Új jelszó kérése
Termék részletek


Harsányi Zsolt: Mátyás király_EPUB

Harsányi Zsolt: Mátyás király_EPUB
690 Ft

Még ma is a legnépszerűbb, legolvasottabb Mátyás életrajzot írta meg a múlt században Harsányi Zsolt. Könnyed, az eseményeket, a szubjektív látásmódot, az élet apró történéseit állítja cselekményvezetése központjába. Nem nagyívű történelmi tabló ez, nem korszakjelző nagyregény, hanem egy szerethető emberi portré. Talán ezért olvassuk ma is örömmel, szeretettel. (a Kiadó)
e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Részlet az e-Könyvből:

    Egy reggel Mátyás levelet kapott anyjától. Gyorsan szakította fel a pecsétet. A levél azt adta tudtára, hogy felesége, a gyermek Erzsébet, hosszú szenvedés után az Úrban csendesen meghalt.
    Maga elé tartotta a levelet lebocsátott kézzel. Aztán így szólt a szolgához:
    - Sodronyinget! Éjjel-nappal viseléndem mátul.
    A szegény, vézna kis túsz meghalt, számolni kellett vele, hogy Ulrik gróf pártja valahogyan ki fogja használni a Hunyadi-családnak azt a gyengeségét, hogy nincs most már kinek a személyén bosszút állniok. Ez valóban be is következett, még pedig nem várt módon: Gyorgye király megkísérelte, hogy Szilágyi Mihályt eltegye láb alól. Az agg Gyorgye a Hunyadi-rokonságból Szilágyit gyűlölte a legjobban, mert ez a zabolátlanul heves és szenvedélyes ember nagyon sokszor megsértette. Azonkívül az Ulrik-pártnak nem volt ínyére, hogy a legfontosabbik a királyi várak között, Nándorfehérvár, a Hunyadi-család kezén van. Így Hunyadi János a török háború európai fontossága miatt az egész keresztes hadjárat kulcsát a kezében tartotta. Sokkal kényelmesebb helyzet lett volna Ulrik gróf számára, ha Szilágyi Mihály eltűnik a föld színéről, Nándorfehérvárra majd László király nevez ki új kapitányt a Hunyadi-ellenesek közül, akkor aztán Hunyadi nem fog olyan sokat számítani a pápa és az európai fejedelmek szemében.
    Minderről Mátyás semmit sem tudott, ő igyekezett Budán a saját biztonságára vigyázni. Senkivel bizalmasan nem beszélt, csak Vitéz Jánossal, azzal is csínján. Másféle ételt nem evett, csak apródtársaival együtt a közös tálból. És köntöse alatt páncélinget hordott. Hogy apja, bátyja, rokonai majd tudnak vigyázni magokra, azt szívből remélte. S hogy Szilágyi Mihály életveszedelemben forgott, azt csak azzal a hírrel együtt tudta meg, hogy Gyorgye király meghalt.
    Először csak az a gyászos tudósítás jutott el Budára, hogy a szerb király nincs többé. Ez nem lephetett meg senkit, már a kilencvenedik esztendőt taposta volt a ravasz aggastyán. De kiderült a suttyomban elsuttogott értesülésekből, hogy az öreg Brankovics Gyorgye egy sebesülés következtében holt el: mikor csekély kísérettel úton volt, egy Kupinik nevű falunál nándorfehérvári katonák megrohanták és elfogták. Ez nem ment simán. Az öreg fegyverrel védekezett, s a viaskodó katonák Nándorfehérvárra vitték foglyul. Nagy váltságdíjat fizetett és Szilágyi Mihály hazaengedte Szendrőre. Szendrő várában aztán rövidesen belepusztult az öreg a nagy vérveszteségbe.
    De hogyan merte Szilágyi Mihály véres viaskodásban elfogatni a szerb királyt? És ha Gyorgye belehalt elfogatásába, miért nem idézi a király bíróság elé Szilágyit, hogy fejét vegyék?
    Ennek is megjött a magyarázata, titkos értesítésekben, dugott levelekben. Azzal kezdődött az egész véres história, hogy Szilágyi Mihály, mint Nándorfehérvár kapitánya és az al-dunai sereg és hajóhad parancsnoka, elment megtekinteni a Szendrő várával szemközt fekvő új magyar erődöt. Ez a kis erőd alkalmas volt arra, hogy sakkban tartsa Gyorgye lakóhelyét, Szendrőt, tehát megnehezítette Gyorgye kétszínű szerepét: az öreg mindig hajlandó volt titokban a szultán kezére járni, ha az ő trónját a török békében hagyta. Egyszóval Szilágyi néhány lovassal elment megtekinteni az erődöt. Vele volt testvéröccse, Szilágyi László is, aki az országos ügyektől elég távol tartotta magát, de bátyja hadaiban annál vitézebbül katonás-kodott. A két Szilágyit és embereiket váratlanul rejtekhelyből elérohant szerb csapat támadta meg. A tusában Szilágyi Lászlót meg is ölték. De Szilágyi Mihálynak sikerült megmentenie a bőrét. A támadók közül még meg is fogott egyet-kettőt. Azok megvallották, hogy Brankovics Gyorgye király küldötte őket erre a kalandra. A magyar erődöt különben le is rombolták.
    Így tudta meg Mátyás, hogy egyik nagybátyját Gyorgye emberei megölték, mire az életben maradt nagybátyja habozás nélkül megbosszulta magát. Ulrik gróf apósa, a király nagybátyja, meghalt, és mégsem lehetett Szilágyi Mihályhoz, a szerencsésen életben maradotthoz hozzá-nyúlni. Sejteni lehetett, hogy ha itt tüzetes eljárás indul, még az is kiderülhet, hogy Szilágyi Mihály elpusztításának gondolata nem Szendrő várában, hanem Budán született.
    Nagy fordulatot okozott Mátyás életében, hogy a király egy szép napon felkerekedett és elment Bécsbe. Őt nem vitte magával. Mátyás szavát adta: nem fog elmenni Budáról. A királyi palota kiürült és elcsendesedett. Az udvarnép jó része elutazott a királlyal. Mátyásnak egyszerre igen sok szabad ideje támadt. Órákig bolyongott a nép között és még mindig sok ideje maradt olvasni.
    Mikor a palota poros és senki által nem forgatott könyvei között kutatott, egy ízben érdekes kötetre bukkant. Kéziratos mű volt igen díszes kötésben, a király személyes használatára készült. Címe: “Tractatus de liberorum educatione editus ad Ladinlaum Ungariae ét Bohemiae regem”. Vagyis László magyar és cseh királyhoz intézett értekezés a gyermeknevelésről. Szerzője: Aeneas Episcopus Tergestinus.
    Érdeklődve kezdett olvasni a könyvben.
    “Sokan úgy vélekednek, - mondta a latin szöveg, - hogy a testi és értelmi nevelést a csecsemő-korban kell tanítani. Te azonban túl vagy már ezen a koron, tehát mostani életkorodhoz mérten kell hozzád szólni.”
    Mátyás visszafordított az első oldalra és megnézte az évszámot: 1450. Tehát a király tíz éves volt akkor, ő is.
    “Amikor így szólok hozzád, ugyanakkor tanítóidhoz is beszélek, akik téged nevelnek és taní-tanak. Intésekkel és ne botbüntetéssel hassanak rád. Nem bottal és veréssel, hanem szereteten alapuló útbaigazítással, ésszerű érvekkel kell a hasznos ismeretekre ránevelni a gyermeket. A verés megjárja a szolgáknál, de nem a szabad embereknél”.
    Az olvasó elmosolyodott. Az a számos, igen erőteljes pofon jutott eszébe, amellyel őt anyja nevelte, mikor apja a harctéren volt.
    “Lássuk most, hogyan kell nevelőidnek testi nevelésedet előmozdítaniuk. Ez nagyon fontos, mert általánosan ismeretes, hogy amit az ember gyermekkorában megszokott, ahhoz később is görcsösen ragaszkodik. Óvakodni kell attól, hogy testedet elpuhítsák. Ne aludjék, ne pihenjen a gyermek tovább, mint szükséges. A puha nevelés, melyet sokan gyengéd szeretetnek neveznek, a lélek és test erejét egyformán gyöngíti. Nem szabad puha vánkosokat használni, a selyemruha nem egészséges a testnek, sokkal jobbak a durva lenből készült ruhák, melyek a test tagjait erősekké és a fáradság elviselésére alkalmasakká teszik. Mivel a természet meg-áldott szépséggel és uralkodásra vagy kiszemelve, már gyermekkorodban arra kell törekedned, hogy...”
    Mátyás itt abbahagyta a könyvet, mert csak álldogálva olvasta az ajtófélnek dőlve. De most, kezében a könyvvel, szobájába sietett. Ezt a részt nyugodtan, figyelmesen, háborítatlanul akarta olvasni. Szolgájának meghagyta, hogy most ne zavarja senki. És nekiült az érdekes könyvnek.
    “... arra kell törekedned, hogy a test tartása megfeleljen külsődnek. Arcod legyen egyenes, ne rángasd ajkaidat, ne szopd nyelvedet, ne utánozd a mámoros állapotot, rabszolgához illő pajkosságot, ne legyen tekinteted lomhaságot eláruló. Járásban és állásban mindig kecsességre kell törekedni. A görögök erre oly nagy súlyt vetettek, hogy szabályokba foglalták össze a taglejtés törvényeit. Vannak a test nevelésére alkalmas versenyjátékok, melyeket éppen nem szabad megvetni, hanem meg kell hallgatni azokat a mestereket, akik e téren járatosak, hogy e tekintetben is tökéletességre tégy szert. Törekedjél a test tagjainak alkalmas tartást elsajátítani, egyúttal a testi egészséget és erőt is gondozni. A gyermekkorban megszokott jó testtartás és annak ésszerű gondozása egészséges öregségnek veti meg alapját. Mivel pedig gyakrabban szükséges, hogy a király maga álljon háború esetén hadserege élére...”
    Közelebb húzta a széket az asztalhoz, falta a könyvet.
    “... illő, hogy már gyermekkorában gyakorolja magát a katonai gyakorlatokban az, kire a kormányzás gondjai várnak. A háborúskodásra éppen nem alkalmas az árnyékszerű gyönge test. A szikár és háborúhoz szokott katona a vakmerő öklözőket éppen úgy legyőzi, mint ahogy áttör a felállított csataélen. Nem lesz tehát haszontalan dolog, ha te, kinek a törökkel mindenesetre háborút kell viselned, most gyermekkorodban tanulsz nyilazni, parittyázni, kar-dot forgatni, lándzsát hajítani, lóra ülni, futni, ugrani, vadászaton részt venni és az úszásban jártasságra szert tenni. Nem rút dolog olyat megtanulni, amit a tisztesség határai között tehetünk. Halld csak, mit mond Vergilius a római gyermekről. Az újszülötteket először is a tűzhöz visszük, majd jéggel és vízhullámokkal eddzük; vadászat alkalmával ők a felvigyázók és erdőben a hajtók. Ők hajtják a lovakat, tornajátékok alkalmával ők feszítik meg az íjakat. A játékokat szívesen megengedem a gyermeknek, csak ne legyenek azok illetlenek. Helyeslem, sőt dicsérem, ha veled egykorú gyermekekkel labdázol. Ott van a karika és más gyermekhez illő játékok, melyekben semmi illetlen és rút dolog nincs, melyeket épp ezért nevelőid engedjenek meg, hogy a munka után szünet legyen és az életkedv élesztessék. Mindezekből tudod tehát, hogy annál a gyereknél, aki királynak született, milyennek kell lenni a test-gyakorlásnak, és tudod azt is, milyenek legyenek játékai”.
    Mátyás fölnézett a könyvből. A királyra gondolt. Erre a szép fiúra, aki kicsi korában nem játsz-hatott, mert nem voltak Fridrik házánál játszópajtásai. Aki gyenge lovas, sohasem tornászik, úszni alig tud, selyemruhát hord és szagosított pehelyvánkosokon alszik és a török ellen aligha fog valaha is a sereg élére állani. Míg viszont ő, Hunyadi Mátyás, mindegyiknél jobb a testgyakorlásban, kitűnő lovas, kitűnő úszó, és ég a vágytól, hogy egy bármilyen kicsiny csapat élére állhasson. Őt így nevelték, amazt sehogy. És mégis ő a túsz és amaz a király. De... de talán nem lesz örökké így. Adódhatik valahogy úgy, hogy Hunyadi László lesz Magyarország királya. És ha majd Isten Lászlót is elszólítja, akkor... majd a László fia. Hiszen bátyja vőlegény: a nádor leányát fogja feleségül venni, csak halogatják az esküvőt, mert ott is valami bonyolódott egyességnek kell eleget tenni. S ha megházasodik, bizonyára ad neki fiút a Gondviselés. Mátyás vállat vont, becsapta a könyvet. De azért pár pillanatig azzal mulattatta képzeletét, hogy koronát gondolt a saját fejére, szép ékköveset, a Szent István koronáját, amelyet régi Árpádok képein látott, amely most Fridrik birtokában van és senki sem beszél róla. Vajon, hogy lehet azt majd visszavenni Fridriktől, ha bátyját meg akarják koronázni?
    De V. László élt és nemsokára visszatért Bécsből. A pápa követe kérette Budára, hogy végre-valahára megindítsák a háború ügyét. A király meg is jött, a rendek össze is ültek, de azt határozták, hogy tavaly nagyon rossz volt a termés, ezért a háborút tavasszal nem lehet megindítani, legfeljebb júniusban.
    Úgy látszott, hogy nyárig most már nem történik semmi. De híre jött nemsokára, hogy a szultán nem szándékszik megvárni a sok késlekedéssel vajúdó keresztes háborút, maga lesz a támadó fél, már el is indult Európa ellen és vonulásának első célja Nándorfehérvár. Erre már meg kellett mozdulni azonnal. Kapisztrán lett az első keresztes vitéz.
    A királyi palotában nem szerették a keresztes hadjáratot. Hunyadi-ügy volt, hűvösen és közömbösen beszéltek róla. Ennek hamarosan híre ment, s egy szép napon Kapisztrán megint Budán termett. Szegeden volt már Hunyadival sereget szervezni és prédikációkkal tüzelni. Mert számban a nagy hűhóval százezer emberre tervezett sereg igen csekélyre sikerült: az európai fejedelmek segtísége nem volt sehol. És még a budai vár felől is ellenhangulat mendemondái terjedtek. Kapisztrán otthagyta a szegedi agitálást, és Budára sietett, hogy lelket próbáljon önteni a királyba.
    Hogy mit beszéltek, mit nem, azt más nem hallotta, csak Ulrik gróf. Kapisztrán komoran és kedvetlenül utazott vissza a hadhoz. Mátyás kihallgatásra jelentkezett Ulrik grófnál, mikor a pap indulni készült.
    - Engedelmet kérek, hogy a harctérre mehessek. A hadjárat után visszatérek ide.
    Ulrik gróf figyelmesen ránézett, aztán soká gondolkozott. Majd azt mondta, hogy beszél a királlyal és másnap választ fog adni. Másnap válaszolt is: a kérelmet kereken megtagadta. Nem volt nehéz kitalálni, hogy miért: Mátyás ebben a hadjáratban csak növelhette a Hunyadi-ház dicsőségét és saját egyéni népszerűségét. Erre nem volt semmi szükség. Kapisztrán másnap Mátyás nélkül utazott vissza. A király pedig udvari vadászatot rendelt. Mátyásnak is részt kellene vennie a vadászaton.
    A vadászatra szokatlanul nagy utimálhát vittek. Ez már induláskor szemet szúrt Mátyásnak. Gyanújának igaza is lett. A visegrádi országúton a király összenézett Ulrik gróffal és így szólt:
    - Semmi kedvem sincs tulajdonképpen vadászni.
    - Mihez volna kedve felségednek?
    - Bécsbe szeretnék menni.
    - Mi akadálya van annak, amit egy király akar? Megyünk Bécsbe.
    Nyilvánvaló volt, hogy ezt már eleve elvégezték. Tüntetni is akartak azzal, hogy Hunyadi hadjáratánál érdekesebb dolgok vannak a világon, meg aztán messzebb is akartak lenni a délvidéktől, ahonnan a terhes nyűgnek, Kapisztránnak, újabb látogatása érkezhetett. Folytatták tehát útjokat Bécs felé.
    Nagyon szép májusi idő járta ekkor, az országút mentén frissen lombosodtak a fák és a sarjadó természet andalító, kesernyés boldogság illatával töltötte meg a levegőt. A király és Ulrik gróf életvidám gondtalanságban haladtak a fegyveres menetben. Gyakran megállapodást rendeltek, ha vadbő vidéken mentek által, hogy rövid cserkészéssel tegyék változatosabbá az utat. Ebédidőn szép berkeket kerestek, valami kedves, csalitos kerületű tisztáson egy pillanat alatt felterültek a szőnyegek és megjelentek az ezüsttálak, kupák és evőkészségek a remekbe szőtt abroszokon. Ha történetesen templom volt a közelben, ilyenkor megszólalt a harangszó. A legtöbben meglepetve kapták fel a fejőket: a nap e szakában a harangozás szokatlanul hatott. De sokan, a buzgóbbak, ilyenkor imádkozni kezdtek. Ez a déli harangszó egy nem régi római rendelkezés óta arra figyelmeztette a világ katolikusait, hogy Kalixtus pápa parancsára szerte e földön mindenki imádkozzék Hunyadi fegyvereinek győzelméért.
    Ulrik gróf és a király nem imádkoztak. Az ilyen harangszó alatt is vidáman folytatták csevegésöket. Mátyás, a király kamarása, előírás szerint való felszolgáló munkáját is abbahagyta ilyenkor. Apjáért imádkozott, azzal a szívdobogtatóan büszke tudattal, hogy e pillanatban az egész világon milliók és milliók egy magyar katonáért imádkoznak, aki nem más, mint az ő édesapja. Olykor oldalt vonulva rápillantott a királyra és nagybátyjára. Ahogy látta kettejök könnyed és gondtalan vidámságát, arra gondolt, hogy mialatt ők itt tanyáznak az idillikus májusi erdőn, azalatt mi minden folyik az országban. A felföldön minden rend felbomlott: a cseh csapatok megint garázdálkodtak, rajta ütöttek a népen, legázoltak egy-egy falut, felperzselték és visszavonultak a rengetegekben épített rejtekhelyeikre, sőt már megint várakat kezdtek elfoglalni, már beültek Késmárk várába. Itt is, ott is felütötte fejét a parasztlázadás. Erdély végein is felborult a rend, Havasalföld trónjáért egymást ölték az ottani trónkövetelők. Mialatt az országban senki sem mehetett útra élete veszélyeztetése nélkül, mialatt a nyomo-rúság miatt lázadozott a jobbágyság, mialatt rettenetes hadsereggel közeledett Magyarország felé Mohammed, a hódító szultán. Százötvenezer embere volt, kétszáz dunai hajója és hatszáz ostromágyúja. De milyen ágyúk voltak azok: a világ legerősebb ágyúi. Volt olyan ágyúja is, amelyet nyolcszáz mázsa rézből és ónból öntöttek, s olyan hosszú volt, mint négy földön fekvő ember hossza. Száz ökör húzta, és kétszáz ember kellett hozzá útépítőnek, ha szállí-tották. Ilyen tüzérséggel vette be a szultán három éve Bizáncot is, ilyennel indult most Nándor¬fehérvár ellen. Magyarországot és vele együtt Európát Hunyadi János negyedrésznyi sereggel védte: alig volt több embere negyvenezernél. Minden keresztény harcosnak négy törökkel kellett mérkőznie. Kétszáz esztendeje, mikor a tatárjárás szakadt rá a Duna-Tisza országára, nem volt ekkora veszedelemben a magyarság. És ennek az országnak királya itt üldögélt a forrásmenti füzek tövében, vidáman mulatva Ulrik gróffal azon a kis tilinkón, amelyet egyik magyar fegyverszolga bicskájával faragott fűzfagallyból őfelsége szórakoz-tatására.
    Még útközben sok hírt kaptak Nándorfehérvár felől. A király ugyan nem sok ügyet vetett a hivatalos levelekre. Egy s más kiszivárgott, azonkívül Mátyás maga is kapott tudósításokat apja és bátyja kancellistáitól. Tudta, hogy Nándorfehérvár, vele Magyarország keresztes serege s vele egész Európa kereszténysége az élet és halál óráit éli.
    Így érkeztek Bécsbe. Azon az úton, amelyen Mátyás már eljutott egyszer a város aljáig, hogy ott tanúja legyen apja és Ulrik gróf izgalmas találkozásának.
    Bécs nagysága, mikor másnap a Burg és a környező utcák nagyvárosi látványára ébredt, meg-lepte és elragadta. Sokkal, sokkal nagyobb és fényesebb főváros volt az, mint Buda. Büszke palotasorai közt nyüzsgő, eleven élet tarkállott, rengeteg tógás egyetemi hallgatót lehetett látni és sok katonát. A fényes házak legtöbbjén már üvegablak ragyogott, pedig Budán még alig lehetett látni egyet-kettőt. És másképpen épültek az irdatlan nagy házak, más viseletet hordtak az emberek, más volt az élet hétköznapi formájának minden apró részlete. Máskor Mátyás belevetette volna magát az utca népének mohó és kíváncsi tanulmányozásába, de most ehhez nem volt elég figyelme. Ahogy elhelyezkedett szállásán, untalanul csak a Dél-Magyarország felől érkező híreket leste.
    Azok most már jöttek gyors egymásutánban. Igen riasztó és félelmetes volt az, amit mondtak. Mátyás órákat töltött imádkozva abban a templomban, amelyet leginkább megkedvelt s amely a Mária am Gestade nevet viselte.
    Egy délután lovashírnök kereste, sürgős levelet hozott. A levelet László írta: lóhalálában siessen Zimonyba, apjok súlyos beteg, utoljára még látni szeretné. A levéllel berohant a királyhoz. Annak már tudomása volt az ijesztő hírről, ugyanekkor kapott ő is értesítést. Mélyen megilletődött arccal fogadta Mátyást és megölelte.
    - Egyetlen percet se késlekedjél, siess.
    Könnyes volt a szeme. És Mátyás meglepetve gondolta magában, hogy ennek a fiatalember-nek alapjában jó és érző szíve van. De mikor sebbel-lobbal dobálta holmiját az útiládákba, segédkező szolgája így szólt:
    - Mikoron nagyurunk nagy bajának hirit vevé király, ippeg lovaglásbúl tére haza. Nosza lekapá süvegjit, az nagy örömtül ég felé vetötte. Kacagott, kacagott, az levélt Ulrik grófnak, hogy nézné, mutatta.
    - Hunnan veszöd ezt? - hökkent meg Mátyás.
    - Ausztrák szolgák igyen mondák néköm. Hatan is. Mind egyforma szóval. Király az ő jelenetökbe tötte ezt.
    Mátyás csodálkozva ingatta fejét. És eszébe jutott, amit külföldi követek szoktak mondani V. Lászlótól: ez a fiatal király utolérhetetlen mestere a színlelésnek. De ezzel sem gondolt most már, csak készült sebbel-lobbal, hogy rohanhasson. Szívét szorongó aggodalom fogta el. Hogy apját az Isten el is szólíthatja egyszer, arra soha életében nem gondolt, a gondolat maga is képtelennek tetszett előtte.
    Ez a vad rohanás Bécstől Zimonyig valóságos lázálomnak tetszett előtte. Ha később vissza-gondolt ezekre a napokra, az út részleteit nem tudta felidézni emlékezetében. A poggyász kíséretére embereket rendelt, maga pedig nyolc lovassal szinte tombolva hajszolta az iramot. Alig aludt valamit. Forró júliusi idő volt, három tájon már virradt. Gyorsan nyeregbe, csak előre, csak előre. És útközben találkozott a nagy hírrel: apja ragyogó győzelmet aratott a törökökön. Legyőzte a négyszer akkora sereget, a híres ágyúkat elfoglalta, a megvert hatalmas török sereg hanyatt-homlok menekült Szófia felé. Hunyadi János megmentette a keresztény Európát. És most haldoklik.
    A gondolat, amely Bécsben hihetetlen és képtelen volt még, ebben a félig eszmélő, lázas nyargalásban ráért gyökeret ereszteni. Mire Zimonyba érkezett az országokon át apja betegágyához száguldó fiú, már leszámolt magában azzal, hogy a lehetetlen elképzelés lehetséges: apja elmúlik erről a földről és a világ tovább megy a maga útján.
    Mind ott voltak Zimonyban az odahívott rokonok. A beteget maga Hunyadiné ápolta, Hunyadi János csak őt tűrte meg maga mellett. Azonkívül jó barátok csökönyös könyörgésére két orvosnak volt bejárása hozzá, egyik zsidó volt, másik török. De már nem sokat segíthettek a haldoklón. Megpróbálkoztak érvágással, piócával, hánytatóval, kenéssel, mindenféle javas szerekkel, csakhogy szemrehányást ne tehessenek magoknak bármilyen kísérlet elmulasztásáért, de tudta mindenki, hogy minden hiába. Az a dögvészes járvány, amely a hadviselő és egyébként is egészségtelenül mocsaras vidéken dúlt, a katonák ezreit meg tudta kímélni és csak tizedelte őket, de a nagy vezért nem kímélte. S olyan orvos, aki ezt a bajt meggyógyította volna, még nem született.
    Mikor Mátyás holtfáradtan megérkezett és a járókelők apja szállásába igazították, a beteg aludt. Nem lehetett hozzá bemennie. S akik a szomszéd szobában kisírt szemmel, halkan suttogva várakoztak, inkább halott mellett, semmint beteg mellett virrasztóknak tetszettek. Ott volt László maga, komoran üldögélve, két térde közt tartva kardját. Ott volt Szilágyi Mihály, a hatalmas győzelem másik hőse, feleségével, Báthori Margittal, ott volt Szilágyi Zsófia, a Geréb János felesége, férjével és három fiával együtt, Hunyadi Klára és férje, Dengelegi Pongrác, a két fiúgyermekkel, Hunyadi Mária és férje, Oláh Manzilla, egyetlen fiokkal, és ott volt, mint földön járó szellem, Kapisztrán János. Ahogy Mátyás belépett, megjelenése vala-mennyiöket sírásra fakasztotta. Nem ölelkeztek vele, nem borult nyakába senki, csak intettek neki és elfordultak kitörő könnyekkel. Leült ő is, egyebet nem tehetett. Az álom ott nyomta el a széken. Másnap késői órán egy ismeretlen ágyban ébredt fel.
    Arra ébredt fel, hogy anyja lépett be hozzá. Keményen összeszorította vékony ajkait Erzsébet asszony. Ő megragadta az anyai kezet, megcsókolta, aztán homlokához szorította. És felült az ágyban.
    - Nincsen mentség, anyámasszony?
    - Nincsen. Serkenj tüstént, látni kíván apád.
    Gyorsan magára kapkodta ruháit és útközben is öltözködve még, követte anyját. A virrasztó szobában éppen úgy ült az atyafiság, mint előző napon. Senki sem köszönt senkinek. Mátyás belépett az anya után a besötétített boltíves szobába. Világossághoz szokott szeme csak lassan hatolt belé a homályba, anyja kezét kellett fognia, hogy a betegágy közelébe botorkáljon. A levegő rettenetesen fülledt volt és dögletes szagú. Lassan körvonalat kaptak a tárgyak. Fehér vánkosok között meglátta felismerhetetlenné aszott apját. Az ijesztően megvékonyodott arcban két beteges ragyogású szem tétova nézése fénylett.
    - Mátyás... fiókám... - suttogta a beteg alig hallhatóan.
    A fiú elhatározta, hogy méltó lesz nevéhez és szívét megkeményíti. De nem bírt fájdalmával. Térdre borult az ágy mellett és panaszosan, szinte haragosan tört ki belőle a zokogás:
    - Apámuram... miért tészen illy dolgot vélem?
    Ott sírt mozdulatlanul, homlokát az ágy szélére nyugtatva. Anyja végül megérintette vállát, akkor felkelt.
    - Elegendő ez, - szólt Hunyadiné, - hadd nyugosznia.
    Még ránézett az imádott emberre, aztán megfordult és kiment. De az ajtóban gyorsan megtörölte szemét, mert restellte könnyeit a többiek előtt.
    Mátyás kiment. Ott sokan várakoztak, messze földről jött idegenek, keresztes tisztek, nándor-fehérvári méltóságok. Mindegyikkel beszélnie kellett. Kínzóan terhére esett ez, de összeszedte magát. Most családja nevében kellett helyt állania. És elkezdte elintézni a részvétlátoga-tásokat, kinek-kinek rangja szerint adván meg az üdvözlést, ami járt neki. Senki sem volt, aki ne sírt volna, de ő most tartotta magát. Hirtelen anyja keménységét érezte meg magában, mialatt odabent apja készült itt hagyni az életet.
    Aznap délután még egyszer a beteghez járult a két tehetetlen orvos. Mikor kijöttek, Hunyadiné kiszólott, hogy a beteg az egész atyafiságot látni kívánja. Megdöbbent izgalom keletkezett. A várakozó rokonok mind bevonultak.
    - Világot, - mondta halkan, de egész tisztán a beteg, - lássalak mendőtököt.
    László ablakot nyitott. Kintről madárcsicsergés és egy szekér nyikorgása tódult be a hirtelen fénnyel. A beteg most élesen láthatóvá lett. Senki meg nem ismerte volna. Mintha teste szállt volna el és csak lelke feküdnék ottan.
    - Szeretteim, - szólt a haldokló gyenge hangon, de tisztán és nyugodtan, - immáron végemöt jőni érezém. Még titeket utólszor látnom akartalak.
    Felcsukló sírás hangzott köröskörül. Csak ketten nem sírtak: Hunyadiné az ágy egyik fejénél, Kapisztrán az ágy másik fejénél. Két kísérteties, mozdulatlan szobor gyanánt álltak ottan. És mikor Kapisztrán megszólalt, az olyan megrendítően hatott, mintha egy szobor szólalt volna meg. Csak egy szót mondott latinul, gondolván, hogy a haldokló ezt érteni fogja:
    - Testamentum, Joannes, testamentum!
    A haldokló rápillantott és szemével csupán, nem feje mozdulatával, intett, hogy az már rendben van. Aztán magyarul szólt a többiekhez:
    - Hogy lelkömet kilehelnem rendeltetik mingyárt, nem gondom. Kinek üdeje jőnie, jöjjön. Igaz szerrel éltem, az mi Urunk Jézusban halom halálomot. Ezen ne sírjatok, de örvendezjetek, mert imé elnyeréndem az idvességnek pálmáját. Hozzátok szólok mastan, két fiaim, Lackó fiam, Matykó fiam...
    László és Mátyás térdre ereszkedtek az ágy mellett.
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633981313
Webáruház készítés