: Whisky szódával_MOBI

Harsányi Zsolt: Whisky szódával_MOBI
940 Ft940

Kifogástalan eleganciájú fiatalember áll az előkelő társaság forgatagában kissé már elázva, kezében kristálypohárban whisky szódával. Miután átvirrasztottunk egy éjszakát ennek e regénynek az elolvasásával, ekként áll előttünk minden idők egyik legnagyobb példányszámban eladott magyar regényének főhőse.
Miközben ügyvédek, bankárok, bárók, hercegek jelennek meg és tűnnek el ebben a hihetetlen kavalkádban, a vidéki iskolák, pesti lokálok, művészlakások, kastélyok, a régi Gundel és a Gellért fürdő váltakozó képei villognak előttünk és úgy érezzük, hogy megismertük és megértettük a háború előtti Pest társadalmát, a gátlástalan zsidó ügyvédtől a leketlen arisztokratáig.
Megtudtuk, hogyan élt, mulatott és unatkozott a pénz- és nemesi arisztokrácia. Mely csak ruházatában, szóhasználatában és külsőségeiben külömbözik a mai hasonszőrűektől...

  • Részlet az e-könyvből:

     

    Anna nem volt található a hivatalban. A telefonhívásra azt felelték, hogy ma nem jön be, szabadságot kapott, kiment a kórházba a fivéréhez. De hogy a fivér miért van a kórházban, azt az illető női hang nem tudta, vagy nem akarta megmondani. Titi elment a Katona József-utcába, hogy az Anna lakását megkeresse. A házra emlékezett, mert elég élesen előtte állott a kapubejárat képe, zuhogó esőben, ahogy Anna nem engedi magát bekísérni és átszökken a heves zápor alatt.
    Valóban megtalálta a házat. A kapu alatti lakónévsorban azonban hiába kereste a nevét. Kicsengette a házmestert. Az jó soká váratott magára, s megjelenésén meg is látszott, hogy miért: nyilván pucéron ült a lakásában a gyilkos hőség miatt és magára kellett vennie valamit. Nagyhasú, ragyás ember volt és lihegve, csuromvizesen szenvedett a hőségtől. Sötét haraggal szemlélte az idegent, aki megzavarta. De kapott egy pengőt s ettől nyomban megenyhült.
    - Ebben a házban lakik Vargha Endréné őnagysága?
    - Itt lakik, negyedik emelet kettő. Lázáréknál. De most nincs itthon, ne is tessék felmenni.
    - Én rokona vagyok neki. A hivatalában azt mondják, kórházba ment. Nem tudja, milyen kórházba?
    - Azt nem tudom, kérem. Valami ügy miatt ment oda, kérem.
    Titi habozott. Az ember hőségdúlta, verejtékező arcába nézett. Aztán hirtelen kezébe nyomott még egy pengőt.
    - Mi az az ügy? Nyugodtan elmondhatja.
    A házmester lépett egyet csoszogó papucsaiban, minden értelem nélkül. Aztán körülpillantott a néptelen lépcsőházban, mint az összeesküvő.
    - A nagyságos asszony fivére öngyilkossági dologba keverődött. Mikor a híradást eszközölték, a nagyságos asszony éppen vásárolni volt, Lázáréknak lett a bizonyos ügy tudósítva. Lázárék tudják is, melyik kórháznak van illetékessége, de most ők sincsenek idehaza.
    - És mi történt a beteggel? Meghalt?
    - A meghalás iránt semmit sem tudok, kérem.
    Még álltak egymással szemközt és hallgattak. Akkor Titi névjegyet vett elé és odaadta azzal az üzenettel, hogy üdvözletét küldi és nagyon aggódik.
    - Igenis, - felelte a házmester, okosságára büszke arccal - az aggódás át lesz adva, kérem.
    De a kaputól két lépésnyire már közeledett Anna. Titi nem is köszönt.
    - Az Istenért, nyugtasson meg hamar. Nagy baj van?
    - Köszönöm, nincs, nagyobb volt az ijedtség.
    - Hál istennek. Mondjon el mindent és mondja el, mit segíthetek. Nem mehetnék fel magához?
    - Nem, az lehetetlen. Hanem üljön be ott a másik oldalon abba a kis cukrászdába. Pár perc mulva megyek én is, csak a házmesterrel beszélek.
    Tíz perc múlva már együtt ültek a cukrászdában, amely olyan kicsiny volt, hogy csak egészen közel hajolva, suttogva beszélhettek. A hegyesorrú, vézna cukrászné, aki a kánikulában is hárászkendővel kötötte keresztül a derekát, orvul figyelt, mit kaphatna el a beszélgetésből. Többször elment mellettük azzal az ürüggyel, hogy kinéz az utcára. Ilyenkor el kellett hallgatniok. Anna fivére az éjjel megmérgezte magát. Rengeteg aszpirint vett be. Az özvegy, akinél lakik, taxit hozatott és elvitte a Rókusba. Csodák csodájára helyet tudtak neki szorítani. Rögtön kimosták a gyomrát, öntudatra is tudták verni. A mérgezés nem súlyos. Most nyugodtan alszik, pár nap múlva semmi baja.
    - És miért akart magával végezni? Egyáltalában, komoly volt az öngyilkosság?
    - Meg is halhatott volna. De mégsem volt komoly. Részegen tette. S ez nekem külön is borzasztó. Én rettegek a részeg embertől és borzadok tőle. Hogy miért tette, az nagyon zavaros. Amit a háziasszonya mond, azon nem lehet elmenni. Háromszor mesélte a dolgot, mind a háromszor másféleképpen. Ez az asszony is szörnyű pont az életemben.
    - Mondja el, milyen.
    - Hatalmas, erős asszony, éppen olyan férfias, amilyen nőies a fivérem. Az állkapcsa négyszögletes, szája vékony és kemény. Rekedt, mély hangon beszél, mindig megállapít és vezényel. Ijesztően erőszakos... A maga módján valaha szép lehetett, most már erősen és rikítóan festi magát. Legalább húsz évvel idősebb, mint a fivérem. A háromféle előadásból annyit ki lehet venni, hogy az éjjel vendégek voltak nálok. Pókereztek és ittak. A fivérem különösen sokat ivott. Mikor a vendégek, már világoson, elmentek, ők elkezdtek veszekedni. Hogy min, abból kiigazodni nem lehet. Kora reggel az asszony elaludt. Nemsokára arra ébredt fel, hogy Józsi hörög. Ennyit lehet tudni az egészből. Búcsúlevél nem maradt, hiszen szegény szerencsétlen nem volt olyan állapotban, hogy levelet tudott volna írni.
    - Tudott vele beszélni?
    - Tudtam volna, de nem akartam faggatni, az orvosok sem szerették, ha izgatom. Mindenesetre eszméletén volt egy darabig. Nézett rám, sírt és szorongatta a kezemet. Láttam, hogy még mindig nem egészen józan. Fontos, hogy valami pénzök van. Úgy látszik, az éjszakai kártyázásnál valamit nyertek.
    Itt abbahagyta a mondókáját Anna, habozott, kisvártatva aztán mégis elmondta:
    - Volt valami borzasztó, mikor még nem volt eszméleténél és félrebeszélt. Egy darabig nem lehetett érteni, mit motyog, nehezen forgott a nyelve, olyan hangokat adott, mint a csecsemő. De aztán lassan kivehető lett, amit hebeg. Ezt mondta: «mama... mama... vigyetek el... ne hagyjatok... vigyetek el.» Ezt rettenetes volt hallanom. Láttam ebből, hogy még mindig mennyit tépelődik a szüleinkről. És az a «mama» szó különösen szíven ütött. Régebben én is sokat gondoltam arra, hogy volt édesanyám, mint minden embernek. De sohasem tudtam mint személyről gondolkozni róla, mindig csak mint fogalomról. Ő azonban, szegény, teremtett magának képzeletében egy személyes anyát, akit gondolatban mamának nevez. Szegény rab ez, foglya annak a félelmetes némbernek és el tudom képzelni, milyen rettentően egyedül érezheti magát abban a borzasztó életben.
    - Miért nem fordul magához, ha egyedül van?
    - Mert én kényelmetlen vagyok neki. Tőlem mindig prédikációkat hall a józanságról, a kötelességről, a tisztességes munkáról. Benne pedig beteges nagyzolás él, vágy a könnyű élet után és hamis előkelőség. Én vagyok az ő terhes lelkiismerete, természetes, hogy kerül engem. S hogy mégse maradjon egyedül, fantomokhoz menekül. Teremt magának mamát, szegény és mikor egyedül van a sötétben, biztosan annak sírja el a bánatait. A szívem megszakad belé, annyira sajnálom.
    - Ezt meg tudom érteni. De az a fontos, hogy ez a csúnya baleset jól végződött. Milyen jó, hogy idejöttem, talán meg tudom magát egy kissé nyugtatni. Nézze, Anna, megint csak visszatérek arra, amiről már beszéltünk. Engedje meg, hogy én megismerkedjem azzal a fiúval. Megpróbálok vele valamit csinálni...
    - Nem, - vágott közbe Anna élénken - ezt semmiesetre nem engedhetem meg.
    - De miért?
    - Már mondtam. És... és... most már más okom is van. De nagyon nehéz megmondani, mert félreérti.
    - Figyelmeztetem a köztünk fennálló alapszabályokra. Köteles elmondani. Előre megesküszöm, hogy nem értem félre.
    - Jó, elmondom. Az én életem nagyon nehéz, tele vagyok még be nem gyógyult sebekkel, nehéz gondjaim vannak és vígasztalásom semmi sincs, csak a maga barátsága. Tiszta önzésből félek mindentől, ami ezt a barátságot felboríthatja. Ez a boldogtalan, könnyelmű fiú sok kellemetlenséget hozna magára. És ha az a némber kiszagolná, hogy egy ilyen gazdag ember felbukkant a láthatáron, folyton csak magát zsarolnák. Maga jó, mint egy falat kenyér, de ezt előbb-utóbb megúnná. Nekem pedig kisülne a szemem a szégyentől és képtelen volnék nyílt arccal magára nézni. Nem, nem, ennek nem volna jó vége. És aztán... de nem haragszik?
    - Dehogy haragszom. Ezt nem is szabad külön kérdezni.
    - Maga, drágám, nem alkalmas ilyen emberjavító szerepre. Mit tudna adni ennek a fiúnak? Pénzt. Neki pedig nem ez kell. Neki kemény, céltudatos, igen szilárd lábon álló olyan élettársra van szüksége, akitől felelősséget és kötelességérzetet tanúl. Erre maga nem alkalmas. Megkockáztatom, hogy megsértődik: magában éppen az önmaga iránti felelősség a legkevesebb.
    - Ejha, ezt megkaptam. Nem tart tisztességes embernek?
    - Ne csavarja ki, amit mondok. Jól tudja, mit értek én ezalatt, csak nem szeret a kérdés szemébe nézni. Magában komoly tehetség lakik. Az nem baj, hogy a pénzét elszórja. De, hogy ezt is pocsékolva dobálja, az baj. Nem akar dolgozni. Jó. De tartozik sajátmagának benyomásokkal, művelődéssel, világlátással. Miért nem utazik?
    Titi nagy lélegzetet vett és hosszú magyarázatot tartott válaszul. Nagy folyékonysággal összehordott vízumtól kezdve a készülő lakástervezésig mindent. De Anna csak fejét csóválta. Anna cáfolt minden ellenérvet. Titi nevetni próbált.
    - Mi az? Szabadulni akar tőlem? Terhére van, hogy egy városban lakunk?
    - Ne mondjon ilyen butaságokat. Tudja jól, hogy csak magáért mondom, amit mondok. Azaz... egy kicsit magamra is gondoltam. Nem egyszer tűnődtem már erről. Úgy képzelem, hogy maga minden városból részletesen ír nekem. Minden szépet és érdekeset elmond nekem levélben. Így egy kicsit én is utazom. És ha majd hazajön, meglesz összegyüjtve az egész útinaplója. Néha elővesszük és maga még elbeszél hozzá egypár apró részletet.
    - Ez nagyon kedves. Így is fogom csinálni. Mindenhonnan részletesen írok. Teljesen igaza van, kicsit sürgetni fogom azt az ügyvédet. Milyen áldásos magával beszélgetni. Az ember egyszerre lelkes kedvet kap minden széphez és jóhoz.
    Mialatt beszélt, már régebben kezébe került a ceruza. Ujjai vonásokat húzgáltak. Most szokása szerint félrehajtott fejjel megnézte, amit rajzolt. Elmosolyodott, mint a csínytevő és a papírszalvétát odatolta Anna elé. Az asszony kacagva felsikoltott, majd restelkedve szájához kapta a kezét. És halkítva folytatta:
    - Hiszen ez a házmester hasa! De miért nem rajzolt fejet neki?
    - Mert azt akartam, hogy a hasáról találja ki. Gondoltam, maga sokszor látja így, ahogy én az imént láttam. Szűkre szorítja a nadrágszíjat a pocakján, hogy az egy szál nadrág le ne hulljon róla. Olyan, mintha dróttal erősen átkötnék a szafaládét.
    - Kitűnő. Ezt is elteszem. Lassanként tárlatom lesz magától. Spekulációra gyüjtöm. Ha maga híres lesz, ez mind vagyonná válik a fiókomban. A gyüjtemény egyik gyöngye: Eszes nadrágszíja. Igen, az a neve: Eszes Dániel. Csendőr volt és nagyon derék ember, csak egy kicsit művelten beszél.
    - De milyen gyönyörű dolgokat mond. Tapasztaltam. Azt mondja: «Lázáréknak lett az a bizonyos ügy tudósítva.»
    - Ez az, ráismerek a stílusára. Mikor egyszer az orvos azt mondta neki, hogy a légzőszervei meg vannak támadva, azt úgy újságolta nekem, hogy «légköri bajszervezete» van.
    - És azok a Lázárék mifélék, akiknél lakik?
    - Az külön regény. Ha író volnék, megírnám őket. Lázár úr cinkografus. Ezért képzőművésznek öltözködik és hosszú hajat hord, nagyon széles karimájú kalappal. Szenvedélye a mikroszkóp. Vett részletre egy mikroszkópot és mindent megnéz rajta: légynek a szárnyát, hajszálat, kenyérmorzsát, döglött hangya lábát, nulláslisztet. Olykor nekem is kell nézni, mert ha nem nézem, meg van sértve. A felesége furcsán beszél, a szesz helyett azt mondja, hogy «fef». Lázár urat azelőtt Launernek hívták, ezért mikor veszekszenek, és reggeltől estig veszekszenek, az asszony úgy szidja, «fváb». Ő ki tudja mondani, én nagyon nehezen. Nagyon büszke az apjára, aki «főléfeti és boráfati felügyelő volt Fekfárdon». A veszekedés rendesen abból származik, hogy Lázárné lop. Mikor férje alszik, lop a tárcájából, mert rettentően szereti az édességet. Lázár botrányt csinál, ha rájön, az asszony sír, kimegy a folyosóra és ott hangosan kiabálja, hogy ő nem tehet róla, ha az édességet megköveteli a «fervevete». De abban megegyeznek, hogy mindaketten betegesen félnek a betörőtől. A lakásajtón háromféle zár, lánc és retesz van. Este bekopognak hozzám, hogy nézzek be a divány alá, nincs-e ott valaki. Sőt, ha lehet, személyesen is lehasalnak, mert ami biztos, biztos. Mikor ezt először csinálták, kissé fel voltam háborodva, mert azt hittem, hogy az erkölcseimre vigyáznak. De most már nagyon jóban vagyunk. Rájöttek, hogy nekem csak egy a fontos: rendben legyen a fürdőszoba, különben akár a fejemen táncolhatnak. Jó lakó vagyok, vendég sohasem jön hozzám, ezért nem kell félniök, hogy a vendég esetleg kitanulmányozza a környezetet, aztán betör.
    - Én sem látogathatom meg soha?
    - Minek? Akkor lát, amikor akar. És a házban ne szimatolják, hogy udvarló jár hozzám.
    - Jól van, nem erőszakolom. De szerettem volna látni a tárgyait, környezetét, meg hogy hova lát az ablakból. Na, hagyjuk. Képzelje, nálam nagy újságok vannak. Mindenféle előkelő emberekkel ismerkedtem meg. És ami még ennél is nagyobb újság: táncoltam. Életemben először.
    Elmondta a követ társaságával való találkozásának történetét. Közben remélte, hogy mikor Dömsödyné szépségét leírja, talán valami féltékenységszerű árnyék át fog suhanni barátnője arcán. Annak azonban nyomát sem találta. Anna helyeslően bólogatott mindenre. De mikor aztán a jó hosszúra nyúlt beszélgetés után elbúcsúztak, a kapuban még megállt.
    - Mondja, Titi, sokat isznak ilyenkor?
    - Az a kérdés, - nevetett ő - hogy mit nevezünk soknak. Az embernek jókedve van, ennyi az egész.
    Anna megcsóválta a fejét.
    - Nem megy ki a fejemből a fivérem állapota. Irtózom a részeg embertől. A szívtelenséget hamarabb el tudom nézni, mint a részegséget. Pedig az nagy szó. Hát Isten vele, Titi. És sürgesse azt az utazást. Lumpolás helyett utazzék. Jó mulatást.
    Ő elindult a hőségben olvadó aszfalton, hogy taxit keressen. Azon gondolkozott, hogy Pethőnél csakugyan meg kellene sürgetni az utazást. De aztán élénken ellentmondott magának: előbb látni kell, hogyan fejlődik a szép Micával való ismeretsége. Majd csak azután utazik. S míg öntudata egyik felével így határozott, másik felével elragadtatva gondolt Anna kedvességére és meleg részvéttel sok bajára.
    Este annyira pontos volt, hogy ő jelent meg először a vendéglátó háznál. Dömsödyék domboldali kertes villában laktak. A tágas ház lent elég közel állott a szép vertvas-kapuhoz, a gépkocsi éppen meg tudott fordulni előtte. De az igazi homlokzat nem az uccára nézett, hanem a lejtősen pompázó nagy virágos kertre. Az előszobában fehérbóbítás szobalányok fogadták a belépőt, ruhatári cédulát adtak vadonatúj kalapjáról, majd gazdag szalón ajtaját tárták ki előtte. Ott még nem tartózkodott senki. Gyors pillantással átfogta a szalont. Vadonatúj régiség itt minden, gondolta magában, klisé az egész. Úgynevezett csontszínű falak, nehéz bordó függönyök, renaissance-bútor, egyik sarokban vörös brokáttal letakart faláda, másik sarokban falra szegezett miseruha. Szemközt egymással két nagy olajfestmény, egyik pipacsos tórészletet ábrázoló Neogrády, másik erdős téli táj, Olgyay ismert kék árnyékaival a havon. Alig pillantott körül, már jött a háziasszony. Hófehér estélyi ruhát viselt, hajában piros rózsát. Már messziről nyujtotta kezét.
    - Isten hozta. Ez kedves, hogy nálunk láthatom. Még kedvesebb, hogy ilyen pontos. Látszik, hogy nem pesti ember. Én ebben a pillanatban lettem készen. Foglaljon helyet, tessék cigaretta. Legalább beszélgethetünk egy kicsit magyarul, mert aztán francia társalgás következik. Mit néz?
    - Ennek a diványnak a szövetét nézem. Jó szín. Ebben a galambszürkében van egy kis piros, az meleggé teszi.
    - Piros? Hogy-hogy piros? Hiszen ez szürke.
    - Piktorszemmel van benne piros. Különben milyen kelme ez? Nem ismerem.
    - Chintz. Nagyon szeretem. Egy hónapig harcoltam az urammal érte. De most megvan. A ruhámhoz egy szava nincs, csak a diványomhoz.
    A szép Mica megpenderült a sarkán saját tengelye körül. Ezen a ruháján is ott pillangózott a «slejfni.» A követnek igaza volt. Csakugyan szélesítette. De ezt csak gondolta.
    - Gyönyörű. Nem mondhatok mást, mint hogy gyönyörű.
    - Mindjárt kész lesz az uram is, ő kicsit elkésett, rendes szokása szerint. Majd mondja előtte is, mert neki nem tetszik. Most pedig mondjon valami kedveset, mert az úgy kell nekem vacsora előtt, mint a cocktail.
    Titi már nem volt szesztelen. Mialatt a szállóban öltözködött, a hőségtől szomjasnak érezte magát. Whiskyt hozatott szódával. Ettől könnyednek és biztosabbnak tudta magát.
    - Olyan bolond nem vagyok, - vetette oda könnyedén, mialatt rágyujtott.
    Az asszony az asztalon álló óriási dahlia-bokrétát rendezgette, amely csikorgóan ellentmondott színével a rózsájának is, az egész szobának is. Most visszakapta a fejét. Csodálkozott.
    - Maga, méltóságos asszony, olyan allumeuse-típus, azt hiszem. Akiről kiderül, hogy már lángra gyúlt magától, az többé nem érdekli. Én még egy kicsit nem árulom el magam. Még ne legyen olyan biztos bennem.
    - Ezt a butaságot Bandrowski találta ki. Dehogy vagyok én allumeuse. Aki nem érdekel, az magára vessen. Ha nem érdekes, persze hogy nem érdekel. Bandrowskinak fogalma sincs arról, hogy ki vagyok.
    - Nem tőle hallottam. Ő beszélt ugyan magáról, de a legnagyobb tisztelettel és elismeréssel. Amit mondtam, az az én saját becslésem. Ha helytelen, akkor nem ő téved, hanem én tévedek. Egyszóval, aki érdekes, az érdekli. De kit talál érdekesnek?
    - Aki szeret.
    - Ó, azt hiszem, olyan nagyon sok van.
    - Nincs. Én olyat gondolok, aki rettenetesen, iszonyú nagyon szeret. Hogy süssön, mint a kályha. De ezt maguk férfiak nem tudják. Nem tudnak maguk semmit. Egy nőre mindig rá kell érni. Reggeltől estig. Estétől reggelig. Egy nőre folyton gondolni kell, tanakodni kell szüntelen figyelmességeken. Ki kell eszelni, hogyan lehet százféle módon gyengédséget mutatni iránta. És így tovább. Ha ilyet találnék, az érdekes volna.
    Titi felelni akart, de ekkor idegen hang szólalt meg, nyájasan és kedélyesen.
    - Ne ugorjál be neki, öregem. Isten hozott.
    Felpattant, mintha csókolódzáson kapták volna. Fülig elpirult. Dömsödy azon az ajtón jött be a nagy szőnyegen nem hangzó lépésekkel, amelynek ő háttal ült. Kezet szorítottak. S mialatt egy szürkeruhás, zöldgalléros inas kerekes cocktail-asztalt gurított be, Dömsödy jókedvűen folytatta:
    - Ez az én feleségem életveszélyes. A világon senkit nem hagy békében. De majd egyszer megjárja. Ő fog beleszeretni valakibe, rosszul alszik, ideges lesz, megcsúnyúl. Akkor ujjal fogok rá mutogatni és kinevetem.
    - Jaj, de utálatos maga, Döme, igazán. Egyszer jön ide egy kedves ember, egészen jól indul a dolog, erre maga beletenyerel az örömömbe és elrontja az egészet.
    - El hát. Ezt a fiatalembert nem engedem bántani. Ez kolozsvári. Hát melegszik a dolog, kedves barátom. Mostanig a pártban voltam, ott mindenki arról beszél, hogy orosz-japán háború fenyeget. Ha pedig az orosz Európa felé fedetlen, akkor itt újra cifra dolgok lesznek. Kiváncsi vagyok, mit szól ehhez Bandrowski. Esetleg hallott valamit Rómából.
    Mica erős csörgéssel rázta a cocktailt. Szemmelláthatóan únta a politikát. Legyintett volna megvetése jeléül, de két keze el lévén foglalva, vállat vont és kicsinylően felhúzta szemöldökét.
    - Mit lehet hallani Rómából? - kérdezte Titi naivul és udvariasan.
    - Ember, te ezt komolyan kérdezed? Hát nem olvasol újságot? Imrédy és Kánya Rómában vannak. Ez óriási dolgokat jelenthet.
    - Bocsáss meg, én csakugyan nem olvasok újságot. Fogalmam sincs a politikáról.
    - Ugyan hagyják már azt a politikát, - mondta Mica, majd hirtelen éleset kiáltott - nem, nem!
    Dömsödy a rádióhoz közelített, de az asszony heves tiltakozására megállott.
    - Csak pár percre akartam Londont próbálni...
    - Azt kikérem magamnak. Ha elkezdik, megint az egész estém nem lesz más, mint recsegés és fütyülés, a végén vitatkoznak és kiabálnak és senkinek nincs öröme semmiből. Jőjjenek ide, kész a cocktail.
    Titi gyakorlott ujjakkal nyult utána, mintha egész életében minden vacsora előtt cocktailt ivott volna. Szájába vette a tejfehér folyadékot, ízlelte, mintha cukrot hagyott volna olvadni, aztán megkérdezte:
    - Mi van benne?
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633980583
Webáruház készítés