Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Hans Fallada Mi lesz veled, emberke? MOBI e-könyv

Hans Fallada Mi lesz veled, emberke? MOBI e-könyv

TARTALOM

ELŐJÁTÉK. A gondtalanok
ELSŐ RÉSZ. A kisváros
MÁSODIK RÉSZ. Berlin
UTÓJÁTÉK. Minden megy tovább

  • Részlet az e-könyvből:

     

    Április aggodalmat hoz, Heilbutt azonban segít.
    Hol van Heilbutt? Heilbutt eltűnik

    Elérkezett az április, igazi változékony áprilisi időjárással, felhőkkel, záporesőkkel, zöldülő fűvel és százszorszéppel, rügyező bokrokkal és növésnek induló fákkal. Spannfuss úr is rügyezik és növekszik Mandelnél, és az elárusítóknak az úridivat-osztályon naponta akad beszél ni valójuk arról, hol racionalizáltak megint. S ez többnyire azzal végződik, hogy egy elárusítónak kettő helyett kell dolgoznia, és ha már nem bírja, akkor új tanulót vesznek föl.
    Heilbutt megkérdi néha Pinneberget:
    - Hogy állsz? Mennyid van?
    És Pinneberg ilyenkor félrenéz, és ha Heilbutt ismét megkérdezi: „Mondd már, mennyid van? Nekem bőven megvan”, akkor végre zavartan kiböki:
    - Hatvan. - Vagy egyszerűen azt is: - Száztíz, de ne fáradj, majd csak sikerül.
    És azután úgy intézik a dolgot, hogy Pinneberg éppen odamegy, amikor Heilbutt elad egy öltönyt vagy felöltőt, ennek az árát azután Pinneberg írja fel a pénztári blokkjára.
    Közben nagyon kell vigyázniuk, Jänecke szimatol és Kessler még jobban szaglász. Ők azonban nagyon óvatosak, kilesik azt a pillanatot, amikor Kessler az asztalánál van, és amikor egyszer mégis odalép hozzájuk, azt állítják, hogy Pinnebergnek sikerült egy eladás és Heilbutt hidegen pofont ígér Kessler úrnak. Ó, hol vannak azok az idők, amikor Pinneberg jó eladónak tartotta magát. Minden másként sikerült, egészen másként. Biztos, hogy az emberek soha nem voltak ilyen nehézkesek. Belép egy nagy vastag ember a feleségével, felöltőt szeretne:
    - Legfeljebb huszonöt márkába szabad kerülnie, fiatalember! Érti? A skót-partnereim egyike húsz márkáért vásárolt magának egyet, valódi angol gyapjút, beleszőtt béléssel, érti?!
    Pinneberg fanyarul mosolyog:
    - Talán kissé túlozott az az úr az olcsó vásárlással. Húsz márkáért valódi angol felöltőt?
    - Ide hallgasson, fiatalember, olyat ne mondjon nekem, hogy a partnerem lódított. Az nem szokott hazudni, érti? - S a vastag ember még jobban felhevül: - Nincs arra szükségem, érti, hogy befeketítse előttem azt, akivel skátot szoktam játszani.
    - Bocsánatot kérek - próbál mentegetőzni Pinneberg.
    Kessler leskelődik, Jänecke ott áll egy ruhaállvány mögött jobbról. De egyikük sem siet segítségére. Pinneberg elszalasztja az üzletet.
    - Miért izgatja fel a vevőket? - kérdezi Jänecke úr szelíden. - Azelőtt egészen más volt maga, Pinneberg úr.
    Igen, azt Pinneberg is nagyon jól tudja, hogy azelőtt egészen más volt.
    Mindennek azonban a vállalat az oka. Azóta van ez így, amióta ezt az átkozott kvótarendszert elkezdték, ez veszi el minden bátorságát. A hónap elején még csak megy valahogy, akkor még van az embereknek pénzük és vásárolnak is egy kicsit, és Pinneberg szépen elad annyit, amennyi kell és tele van jókedvvel: „Ebben a hónapban biztosan nem kell majd Heilbutt-tól kölcsönkérnem.”
    De azután elérkezik egy bizonyos nap és talán még egy, amikor egy vevő sem mutatkozik. „Holnap háromszáz márkányi árut kell eladnom” - gondolja Pinneberg, amikor este elmegy a Mandeltől.
    „Holnap háromszáz márkányi árut kell eladnom” - ez Pinneberg utolsó gondolata, amikor megcsókolja éjszakára Barikát és fekszik a sötétben. Nehéz elaludni ilyen gondolattal, mert ez nem marad meg utolsó gondolatnak. „Ma háromszáz márkányi árut kell eladnom” - jár eszében, amikor fölébred, kávét iszik, útra kel, megérkezik az osztályra, egyre: „Háromszáz márka.”
    Most jön végre egy vevő, ah, felöltőt akar, nyolcvan márkáért, egy negyede ez annak, amennyit össze kell kalapálnia, határozd el magad végre, vevő! Pinneberg odacipeli neki a kabátokat, felpróbálja rá, minden kabátnál kiadja a lelkét, és minél izgatottabb (Határozd el magad! Határozd el magad!), annál hűvösebb a vevő. Ah, Pinneberg minden elképzelhető eszközzel megpróbálkozik, igyekszik alázatos lenni:
    - Az úrnak olyan nagyszerű ízlése van, az úron minden kitűnően áll... - Érzi, amint egyre kellemetlenebbé válik a vevőnek, hogy ellenszenvesnek tartja és mégsem tud másként viselkedni. És azután elmegy a vevő:
    - Gondolkozom még rajta.
    Pinneberg pedig csak áll ott, bizonyos mértékben magába roskad, tudja, hogy mindent helytelenül csinált, de ott rágódott benne, ott ösztökélte az aggodalom, ketten vannak odahaza, máris kevés a pénz, alig futja erre meg arra, mi lesz akkor, ha...
    Igaz, nincsen még ennyire, odajön Heilbutt. Heilbutt a legtisztességesebb mindnyájuk között, hívatlanul jön és megkérdezi:
    - Pinneberg, mennyi?...
    Heilbutt soha nem figyelmezteti, hogy csinálja másként, hogy szedje össze magát, nem locsog olyan bölcsen, mint Jänecke és Spannfuss úr, tisztában van vele, hogy Pinneberg tud, csak most nem megy. Pinneberg nem kemény, Pinneberg puha, és ha megnyomják, elveszti formáját, szétmegy, semmi sem marad belőle, tészta csupán.
    Ó, ő nem veszti el a bátorságát, mindig újra összeszedi magát és vannak szerencsés napjai, amikor ismét régi formájában van, és minden eladás sikerül. Biztos benne, hogy legyőzte már a félelmet.
    És ezután ismét elhaladnak mellette az urak, és csak úgy odavetve mondják:
    - Na, Pinne berg úr, maga is kissé élénkebb lehetne az eladásnál.
    Vagy:
    - Tulajdonképpen miért nem ad el sötétkék öltönyöket is? Azt akarja, hogy az egész itt maradjon nálunk raktáron?
    Elmennek előtte, elhaladnak, és valami mást vagy ugyanazt mondják a legközelebbi eladónak. Heilbuttnak igaza van, rá sem kell hederíteni, üres hajcsárlocsogás ez, azt hiszik, kell valami ilyesmit mondaniuk.
    Nem, nem volna szabad rá sem hederíteni arra, amit fecsegnek, de meg tudja állni ezt az ember? Pinneberg ma kétszázötven márka értékben adott el, és ekkor odajön hozzá a szervező úr és így szól:
    - Nagyon fáradtnak látszik maga, uram. Ajánlom, vegye mintaképnek kollégáit odaát Észak-Amerikában, azok este éppen olyan frissek még, mint reggel. Keep smiling! Tudja, mit jelent ez? Mindig mosolyogni! Fáradtságot nem ismerünk, a fáradt külsejű eladó csak kárt okoz az üzletnek.
    Ezzel tovább halad, és Pinnebergnek csak egy gondolata van: - A pofádba! A pofádba, te kutya! - de természetesen meghunyászkodik és mosolyt erőltet magára, és bizakodó érzése ismét eltűnik.
    Ah, neki még elég jól megy a sora. Tud néhány eladóról, akiket berendeltek a személyzeti irodába és figyelmeztettek vagy bátorítottak, már ahogy.
    - Megkapta az első injekciót - mondják itt. - Nemsokára meghal.
    És azután még nagyobb lesz a félelem, mert az eladó tudja, hogy már csak két figyelmeztetést kap, aztán vége: munka nélkül marad, válságsegély, ínségsegély, vége.
    Pinneberget nem rendelték még be a személyzeti irodába, azonban Heilbutt nélkül már régen megért volna erre. Heilbutt bástya, Heilbutt megtámadhatatlan, Heilbutt megállja a helyét, Heilbutt megmondja Jänecke úrnak: „Talán lesz szíves és megmutatja nekem egyszer, hogyan kell eladni.” Mire aztán Jänecke úr így felel: „Kikérem magamnak ezt a hangot, Heilbutt úr!” és aztán tovább lejt.
    De azután egy napon hiányzik Heilbutt, azaz ott volt, el is adott valamit, de ezen az áprilisi napon eltűnt és senki sem tudta, hová.
    Jänecke valószínűleg tudta, mert egyáltalában nem kérdezősködött felőle. És valószínűleg Kessler is tudta, mert mindenkinél érdeklődött utána, mégpedig annyira hangsúlyozottan, olyan gyűlölködően, hogy észre kellett venni - valami különös eset történt.
    - Nem tudja, hol maradt Heilbutt barátja? - kérdezi Pinneberget.
    - Megbetegedett - morog Pinneberg.
    - Ó, dehogy! Nem szeretnék én olyan beteg lenni - ujjong Kessler.
    - Hogyan? Mit tud hát? - kérdezi Pinneberg.
    - Én?... Semmit. Mit tudnék?
    - Na, ember, megmondhatná pedig...
    Kessler mélyen megsértődik:
    - Én semmit sem tudok. Csak annyit hallottam, hogy a személyzeti irodába hívták... Megkapta a papírjait, érti?
    - Üres beszéd! - veti oda Pinneberg, és nagyon érthetően utána morogja: - Hülye!
    Miért kapta volna meg Heilbutt az iratait? Miért bocsátanák el legügyesebb eladójukat? Ostobaság. Bárkit inkább, mint Heilbuttot.
    Heilbutt másnap is csak hiányzik.
    - Ha holnap sem jön be, akkor este mindjárt az üzletből elmegyek a lakására - jelenti be Pinneberg Barikának.
    - Csak menj - mondja Barika.
    Másnap azonban megkapja a magyarázatot. Jänecke úr maga volt oly kegyes és megmagyarázta Pinnebergnek az esetet:
    - Maga ugye baráti viszonyban volt ezzel a Heilbutt-tal?
    - Még most is vagyok - feleli Pinneberg harciasán.
    - Úgy?... Tudja, hogy annak kissé fura nézetei voltak?
    - Fura nézetei?
    - Na igen, a meztelenségről.
    - Igen - vallja be Pinneberg vonakodva -, nekem is beszélt egyszer erről. Valami szabad testkultúra-egyesületről.
    - Maga is hozzájuk tartozik talán?
    - Én? Dehogy!
    - Természetesen, hiszen maga nős. - Jänecke úr szünetet tart. - Szóval el kellett őt bocsátanunk, a barátját, a Heilbuttot. Nagyon csúf dolgokat művelt.
    - Hogyan? - kérdezi Pinneberg hevesen. - Azt nem hiszem!
    Jänecke úr csak mosolyog:
    - Kedves Pinneberg úr, magának nincs nagy emberismerete. Azt sokszor látom az eladási módján is. - És befejezésül hozzáteszi: - Nagyon csúf dolgokat. Heilbutt úr az utcán árusíttatta aktképeit.
    - Micsoda?... - kiáltja Pinneberg. Öreg berlini már ő is, de ilyent még nem élt meg, hogy valaki a róla készült aktképeket az utcán árusíttatta volna.
    - Pedig úgy van - erősíti Jänecke úr. - Nagyon szép magától, hogy ragaszkodik a barátjához, noha ez nem valami jó jele az emberismeretének.
    - Még most sem értem - mondja Pinneberg. - Aktfényképeket az utcán?...
    - Azt pedig senki sem kívánhatja tőlünk, hogy olyan árusítót foglalkoztassunk, akinek aktképei a vevőknek, esetleg még nővásárlóinknak is kezébe kerülhetnek. Kérem, ilyen éles arcvonású embert... - És ezzel Jänecke úr tovább megy, barátságosan rámosolyog Pinnebergre, bizonyos mértékben, már amennyire a kettőjük közti távolság megengedi, bátorítja.
    - Na, felvilágosította magát már a Heilbuttjáról? Úgy vélem, elég nagy disznó, soha nem szenvedhettem ezt a nagyszájú kutyát.
    - De én igen - mondja Pinneberg nagyon hallhatóan. - És ha ön a jelenlétemben még egyszer...
    Nem, Kessler nem kerül abba a helyzetbe, hogy a szép aktképeket megmutassa Pinnebergnek, bármennyire is szeretné a kép hatását Pinneberg arcán tanulmányozni. Pinneberg a képet csak később, a délelőtt folyamán látja. Ez nemcsak az úridivat-osztályon nagy esemény, a többi részlegen is tudnak róla, a selyemharisnya-árusítónők jobbról és a kalap- és ruhadísz-osztályon balról, folyton csak erről beszélnek, és a kép kézről kézre jár.
    Így Pinneberghez is eljut, aki egész délelőtt azon törte a fejét, hogyan is árusíttathatja Heilbutt a maga aktképeit az utcán. Biztosan valami más rejlik emögött, amire nem jött rá. Jänecke úrnak igaza is van és nincs is igaza. A kép egy folyóiratban jelent meg, egyikében azoknak a folyóiratoknak, melyekről nem lehet pontosan tudni, hogy bizonyos természetesség hirdetése vagy a bujaság felkorbácsolása céljából adják ki.
    A folyóirat borítólapján, ovális keretben, félre nem ismerhetően Heilbutt látható, harcias állásban, gerellyel a kezében. Szép fénykép, valami amatőr felvétel, és Heilbutt valóban jó testű ember, amint a gerelyt el akarja dobni. Csak éppen semmi ruha nincs rajta. Bizonyos, hogy nagyon ingerlő látvány ez a kis elárusítónőknek, akik közül jó néhányan rajongtak Heilbuttért; ezeknek kellemes lehet, hogy lepel nélkül látják. Bizonyos, hogy nem csalja meg őket várakozásukban. De ilyen forradalmat...
    - Ki vesz meg ilyen folyóiratokat? - mondja Pinneberg Laschnak. - Emiatt ugyan senkit nem kéne még elbocsátani.
    - Biztosan megint a Kessler szagolta ki - vélekedik Lasch. - Ez a folyóirat legalábbis tőle való. És mindenről legelőször ő tudott.
    Pinneberg elhatározta, hogy felkeresi Heilbuttot, de még nem aznap este. Először Barikával kell megbeszélnie az esetet, mert azért a jó Pinneberg sem olyan, kissé őt is megbizseregteti az eset, minden barátsága ellenére. Megveszi ezt a számát a folyóiratnak, és mint illusztrációt, elviszi Barikának.
    - Természetesen el kell menned hozzá - mondja Barika. - Azt pedig ne engedd meg, hogy jelenlétedben rosszat beszéljenek róla. Hallod?
    - Milyennek találod ezen a képen? - kérdezi Pinneberg kíváncsian, aki mégis irigykedik egy kissé erre a szép testre.
    - Jó alakja van - jegyzi meg Pinnebergné. - Te már kezdesz egy kissé pocakot ereszteni. És olyan szép lábad és kezed sincs, mint neki.
    Pinneberg egészen megzavarodik:
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633989753
Webáruház készítés