Új jelszó kérése
Termék részletek


H. G. Wells Mr. Polly lázadása MOBI e-könyv

H. G. Wells Mr. Polly lázadása MOBI e-könyv
890 Ft

TARTALOM

Első fejezet. A nagyáruház
Második fejezet. Parsons elbocsájtása
Harmadik fejezet. Különféle állások
Negyedik fejezet. Mr. Polly árvaságra jut
Ötödik fejezet. A kaland
Hatodik fejezet. Miriam
Hetedik fejezet. A kis üzlet Fishbourne-ben
Nyolcadik fejezet. Mr. Polly leszámol az élettel
Kilencedik fejezet. A Potwell-fogadó
Tizedik fejezet. Látogatás Miriamnál

  • Részlet az e-könyvből:

     

    Mr. Polly meglehetős gonddal és igen jellegzetes altruizmussal dolgozta ki öngyilkossága tervét.
    Miriam iránt érzett szenvedélyes gyűlölete eltűnt, mihelyst arra gondolt, hogy örökre meg fog szabadulni tőle. Azonkívül úgy érezte, hogy kötelessége gondoskodni róla. Nem akarta szabadulását az ő költségére megvásárolni. Egyáltalán nem volt szándékában itt hagyni őt védtelenül, egy borzalmas halált halt férj és egy tönkrement üzlet emlékével. Úgy tűnt neki, el tudja érni, hogy az életbiztosítás és tűzbiztosítás segítségével gondoskodjék róla, ha a dolgokat elővigyázatosan intézi. Amikor vállalkozásának részleteit alaposan kidolgozta magában, évek óta nem érzett boldogság vett rajta erőt, noha ez a boldogság talán furcsább és fájdalmasabb fajtájú volt, mint amiben eddig része volt. Elcsodálkozott, ha rágondolt, hogyan tudta sorsának egyhangúságát és zátonyra jutását eddig is elviselni.
    De voltak tudata homályos hátterében még kételyek és feleletre váró kérdések, amelyekről azonban szilárd akarattal nem vett tudomást.
    - Unom már őket - ismételgette magában hangosan, hogy szilárdan és tisztán kitartson elhatározása mellett. Igenis, élete zátonyra futott és ezentúl semmit sem remélhetett, csak boldogtalanságot. Akkor hát miért ne tegye meg?
    Az volt a terve, hogy a tüzet a lépcsőn fogja kezdeni, amely a földszintről az alagsorban levő konyha és mosogatóhelyiséghez vezet. Ezt a lépcsőt meg fogja öntözni petróleummal; tűzifát, papírt készít oda és jókora tüzet csinál az alsó szénpincében. Lyukat fog vágni a lépcső felől, hogy huzata legyen a tűznek, aztán elkészít egy csomó dobozt és papírt és valami megfelelő széket, vagy más ilyesmit az üzletből. Aztán el fogja helyezni a petróleumos kannát és az üzleti lámpát megfelelő távolságban a mosogatónál, mintha az megtöltésre várna, úgy hogy könnyen elérhesse. Aztán a házi lámpát oda fogja vágni a lépcsőhöz - hogy úgy tűnjék a dolog, mintha azzal a kezében esett volna le a lépcsőn és így okozta a tüzet - és végül elvágja a torkát a konyhalépcső tetején, amely egyúttal halotti máglyául fog szolgálni. Mindezt legjobban vasárnap estefelé végezheti el, amikor Miriam templomban van és akkor úgy fog feltűnni a dolog, hogy lámpával a kezével leesett a lépcsőn és halálra égette magát. Nem látott semmi hibát a tervben. Biztos volt benne, hogy el fogja tudni vágni a torkát. Jó mélyen, oldalt és nem a gége körül fog fűrészelgetni és remélte, hogy így nem is lesz nagyon fájdalmas. És ezzel legalább mindennek vége lesz.
    Mindenesetre semmi oka sem volt elsietni a dolgot és ráért időközben kidolgozni ennek a tervnek minden lehető részletét...
    Kellett azonban egy különös száraz és bágyasztó keleti szél, egy különösen tragikus vasárnapi ebéd, egy erélyes levél Kőnk, Maybrick, Ghool és Gabbitas-tól, legfőbb és legsürgetőbb hitelezőitől és kellett még ez a beszélgetés Miriammal, amely a házbér kérdéséről indult és kölcsönös jellemrajzzal fejeződött be, mielőtt Mr. Polly elérkezett a szükséges kétségbeeséshez, hogy tervét végrehajtsa. Keserű hangulatban indult sétára és amikor visszajött, ott találta Miriamot, amint rosszkedvűen babrált a teáscsészékkel és az étellel, amely háromnegyedórája volt már a sütőben és a meleg vajas kaláccsal, amely már bőrkeménységűvé sült. Mr. Polly szótlanul evett - már meg- fogamzott elhatározással.
    - Jössz a templomba? - kérdezte Miriam, miután leszedte az asztalt.
    - Van eszemben. Sok okom van hálálkodni az Istennek - felelte Mr. Polly.
    - Csak azt kaptad, amit megérdemeltél - mondta Miriam.
    - Lehet, hogy azt kaptam - felelte Mr. Polly, aztán elment az asztaltól és kibámult a hátsó ablakon át a hotel udvarába.
    Még akkor is ott állt, amikor Miriam lejött az emeletről, ünneplő díszbe öltözve. Mozdulatlansága egy pillanatra meghökkentette.
    - Gyere inkább a templomba, minthogy itt töröd a fejedet - mondta.
    - Nem fogom törni a fejemet - felelte Polly.
    Bosszantotta őt, hogy Miriam várakozva áll mögötte. Úgy érezte, hogy még egy perc és valami lehetetlent fog mondani neki és igyekszik vele megértetni, amit eddig még sohasem sikerült. - Ugyan eredj már a templomba - mondta végül.
    Következő pillanatban már bevágódott a külső ajtó.
    - Szerencsés utazást! - dünnyögte Mr. Polly. Majd megfordult és hozzátette: - Engem is jól megvert az Isten!
    Egy pillanatra elgondolkodott.
    - Nem látom be, hogy mi oka van így bevágni az ajtót - elmélkedett magában. - Bestiális otthon! Bestiális élet!
    Egy ideig gondolataiba mélyedt.
    - Hát lássunk hozzá! - mondta végül.

    2.
    Mr. Polly mintegy húsz percig foglalatoskodott a lakásban, gondosan és rendszeresen végezve előkészületeit.
    Kinyitotta a tetőablakokat, hogy rendes jó huzat legyen a házban, aztán lehúzta a hátsó függönyöket és becsukta a konyhaajtót, nehogy valaki véletlenül megfigyelhesse készülődését. Az volt a terve, hogy végül is majd kinyitja az udvarra vezető ajtót és így rendes, jó huzatot teremt. Kiszedte a szenet a lépcsőkanyarulat alól, majd tűzifából és papírból csinos kis máglyát halmozott össze, mindenfelé petróleumot locsolt szét, elrendezte a lámpát és a petróleumos kannát úgy, ahogy előre kitervelte és egy gyúlékony máglyát állított össze az üzlet mögötti kis szobában.
    - Egész arzenálisan néz ki - mondta magában, ahogy elnézegette a dolgot. - Nem szeretnék most látogatót kapni. Most pedig lássuk a lépcsőt!
    - Még van elég idő - nyugtatta meg magát, aztán kezébe vette a lámpát, mellyel véghez akarta vinni az egész dolgot és megállt a konyha és nappali szoba közötti lépcső tetején. Leült a homályban, maga mellé állítva a még meg nem gyújtott lámpát és nézegette a dolgokat. Az lesz a legjobb, hogy meggyújtja a lépcső alatti szenestartót, kinyitja a hátsó ajtót, aztán gyorsan feljön, meggyújtva minden lépcsőn a petróleumot, aztán újra leül és elvágja a torkát. Kivette a borotvát a zsebéből és próbálgatta az élét. Nem fog nagyon fájni és tíz perc múlva nem lesz egyéb, mint egy felismerhetetlen hamutömeg a tűzben.
    És ezzel vége lesz az életének!
    Vége! Pedig most az volt az érzése, hogy az élet soha még meg sem kezdődött számára. Mintha lelke el lett volna zárva és szemei be lettek volna kötve születésének percétől kezdve. Miért élt ilyen életet? Miért engedte legyőzni magát? Miért nem ragaszkodott azokhoz a dolgokhoz, amelyeket szépeknek gondolt, amelyeket kívánt, miért nem kereste őket, miért nem harcolt értük, miért nem vállalkozott mindenre értük, miért nem halt meg inkább, mintsem, hogy elveszítse őket? Ezek voltak a fontos dolgok, amelyek számítottak. Az életbiztonság nem számit. Az ember élete nem számit, ha olyan dolgokról van szó, amelyekért egyedül érdemes élni...
    Ostoba volt, gyáva és ostoba, de viszont senki sem figyelmeztette őt arra, hogy erős kézzel nyúljon az élethez, soha senki sem mondta neki, hogy menynyire nem számit a félelem, szenvedés vagy halál. De mi haszna van most ilyenekre gondolni? Mindez már túlhaladott dolog és mindennek vége...
    A hátsó szobában levő óra felet ütött.
    - Itt az idő! - mondta Mr. Polly és felállt a helyéről.
    Egy pillanatig még küszködött ösztönös érzése ellen, hogy mindezt szépen gyorsan, bűntudatosan helyére rakja és eltüntesse öngyilkossága kétségbeesett tervének nyomait.
    De Miriam megérezné a petróleumszagot!
    - Ezúttal nincs más mód, öregem - mondta Mr. Polly magában és lassan lement a lépcsőn, gyufásdobozzal a kezében.
    Aztán körülbelül öt másodpercig állt és figyelt a Royal Fishbourne Hotel udvaráról behangzó zajokra, mielőtt meggyújtotta a gyufát. A gyufa kissé reszketett kezében. A papír megfeketedett és a végén egy kis kék láng lobbant fel. A tűz gyorsan lángra kapott és egy perc múlva már a fa is vidáman ropogott.
    Valaki meghallhatja. Sietnie kell.
    Nagy tócsa petróleumot gyújtott meg a konyha padlóján és egyszeribe szép kék lángok kezdték nyújtogatni feléje nyelvüket. Aztán hármasával felsietett a lépcsőn, miközben az egyik kék lángnyelv buzgón iparkodott utána. Megfogta a lépcső tetején álló lámpát. - Most! - mondta és elhajította. A lámpa cilindere eltörölt, de az égő kiállta az ütést és legurult a lépcsőn az egész, mint egy bomba. Az öreg Rumbold, ha meghallja, majd fogja törni a fejét, hogy mi a csoda lehet? ... Elég gyorsan meg fogja tudni!
    Mr. Polly egy ideig töprengve állott a borotvával kezében, aztán leült. Erősen remegett, de egy cseppet sem félt.
    Lassan elhúzta a pengét az egyik füle alatt. - Istenem! - suttogta. Erősen csípett a vágás!
    Akkor észrevette, hogy egy kis kék lángnyelv harapódzik el a lábszárán. Ez lekötötte a figyelmét és egy pillanatig csak ült, borotvával a kezében és nézte. Persze, a petróleum, amely a nadrágjára ömlött és amely most tüzet fogott a lépcsőn! Az ám, hiszen az egész nadrágja át van itatva petróleummal! Elkezdte csapkodni a lángnyelvet a kezével, hogy kioltsa, de érezte, hogy közben a lába szára megpörkölődik. És a nadrágja is kezdett már tüzet fogni. Úgy érezte, hogy elsősorban ezt kell kioltania, mielőtt elvágja a torkát. Letette maga mellé a borotvát és mindkét kezével egyszerre sebesen csapkodni kezdett. Mialatt ezzel volt elfoglalva, egy vékony, magas, vörös lángnyelv emelkedett ki a lépcsőn vágott nyilasból és onnan reszketett és nézett feléje. Furcsa, halvány lazacszínű, piros nyelvű láng volt ez, olyan különös és nyugodt lobogású, hogy Mr. Polly egy percig szájtátva bámulta.
    Rum! A petróleumos kanna felfordult, kiömlött és fehér lángra kapott. Ekkor a lazacszínű lángnyelv megremegett, eltűnt, majd ismét felbukkant és egy perc múlva az egész falépcső ropogva lángolt.
    Mr. Polly hátraugrott, mint hogyha a körülötte fellobbanó lángnyelvek éhes farkas lennének.
    - Jóságos Isten! - kiáltotta, mint az olyan ember, aki most ébred fel valami álomból.
    Erőset káromkodott és megint a lábszárán fel- lobbanó lángnyelveket kezdte csapkodni.
    - Mi az ördögöt csináljak? Egészen át vagyok itatva ezzel az átkozott petróleummal!
    Arra el volt készülve, hogy elvágja a nyakát, most azonban tűzről volt szó!
    Szerette volna elhalasztani a dolgot, egy pillanatra elfojtani a tüzet, amíg végez magával. Ekkor az az ötlete támadt, hogy vízzel próbálja eloltani.
    Sem a kis szobában, sem az üzletben nem volt víz. Egy pillanatig arra gondolt, hogy felrohan a hálószobába és egy kancsó vizet hoz, hogy eloltsa a lángokat. De az események sodra túl gyorsnak bizonyult Mr. Pollyhoz képest. Felszaladt a lépcső ajtajához és a meleg lángnyelvek éhesen nyúltak utána. Aztán keresztülrohant az üzleten. Az utcára vezető ajtó kilincse néha megmakacsolta magát, most is így volt és erre hirtelen megrémült. Amíg a kilincset rángatta és cibálta, érezte, hogy mögötte a kisszoba már teljesen lángokban áll. De a következő pillanatban már kinn volt a Fő-utcán, tárva-nyitva hagyva maga mögött az ajtót...
    Bent a falépcső most ropogni kezdett, mint az ostorcsattogás, vagy pisztolylövés.
    Az a futó ideája támadt, hogy nem úgy csinálta a dolgot, ahogy először akarta. De a legfőbb dolog most a házban dúló tűz volt. Mit tegyen? A tűzoltóállomás mindössze kétháznyira volt.
    A fishbourne-i Fő-utca sohasem tűnt még ilyen néptelennek.
    Messze a sarkon, az Isteni Gondviseléshez címzett vendéglő felé három fiatalember fekete vasárnapi öltözékben, mély diskurzusba merült Taplow-val, a rendőrrel.
    - Hé - ordította feléjük Mr. Polly. - Tűz van! Tűz van! - Hirtelen borzalmas gondolat villant át az agyán, eszébe jutott, hogy Rumbold süket anyósa valószínűleg benn van a házban és a legvadabb dühhel elkezdett dörömbölni, rúgni Rumbold üzletének ajtaján.
    - Hé! - ismételgette. - Tűz van!

    3.
    Ez volt a kezdete a nagy fishbournei tűznek, amely oldalt haladva felgyújtotta Mr. Rusper ládáit és szalmáit, hátrafelé a Royal Fishbourne Hotel szertárát és istállóit, és a középpontból kiindulva úgy haladt, mintha fél Fishbourne leégne. A keleti szél, amely egész nap hevesen fújt, táplálta a lángokat, különben is minden száraz és gyúlékony volt és az a kis fészer, amely Rumbold háza mellett állt, amelyben a helyi tűzoltóság szerei voltak, tüzet fogott, mielőtt a fishbourne-i tűzoltó-fecskendőcsövet megmenthették volna a pusztulástól. Csodálatosan rövid idő alatt nagy fekete füstoszlop, amelyben vörös lángnyelvek villogtak, emelkedett ki a Fő utca kellős közepén és egész Fishbourne talpon volt az izgalomtól.
    A fishbourne-i társadalom legtekintélyesebb elemei a templomban, vagy a kápolnában voltak, sokan azonban kísértésbe esve a kék égtől és a friss tavaszi szellőtől, kisétáltak a városból. A helyi fiatalság a tengerparton üdült, vagy játszott az udvarokban, fenyegetésektől kisérve arra az esetre, ha ruháikat bepiszkítanák, a serdültebbek párokra oszolva, eldugott sarkokba vonultak vissza, úgy hogy nem lehetett fellelni őket. Néhány istentelen ifjú tengeri-betegen, de mégis folytatva a halászást, kievezett a tengerre, az öreg Tarbold csónakján, Clampéknál pedig rokoni látogatók voltak Port-Burdockból. Az a néhány vendég, amellyel Fishbourne dicsekedhetett, vagy a templomban volt, vagy a tengerparton. Mindezekhez most fegyelmezetően fordult ez a füstoszlop, mintha azt mondaná: ,.Ide nézzetek! Ez bizonyos mértékben a ti dolgotok, mit fogtok most csinálni?"
    A bárom legény, ha történetesen hétköznap van és munkaruhájuk van rajtuk, rögtön hozzáláttak volna az oltáshoz, most azonban mereven mozogtak fekete ruháikban és egyszerűen elsétáltak a Rusper melletti sarkon, hogy jobban láthassák az ajtón dörömbölő Mr. Pollyt. A rendőr egy fiatal, tapasztalatlan őrszem volt, aki nagy előszeretettel viseltetett a kocsmákkal szemben. Most is bedugta a fejét a söntésbe, mindenkinek nagy rémületére. De hál’ Istennek, e pillanatban nem volt szó törvénysértésről! „Pollynál és Rumboldnál tűz van!“ - szólt be az ajtón és ismét eltűnt. A Boomer üzlete fölötti ablak kinyílott és Boomer, a tűzoltóparancsnok láthatóvá vált, amint üres arckifejezéssel bámult kifelé. Még jóidéig mélázott, aztán elkezdett piszmogni gallérjával és nyakkendőjével: nyilvánvalóan fel akarta venni uniformisát. Hinks kutyája, amely Wintershed üzlete előtt a kövezeten feküdt, felkelt és miután egy ideig gyanakodva szemlélgette Mr. Pollyt, dühösen morgott rá. Mr. Polly tovább dörömbölt és rugdalta Rumbold ajtaját.
    Akkor aztán a kocsmák elkezdték kiönteni magukból a fishbourne-i társadalom kevésbé kívánatos elemeit; fiuk és felnőttek jöttek rohanva és ordítozva és amint a tömeg növekedett, egyre több ablak nyílott ki. Tashingford, a droguista megjelent a kapujában, ingujjban és egy köténnyel maga előtt, kezében fogva néhány fényképező lemezt. Aztán, mint a céltudatosság élő szobra, előrobogott Mr. Gambell, a zöldségkereskedő, szaladás közben gombolgatva kabátját.
    Nagy tűzoltósisak volt a fején, amely mindent eltakart arcából, hegyes orrát, éles vonalú száját és rettenthetetlen állát kivéve. Egyenesen a tűzoltóállomás felé szaladt és megpróbálta kinyitni az ajtót, aztán megfordult és megpillantotta Boomert, aki még mindig kibámult az ablakon.
    - A kulcsot! - kiáltotta Mr. Gambell. - A kulcsot!
    Mr. Boomer valamit motyogott nadrágjairól és egy fél percről.
    - Látta az öreg Rumboldot? - kérdezte Mr. Polly, közelebb lépve Mr. Gambellhez.
    - Elment Downfordba sétálni - felelte Mr. Gambell. - Legalább nekem azt mondta. De ide nézzen! Nincs meg a kulcs!
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789634742845
Webáruház készítés