Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Harsányi Zsolt: Az arany holló_MOBI

Harsányi Zsolt: Az arany holló_MOBI
1 090 Ft1090
  • Részlet az e-Könyvből:

    Páduában megállt a vonat. Laci leszállt újságot venni. Mikor visszament a szakaszába, egy hátizsákos, nagy kövér ember törtetett végig a folyosón és a barna zsákjával képen sodorta őt is. Laci dühösen nézett utána és a foga között kieresztette csak úgy magának:
    - Hogy afffene...
    Ekkor egy elegáns magas úr, aki a szomszéd fülke ajtajában állott és szemmel látható zavarban nézett körül, örvendezve felkiáltott:
    - Öcsémuram, magyar?
    - Az vagyok.
    - Az isten áldja meg, jöjjön be ide, egy angol miss kézzel-lábbal akar itt valamit, de én csak franciául tudok, nem értem szegényt.
    Laci bement és megszólította a misst angolul. A deszkatermetű öreg kisasszony először kifejezte afelett való felháborodását, hogy nem mindenki beszél angolul, aztán megkérdezte, hányadik állomás innen Pádua. A feleletre megdermedt, aztán felpattant és bőröndjeivel úgy rohant le, mint egy elmeháborodott.
    - Köszönöm szépén - szólt az idős magyar. - Kastal főispán vagyok.
    - Litteráti László.
    - Nono - figyelt fel a főispán -, csak nem a békési Litterátiakból?
    - De bizony azokból.
    - Mutasd a gyűrűdet! Az ám! Benne a holló. Ki volt azapád?
    - Mihály.
    - A szentandrási? Szervusz pajtás, ide a mancsodat! Együtt szolgáltam az apáddal a jászkun tizenhármasoknál. Lovrinban is együtt feküdtünk, átkozott egy hely volt. Apád volt a kadét, mikor én önkéntes voltam. De meg atyafiak is vagyunk, mert a feleségem Szörtsey lány és az anyai nagyanyja Litteráti Éva volt. No, ez derék dolog. Hová utazol?
    - A Garda-tóhoz.
    - Én meg csak ide a szomszédba, Páduába. Gondoltam, megnézem már ezt a Szent Antal sírját.
    - Hát akkor csak szállj le, méltóságos uram, mert ez Pádua ! Az angol miss is azt hitte, hogy még nem vagyunk ott. Ez gyorsvonat, se Marano, se Dolo állomáson nem áll meg. Itt van ni, a menetrendben.
    De a főispán már kapkodta a holmiját és ugrott le, mint a szöcske. Már mozgott a vonat, és Kastal méltóságos úr a kárvallott emberek farkasmosolyával kiáltott utána:
    - Tiszteltetem az otthonvalókat.
    Laci leült a piros bársonyülésre, a fejét hátrahajtotta a fehér horgolt csipkére és szomorúan elmosolyodott. Kinek adja át majd Pesten az üdvözletét? Bertukának? Vagy Gabinak, a borzasztó sógornak? Régóta halott édesanyjának bizony nem adhatja át, sem az apjának. Szegény Litteráti Mihály ismeghalt már: ugyanazon a napon, mikor a szentandrási kúriáról ki kellett volna hurcolkodni. A sorsa irgalmas volt hozzá, nem kellett kimennie az ősi hajlékból. Isten nyugtassa: kedves, jó, könnyelmű, lágy ember volt, szegény. A fiának azonfelül, hogy megtaníttatta nagyszerűen vívni, úszni, lovagolni, zongorázni, angolul, franciául és németül, nem hagyott semmit. Azaz, hogy igen, egy hold földet. Az a Laci nevén áll a telekkönyvben, Litteráti Mihály a végrendeletében minden isteni és emberi szentségre hivatkozva követelte az új tulajdonostól, Reitmann úrtól, hogy azt az egy hold földet a parkban, amin a Litterátiék ősi kriptája áll, hagyja meg a családnak és írassa a Laci nevére. Ilyen nemesen kongó és romantikus gesztusai voltak teljes életében. Reitmann úr kedvetlenül teljesítette a furcsa szeszélyt, de a parkot bizony kiirtatta; A kripta besüppedt a jó, kövér békési földbe, a fél oldala beomlott. A Litterátiak hamvából krumpli nő.
    Milyen jó, hogy kiszállt a főispán. Mindig kínos vesszőfutás, gondolta Laci, ha ezzel a fajtával találkozik, ezekkel a kedves, csillogó szemű, fehér bajszú, szivarszagú, délceg, hangos gavallérokkal, mert mindannyiszor elejétől végig el kell mondani: Szentandrás csak volt, apám tönkrement, zeneszerző vagyok, igen, megházasodtam, színésznőt vettem el. A találkozás vége mindig az, hogy a rokonok egy árnyalatnyi részvéttel válnak el tőle, amelyet titkolnak és egy árnyalatnyi udvarias hűvösséggel, amelyet nem titkolnak.
    Minderről ő már rég lemondott. Tőle egészen elnyelheti a föld azt a kriptát. Címer, származás, ősök - mi értelme van már ennek? Tizenhatodik éve után, mikor az apja meghalt, a nyomor irtózatos iskolája következett. Abban az iskolában meg lehet tanulni, hogy a címeres kutyabőr előtt az éhség nem veszi le a kalapot. És senki sem fizet azért Litteráti Lászlónak külön prémiumot, mert kamarás lehetne. És ha Litteráti László áll az úton, a távozó nap fényébe néz, és e romantikus világításban reggeltől estig lanton zengi dicső származásának mivoltát, az élet elzúg mellette és lojálisán hagyja kántálni. De ebédet senki sem szolgál, akár estig sem, az öndicsőség lantosának.
    Sok titkos szokása volt Lacinak, amit nem tudott senki. Ilyen volt az is, hogy gyakran életrajz formájában gondolkozott magáról. Vágyott a siker után, mert szerette a nevét, azonkívül zenekritikával foglalkozott. Ebből önként adódik, hogy minduntalan fabrikálgatta magában az életrajzát valami száz esztendő múlva majd közkézen forgó lexikon részére. És most, amikor ilyen gondolatokkal robogott keresztül Vicenza földjén, az agyában maguktól kígyóztak, rakódtak, alakultak a mondatok: „Ekkor, tizenhatéves korában érte aza csapás, amely lelke későbbi fejlődésére is messze kihatást gyakorolt, mert kenyérkereső pályát kellett választania és őt hajlamai leginkább a zenéhez vonzották.
    Peschiera vidékén kibukkant jobb kéz felől a mélyben a Garda-tó. Nem várt ilyen szépet és a látvány meghatotta. Vannak emberek, akiknek a természeti szépség a hangulatára hat, mint másnak az alkohol. Ő lenézvén a lenn hatalmasan és idilli békességben ragyogó tükörre, amely valami diadalmas kinyilatkoztatás gyanánt pihent a helyén, azt az édesbús, hálás meghatottságot érezte, amilyen akkor fog el berniünket, amikor valamelyik barátunk szeretetéról mély és nagy bizonyságot kapunk, vagy valami gyönyörű önfeláldozásnak vagyunk véletlen tanúi.
    Desenzanóban felszállt a kis gőzösre és csodálta, milyen kék a víz. Fentről, a magas hegyoldalban haladó vasútról ezüstfehérnek tetszett, bizonyosan azért, mert úgy sütött rá a nap. De így közelről olyan hihetetlenül és komikusan kék volt, mint az arab azúr, vagy mint az a kékítős víz, amiben Szentandráson Bisztikáné, a tót béresasszony öblögette aruhát. És akkor jött a nagy kék vízen a pici sziget, az Isoladi Garda, amitől Laci a mellére szorította a kezét gyönyörűségében. Az egész szigetke annyi, hogy egy nagy fehér kastély fér el rajta a parkjával. A gőzös ott halad el mellette, elúszva az átlátszó kék vízen. És ahogy Laci a korláthoz támaszkodva nézte a kastély terasza elé a kavicsos, fehér térségre rakott kerti bútorokat, egyszerre a park lombjaiból lihegve és kacagva futott ki a virító zöld gyepre egy kis cisztercita apácanövendék. Tizenhat éves lehetett a kis novícia, az arcocskáját egészen jól lehetett látni a hajóról. Nagy piros labdát dobált az égnek és egy gyönyörű bolognai kutya észvesztő ugatással kapkodott a szálló piros labda után.
    Aztán eltűnt a kis szálló piros pont a kék égen, az apácácska fehér-fekete ruhája is elmosódott, csak a kis sziget ragyogta világgá lombjai zöldjét és kastélya hófehérét a messzi kék víz fölött.
    - Elúsztam mellette - gondolta Laci és a szíve zakatolva ugrált benne -, elúsztam a mesebeli sziget mellett, szinte elérhettem volna a kezemmel... Ki lakhatik a kastélyban, mit olvasnak a teraszon este a selyemernyős lámpáknál és mit zongorázik benn az az asszony, akit sohasem fogok látni és ismerni, a messzi kék vízből éjszaka kiálló tündérszigeten. Ez a kép olyan erős színekkel csapódott fel benne, hogy nem tudott tőle szabadulni. Behunyta a szemét és túlstilizálta a látványt: óriási, holdas, kék tengerből egy márványpalota bukkant fel, és a nyitott fehér oszlopok között be lehetett látni a hallba, ahol halványlila, nagy állólámpa alatt egy asszony zongorázik és a zene száll a tenger felett és megtölti az egész világot, az asszony háttal ül, az arcát nem lehet látni, de ó, ha ő a tengereken át odarepülne és megállna a kotta mellett, az asszony felnézne és ő meglátná az arcát...
    Felnyitotta a szemét. A távolban ott kacérkodott a kis sziget a világgal, a nap harsányan tűzött le az égből. És neki Kondor Sándor jutott az eszébe.
    - Igen, igen - mondta magában búsan, mégis derűsen és boldogan pihenek és nem leszek ideges, és csendesen, szelíden, vidáman várni fogok. Ha nem jön a csoda, akkor majd szépen meghalok és azt fogom gondolni, milyen szép lettvolna, ha jön. De ha jön a csoda, akkor az arcommal az ölébe borulok valakinek és zokogni fogok a boldog kacagástól.
    Kiegyenesedett, kifeszítette a mellét, megfeszítette két dagadó, fonatos karján az izmokat. Tett három-négy lépést a fedélzeten és elmosolyodott. Azon mosolygott, hogy fiatal és erős. És szeretett volna most rögtön ruhástul fejjel beleugrani a mesekék tóba és úszni, úszni, úszni, amíg kéjes, félholt fáradtsággal, el nem nyúlik a forró parton.
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633649916
Webáruház készítés