Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Harsányi Zsolt: Édes fiam_EPUB

Harsányi Zsolt: Édes fiam_EPUB
890 Ft

Felhőtlen szórakozást, könnyed kikapcsolódást ígér Harsányi Zsoltnak ez a habkönnyű története, mely egy nyomozás kalandos története, melynek kiinduló- és végpontja Budapest. Ám eközben bebarangoljuk a Földközi-tenger keleti medencéjét, s az utazás során még szerelem is szövődik.

A történet az 1910-es évek elején játszódik, amikor még minden könnyű és könnyed volt, és más ígéretet hordott az afrikai szél, nem a háború szelét...

A regényt gördülékeny és sodró meseszövése és a nem várt csattanó teszi igazán emlékezetes olvasmánnyá. (a Kiadó)

e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Részlet az e-Könyvből:

    A boldogság szenzációját jelentették a kis Ádám életének első hónapjai. Táplálkozása, súlya, fürdetése, kicsiny életének minden részlete véget nem érő megbeszélések tárgya lett. Morvay Mario olyan szenvedélyes apának mutatkozott, hogy senki túl nem tehetett rajta. Ha megállt a gyermekkocsi mellett, könnybe lábadt a szeme. Mint valami természetbúvár, úgy tanulmányozta a kisgyerek haját, rugdalódzó és befelé fordult rózsaszínű lábait, gargarizáló és érthetetlen gőgicsélését. Odatette hüvelykujja körmét a kis csecsemő egyik kisujjának körme mellé, és a komikus különbséget olyan ragyogó arccal élvezte, hogy aki látta, annak ebben az apai boldogságban külön öröme lehetett.
    A kis család úszott az örömben. A gondok elmúltak fejük felől, pénzben nem volt hiba. Morvay minden szükségletnél helyt állott. Szentgróthy gróf bőven eresztette a pénzt a találmányra.
    Klára aggodalmai megint elaludtak. Mert a rossz hónapok alatt felébredt benne a gondolat, hogy micsoda ember ez az ő ura mesterség dolgában? Miféle állás, vagy foglalkozás, vagy hivatás az, hogy valaki feltaláló? Sem a hivatalos órát, sem a hivatali helyiséget ebben a légüres térben úszó életben feltalálni nem lehetett, telefonjuk nem volt, fizetést, díjazást vagy ilyesmit Morvay Mario sehonnan nem kapott. Miből él egy „feltaláló”? Mi az egzisztenciája egy feltaláló feleségének? Ezekre a kérdésekre, amelyek természetes módon felötlöttek benne, önmagától nem kaphatott választ. Most azonban minden kétségét elhallgattatta az, hogy ha pénz kellett, akkor volt pénz. A feltalálói pálya valami titokzatos jövedelmi forrás maradt előtte, amelyet ilyen vidékről jött fiatalasszony sohasem érthet meg, A pénz megvan, a gyerek semmiben sem szenved hiányt, a többi nem fontos.
    Mikor a kis Ádám félesztendős volt, új ismerős bukkant fel a Fő utcai lakás látogatói között. A fiatal apa már tett egy párszor említést egy Matild nevű fiatal hölgyről, teljes nevén Csókás Mariidról, akivel rendes kávéházi társaságában ismerkedett meg. Emlegette olykor. Matild ma elment a színészakadémiára, hogy beiratkozzék. Matild ma egy igen mulatságos új viccet mondott el a kávéházban. Matild nagyon érdekes és megszívlelendő dolgot hallott egy gyermekorvos ismerősétől, csecsemők fogzása dolgában.
    Klára nem sok ügyet vetett erre a bizonyos Mariidra. Életét teljesen lefoglalta az a kis ember, akinek minden rugdalódzása soha nem ismert örömmel és minden gyanús köhintése soha nem ismert aggodalommal töltötte el. Úgy érezte, hogy az ő élete a gyerek születésének pillanatában befejeződött: az ő létezése már csak annyiban fontos, amennyiben a gyereknek fontos. A szó bizonyos értelmében ő már megszűnt élni, és életét csak a kisfiú életében folytatja tovább. A külvilág megszűnt az ő számára világ lenni, és ha férje Matildot emlegette, az nem jelentett neki többet, mint közömbös híradás arról, hogy odakint esik az eső, vagy elég szépen süt a nap. Egy napon aztán megjelent a lakásban maga Matild. Magas, nyúlánk, szőke nő volt, remek bokák villantak elé szoknyája alól, fülében zöld kövekből és bonyolódott aranyötvözésből való csillárok pompáztak. Mikor először megjelent náluk, és hosszúkás, gondosan ápolt kezét odanyújtotta Klárának, a fiatal anya azonnal heves ellenszenvet érzett iránta. Maga sem tudott volna arra a kérdésre felelni, hogy miért gyűlöli annyira. De gyűlölte. Matild azért jött, hogy megnézze a kisbabát, és megismerkedjék az anyával. Morvay össze akarta barátkoztatni őket.
    A kísérlet balul végződött. Klára nem tudott eléggé erőt venni a rögtön jelentkező ösztönös gyűlöleten. A szertartásosan nyájas kérdésekre alig felelt, az édeskedő megjegyzéseket viszonzás nélkül hagyta. A családfő kikísérte a rosszul sikerült látogatás után a vendéget, s mikor az előszobából visszatért, pirosán és izgatottan jött neki feleségének.
    - Bocsáss meg, igazán nem értelek. Miért kell egy vendéggel ilyen sértő módon viselkedni?
    - Én nem sértettem meg.
    - De nagyon is megsértetted. Ez a nő neked nem vétett semmit, sőt, mivel annyit beszéltem neki rólad, határozott érdeklődéssel jött fel ide, ismeretlen létére. Mi értelme volt vele gorombának lenni, azt nem értem.
    - Én nem voltam vele goromba.
    - Dehogynem voltál. Nekem jött az előszobában, mikor kikísértem, hogy miért hozom ilyen helyzetbe? Majdhogy sírva nem fakadt. Most már többet nem akar idejönni.
    - Sajnálom, ha megbántottam, de viszont nem lesz olyan nagy szerencsétlenség, ha többet nem jön ide. Megvagyunk mi magunknak őnélküle is.
    - Az nem úgy van - szólt feltűnő ingerültséggel a férj az én jó ismerőseimmel te tartozol tapintatosan viselkedni. Ez a ház elvégre az én házam. Ok nélkül megbántottál valakit, akivel én nagyon jó viszonyban vagyok. Leszel szíves ezt a legközelebbi alkalomkor helyrehozni. Most nekem el kell mennem.
    A feltaláló vette a kalapját, és miután szokása szerint megcsókolta a csecsemő két kezét és két lábát, viszont új szokása szerint nem csókolt kezet a feleségének, sietve elrobogott hazulról. Klárának az jutott eszébe - maga sem tudta, miért -, hogy lenéz utána az utcára.
    Nagy meglepetésére azt látta, hogy férjét a Jégverem utca sarkán ott várja Matild. Nyilvánvaló volt, hogy ezt megbeszélték. Élénk társalgásba merülve együtt mentek tovább a Lánchíd felé.
    Klára természettől fogva nem volt féltékeny. Lelke bizalomra volt teremtve. S most sem a szerelmi féltékenység érzése döbbentette meg ekkora fájdalommal, hanem a megalázottságé. Hogy férjének ehhez a nőhöz valami szerelmi köze lehet, az csak mellékesen fájt neki. De valami árulást érzett, valami szerződésszegést, valami nem úrit és nem tisztességeset. Visszament az ablaktól a csecsemőhöz. Sokáig nézte, és a szeme könnybe lábadt.
    Ez az epizód volt a bajok kezdete. Alig pár napra rá megjelent az első, hosszú hetek után az első anyagi gond. Morvay nem tudta kifizetni a házbért. Lejáratkor könnyed mosolygásra fogta a dolgot. Majd holnap. Nem lesz késő holnap sem. De a holnap jött, és ő megszökött a házbérért jelentkező házmester elől. És másnap megint nem volt pénz. Nem telt belé néhány nap, s megint ott tartottak: a szegénység gondjai pokollá tették nappalaikat és éjjeleiket. Morvay gondoktól sötét arccal kelt fel délben, nem szólt feleségéhez, egy kicsit eljátszogatott a csecsemővel, aztán köszönés nélkül ment el. Egész nap nem jött haza, hajnalban érkezett meg, többnyire részegen. Klára leginkább arra ébredt, hogy a sötétben botorkáló részeg tapogatva keresi az utat a szomszéd ágyhoz, nagy robajjal tárgyakat ver le és bútorokat dönt fel, s ruháit a részegek lihegő szuszogása közben a földre dobálva, eszméletlenül omlik az ágyba.
    Történt egy délelőtt, hogy egy idegen fiatalember csöngetett be a lakásba. Petky Márton mérnöknek mutatkozott be. Morvay úrral szeretett volna beszélni.
    - Nem jól érzi magát - felelte Klára -, most alszik, és nem költhetem fel.
    - Pedig fontos volna - mondta a szerény külsejű, szemüveges fiatalember -, nem is nekem fontos, hanem neki. Szentgróthy gróf megbízásából jöttem, hogy talán valami módon rendezni lehetne a dolgot.
    Klára rosszat sejtett. Leültette a látogatót, és félhangon suttogva, hogy a másik szobában mámorát kialvó férjet fel ne ébresszék, belement a beszélgetésbe. Úgy tett, mintha mindenről pontosan értesülve volna, és így próbálta megtudni, mi a baj férje és Szentgróthy gróf közt. Hamarosan megtudta, hogy Szentgróthy gróf csalás és zsarolás címén feljelentette férjét. A gróf azonban hajlandó békésen megegyezni, ha Morvay rendezi az eddig csalárd módon felvett pénzek dolgát.
    - Mennyi az összesen? - kérdezte Klára, száradó torokkal, uralkodva reszkető megdöbbenésén.
    - Kilencezer korona.
    - Kilencezer?
    - Annyi körülbelül. Kilencezer-háromszáz és még valami.
    Klára önuralma feldőlt az összeg hallatára. Sírva fakadt. Próbálta ugyan palástolni, rágta szája szélét, erősen beharapta felső ajkát, de nem segített semmi: szeméből bőven patakzottak már lefelé két arcán a könnyek. A követségben járó mérnökön meglátszott, hogy a jelenet megdöbbenti.
    - Nagyságos asszonyom - mondta zavartan -, én nem is tudom, mit mondjak... Sajnos, nem az én ügyemről van szó, én a gróf úrnak csak szakértője és ezúttal speciális megbízottja vagyok. Nincs felhatalmazásom, hogy egyebet is mondjak, mint amivel megbíztak... Ha a magam ügyéről volna szó, azt mondanám, hogy hagyjuk az egészet, nem ismertük egymást Morvay úrral... Látom itt ezt a kisgyereket, látom nagyságos asszonyomat sírni, és...
    A fiatalembernek torkán akadt a szó. Látszott rajta, hogy legszívesebben sírva fakadna ő is, így volna jó elfogódottságán könnyítenie. Felállott, és elfordult. Felállt Klára is.
    - Majd ezt mind elmondom az uramnak. Biztos vagyok benne, hogy ő mindennek eleget fog tenni.
    - Kérem szépen. Tessék neki azt is megmondani, hogy holnap délig várunk. A gróf úr nem akar tovább várni.
    - Megmondom.
    - Akkor én tovább nem is zavarom nagyságos asszonyt. Kezeit csókolom.
    Klára kikísérte a látogatót. A lakásajtónál kezet nyújtott neki. Ekkor egymás szemébe néztek. A Petky Márton nevű fiatal mérnöknek kék szeme volt, s kék szemében jóság, érdeklődés, mély emberi melegség. Elment.
    Morvay fogcsikorgatóan ideges hangulatban kelt fel délután háromkor. Végighallgatta felesége előadását, aztán csak legyintett rá.
    - Szamarak. Hülyék. Jár a szájuk. Nem lesz az olyan veszélyes. Van itt egyéb, ami ennél fontosabb. El akarok tőled válni.
    Az asszony rámeredt. Nem tudott szólni. A férfi nyersen és hangosan folytatta, mint aki örül, hogy az első nehéz mondaton túlesett, a többit már folyékonyan tudja mondani.
    - A mi házasságunk - folytatta a férfi - tulajdonképpen végzetes tévedés volt. Nekünk nem lett volna szabad összeházasodni. Én is hibás voltam, te is hibás voltál. És ha kiderült, hogy ez nem mehet tovább, akkor kár sokat okoskodni, essünk túl rajta mennél hamarább. Ez nekem elhatározott és megmásíthatatlan szándékom. Rajtad áll, hogy simán fog-e menni a dolog, vagy pedig elkezdünk egy ízetlen és botrányos harcot. Választhatsz. Én mindenesetre elköltözöm innen. Csak a gyereket akarom mindennap látni, ez természetes.
    Hosszú csend következett. Klára állt, mint aki megnémult. Zsibbadt megdöbbenésében nem tudott szavakat találni.
    - Szóval? - kérdezte nyersen a férj, mialatt cigarettára gyújtott.
    Az asszony hebegve próbált válaszolni:
    - Nem tudom... mi lesz most már velem... a gyerek... semmi pénz a háznál...
    Pénz, persze tudtam, hogy ez lesz az első szavad. Önzetlen szerelem. Nagyon szép. Hát jó, beszéljünk a pénzről. Ha semmi akadályt nem gördítesz az utamba, hajlandó vagyok magamat közjegyző előtt tartásdíjra kötelezni. Majd feljön az ügyvédem, akivel már mindent letárgyaltam. A válópert az én hibámból kell megindítani, mégpedig nem hűtlen elhagyás címén, mert ahhoz hat hónapi különélést kell igazolni, hanem házasságtörési alapon. A tartásdíjról szóló írást természetesen a kereseted benyújtásakor átadom. Hova tűnt el megint a hajkefém? Igazán rémes, micsoda rendetlenség van itt. De hiszen most már mindegy...
    Morvay felkészült, odament a gyerekhez, megcsókolgatta, mókázott vele egy darabig, aztán köszönés nélkül elment. Az asszony még mindig nem ocsúdott fel megdöbbenéséből. Némán, szinte érzéketlenül nézett férje után, akit ekkor látott utoljára. Odabotorkált a gyerekhez, és nézte. Sírni sem tudott. Egyszerűen megállt az esze.
    Még aznap délután eljött hozzá egy ügyvéd, Pauringer nevezetű. Akkorára már magához tért valahogyan az asszony. Valami apatikus, halálos nyugodtság vett erőt rajta. Mindenbe belement, amit az ügyvéd, férje nevében óhajtott. Alku nélkül fogadta el az igen szerény tartásdíjat, beleegyezett a válókereset formaságaiba, mindenre bólintott. De végül az ügyvéd még egy utolsó ponttal állott elő.
    - Ami pedig a kiskorút illeti, ügyfelem őt mindennap látni akarja. Vagy úgy, hogy ő maga idejön, s ez esetben nagyságos asszony tetszése szerint elmehet hazulról a kellemetlen találkozást kikerülni, vagy pedig úgy, hogy nagyságos asszony az apa által megjelölendő időben elküldi hozzá a kiskorút a dada kíséretében.
    - Hová hozzá?
    - Koszorú utca tizenkilenc. Telefonozni is lehet. A telefonszám Csókás Matild néven benne van a telefonkönyvben.
    Klára bólintott. Értett mindent.
    - De ez csak a válás kimondásáig terjedő időre szólna mint megállapodás. Válás után az apa a kiskorút a saját gondozásába óhajtja venni.
    Klára nem értette.
    - Tessék?
    - Az apa magának akarja a gyereket.
    - Tőlem elvenni?
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633649343
Webáruház készítés