Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Halasi Réka Herceg a Pokolból MOBI fantasy e-könyv

ÚJ
Halasi Réka Herceg a Pokolból MOBI fantasy e-könyv
1 990 Ft1990

TARTALOM

Prológus
Erhard, a vámpír
Hazatérés
Régi ismerősök
Véres színdarab
Család, barátok, ellenségek
A veszélyes "szívesség"
Vámpírok vagy boszorkányok?
Vámpírok szerelme
Az éjszaka hercegnője
Bájos Halál
A poklok angyala
Európa szívében
Vérlovagok
Por és hamu
Epilógus

  • Részlet az e-könyvből:

     

    A vámpír figyelmét azonban mégsem ez az idilli jelenet kötötte le, ő inkább arra a halovány, apró alakra koncentrált, aki akkor lépett be az ajtón. Vékony, törékeny, kifejezetten alacsonynak mondható fiatal lány volt. Sötét, ébenfekete haja nehéz hullámokban omlott természetellenesen fehér vállára. Vékony, sápadt arcában vidáman csillogtak a hatalmas bölcsességet és tapasztalatot sejtető, elképesztően sötétkék, dús, koromfekete szempillákkal keretezett nagy szemei, mégsem tűnt többnek tizennyolc évesnél.
    Ráérősen odasétált Erhardhoz és Vanessához, akik követték tekintetükkel minden egyes mozdulatát. Végül megállt a vámpír előtt, és szélesen elmosolyodott, kivillantva termetéhez képest meglepően hosszú szemfogát. Erhard visszamosolygott rá.
    Hihetetlenül hasonlítottak egymásra. Vanessát mondjuk, inkább Suzanne-re emlékeztette, talán csak a szeme és a haja miatt hasonlított jobban Erhardra. A mély erkölcsű régészprofesszor egyre jobban elszörnyedt a fajtalanság ezen fokától. Nem értette, hogyan izgathatja fel Erhard fantáziáját olyan valaki, mint aki (a mellékelt ábra szerint) ennyire hasonlít a saját rokonaira, sőt saját magára. Hamar megtalálta a választ: Erhard egy erkölcstelen, perverz disznó, vagyis egyszóval vámpír. Akiben igazán csalódott, az Gaston volt. A saját első unokatestvérét választotta társául az örökkévalóságra, aki ráadásul ugyanúgy néz ki, mint a saját bátyja. Kezdett émelyegni. Főleg mikor eljutott odáig gondolatmenetében, hogy Erhard szemmel láthatóan a nemek között sem nagyon szokott különbséget tenni, ha szerelemről van szó. Pont jókor zökkentették ki gondolataiból.
    - Üdvözöllek, Erhard. Boldog a szívem, hogy téged újra viszontláthatlak. – szólalt meg a lány ékes francia nyelven. Kicsit furcsán hangzottak szájából a szavak. Régóta nem használhatta már a nyelvet. Szűk, koptatott csípőfarmert, edzőcipőt és piros kapucnis pulcsit viselt. Úgy nézett ki, mint egy hétköznapi tinédzser.
    - Én is rendkívül örülök, hogy találkozunk annyi év után, és hálás vagyok, hogy a segítségünkre vagy fontos küldetésünkben.
    - Azt mondtad, Gaston lányáról van szó. Többet is segítenék, ha tehetném, de hát én nem vagyok olyan erős, mint az a hatalom, amelyről szóltál a telefonban. Igazán bizarr történet, még annál is meglepőbb, hogy az öcséd halandó lett, és családot alapított.
    - Jaj, tényleg bocsáss meg, ő itt Gaston idősebbik lánya, Vanessa. Ő pedig az unokatestvérem, Tünde. – mutatta be egymásnak a két nőt.
    - Szia, Vanessa. Nagyon szép vagy. – mondta Tünde, miközben kezet nyújtott a boszorkánynak. Vanessának kissé elkerekedtek a szemei ettől a bóktól, de udvariasan elfogadta a felé nyújtott törékeny kezet, és megszorította. A bőre tapintása nagyon kemény és hideg volt, ezen egy pillanatra meglepődött. A vámpír valószínűleg ezt észrevette, mert szélesen elmosolyodott. Még a mosolya is olyan volt, mint Suzanne-é. Vanessa gyűlölte érte.
    - Igen, gyönyörű vagy, és boszorkány. Erhard már beszámolt erről, azonban azt nem hittem, hogy ekkora hatalmad is van. Nehéz a fejedbe látni.
    - Nem kedvelem, ha a fejemben nézelődnek. – mondta Vanessa, kissé megkeményítve hangját. Tünde rögtön rájött, hogy érzékeny pontra tapintott. Erhardhoz fordult.
    - Nagyon tetszik nekem.
    - Azért csak vigyázz vele! – mondta Erhard vigyorogva.
    - Tudtad, hogy nagyon hasonlítasz a nagyanyádra? Imádtam. Annyira kedves asszony volt, kár, hogy meghalt, mielőtt magunk közé fogadhattuk volna.
    Vanessa ezen nagyon meglepődött, és szégyellte magát, hogy ezzel viccelődött, mielőtt Tünde megérkezett. Már tudta, miért fordult úgy magába a vámpír. Nagyon sajnálta. Lesütötte tekintetét, és alig hallhatóan megszólalt:
    - Szerintem menjünk.
    Elindult a parkolóhoz vezető kijárat felé. A két vámpír követte. Nem érezte jól magát, hogy két ilyen veszélyes lény sétál a háta mögött, de most nem volt kedve Erhard szemébe nézni. Tünde kérdőn tekintett Erhardra. A vámpírmester szavak nélkül válaszolt: „Hagyjuk, nem lényeges.” A lány bólintott. Mikor kiértek, a kis csapat élére állt, hogy mutassa az utat a kocsihoz.
    A parkoló majdnem üres volt, csak néhány autó árválkodott elszórtan, fényesen kuporogva a felfestett kis fakkokban. Tetejükön szikrázott az éjjeli harmat. Tünde magabiztosan, lendületes léptekkel egy hosszú, fekete kocsi felé tartott, melyről, mikor közelebb értek, kiderült, hogy egy hullaszállító. Oldalára csillogó, ezüst betűkkel volt felfestve a cég neve: „Feltámadás Temetkezési Vállalkozás.
    - Igazán testhez illő kis vállalkozás. – jegyezte meg Vanessa, hangjában jó nagy adag iróniával. Tünde nem válaszolt semmit, csak barátságosan mosolygott a boszorkányra. Vanessának nem tetszett ez a megjátszott szívélyesség. Kevésbé volt gyanús, ha egy vámpír ádáz tekintettel, gonoszan méregeti az ember lányát. Enyhén szólva gyanús volt neki a kiscsaj.
    - Gratulálok, Tünde. Igazán jó ötlet, és a neve is nagyon tetszik. Nem is értem, miért nem nekem jutott eszembe.
    - Köszönöm, Erhard. Sokat jelent számomra a véleményed.
    - Na jó, elég volt a vállveregetésből. Indulhatnánk végre? – türelmetlenkedett Vanessa.
    - Nagyon felvágták a nyelved halandó, de azért ne feledd, kivel beszélsz! – jegyezte meg Tünde. Hangja továbbra is higgadt, sőt barátságos volt. „Egy pillanatra kivillantotta a foga fehérjét a nyavalyás vámpír, de biztos vagyok benne, hogy még a fogaival a nyakamban is kedves lenne és mosolyogna.” – gondolta magában Vanessa.
    - Olvasok a gondolataidban, vámpír. Nem szükséges megjátszanod magadat.
    - Akkor tisztában vagy vele, kis boszorka, hogy nagyon is tetszel nekem. Imádom a bátor halandókat. Felizgatnak. – súgta Tünde, miközben Vanessához lépett, és lágyan végigsimított annak karján. A boszorkány áldotta magát, amiért hosszú ujjú inget vett fel, így nem kellett éreznie a vámpír kezének érintését, de azért ijedten hátralépett.
    - Én pedig nem vagyok leszbikus. – jegyezte meg epésen.
    Erhard, aki ezalatt a koporsóját tette be a pont erre a célra kialakított járműbe, hangosan felnevetett.
    - Ha én azt akarom, az leszel, ember. – mondta nevetve Tünde.
    - Megöllek, te szemét kis lotyó! – fakadt ki Vanessa. Már tényleg nagyon ideges volt. Erhard, látva, hogy a helyzet kezd elmérgesedni, hirtelen ott termett a két nő között, és határozottan közéjük állt, közben mindvégig unokatestvérére nézett, azzal a bizonyos „én megmondtam” arckifejezéssel. Valószínűleg valamit mondott is neki szavak nélkül, de a boszorkány nem értett belőle semmit. Erhard mégis csak mestervámpír volt, akkor rejtette el gondolatatit, amikor csak akarta. Majd Vanessához fordult:
    - Nem így terveztem, de azt hiszem jobb lesz, ha te utazol s koporsóm mellett, és én ülök elől, Tündével. Nem szerepel a terveim közt, hogy megölitek egymást, vagyis, hogy Tünde megöl téged.
    Vanessa úgy érezte, jobb, ha nem vitatkozik tovább, így engedelmesen beszállt hátra, és letelepedett a koporsó végénél. Elég szűk volt a hely, és kezdett előjönni a klausztrofóbiája, de támogatta a helyzetet, hogy ne maradjon kettesben a vámpírral a kocsi elejében. Álmában sem képzelte, hogy egyszer egy hullaszállítóban fog kuporogni egy vámpír koporsója mellett, de hát az édesanyja életéért bármire képes lett volna. Azt már rég’ elkönyvelte magában, hogy alig fog látni valamit Magyarországból, de azért a gyönyörű szép kivilágított fővárost szívesen megnézte volna. Azt hallotta, Budapest régi épületeivel, hídjaival igazi élményt nyújt a külföldieknek.
    Unalmában hallgatózni próbált, de ha a két vámpír társalgott is egymással, azt mentális úton tették. A kocsiban mély csend honolt. Erhardnak nem volt kedve beszélgetni. Gondolataiba mélyedve, szomorúan bámult ki az autó ablakán. Figyelte a Duna ráérősen folydogáló, az éjszakában koromfeketének tűnő vizét, miközben a halottaskocsi átsiklott a Szabadság hídon, a főváros régebbi része felé, Budára tartva. Sajnálta, hogy olyan hamar átértek a folyó felett. Szívesen elnézte volna még a széles, méltóságteljes Dunát, ahogy felsőbbrendűen átszelte és parancsolóan szétválasztotta Budát és Pestet. Érezte benne az erőt, melyet egy ember sosem foghat fel, azt az erőt, melyet ő is birtokolt. Egy pillanatra úgy látta, mintha a víz lassan vérré válna, és beleborzongott. Hitte, hogy a pokol Styx folyója is hasonló lehet. „Vajon tényleg ilyen?” Nem akarta megtudni. Gondolatiból Tünde rázta fel.
    - Bánkódsz a lány miatt. - Jelentette ki magabiztosan.
    - Ugyan már. Te is tudod, hogy gyűlölöm a boszorkányokat. Rokonság ide vagy oda, sosem fogok dűlőre jutni Vanessával.
    - Nem is rá gondoltam, hanem a gyermekedre, és szeretődre.
    - Tudom. Neki már vége, sosem kapom vissza.
    - Akkor mire ez az egész küzdelem? Miért csinálod? A legfőbb Úr ellen cselekedsz.
    - Sosem bocsátanám meg magamnak, ha nem tennék egy próbát. És különben is, a Sátán érdeke is, hogy megállítsam. Noel mindvégig meg akarta akadályozni, hogy Suzanne teljesen közénk tartozzon. – magyarázkodott Erhard. Tünde megrázta a fejét.
    - Tévedsz minden téren. Lucifer támogatja a lányt, te pedig elvesztél.
    - Ezt hogy érted?
    - Szereted őt. Bűzlesz a szerelemtől. – mondta. A férfi alig láthatóan bólintott. Tünde folytatta:
    - Ha Lucifer eddig ellene is volt Suzanne átváltozásának, mostani terve tetszik a Nagyúrnak
    - Honnan tudod?
    - Mozgolódnak a démonok. Sajnálom Erhard, de Suzanne már megérkezett az országba, és egyre közeledik. Rendkívüli jelenség, ahogy a vámpírok megérzik a jelenlétét. Mindnyájan érezzük, ahogy jön, én magam is. Furcsa, még sosem tapasztaltam hasonlót. A város mestere is egyre jobban aggódik. Nem vallja be, de retteg tőle. Mi mind tudjuk, mi az, amit Suzanne képvisel, felismerjük a színtiszta gonoszt.
    - Azonnal találkoznom kell Istvánnal. Még ma éjjel.
    - Elviszlek hozzá.
    Még vagy fél órán keresztül utaztak, majd Tünde egy váratlan jobbkanyarral letért az útról, és hirtelen megállt. Mikor Erhard kiszállt, rájött, hogy valahol Buda peremvidékén lehetnek. Alaposan körbenézett. Egy újnak látszó ház előtt álltak, melyről Erhard tapasztalt szemével rögtön látta, hogy valójában ősrégi épület, amit nemrég újíthattak fel. Kész barbárság volt, ahogy eltűntették azokat a markáns jellegzetességeket, amelyeket az idő vasfoga szánthatott vastag falaiba, melyek kemény kőből voltak, mint a régi lovagvárak, így nem indokolhatták annak a divatos tojáshéjszínű festéknek a felvitelét, melyet Tünde kiválasztott. A vámpír tudta, hogy azok a falak akár még ötszáz év múlva is ugyanúgy ott fognak állni.
    Mialatt ő építészeti megállapításokat tett, Tünde kiengedte Vanessát a kocsi hátuljából, és kivette Erhard koporsóját. A vámpírmester nem udvariaskodott, hogy elveszi tőle. Annyi hozzá hasonló kárhozottat tartott a hatalma alatt, hogy tisztában volt vele, a lány akár egy kamiont is képes volna ugyanezzel a lendülettel a karjai közt vinni, így hát Párizs mestereként hagyta, hogy kiszolgálják.
    Vanessa minden megjegyzés nélkül kikászálódott a hullaszállítóból, még mielőtt túl „otthonosan” érezné magát benne. Lustán kinyújtóztatta elgémberedett tagjait, és Erhard mellé lépett, aki még mindig az épületet tanulmányozta.
    - Jó kis kégli. – jegyezte meg.
    - Nem is sejted mennyit ér. Igazi különlegesség lehet, csak a modern festék eltakarja igazi valóját, de minek is magyarázom ezt egy régészprofesszornak. – mondta a vámpír. Vanessa bólintott, majd Erhardhoz fordult. A hangja komoly volt és határozott.
    - Én most lefekszem. Muszáj pihennem valamennyit. De jól jegyezd meg: ne tégy semmit nélkülem! És még egy kérés: ne hagyj egyedül a házban ezzel a csajjal, amíg alszom!
    - Nyugodj meg! Tündével mi most elmegyünk vadászni, és közben megbeszélünk egy-két dolgot, hátha megtudok valami fontos információt az ügyünkkel kapcsolatban. Állítólag a húgod már az országban van, és felkavarja a kedélyeket a démonvilágban, csupán a puszta jelenlétével. Ez nem jó jel.
    - Rendben. El kell ismernem, hogy az éjszaka világában nálad jobban kevesen vannak otthon. Intézd úgy a dolgokat, ahogy jónak látod, csak nehogy rosszabb legyen a helyzet, mint azelőtt volt! – mondta Vanessa, majd felmarkolta a sporttáskáját, amelyben a ruháit hozta, és elindult az élen járó Tünde után, aki mutatta az utat a házba.
    Tünde otthona nemcsak kívülről volt felújítva, a berendezés is divatos és ízléses volt, bár Erhard nem így vélekedett, de mit tudhat egy több száz éves lény a divatról? Általában a vámpírok továbbra is úgy öltözködnek és gondolkoznak, ahogy azt a saját korukban tették, csak kissé alakítják az aktuális irányzatokhoz, így nagyjából meg lehet állapítani, hogy egy bizonyos vámpír melyik korban élt.
    Erhard sem rajongott a huszonegyedik század modern, rideg színeiért, formáiért, az egyszerű lekerekített alakokért. Pedig úgy látta, hogy legnagyobb sajnálatára, az elkövetkezendő pár napot ebben a környezetben kell eltöltenie. Nem is értette, hogy unokatestvére hogyan asszimilálódhatott ennyire a jelen korhoz. Ő sosem lett volna rá képes.
    A ház alaprajza igazán érdekes volt. Földszintes volt, de ez egyáltalán nem szabott határt a hatalmas tereknek. Maga az épület nagy alapterülettel rendelkezett, és alapja „T” betűt formált. Az ajtó a T betű szárában helyezkedett el. Belépve, egy hosszú folyosót láttak maguk előtt, amely egy idő után elágazott kétfelé, mindkét oldalán szobák nyíltak. Tünde elmondta, hogy az ő szobája a jobboldali szárny legvégében található, és ez a rész egy, a vámpírok által védelmi okokból használt bűbájjal van bebiztosítva, úgyhogy Vanessa jobban teszi, ha nem megy az épület azon részébe, mivel a boszorkányok szénné égnek, ha közelítenek nappali rejtekéhez.
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789634749964
    Státusz
    ÚJ    
Webáruház készítés