Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Harsányi Zsolt: Csak azért is_MOBI

Harsányi Zsolt: Csak azért is_MOBI
640 Ft640
  • Részlet az e-könyvből:

     

    Az októberi forradalom még ott érte őket Egerben. De a november már nem.
    Október végén felmentek Pestre mindnyájan. Lenkének ki kellett vétetni a manduláját, télire ruhaanyagot kellett bevásárolni, azonfelül az ügyvéddel volt számtalan sok minden megbeszélni való, s fel kellett használni az alkalmat, hogy személyesen lehessen tanácskozni vele, mert az megírta, hogy ekkor és ekkor Pesten lesz. A Pannoniában szálltak meg, és itt történt a baj. Bándyné csomaggal jött haza, amelyben többek között egy újonnan vásárolt olló is foglaltatott. A lépcsőn megbotlott, mikor felfelé haladt és olyan szerencsétlenül esett el, hogy az olló belefúródott a bal mellébe. Erősen vérzett a seb. A szálló személyzete ijedten szaladt össze, lefektették és sebtibe orvost hozattak. A hazatérő Etelka ott találta az orvost, amint az kötözgette a sebesültet.
    - Nincs semmi komoly baj, - mondta megnyugtatóan, - pár nap mulva beheged a seb. De történhetett volna csúnyábban is, mert az olló közvetlenül a szívnél, az aorta tájékán hatolt be a testbe. Két milliméter, és a szívburoknak vége.
    Másnap eljött látogatóba az öreg fiskális és mivel már értesült volt a balesetről, hozott ajándékba egy üveg pezsgőt a betegnek. Az üveget kinyitották, Bándy mama ivott belőle egy félpohárral és roppantul élvezte. Később, hogy, hogyan nem, egy órára őrizetlen maradt és mivel utóbbi időben úgyis rákapott a gyakori erős teára, meg gyomorfájás ürügye alatt felhörpintett konyakra, torkosságból megitta az egész üveggel. Ott állt a pezsgő az ágya mellett, csak töltenie kellett. A torkosságnak tragikus következményei lettek. Mint az orvosok később megállapították, a lépcsőn történt baleset csakugyan megsértette az aortát, amely ugyan szépen begyógyult volna, de a sok pezsgő akkora vérnyomást okozott az idős szervezetben, hogy a gyógyuló ér befelé vérezni kezdett. Az idős hölgynek embertelen fájdalmai voltak, morfin-injekciót kapott, este be kellett vinni a szanatóriumba, s a sebészprofesszor, mikor ránézett, így szólt:
    - Haematothorax. Azonnal vinni a műtőbe. Ha még tíz percet várunk, elvérzik.
    Kivették egy bordáját. Éjszaka konyhasóval és kámforral tartották benne a lelket. Hajnal felé az inspekciós orvos figyelmeztette Etelkát, hogy jó volna papot hívni, a halál negyedórák kérdése. A pap meg is jelent s az utolsó kenetet fel is adta. De a halál nem jött. A haldokló még másnap is élt, még harmadnap is. Még egy hét mulva is. És három hét mulva a sebészprofesszor, mikor a látogatás után Etelka kikísérte a folyosóra, így szólt:
    - Készüljön el, nagyságos asszonyom, egy igen hosszú és fáradságos ápolásra. Hogy a beteg nem bírja ki a krónikus mellhártyagyulladást, az valószínűbb, mint hogy kibírja. De igen sokáig elhúzhatja. Sok-sok hónapig eltarthat a dolog, sőt az orvosi irodalomban egy hétéves esetet is ismerek. Ezt azért mondom meg, mert bizonyára fontos tudnia, hogy hogyan rendelkezzék vidéki lakása felől, azonkívül a hosszú betegség anyagi oldalára is fel kell készülni.
    Egy napon, mikor a beteg aránylag jól érezte magát és közvetlen bajtól nem kellett tartani, Etelka leutazott Egerbe, lóhalálában becsomagolt ágyneműt, evőkészletet, ruhákat, fehérneműt, mindenfélét, és felkeresett egy helybeli ügyvédet, hogy mind a két lakást bútorozva adja ki. A becsomagolt holmival pedig feljött Pestre és berendezkedett egy hónaposszobában, úgy, ahogy. Itt húzódott meg pár hétig. Akkor kitört a kommunizmus és egy hajdani tanulótársnője, aki szintén özvegysorban éldegélt négyszobás lakásában, véletlenül találkozván vele az utcán, megkérte, hogy foglaljon le a négy szobából kettőt, így talán megmenekül a lakás az esetleg kellemetlen bekvártélyozástól. Etelka nem sokáig habozott. Az egri házat úgyis el kellett adniok, mert a szanatóriumi ápolás rengeteg pénzt emésztett. Feladta tehát egri otthonát teljesen és megmaradt holmijával beköltözött a két szobába.
    Így lett belőle budapesti lakos. Így került Lenke budapesti elemi iskolába.
    Különös, máról-holnapra élő, a világtörténelem vad vergődésével együtt hányódó életet éltek, amelyből nem értettek semmit. Késő tavasszal temérdek utánjárás és kilincselés segítségével el lehetett érni, hogy a nagybeteg öregasszony helyet kapjon a margitszigeti nagyszállóban, amelyet a szovjet szanatóriumnak nevezett ki, azonfelül nyári szovjetháznak használt. Így élték végig a kommünt. Etelka ott aludt anyja mellett, Lenkére az öreg dada vigyázott s iskolából kijövet hozta ki egyenesen a szigetre. A földszinti betegszobából oda lehetett látni a szovjetvezetők feleségeire, akik a fák árnyában kötéssel, foltozással foglalatoskodtak. Később, mikor Bándy mama jobban lett, hordágyon kivitték mindennap a gyepre, ott tanyázott egész nap, jókedvűen beszélgetett, regényt olvasott, vagy szundikált a levegőn, és sejtelme sem volt róla, hogy a kezelőorvos minden látogatás után még mindig azt közli négyszemközt Etelkával, hogy a beteg felépüléséhez nem sok remény van. Etelka páratlan önfeláldozással ápolta a beteget, a szigeti vendéglőből minden délben maga hozta el a sanyarú kosztot, kását, miegymást, az adagok kimérésénél valóságos közelharcot vívott, ha pedig egy-két órát szakítani tudott magának, loholt zsírt vagy lisztet szerezni kézalatt, ahol tudott. Közben a betegszoba falain túl dühöngve viharzott a történelem.
    Mi volt a történelem az ő számukra? A kis Lenke egy mondata például, aki ezt kérdezte:
    - Mama, mi az a kifli?
    Mert soha életében még nem látott kiflit. Vagy ha csecsemő korában, közvetlenül háború előtt és háború elején látott is, már nem emlékezett rá.
    És történelem volt például, hogy Etelka elment éjszaka fát lopni.
    A kommünt követő télen a kis szállóba kerültek át a beteggel, a szoba dermesztő hideg volt, fát pedig semmi módon nem tudtak szerezni. Etelka tehát fogott egy bőröndöt és úgy tíz óra után lement a szigetre. Talált egy elhagyott kerítést valahol, annak korhadt és könnyen törhető léceit dézsmálta meg, telerakta a bőröndöt és ment haza fűteni. Egyszer arra riadt fel falopás közben, hogy rendőr áll a háta mögött.
    Meghült benne a vér. Már látta a nevét az ujságban. „Tolvaj úrinő.”
    A rendőr megszólította.
    - Mit csinál itt a nagysága?
    - Fát lopok, biztos úr, megmondom őszintén. Az édesanyám súlyos beteg és nem tudok befűteni. Magának van édesanyja?
    A rendőr nézett, nem felelt, gondolkozott. Nagysokára kétfelé simította a bajszát és körülnézett.
    - Mindig ebben az időben tessék jönni, mikor erre járok. Majd vigyázok, hogy más meg ne lássa.
    Ez volt a történelem Recskyéknél. Négy nőnél, akik, mint egy fészekalja fecske, meghúzódtak egymáshoz bújva a viharban, nagymama, mama, kisleány és dada. Férfi nélkül.
    Mire kitavaszodott, a nagymama annyira jobban lett, hogy most már az orvos is kijelentette: életben fog maradni. Sőt húsvétkor már felöltözött a lábadozó és járni tanult. Nem telt belé két hónap: orvosi rendeletre el kellett utaznia Abbaziába, hogy teljesen helyrejöjjön.
    Mikor Etelka visszajött az állomásról, ahová anyját kikísérte, leült az asztalhoz és számvetést csinált. Amitől már hónapok óta rettegett, s amire alig mert gondolni, annak most szeme közé kellett nézni: annak az igazságnak, hogy idestova nem lesz miből élnie. A hadikölcsön után már nem kapta a kamatot, értékpapírjai pedig annyit hoztak, ami tizedrésze volt hajdani jövedelmüknek.
    Lekönyökölt az asztalra és dermedten nézte a papirosra írt számokat. Életében először csapott rá igazi megérzése annak a szónak, hogy nyomor.
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633982365
Webáruház készítés