Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Harsányi Zsolt: A tündérkirálynő_EPUB

Harsányi Zsolt: A tündérkirálynő_EPUB
540 Ft540

A Tiszántúlon egy poros mezőváros lomha életét egy titokzatos asszony, egy valódi grófné érkezése kavarja föl. Az asszony szép, érdekes, vonzó, és szeretne a társaság középpontjába kerülni, ám az alispán nem viszonozza vizitjét, ami ugyancsak meglepi az úri közönséget.
Ahogy a hölgy egyre inkább beilleszkedik a vidéki életbe, lesz számára fojtogató a légkör, s kedves rokona, kinél szállást kap, szintén rejtélyesen viselkedik vele. Majd kiderül, hogy egy reménybeli örökség okán érkezett a kisvárosba, ahol többen ostromolni kezdik, kegyeiért esedezve. A "tündérkirálynő" persze nem érti a helyi társadalmat, ahol a bonyodalmak még fokozódnak, hiszen nemcsak kiszolgált tisztek, hanem egy kamaszfiú is szerelmes lesz beléje...

  • Részlet az e-könyvből:

     

    Kitárult a szárnyas aranyajtó, kilépett rajta Ferenc József maga. Különös terem volt ez, ahol állott a díszruhás tömeg: fehéren virágzó almafák nőttek ki a tündöklő padlóból s mennyezete nem is volt a teremnek. De azért valahogyan mégis vakító gyémántfényű csillárok világítottak a tetőtlen teremben. Viszont a nap is csodálatosan ragyogott, mégis udvari bál volt az egész. Ferenc József nem nézett se jobbra, se balra, hanem ment egyenesen Szepezdy Barna felé, aki e pillanatban dermedten vette észre, hogy mezitláb jött el az udvari bálra. Szörnyű rettegés vett erőt rajta, csak homályosan, egész haloványan pislogott öntudata fenekén egy kósza remény, hogy hiszen most csak álmodik. És csakugyan, mire a császár odalépett és éppen meg akarta semmisíteni egyetlen odavetett német nyelvű megjegyzéssel a borzasztó hibát elkövető huszártisztet: ugyanabban a pillanatban Szepezdy Barna egyetlen rémülettel átzökkent a borzalmas álomból a megkönnyebbítő ébrenlétbe. Persze, hogy mezitlábat álmodott: a lábvánkost lerúgta volt magáról. Fázott a lába. Ezért álmodta, hogy mezitláb jelent meg az udvari bálon.
    Sokáig nyúlkált, amíg megtalálta a kis lámpa kattantóját. A pontosan lezárt spaletták résein beszűrődött ugyan a külső világosság híre, de attól még hajnal éppen úgy lehetett, mint dél. A felgyújtott világosságnál órája után nyúlt. Nem karkötő óra volt ez, mint a fiáé, hanem régimódi aranyóra, amelyet kulccsal kellett esténként felhúzni. Az egész városban senkinek sem volt már ilyen órája, csak neki. Annál büszkébben hordta. És annál büszkébben húzta fel esténként azzal a filigrán kis aranykulccsal, amely egyéb csecsebecsék, aranylóhere, szarvasfog, emlékfillér, aranymalac között ott függött az óra aranyláncán.
    Egyszóval felvette a ritka aranyórát, amelynek felülső fedelét még fel is kellett pattintani, mert a remontoárkorszak előtti időből származott, Szepezdy Mihály földbirtokos tulajdona volt valaha és hátsó fedelén büszkén hordta a Szepezdy-címert, a nyíllal keresztüllőtt szarvast. A történelmi zsebóra azt mutatta, hogy az idő e pillanatban tíz óra. Szepezdy Barna tehát majdnem tizenkét órát aludt egyhuzamban.
    A csengetésre bejött Ásóné, könyökön túl felgyürkőzött karokkal. Hozta a teát, illetve nagy reggeli-tálcát hozott, amelyen teáskanna, teáscsésze, rumos üvegcse mellett még egy uzsonnatányér is szerepelt rendes evőeszközzel, továbbá külön kis tányér vajjal, külön edény pirítóskenyér hosszúkásra szeletelt pálcáival, és egy apró darab kolbász. Az őrnagy így szerette a reggelit, még pedig ágyban. Jó sokáig elpepecselt a reggelivel, aztán rágyujtott a nap első cigarettájára. Ezt is az ágyban szívta végig, tétlen és kellemes tűnődés közben. A spalettákat nem nyittatta ki ilyenkor, megmaradt a villanyvilágításnál. Voltak ilyen apró szokásai, ezek az idősödő embernek jellemvonásaivá szoktak változni és akinek a kelleténél nagyobb hajlandósága van a kényelemre, az lassanként képtelen nélkülözni őket. S az ilyen ember lelki képletéhez hozzátartozik, hogy apró kényelmeit, ha megvannak, észre sem veszi, mint ahogy a lélegző nem gondol rá, hogy levegő van a világon. Tehát nem is jut eszébe elismeréssel adózni annak, aki neki élete apró kellemességeit lehetőkké teszi. Annál jobban tudatára ébred igényeinek, ha ezekben az apró kellemességekben valami hiány fordul elő. Ilyenkor az illető boldogtalan, elkeseredett és zsémbes a legjelentéktelenebb apróság miatt és az egész napja el van rontva.
    De Szepezdy Barna napja nagyszerűen kezdődött. Olyan jól aludt, hogy most szinte álmos volt belé. A reggeliben semmi hiba nem akadt, a cigaretta remekül ízlett. Ahogy hanyattfekve fújta a füstöt és a mennyezetet bámulta, egyetlen érzése volt: mégis csak szép az élet. „Königin, das Leben ist doch so schön.” Igy mondja Posa márki a Don Carlosban. Ó bécsi emlékek, Burgszínház, Práter, Lieutenant von Szepezdy... Mit tudják azt a maiak, mi volt az a békebeli élet. Kacagó mese, lóversenyek, szép asszonyok s köztük a délceg fiatal daliás, daliás tündérálom.
    A cigaretta véget ért. Az őrnagy jó pár percig készülődött kikelni az ágyból. Bizonyos időbe beletellett, míg ezt a szándékát tetté tudta érlelni. Végre mégis csak átsétált a fürdőszobába. A forró fürdő készen várta; mikor ujjait beleértette a vízbe, hogy a fürdő hőfokáról meggyőződjék, helyeslően bólintott. Az éjjeli szekrényéről felmarkolt holmit letette a kád mellett álló kis székre: aranyórát, bőrtárcát, cigarettaszopókát, miegymást. És tizenkét fillér aprópénzt. Akkor beült a jó forró vízbe és elévette az újságot. Azt elolvasta elejétől végig. Semmin nem csodálkozott, semmin nem háborodott fel, csak hagyta maga előtt elvonulni a világ dolgait, mint valami önműködő képeskönyvet. Csak egyszer lett a pillantása elevenebb. Az újság gyászrovatában azt olvasta, hogy Kelecsényi Eduárd földbirtokos, nyugalmazott lovaskapitány ötvennégy éves korában meghalt.
    - Ejnye, szegény Eduárd, - gondolta magában, - kár érte, kedves ember volt.
    Együtt szolgáltak annakidején Lovrinban a közös tizenhármasoknál. Jászkun huszár volt Kelecsényi is, de aztán áthelyeztette magát az ulánusokhoz és valahova Galiciába került. Apró ember volt, kínai vágású szemét, furcsa, rikoltó nevetését mintha most is maga előtt látná és hallaná. Hány éves volt? Ötvennégy. Hát az bizony elég. Ötvennégy éves ember már koros ember.
    Ahogy így tünődött az ujsághír felett Szepezdy Barna, egyszerre csak elmosolyodott magában. Különös, hogy ötvenes létére korosnak ítéli az ötvennégyéveset. Önkéntelenül vállat vont, ahogy a kádban ült. Ez már így van. Sajátmagát mindig kivételnek vette. Mindig úgy érezte, hogy neki nincs kora. Fiatalnak érezte magát és egészséges volt, mint a makk. Egyetlenegy dolog zavarta: a fogai bizony már öregedtek. De mint minden kellemetlen gondolatot, ezt is azonnal el tudta felejteni istenadta áldott könnyelműségével. Egyébként szép szál embernek érezte magát, erősnek, hibátlannak, haja még sehol sem ritkult, néhány fehér szál a halántéka körül csak előnyére vált s az utcán most is, mint hajdan, gyakran érezte maga után fordulni a titkolt női pillantásokat.
    Az ujságot a ráérő ember módjára elejétől-végig elolvasta, csak a közgazdasági rovatot hagyta ki, mert abból nem értett egy árva szót sem. Még vissza is lapozott benne, nem találna-e valamit, amit véletlenül kihagyott, pótcsemegének. Aztán végre kellemes sóhajjal elhatározta, hogy el fogja hagyni a forró víz áldott, melengető ölét.
    Most következett a borotválkozás. És ezzel együtt a nap első disszonáns mozzanata. Nem volt új zsilettpenge a bádogtartóban. Ez már nagyon bosszantotta. Ott voltak az utánköszörülés céljából félretett régi pengék, azokkal kezdett el bajlódni. Babra munkával jár az ilyesmi és igen kényelmetlen. Az ilyen használt pengékkel legfeljebb egy-két húzást lehet tenni, akkor aztán megint szét kell szedni az egész zsilettkészüléket, beletenni a másik használt pengét, csak azért, hogy az is használhatatlannak bizonyuljon. Egy álló negyedóráig nyúzza magát az ember, s a vége az, hogy amikor ujjai hegyével végigsimítja orcáját, még mindig talál olyan kellemetlen szigeteket, amelyeken nem síma a bőr.
    - Az ördög vigye el a dolgát ennek a Pali gyereknek, - gondolta magában, - tegnap már említettem neki, hogy a penge elfogyott, mégsem gondoskodott róla.
    Bosszús lett és kedvetlen. Most már nem volt olyan szép az élet. Azon kapta magát rajta, hogy bosszankodik a fiára. De a vérében lakó úri méltányosság azonnal visszavonatta vele ezt a futó hangulatot és szégyenkezésre indította. Ahogy véletlenül rápillantott a Pali fürdőkabátjára, amely ott lógott a fehérre mázolt fogason az övé mellett, nemcsak hogy megbánta bosszúságát, hanem hirtelen melegség öntötte el az ellágyulásokra könnyen hajlamos lelkét.
    Amíg lemosdott és tovább öltözködött, fiára gondolván, egész élete felmerült előtte. Önkéntelenül két gyereket rakott minduntalan egymás mellé a multban keresgélő képzeletével: fiát és melléje önmagát ugyanannyi éves korában.
    Ő békeidőben született, nyolcvanháromban, vidéki birtokon, bőségben, a ferencjózsefi ország virulásában. A fia a háború második évében született, elején annak a tragédiának, amely ugyanezen országon azután betellett. Őt apa és anya gondosan nevelték, minden lépését óvták s mint egyetlen gyereket valóságos imádattal kényeztették; Pali apátlan otthonban született, míg apja a fronton volt; anyja a harcoló hitvesért való állandó rettegésben nevelte. Ő már nagyocska volt, mikor szülei elhaltak; Pali kicsi korában veszítette el az édesanyját. Ő komoly vagyont örökölt, amely aztán részint a könnyelműség, részint a hadikölcsön végzetes hullámain úszott tova; Pali a gondtalan jómódot sohasem ismerte. Ő kis herceg módján költekezett középiskolás korában, pónilova volt, bőséges zsebpénze; Pali már negyedik gimnázista korában elkezdett kenyeret keresni azzal, hogy korrepetitori órákat vállalt gyengébben tanuló osztálytársainál. Ő tizennyolc éves korában már túl volt az első szerelmi kalandokon és már ismerte a pezsgőzésből származó gavallér-adósságot és már leste fiatalos krakélerséggel az első párbaj alkalmát; ez a Pali nem vív, hanem boxol, szeszes italt nem iszik és a lelke hófehér.
    Hogyan is alakult annyira a dolog, hogy a fiú az igazi feje a háztartásnak és nem ő? Tulajdonképpen nem lehetne megmondani. A dolgok természetes erejével fejlődött így kettőjük kis élete. A gyerek már nagyon korán önállóságot mutatott és bár gyermeki engedelmesség dolgában nem lehetett ellene panasz soha és a szülő iránt köteles tisztelet ellen sem vétett soha, mégis mindig megtalálta a módját, hogy a saját feje után induljon. Ezt a fiút voltaképpen nem nevelte soha senki, csak a legelső években szegény anyja, akinek angyali emléke most is valami babonás talizmán gyanánt őrködik a fiú életén. Szinte észre se lehetett venni, hogy mikor apja már pár éve leszerelt és a fiúval kettesben maradt a polgári élet annyira zűrzavaros keretei között, a gyerek lassanként kibőjtölt nevelőnőt és egyéb rávonatkozó személyzetet. Mikor tizennégy éves korában keresni kezdett, észrevétlenül csúszott be apja pénzügyeinek ismeretébe. A világ minden helyén és minden vonatkozásában úgy van az, hogy nem a hivatalos rang és elhelyezettség adja a munkakört, hanem a dolgozók munkakedvének és arravalóságának aránya. A lusta ember szívesen veszi, ha más hozzányúl dolgaihoz és átvesz valamit az ő felelősségéből. Így volt ez náluk is. Pali érdeklődött a háztartás dolgai iránt s az apának, aki nem is értett az ilyen csip-csup dolgokhoz és útálta is a velük való foglalkozást, kapóra jött a fiú készsége. Ha elsején megkapta a nyugdíját, egyre többet bízott belőle fiára. Először a gyerekre bízta a házbér fizetését, aztán a szabórészleteket is rábízta. Aztán lassan az Ásónéval való számolás is a fiú kezébe csúszott. S elkövetkezett a döntő pillanat, mikor egy szép napon határozatba ment, hogy a nyugdíjat minden elsején Pali veszi fel teljes összegben és ő is osztja be. Ez az egy mozzanat emlékezetes volt és nem észrevétlen. Tavaly történt, mikor Pali tizenhétéves volt és éppen a hetedik gimnázium osztályvizsgájára készült. Öt órakor kelt akkoriban mindennap, hogy kimenjen a Széchenyi-ligetbe tanulni. Egy nyári reggel, mikor tanulni indult, a kapuban találkoztak ketten: apa és fia.
    - Valami bajod van, apa? - kérdezte a fiú, az apa arckifejezésétől megrettenve.
    - Semmi különös, - felelte kényszeredetten mosolyogva az apa - kártyáztam mostanáig és sokat vesztettem. Te mégy tanulni, fiacskám? Hát csak menj, én lefekszem, alszom valamit tízig, aztán indulok pénzt hajszolni.
    A fiú nem ment tanulni, hanem szótlanul fordult vissza és követte apját a szobába. Akkor már ő osztotta be az apjától rendszeresen kapott háztartási pénzt, akárcsak egy feleség. A kártyaveszteség híre aggodalommal töltötte el, veszedelemben látta a következő elsejét.
    - Bocsáss meg, apa, - mondta a vetkezni készülő embernek - szeretnék erről a pénzdologról részletesen beszélni. Tudnom kell, hogy hogyan fogunk állni elsején. Mennyit vesztettél?
    - Ezerkétszáz pengőt, - felelt halkan és rekedten az őrnagy, aki már nem mosolygott, de sietve tette hozzá: - tulajdonképpen ez nem veszteség, hiszen az utóbbi esztendőben ennél jóval többet nyertem össze azoktól a suszterektől. Mert nem tudnak kártyázni, tisztára suszterek. Azért kell most megpukkadnom a méregtől, hogy ilyenek szedik el a pénzemet. De hát olyan pechem volt, hogy az már fantasztikus. A végén tíz kibic állott a hátam mögött, mind a pechemet bámulták, mert ilyet még nem láttak.
    Pali türelmesen hallgatta végig. Aztán ő kezdett beszélni.
    - Mikor kell megfizetni azt az ezerkétszáz pengőt?
    - Tulajdonképpen huszonnégy óra alatt kellene, de meg lehet állapodni a nyertesekkel valami részlettörlesztésben is. A főnyerő Kuthy. Az maga nyert egy kerek ezrest.
    - Kuthy bácsi, a várnagy?
    - Az. Megpróbálom, beszélek vele. A másik kettő biztosan vár elsejéig.
    A fiú sokáig gondolkozott. Apja készült lefeküdni, feszült csend volt a szobában, egyike azoknak a pillanatoknak, mikor a levegőben érződik, hogy valaki egy életbevágó szó kimondásán habozik. Pali kétszer is felnézett apjára, hogy megszólaljon, de habozott és megint csak maga elé sütötte a szemét, hogy tovább töprengjen. Végre mégis elszánta magát.
    - Apa, mondanék neked valamit.
    - Mondjad csak, fiam, bátran.
    - Fogadd meg, hogy nem kártyázol többet.
    Erre hosszú csend következett. Szepezdy Barna sokáig nem válaszolt, aztán olyan könnyed hangon, amely leplezni akarta az elhatározás súlyát, de azért remegett, odavetette a gyereknek.
    - Igazad van, öregem. Ezennel szavamra kijelentem, hogy ezentúl csak kommersz-játékot fogok játszani, azt is a legkisebb alapon.
    A fiú nem értette, mi az a kommersz-játék és mi az a kis alap, de apja hangjából és magatartásából megérezte, hogy ez a fogadalom elegendő és megbízható. A sikeren felbátorodva még merészebben folytatta:
    - És még valamit ajánlanék. Látom, hogy neked elsején mindig mennyi gondod van. Szeretném, ha ezeket a gondokat átadnád nekem. Próbáljuk meg, hátha én jobban be tudom osztani a pénzt... Mondjuk, egy hónapra próbáld meg velem...
    Ezt gyáván mondta a fiú, félénken és nagyon érezve azon való aggodalmát, hogy apja valamilyen érzékenységét megsérti. De éppen ellenkező hatást ért el. Apja felderülve kapott a gondolaton.
    - Jaj, fiacskám, de nagy követ vennél le a szivemről. Életemben mindig ezt utáltam legjobban, az elsejét. Kivéve, mikor a fronton voltam. De így itthon... utálatos, mondhatom. Tulajdonképpen már nekem is eszembe jutott, hogy rádsózom ezeket a pénzbeosztási dolgokat, de őszintén szólva visszatartott a lelkiismeret. Hiszen elég gondod van így is Ásónéval, meg egyebekkel, meg tanulnod is kell... nem is tudom, jól teszem-e, ha újabb tennivalókat rakok a válladra...
    - Nincs nekem annyi dolgom, - szólt mohón Pali - ráérek én mindenre. És tudod, én nagyon szeretek ilyesmivel foglalkozni. Én úgy gondolkozom, hogy kiszámítanád, mennyi zsebpénz kell neked egy hónapban, a többit aztán ideadnád nekem, hogy osszam be, ahogy tudom.
    - Az bizony nagyon jó lesz. Hát ezt majd délben megbeszéljük, most majd eldőlök az álmosságtól.
    Szepezdy Barna lefeküdt aludni. A fiú déltájban hazajött könyveivel, hogy megtudja, mit végzett az apja. Nagy meglepetésére még ágyban találta. Ásóné, mint kiderült, költötte ugyan tíz órakor, de az őrnagy kikergette és tovább aludt. A fiú most felébresztette.
    - Hány óra? - kérdezte az apa mogorván, az átvirrasztott éjszakától vörös szemmel.
    - Tizenkettő. Azt mondtad, hogy délelőtt muszáj pénz után menned.
    - Dehogy muszáj, huszonnégy óra elég nagy idő. Kuthyval ráérek délután is beszélni. De ha már felköltöttél, akkor felkelek.
    Felkelt és egy órára elkészült az öltözködéssel. Akkor leült a fiával beszélgetni. Nem a maga jószántából. A fiú keringett folyton körülötte és szívósan várta a pillanatot, amikor a reggel elejtett fonalat megint felveheti. De mikor félénken, nagy fiúi alázatossággal és mégis óvatosan kitartva terve mellett rátért a pénzbeosztás kérdésére, apja nagyot nézett.
    - Miféle pénzbeosztásról beszélsz? Nem értem az egészet.
    - Már nem emlékszel, apa? Reggel, mikor hazajöttél, abban állapodtunk meg, hogy ezentúl jobb lesz, ha elsején én osztom be a pénzt, mert te ezzel nem szeretsz bajlódni. Még azt is mondtuk, hogy te majd kiszámítod, mennyi költőpénzt veszel el magadnak egy hónapban, a többi aztán az én dolgom lesz.
    Szepezdy Barna maga elé bámult.
    - Az ám, homályosan kezdek emlékezni. Csakugyan ebben állapodtunk meg? Nem is rossz ötlet. De nem fogja ez akadályozni a tanulásodat, meg a...
    A fiú gyorsan közbeszakította a kérdést.
    - Nem, nem, apa, ezt is alaposan megvitattuk, erről már nem is kell beszélni. Most jó volna, ha elintéznéd ezt a kártyaveszteséget, mert ha Kuthy bácsi bele fog egyezni valami részletbe, akkor tudnunk kell, hogy mekkora lesz az a részlet, mert attól függ a beosztási tervezet.
    - Micsoda?
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633982334
Webáruház készítés