Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


H. G. Wells: Az időgép EPUB e-könyv

H. G. Wells: Az időgép EPUB e-könyv
540 Ft540

H. G. Wells írói pályafutását Az időgép című kisregényével kezdte 1895-ben. Korábban is voltak elbeszélései, de ezzel a művével vált egy csapásra híressé. Az első magyar fordítást Mikes Lajos készítette el 1900-ban. A történet helyszíne London, időpont – XIX. század. Az író, mint egy baráti társaság résztvevője számol be a köztük elhangzottakról. Kellemes csevejt folytatnak a térről és időről, illetve ezek határainak átjárhatóságáról. A következő találkozón a vendégek a házigazdára várakoznak, aki kisvártatva viseltes állapotban lép be az ajtón, úgy néz ki, mint aki nagy megpróbáltatásokon ment keresztül. Ezt követően az időjáró elmondja, hogy utazott az időben, és elmeséli, hogy miket tapasztalt. 802701-be utazott, ahol először találkozott az eloikkal, majd másokkal és visszatér saját idejébe. (Simon L.Z.)

  • Részlet az e-könyvből:

     

    Az időjáró (legjobb, ha igy nevezzük) titokzatos fejtegetésekbe mélyedt. Szürke szeme csillogott, meg-megvillant, s arcza, mely rendszerint sápadt volt, kipirult, megelevenedett. A tűz vidáman égett s az ezüstliliomokból sugárzó lágy, fehér fény keresztülszűrődött a poharainkban gyöngyöző s elenyésző buborékokon. Székeink - az időjáró szabadalmai - átöleltek, dédelgettek, úgy hogy nem is éreztük, hogy ülünk. Az a kényelmes, ebédutáni légkör fogott körül, melyben a gondolat, ledobva a pontosság békóit, bájos szabadsággal száguld ide s tova. Ily módon beszélt ő is nekünk, sovány mutatóujjával jelezve a fordulatokat, mialatt ott ültünk s lustálkodva csodálkoztunk szelleme termékenységén s azon a komolyságon, amelylyel ezt az uj paradoxont - mert annak tartottuk - fejtegeti.
    - Figyeljetek jól ide, mert szembe kell szállnom néhány csaknem általánosan elfogadott gondolattal. Például, az egész geometria, ahogy az iskolában tanítják, téves felfogáson alapul.
    - Nem lesz sok, ha ennyit kivánsz tőlünk bevezetésül? - szólt közbe a vitatkozó hajlamu, vörös Filby.
    - Eszem ágában sincs azt kivánni, hogy bármit is elfogadjatok kellő megokolás nélkül. Csakhamar be fogtok látni annyit, amennyire szükségem van. Azt természetesen tudjátok, hogy a matematikai vonalnak - egy vastagság nélküli vonalnak, - nincs érzéki léte. Ezt tanultátok, nemde? Épp igy nincs a matematikai síknak sem. Ezek puszta elvonatkozások.
    - Ugy van, szólt a psychologus.
    - Nem lehet továbbá érzéki léte oly koczkának sem, amelynek csak szélessége, hossza és vastagsága van.
    - Nem áll, szólt Filby. Bizonyos, hogy a tömör testek érzékelhetők. Minden létező...
    - Igy gondolkozik a legtöbb ember. De várj csak egy pillanatig. Érzékelhető-e valamely időtlen koczka?
    - Nem értelek, szólt Filby.
    - Lehet-e érzéki léte oly koczkának, amely végtelen kis ideig sem tart?
    Filby elgondolkozott. - Nyilvánvaló - folytatta az időjáró, - hogy az érzéki léthez minden testnek négy méretre van szüksége; hosszuságra, szélességre, vastagságra és - tartósságra. De testünk természetes gyarlósága folytán, a melyet nyomban kifejtek, nagy hajlamunk van arra, hogy ezt a tényt ne vegyük észre. Valósággal négy méret van, a három térméret és a negyedik méret - az idő. Mindazonáltal megvan az emberben az a hajlandóság, hogy a három előbbit helytelenül különböztesse meg az utóbbitól, pusztán azért, mert tudatunk véletlenül ez utóbbi irányában mozog éltünk kezdetétől fogva életünk végeig.
    - Ez - szólt egy ifjú legényke, miközben görcsösen erőlködött, hogy czigarettáját ujra meggyujtsa a lámpa fölött, - ez... valóban fölötte világos.
    - Már most nagyon feltünő dolog, mennyire nem vették ezt a tényt figyelembe, - folytatta az időjáró, alig észrevehetően elmosolyodva. - Valósággal ez a negyedik méret, bár sokan, akik beszélnek a negyedik méretről, nem tudják, hogy ez az. Nem egyéb, mint az idő szemléletének sajátságos módja; nincs más különbség az idő s a többi három térméret között, csak az, hogy tudatunk az idő irányában mozog. De akadtak bolondok, akik helytelenül fogták fel ezt a gondolatot. Bizonyára mindnyájan hallottátok, mit mondanak erről a negyedik méretről?
    - Én nem hallottam, szólt a vidéki polgármester.
    - Röviden igy áll a dolog. Matematikusaink szerint a térnek három mérete van: hosszusága, szélessége és vastagsága, s a tér mindenkor meghatározható három derékszögű sík viszonyával. De nehány bölcselkedő azt kérdezte, miért van éppen három mérete, mért ne volna a három méreten kivül más merőleges irány is a térben? - s megpróbáltak négyméretű geometriát szerkeszteni. Egy hónapja lehet, hogy Newcomb Simon tanár erről tartott előadást a new-yorki matematikai társaság ülésén. Tudjuk, hogy kétméretű sik felületen ábrázolhatunk háromméretű tömör testeket. Már most ezek az urak azt gondolták, hogy háromméretű idomokkal hasonló módon ábrázolhatnak négyméretűt, ha meg tudnak birkózni a négyméretű távlattannal. Megértettetek?
    - Azt hiszem igen, dörmögött a vidéki polgármester s összeránczolva homlokát, mély szemlélődésbe merült, miközben ajka meg-megrándult, mintha rejtelmes szavakat ismételgetne.
    - Igen, azt hiszem, most már értem, szólt egy idő mulva, futólag szinte átszellemülve.
    - Nem tagadom, magam is foglalkoztam egy ideig ezzel a négyméretű geometriával. Rájutottam néhány érdekes eredményre. Például, itt van egy csomó arczkép. Nyolczéves, tizenötéves, tizenhétéves, huszonhároméves ember arczképe és így tovább. Mindezek nyilvánvalóan úgy tekinthetők, mintha valamely emberi lénynek, amely négy méretében állandó és változhatatlan, a háromméretű ábrázolásához tartozó metszetek volnának.
    - A tudományos világ, - folytatta az időjáró - miután a mondottak megemésztésére rövid szünetet engedett, - tisztában van azzal, hogy az idő nem egyéb, mint bizonyos fajta tér. Ime itt van egy népszerű tudományos ábra, egy időjelentés. Ez a vonal, a melyet ujjammal jelzek, mutatja a barométer ingadozását. Tegnapelőtt ilyen magas volt, tegnapelőtt éjszaka esett, ma reggel ujra emelkedett s így szállt lassacskán fölfelé, egészen eddig. Bizonyos, hogy a higany nem járta be ezt a vonalat a tér általánosan ismert méretei közül egyiknek az irányában sem. De bizonyos az is, hogy bejárta ezt a vonalat, s ebből az következik, hogy ez a vonal az időméret irányába esik.
    - De - szólt az orvos, rámeredve egy széndarabra a tűzben, - ha az idő csakugyan nem egyéb, mint a tér negyedik mérete, mért tekintik, illetve mért tekintették mindig olyasvalaminek, ami különbözik a tértől? S mért nem mozoghatunk ide-oda az időben is úgy, mint a tér bármelyik más irányában?
    Az időjáró mosolygott. - Teljesen bizonyos, hogy szabadon mozoghatunk a térben? Jobbra és balra mehetünk, hátra és előre elég szabadon mozoghatunk, s az emberek meg is tették ezt mindenkor. Megengedem, hogy két méret irányában szabadon mozgunk. De hogy mozgunk fölfelé és lefelé? A nehézkedés akadályoz ebben.
    - Nem egészen, - szólt az orvos. - Hát a léghajók?
    - De mikor még nem volt léghajó, nem tudtunk függélyes irányban mozogni, ha eltekintünk az ugrándozástól s a felület egyenlőtlenségeitől.
    - De egy kissé mindig tudtunk fölfelé és lefelé mozogni, - szólt az orvos.
    - Könnyebben, sokkal könnyebben lefelé, mint fölfelé.
    - De az időben egyáltalán véve nem mozoghatunk; a jelen pillanattól nem válhatsz el.
    - Édes, jó uram, éppen ebben nincs igazad. Éppen ebben nincs igaza az egész világnak. Szüntelenül elválunk a jelen pillanattól. Szellemünk, amely anyagtalan és kiterjedés nélkül való, a bölcsőtől kezdve a sírig egyenlő gyorsasággal mozog az időméret irányában. Ugy, amint lefelé utaznánk, ha életünket ötven mértföldnyi magasságban kezdenék meg a föld felszine fölött.
    - De a legnagyobb nehézség az - vágott közbe a psychologus, - hogy mig a tér minden irányában mozoghatsz ide-oda, addig az időben mozdulni sem tudsz.
    - Ez a magva nagy fölfedezésemnek. De nincs igazad, ha azt mondod, hogy az időben nem mozoghatunk. Ha például nagyon élénken visszaidézek emlékezetembe valami mult eseményt: visszamegyek arra a pillanatra, amelyben történt; ilyenkor, amint mondjátok, máshol jár az eszem. Hátra ugrom egy pillanatra. Természetesen nincs módunkban megmaradni a multban hosszabb ideig, mint ameddig például a vadember vagy valamely állat megmaradhat hat láb magasságban. De művelt ember ebben a tekintetben már fölülmulja a vadat. Léghajóban mehet fölfelé a nehézkedés ellenére is. Mért ne remélje tehát azt, hogy végül képes lesz megállni vagy mozgását gyorsitani az időméretben, sőt ha ugy tetszik, képes lesz visszafordulni s ellenkező irányban is utazni?
    - Oh, ez már - kezdte Filby, - mégis...
    - Miért nem? - szólt az időjáró.
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633988701
Webáruház készítés