Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Halasi Réka Herceg a Pokolból EPUB fantasy e-könyv

Halasi Réka Herceg a Pokolból EPUB fantasy e-könyv
1 990 Ft

Suzanne Rocher eddigi életének legnagyobb problémája az volt, hogy túl emberinek érezte magát nem mindennapi családjában. Édesapja Gaston, hírhedt vámpírból lett ember, egy ősi fegyvernek köszönhetően, mely mégsem bizonyult elég hatékonynak. Suzanne születésétől fogva a génjeiben hordozza a vámpírizmust, ami miatt sajnos többen felfigyelnek rá, maga a Sötétség Fejedelme is. Elfogásával Noelt bízza meg, aki minden eszközt megragad, hogy küldetését teljesítse, azonban Gaston testvére, a rettegett vámpírmester, Erhard, szintén meg akarja nyerni társául az örökkévalóságra. De vajon mi történik, ha a lány halhatatlan vámpírrá lesz? (moly.hu)

  • Részlet az e-könyvből:

     

    Erhard hirtelen ott termett a lány mellett. Az nem is tudta követni mozgását, túl gyors volt gyönge emberi szemének. A vámpír közel hajolt hozzá, Suzanne a nyakán érezte lélegzetét. Suttogó, bársonyos hangon lehelte a lány fülébe: „A Sátán.”
    Suzanne hallhatóan nagyot nyelt. Kezdte kényelmetlenül érinteni a vámpír közelsége. Nem akarta, hogy hozzáérjen. Már megint olyan mozdulatlanul bámult rá, mint az imént az ajtónál. Suzanne gyűlölte ezt a nézést. Majd a démon felemelte kezét, és egyik hosszú fehér ujjával végigsimított a lány ijedt arcán, és ismét mosolygott. Suzanne úgy érezte nem lesz képes többé megmozdulni, hogy örökre ott fog állni, kezében a szatyorral, amiben a ruhákat hozta vissza. Erhard kivette azt a kezéből, és ezzel megtörte a varázst.
    - Köszönöm, hogy visszahoztad. – szólt, majd egyszerűen hátat fordított, és bement a házba. A lány meglepetten nyújtotta utána kezét. Még csak el se köszönt tőle. Micsoda gorombaság! És ő még azt hitte, milyen lovagias egy halott! Egyszer csak egy lágy hang suhant át az agyán, mint kósza szellő susogott, és mint a selyem burkolta be egész lelkét. A legkiválóbb elmetrükk. „Azért, mert még találkozunk. Vissza fogsz jönni ide, önszántadból, mert látni akarsz, Engem.” – mondta a hang, majd Suzanne egyedül maradt a ház előtt, a csöndes éjszakában.
    Úgy érezte, gyűlöli ezt a lényt, és el sem tudta képzelni, hogy önszántából jöjjön vissza ehhez a házhoz, de valahol a lelke legmélyén vonzotta valami izgalmas bizsergés, a veszély iránti vonzalom. Miután a varázslat tovaszállt, megvonta a vállát, és hazaindult, ahol valószínűleg már várta a nővére, hogy indulhassanak haza, Orléans-ba.
    Nem tévedett. Vanessa kint ült a ház előtt, a lépcsőn, és türelmetlenül várta a háziasszony hazatértét. Suzanne nem is mert szólni hozzá, vagy kérdezni tőle. Elég volt neki az a pillantás, amit testvére küldött felé. Nem volt igazán barátságosnak mondható. Húga már fontolgatta, inkább visszapattan a motorra, és elszáguld hazulról, de nem tehette. Így, hát, betolta járművét a helyére, és letelepedett Vanessa mellé a lépcsőre.
    - Két órája várok itt. Eléggé unom. Hol voltál? Megbeszéltük, hogy nem mész sehová.
    - Az elég hosszú idő, főleg, ha azt nézzük milyen türelmetlen vagy.
    - Ez most nem érdekel. A kérdésemre a válasz viszont annál inkább.
    - Beszéltem Louis-val, utána pedig elmentem egy barátomhoz.
    - Kihez?
    - Nem ismered. Egy régi ismerősöm. Egy suliba jártunk, és nemrég érkezett a városba, mert itt fog dolgozni.
    - Gyanús vagy nekem. Tudod, mennyire nehéz engem átverni?
    - Miért van az, hogy én mindenkinek gyanús vagyok.
    - Mert az vagy.
    - Ráérünk később is a magánéletemen csámcsogni, de most menjünk, mert sosem érünk Orléans-ba!
    - Igazad van. Jobb, ha sietünk. Majd később visszatérünk erre az ügyre.
    Suzanne megkönnyebbült, hogy ideiglenesen megúszta ezt a beszélgetést. Jobb, ha a nővére nem tud róla, hogy találkozott Erharddal. Épp elég annyi, amennyit eddig tud, vagy még sok is.
    Az út hosszú volt, de Suzanne számára hamar elszállt az idő. Egész végig azon morfondírozott, vajon mit fog mondani a szüleinek, ha elkezdik kérdezgetni a vámpír témáról. Vanessa minden bizonnyal részletesen be fog számolni a látomásairól, amit rögtön párhuzamba vonnak majd az ő kis kalandjaival.
    A kocsi lágyan siklott a kanyarban, ahogy Vanessa a legújabb típusú Audijával behajtott a kastély udvarába. Susette már nagyon várta lányai érkezését, főleg, hogy Vanessa már telefonon előre jelezte, hogy ismét furcsa dolgok fognak történni a családban. Megölelte mindkét lányát, és együtt leültek beszélgetni a parkban.
    - Apa hol van? – kérdezte Suzanne, abban reménykedve, ha Gaston is jelen van talán lesz egyvalaki, aki az ő oldalán áll.
    - Alszik. Egyre súlyosabb az állapota. Szörnyű végignéznem, ahogy szépen lassan elszáll belőle az élet. – Susette bánatosan lehajtotta a fejét, és csendesen sírni kezdett. Rövidke csönd állt be, majd Vanessa részletesen előadta édesanyjának legújabb vészjósló látomásait a szörnyű vámpírról, érintve húga sötét jövőjét. Mindketten tökéletesen egyetértettek abban, hogy válsághelyzet áll fenn, és mindent meg kell tenni, hogy elkerüljék a katasztrófa beköszöntét. Suzanne egyre inkább kezdte szörnyen érezni magát, védtelen. gyönge áldozatnak.
    - Azt hiszem, kezd összeállni a kép. – kezdte Susette – Noel valahogy vámpír maradt a varázslatom után, és most bosszút akar állni, hogy „elpusztítottam” a kis bandáját, no meg gondolom neki sem lehetett kellemes átélnie azt a dolgot, bármi is legyen az, aminek köszönhetően az maradhatott, ami mindig is volt: maga a gonosz, a Sátán cimborája. Valószínűleg ő keresett téged telefonon a szállodában, mikor már elmentél onnan. Rajtad keresztül akart eljutni hozzám, hacsak nem akar elpusztítani mindnyájunkat, amit nem hiszek, mivel Suzanne-t nem bántotta a színházban. Csak tudnám, miért.
    - Nem is biztos, hogy vele találkoztam a színházban. – vágott közbe Suzanne.
    - De igen, biztos. Szőke hosszú haj, őrült tekintet. Pontos személyleírás. Nem maradt azért annyi vérszívó életben, hogy két ilyen elmebeteg kószáljon Párizsban. Tudom már: a talaj. A föld alá menekültek a vörös fény elől. Micsoda egyszerű válasz! A föld mélye a Sátán birodalma. Az örök sötétség, ahová nem hatol le az éltető nap. Arról fogalmam sincs, ki lehet a másik vámpír, aki megmentett téged, de hálásak lehetünk neki, habár lehet, hogy ő is csak azért nem ölt meg, amiért Noel sem.
    - Olyan ismerős a neve, ki ez a Noel? – kérdezte Vanessa.
    - Azért, mert apátok mesélt nektek róla. Ő tette Gastont vámpírrá. Rendkívül erős, és gonosz lény. Ezért maradhatott életben. Azon sem csodálkoznék, ha maga a Sátán segített volna neki megmenekülni a fénytől, a talaj nem lehetett elég. Biztos segített valamennyit, de nem lehet ennyire egyszerű, hogy ás egy kis gödröt, és kárba vész több ezer éves munkája a családunknak. Suzanne, nem tudsz semmit arról, a másikról, aki megmentett? A nevét, a korát vagy hasonlót?
    - Nem. – egyszerű és komoly válasz, gátlástalan hazugság rezzenéstelen arccal. Hurrá.
    - Na, mindegy, az a lényeg, hogy távol tartsunk téged ezektől. A javaslatom: Te itt maradsz a birtokon, míg Vanessa a végére jár az ügynek.
    - Miért pont Vanessa?
    - Először is, mert rád minimum két vámpír utazik, ami pont kettővel több az ideálisnál, másodszor, mert erre kizárólag ő képes.
    - Mert ő olyan tökéletes, igaz? – Suzanne arcára kiült a düh, szemében könny csillogott, Vanessa mélyen hallgatott.
    - Részben, mert boszorkány, és főleg, mert a szellemek őt tartják képesnek a probléma megoldására. Valami rejtélyes okból kifolyólag neki küldték az üzenetet, és nem nekem. Ez azt jelenti, hogy ő menthet meg mindnyájunkat, csak azt nem tudom, hogyan. – szomorúan nézett idősebb lányára, akinek talán nehezebb súly nyomja a vállát, mint az övét, mikor fiatal volt. Ő vámpírokat tett halandóvá, de Vanessának a szeretteiért kell harcba szállnia.
    Egyszer csak Gaston jelent meg Suzanne mögött. Léptei már nem voltak olyan ruganyosak, mint régen. Egyre gyengébb és gyengébb lett, a szeméből mérhetetlen fáradtság sugárzott. Vanessa majdnem elsírta magát, amikor megpillantotta húga háta mögött.
    Egy harmincéves férfi volt, egy hetvenéves öregember szemével, bölcsességével. Az évek múlásával egyre furcsábban hatott, hogy Gaston halandó volta ellenére nem öregszik. Lassan egyidősnek nézett ki a lányaival. Az embereknek azt mondtak, Susette özvegy, és Gaston pedig elhunyt testvérének a fia.
    Most lágyan megérintette Suzanne vállát. A lány megfordult, és melegen édesapja szemébe mosolygott. Senkit sem szeretett annyira a világon, mint őt. Úgy érezte, nem fogja túlélni, ha elveszíti, pedig azt még ő is tudta, hogy ez elkerülhetetlen.
    - Hogy vagy, Apa?
    - Hazudnék, ha azt mondanám, jól. Ahhoz képest, hogy több száz évet éltem, és halandó vagyok, annyira nem is érzem magam rosszul. Ha egyáltalán létezik valaki, az én korommal, nem hiszem, hogy jobban lenne. Hallottam, miről beszéltetek. Nem hiszem el, hogy Noel él, és megtámadott téged. Nem volt elég neki, hogy engem tönkretett, még a lányomat is akarja? – ahogy ezt kimondta, arca éveket öregedett.
    - Sajnálom apa, de igaz. Nem tudod, miért üldöznek engem ezek az őrültek? A másik vámpír, aki nem mondta meg a nevét, ő sem tudta, de Noel azt mondta, különleges vagyok, és ezért akar engem.
    - Istenem! Ezért örültem annyira, hogy többé nem léteznek vámpírok. Reméltem, hogy erre a beszélgetésre nem kerül sor. Amit most mondani fogok, valószínűleg kissé bonyolultnak fog tűnni, de most, hogy pár erős vámpír életben maradt, kénytelen vagyok elmondani. Ezt a jellegzetességet csak én érzem rajtad, így a többieknek is új lesz, amiről beszélek.
    - Susette és Vanessa elkerekedett szemmel meredt Gastonra. Susette sosem hitte volna, hogy őt, a nagy boszorkányt valaki az életben még meg tudja lepni. A férje volt az egyetlen élőlény, kinek lelke mérhetetlen titokként tárult elé. Haláláig nem volt képes megfejteni gondolatait. – Az, hogy nem öregedtem meg halandóként sem, annak oka van, és pontosan tudom, mi az. Én és a bátyám rendkívüli vámpírok voltunk. Noel, aki engem átváltoztatott, és most Suzanne-t üldözi, magától a Sátántól kapta az erejét. Tulajdonképpen tekinthetjük őt a vérszívók urának, vagy az ördög földi helytartójának, ha úgy tetszik.
    Nos, bennem olyan erős koncentrációban van jelen a vámpírvér, hogy halandóként is megőriztem a jellegzetességemet, vagyis genetikailag még mindig vámpír vagyok, de én hamarosan meghalok, ezért nem is vagyok lényeges. Aki számukra fontos, a lányom, akinek továbbörökítettem a génjeimet, így Suzanne az első lény, aki már vámpírként látta meg a napvilágot, csak mivel él is, ezért nincs szüksége vérre. De ha megkóstolná egy vámpír vérét, a világ valaha látott legerősebb halhatatlanává válna, valóságos istenné. Meglátásom szerint Noel és Ura ezt az erőt a saját hasznukra próbálják fordítani, meg akarják alkotni azt a lényt, aki uralkodhatna a világ fölött, és akinek a segítségével a Poklot a földre lehetne költöztetni. Sajnálom lányom, hogy ekkora bajba sodortalak. – fejezte be, majd arcát gondterhelten kezébe temette, és fáradtan rogyott le a felesége melletti székre. Suzanne meredten bámult maga elé, nem tudta eldönteni, hogy elájuljon, vagy egyszerűen essen kómába.
    - Ezt nem hiszem el. Miért van az, hogy mikor már azt hiszem egyenesben van az életem, akkor kiderül valami szörnyű, családi titok, és mindent elront? – kérdezte, majd vett egy nagy levegőt, és sokkal nyugodtabb hangon folytatta – Azt nem értem, ha tényleg vámpír vagyok, ahogy állítod, miért nem szomjazom a vért?
    - Ez a vámpírizmus természetéből fakad. Nem a vámpír, hanem a benne élő halál kívánja a vért. Míg a tested él, addig a lelked is emberi marad, és nincs szükséged mások halálára, hogy te tovább élhess. A démonban lévő sötétség újabb és újabb életeket követel fennmaradásához. Az élet jelképe a vér, ahogy energikusan áramlik az erekben, és a szív, ami mozgását létrehozza és irányítja, ezért van szüksége rá a gonosznak, mert ő halott, és csakis a vér segítségével létezhet a halott testben. – válaszolta Gaston. Annyira szégyellte magát, hogy nem volt képes Suzanne szemébe nézni. Miközben beszélt, végig lesütött szemmel bámulta a földet.
    Susette még mindig nem akarta elhinni, amit hall, meredten bámult Gastonra és Suzanne-re. Pár perc kellett neki, mire magához tért, és eldöntötte, mit tehetnének ebben a helyzetben.
    - Nos, mivel én nem lennék képes megvédeni az emberiség kincsét a gyilkosoktól, vagy miktől, úgyhogy szerintem az lesz a legjobb, ha a két lány együtt visszamegy Párizsba, és megoldja a problémát. Ez most nagyon egyszerűen hangzik, de nem tehetünk mást. Egyedül talán Vanessa lehet képes rá, hogy megvédje a húgát, ezért jobb, ha vele megy, és nem veszítik el egymást. A szellemek valami miatt úgy gondolják, ő képes megakadályozni a tragédiát, és én hiszek benne, hogy sikerülni fog neki.
    Senkinek sem volt ellenvetése. Megegyeztek, hogy a két lány az éjszakát a kastélyban tölti, és másnap azonnal visszamennek Párizsba. Susette valahogy érezte, hogy a probléma gyökerét ott kell keresni.
    Suzanne szörnyen, és szörnynek érezte magát. Világ életében azt hitte, ő az egyetlen normális halandó a családban, és a lelke mélyén rendkívül örült is ennek, és most annyi év után közlik vele, hogy ő a legkevésbé normális, nemhogy a családban, de az egész világon. Még a vámpírok is sokkal szimplábbak nála. Ami a legjobban zavarta, az volt, hogy még mindig nem árulták el neki pontosan, mi az a veszély, ami les rá. De hát, ez volt a szabály: az érintett sosem értesülhetett az előrejelzésről, mert akkor mindenkinek a pokol a végső jutalma, mert nem tudta tartani a száját. Így kénytelen volt beletörődni, hogy ő egy halandó vámpír, aki nem szív vért (egyelőre), és tartania kell a sima vámpíroktól, mert a látomásban valószínűleg valami ezzel kapcsolatos szörnyűség történt. Biztos volt benne, hogy pár évig nem fog aludni, amíg fel nem dolgozza az új információkat. Millió kis mozaikra szétbomló világ, melynek szilánkjai a szélrózsa minden irányába szóródva bujkálnak, soha többé nem bukkanhatsz nyomukra. Nem az vagy, akinek eleddig hitted magad, senkihez sem tartozol, a relatíve igazságnak nevezhető koncepció minden képzeletedet felülmúlja. A természet törvényei összekuszálódnak, és te ottmaradsz rajtuk kívűl, száműzetésbe zárva. Lebegve a sötétségben, egyre mélyebben… mélyebben… és mélyebben. Érzed, ahogy eggyé válik lényeddel, behatol a sejtjeidbe, megkaparintja a lelkedet.
    Mi lesz a karrierjével? Az egyetlen jó dolog az átváltozásban az lenne, hogy látná Louis arcát, mikor bejelenti, vége mindennek, kivéve talán az éjszakai színházi előadásokat, vagy mikor átharapja a torkát, mert csúnyán nézett rá, és a pisztolyával hadonászott felé.
    A kastélyban a régi szobáját kapta, ami közvetlenül Vanessáé mellett volt. Kislánykorukban gyakran lopózott át a nővéréhez, amikor megijedt valamitől. Mindennél jobban félt a sötéttől, és lám, valószínűleg hátralevő életét az éjszakában kell leélnie. Remek. Nem volt kedve átöltözni egyszerűen beledőlt az ágyába, és mély álomba merült.
    A szomszéd szobában Vanessa hasonlóan tett, kivéve, hogy ő nem volt képes elaludni. Nem tudta kiverni a fejéből, hogy ő, a sikeres régészprofesszor ilyen képtelen dolgokba keveredik, Suzanne pedig, aki mellesleg életveszélyben van olyan nyugodt, mintha csak azt közölték volna vele, hogy a műkörmös szabadságra ment. Világ életében furcsállta húga könnyelmű viselkedését.
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789634749973
Webáruház készítés