Új jelszó kérése
Termék részletek


H. G. Wells Amikor az üstökös eljön EPUB sci-fi e-könyv

H. G. Wells Amikor az üstökös eljön EPUB sci-fi e-könyv
640 Ft

Képzeljük el azt a kort, amikor még nem volt Bruce Willis, hogy az amerikai űrsikló-flotta szárnyán leszálljon egy üstökösön és felrobbantva azt, megmentse a Földet. Sőt, még azt sem tudta az ember igazán, hogy mi fán teremnek az üstökösök. Pedig alig száz évvel ezelőtt még ez volt a helyzet, amikor Wells science-fiction regénye játszódik. Márpedig a történet szerint a Földünknek ütközik egy üstökös, ami alapvetően változtatja meg a Földet, lakóit és az emberiséget is. S hogy mik ezek a változások? Nos, ezt Wells páratlan képzelőereje és mesélőtehetsége manapság is izgalmas és fordulatos regényben hozza a tudomásunkra.

  • Részlet az e-könyvből:

     

    1.

    - Az az üstökös belé fog ütközni a földbe!
    Így kezdte a beszélgetést az egyik ama két utas közül, akik beszálltak a fülkébe, a másikkal.
    - Igazán? - mondotta a másik.
    - Azt mondják, hogy gázból áll az az üstökös. Csak nem fogunk fölrobbanni, mit gondol?...
    De mit törődtem én mindezzel!
    Bosszúra gondoltam - bosszúra azok ellen, akik boldogságomat szétdúlni készültek. Nettie-re gondoltam és szerelmesére. Szilárdan feltettem magamban, hogy Nettie nem lesz ezé az emberé - még ha mind a kettőt meg is kellene ölnöm, hogy ezt megakadályozzam. Nem törődtem azzal, hogy mi egyéb történhetik; csak ezt a célt akartam elérni. Minden szenvedélyem dühhé változott. Ezen az éjszakán egyetlen utógondolat nélkül elfogadtam volna az egész örökkévalóságon át tartó kínt, ha ezzel biztosíthattam volna bosszum kitöltését. Százféle cselekvési lehetőség, százféle viharos helyzet, az erőszakos tervek vad özöne egymást kergette megszégyenített, elkeserített elmémben. Az egyetlen kilátás, amit el tudtam viselni, az volt, hogy sikerül megalázott énemnek valami gigászi, kérlelhetetlenül kegyetlen bosszút állnia.
    És mi volt Nettie-vel? Még mindig szerettem Nettie-t, de most a legintenzívebb féltékenységgel, a megsértett büszkeség éles, mértéket nem ismerő gyűlöletével és akadály előtt feltorlódó szenvedélyes vággyal.

    2.

    Ahogy lejöttem a lejtőn, a claytoni dombtetőről - mivel egy shillinget és egy pennyt kitevő pénzkészletem csak Two-Mile Stoneig engedte vasuton megtennem az utat, onnan pedig gyalog kellett mennem a dombon át - nagyon élénken emlékszem egy rikácsoló hangú emberkére, aki egy gázlámpa fényében állva valami plakátokkal borított deszkakerítés alatt, prédikált vasárnapesti járó-kelők gyér csoportjának. Kis ember volt, kopasz, rövid szőke hullámos szakálla és haja volt, meg vizenyős kék szeme és arról prédikált, hogy közeledik a világ vége.
    Azt hiszem, ekkor hallottam először, hogy valaki az üstököst a világ végével kapcsolja össze. A prédikáló ezt a gondolatot zagyva egyvelegbe vegyítette össze a külpolitikával és Dániel könyvéből merített jóslatokkal.
    Csak pár pillanatig álltam meg és hallgattam beszédét. Nem hiszem, hogy egyáltalán megálltam volna, ha a köréje csoportosuló tömeg nem állta volna el az utamat, azután pedig egy pillanatig lekötötte figyelmemet ennek az embernek furcsa, vad arckifejezése és felfelé mutató ujjának gesztusa.
    - Íme, ez a vége minden bűnötöknek és balgaságtoknak, ordította. - Nézzétek ott! Ott van az ítélet csillaga, a legmagasabb Isten ítéletének csillaga! El van rendelve, hogy most minden ember meghal - minden ember meghal - hangja furcsa tompa énekké változott - a halál után pedig jön az Ítélet! Az Ítélet!
    Utat törtem magamnak a tömegben, és tovább mentem, a prédikáló furcsa, rideg, tompa hangja pedig követett. Tovább mentem ugyanazokkal a gondolatokkal, amelyekkel ezelőtt foglalkoztam - hogy hol vehetnék forgópisztolyt, és hogyan tanulhatnék meg azzal bánni - és valószínűleg teljesen elfelejtettem volna a prédikálót, ha nem lett volna neki is szerepe abban a borzalmas álomban, mely befejezése volt rövid alvásomnak ezen az éjszakán. Az éjszaka legnagyobb részén át ébren feküdtem és Nettiere és udvarlójára gondoltam. Azután következett három különös nap - három nap, amely ma úgy tűnik fel nekem, mintha annak minden perce egyetlen egy ügyre lett volna koncentrálva.
    Ez az uralkodó ügy a revolver megvásárlása volt. Szilárdan ragaszkodtam ahhoz az eszméhez, hogy vagy helyreállítom a magam becsületét Nettie szemében, az energiának és erőszakosságnak valamilyen rendkívüli cselekménye által, vagy pedig meg kell ölnöm Nettiet. Nem engedtem meg magamnak, hogy ettől eltántorodjam. Úgy éreztem, hogyha ezt a dolgot tétlenül tűröm, akkor büszkeségem és becsületem utolsó foszlányát is elveszítem és életem hátralevő részén át soha többet nem fogom megérdemelni a legkisebb becsülést sem, vagy bármely nő szerelmét. Szenvedélyes kitöréseimen kívül büszkeségem is megerősített szándékomban.
    Mindazonáltal nem volt könnyű dolog azt a forgópisztolyt megvenni.
    Kissé féltem attól a pillanattól, amikor szembe kell néznem a boltossal, és különös gondot okozott, hogy készenlétben tartsak valami mesét arra az esetre, ha a boltos szükségesnek látná kérdéseket intézni hozzám aziránt, miért veszek ilyesmit. Elhatároztam, hogy azt fogom mondani, hogy Texasba szándékozom kivándorolni, és azt hiszem, hogy ott az ilyesmi hasznos. Texas abban az időben vad, törvényt nem ismerő ország hírében állt. Minthogy nem tudtam semmit a kaliberről meg miegymásról, szükséges volt az is, hogy valami módon meg tudjam nyugodt arccal kérdezni, milyen távolságról lehet az illető fegyverrel embert ölni. Ügyemnek erről a gyakorlati oldaláról egészen hűvös fejjel gondolkoztam. Némi nehézséggel járt puskaművest találni. Claytonban volt egy csomó madárpuska és ehhez hasonló szerszám az egyik kerékpár-üzletben, de ami revolver volt itt, reám azt a benyomást tette, hogy túlságosan kicsi és játékszerjellegű ahhoz, amit én akarok vele csinálni. Végre a swathingleai keskeny főucca egyik zálogkölcsönző boltjának ablakában megtaláltam, amit kerestem, megfelelően nehéz és komoly külsejű revolvert, amelyre az a felírás volt rátűzve: “Az amerikai hadseregben használatos modell.”
    Kivettem egész megtakarított pénzemet a takarékpénztárból, több mint két fontot, hogy ezt a bevásárlást megtehessem, és végül azt tapasztaltam, hogy az ügylet nem járt semmi nehézséggel. A zálogházas megmondta, hol vehetek lőszert, én pedig aznap este teletömött zsebekkel, felfegyverzett férfiként mentem haza.
    Forgópisztolyom megvásárlása volt, amint mondottam, e napok legfontosabb ügye, de nem kell hinniök, hogy feszült figyelemmel foglalkoztam ezzel az üggyel, hogy érzéketlen lettem azok iránt a mozgalmas dolgok iránt, amelyek végbementek az uccákon, miközben a célom megvalósítására szükséges eszközöket kerestem. Az uccák telve voltak lármával: a Négy Város egész lakossága mintha ott állt volna mogorva és haragos nézéssel a házak kapujában. Munkába menő, ügyeik után járó emberek rendes, egészséges sürgése-forgása, mintha megakadt és befagyott volna. Emberek álltak az utcán kis összeverődött csoportokban, mint ahogy vértestecskék verődnek és ragadnak össze a véredényekben a gyulladás kezdő stádiumaiban. A nők sápadtak voltak és látszott rajtuk, hogy gond fekszi meg lelküket. A vasmunkások visszautasították fizetésük leszállítását és a kizárás megkezdődött. Az emberek máris “sétáltak”. Az Egyeztető Bizottság nagy erőfeszítéseket tett, hogy megakadályozza a szénbányászok és a szénbányatulajdonosok között a szakadást, de a fiatal Lord Redcar, legnagyobb szénbányatulajdonosaink egyike és Swathinglea város egész területének, meg Clayton fél területének birtokosa, annyira határozott és kérlelhetetlen álláspontot foglalt el, hogy a szakadás elkerülhetetlenné vált. Csinos, daliás fiatalember volt, büszkesége felháborodott azon, hogy neki “egy csomó rongyos bányamunkás” diktáljon; kijelentette, hogy késhegyig menő harcot indít álláspontja fentartásáért. A világ gyermekkorától fogva fejedelmi bőkezűséggel bánt vele; ötezer ember közös munkája eredményének reáeső része fedezte előkelő nevelése költségeit, és nagy, regényes, költséges ambíciók töltötték el bőkezűen táplált elméjét. Már kora fiatalságában kitüntette magát az oxfordi egyetemen a demokráciával szemben elfoglalt gúnyos álláspontjával. Volt az ő felfogásában valami, a nagy tömeggel szemben elfoglalt előkelő ellenségesség, ami hatást tett a fantáziára - egyik oldalon ott állt ez a fényes fiatal nemes úr, festői módon egyedül; a másik oldalon ott volt a csunya, magát kifejezni nem tudó tömeg, formátlan, boltban készen vett ruháiban, ez a neveletlen, rosszul táplált irígy, alacsony tömeg, amelyben volt valami bűnös hajlandóság a munkakerülésre és valami bűnös vágy ama jó dolgok után, amelyekben olyan ritkán volt része. Az emberek rendes fantáziája kihagyta a dolgok tervéből a rendőrt, a vállas, erős rendőrt, aki ő lordságát védelmezte, és rendszerint arra sem gondoltak ezek az emberek, hogy míg Redcar lord közvetlenül és törvényesen rajta tartotta kezét a munkás hajlékán és kenyerén, addig; azok csak a törvény erőszakos megtörése árán tudták volna őt úgy bántani, hogy azt a maga bőrén érezze meg. A lord a lowchesteri kastélyban lakott, körülbelül nyolc kilóméterrel Checkshillen túl, de részben azért, hogy megmutassa, milyen kevéssé törődik ellenfeleivel és kétségtelenül részben azért is, hogy kontaktusban maradjon azokkal a tárgyalásokkal, amelyek még mindig folyamatban voltak, úgyszólván mindennap ott volt látható a Négy Városban és azok környékén, hatalmas autóján, amely óránként száz kilométer sebességgel vitte, ahová menni akart.
    Azt hihette volna az ember, hogy az angol közönségnek a “fair play”, a “játékszabályok becsületes betartása” iránti szenvedélye elegendő volt arra, hogy veszélytelenné tegye a lordra nézve ezt a vakmerő viselkedést; de teljesen még sem kerülte ki az inzultusokat, egyszer mindenesetre megtörtént, hogy valami részeg ír asszony öklével fenyegette meg...
    Sötét, csendes, napról-napra növekvő néptömeg, - nők nagyobb számban, mint férfiak - állt naphosszat a piactéren a claytoni városháza előtt, amelyben az egyeztető tárgyalások folytak; úgy, mint ahogy néha mozdulatlanul áll meg egész nap valami sötét, forrongó felleg egy hegytetőn...
    Úgy éreztem, hogy lakóházunk tetőzetének repedései és a szobánkba azokon át becsurgó eső feljogosítanak arra, hogy speciális ellenséges érzelmekkel nézek Redcar lord mellettem elrobogó gépkocsijára.
    Haszonbérben bírtuk azt a kis házat; a ház tulajdonosa valami fukar, fösvény, Pettigrew nevezetű öreg ember volt, aki gipszből készült kecskebakok és kutyák figuráival díszített villában lakott odaát Overcastleban, és szerződésünk ellenére sem volt hajlandó egyáltalán megcsináltatni a lakásunk karbantartásához szükséges javítási munkákat. Teljesen nyugodt volt, mert tudta, mennyire félénk anyám. Valamikor régen, anyám hátralékban maradt a bérrel, a negyedévi bér felerészével, Pettigrew egy hónappal kiterjesztette azt a pár napot, amelynél tovább törvény szerint nem tartozott volna haladékot adni; és anyámat az az érzés, hogy valamikor ismét szüksége lehetne erre a kegyelemre, ennek az embernek alázatos rabszolgájává tette. Még azt sem merte tőle kérni, hogy tataroztassa a ház tetőzetét, mert attól félt, hogy ezen meg talál sértődni. De valamelyik este úgy csurgott be a víz anyám ágyára, hogy anyám súlyos meghülést kapott ennek folytán, és átáztatta szegényes, ütött-kopott kredencét is. Erre aztán megiratott velem egy az öreg Pettigrewhez intézett túlzottan udvarias levelet, amelyben nagy szívességképpen kérte tőle olyasminek a teljesítését, ami a háziúrnak egyszerűen törvényes kötelessége volt. Hozzátartozik ama napok általános hülyeségéhez, hogy még azok az egyoldalú törvényes rendelkezések is, amelyek akkor fennállottak, mélységes rejtélyek voltak a szegény emberek nagy tömege részére, akik képtelenek voltak megtudni, hogy a törvény mit rendel, és képtelenek voltak arra is, hogy a törvény gépezetét mozgásba hozzák. Ahelyett, hogy lett volna világosan megfogalmazott törvénykönyvük, ahelyett, hogy világosan, érthetően kifejezett szabályok és elvek álltak volna rendelkezésükre, mint ahogy azok ma rendelkezésére állnak mindenkinek, - a törvény a hivatásszerű jogászok zavaros titka volt. Szegény embereknek, túlfárasztott embereknek állandóan bele kellett nyugodniok számtalan apró igazságtalanságba, mert nemcsak a törvény értelmezése tekintetében, hanem a felmerülhető költségek tekintetében is a legtűrhetetlenebb bizonytalanság uralkodott, ugyanígy arra nézve is, hogy peres eljárások mennyire fogják igénybevenni az ember idejét és energiáját. Valóban nem volt igazság olyan ember részére, aki szegény volt ahhoz, hogy egy jó ügyvéd szolgálatkészségét megfizesse; a lakosság nagy tömegei részére a törvény nem nyujtott egyebet, mint bizonyos primitív, nyers rendőri védelmet, meg a bírák nem szívesen adott és gyakran szélsőséges tanácsait. Különösen a magánjog volt rejtélyes, csak a magasabb osztályok részére kitalált fegyver, és nem tudok elképzelni oly igazságtalanságot, mely elég súlyos lett volna ahhoz, hogy szegény öreg édesanyámat rábírja, hogy jogainak védelmére igénybevenni próbálja a törvényt.
    Mindez kezd már hihetetlennek hangzani. Pedig biztosíthatom Önöket, hogy így volt. Én azonban, mihelyt megtudtam, hogy az öreg Pettigrew lejött anyámhoz és hosszú előadást tartott neki a saját csúzáról, megnézte a háztetőt és kijelentette, hogy semmiféle javításra nincs szükség, engedtem lángoló felháborodásomnak, és magam vettem kezembe az ügyet. Írtam neki egy levelet, amelyben száraz szakszerűséggel fölkértem, hogy javítassa ki a tetőzetet “szerződésünk értelmében” és hozzátettem, “ha ez mától számított egy héten belül nem történik meg, kénytelenek leszünk az ügyet bírói útra terelni.” Édesanyámnak nem említettem meg mindjárt, hogy az ügyet ilyen fölényesen igyekeztem elintézni, és így, amikor az öreg Pettigrew roppant izgatott állapotban lejött hozzá, kezében a levelemmel, édesanyám majdnem olyan izgatott lett mint ő.
    - Hogy írhattál ilyen levelet az öreg Pettigrew úrnak? - kérdezte tőlem.
    Azt válaszoltam, hogy az öreg Pettigrew utálatos vén gazember, vagy valami ehhez hasonlót, és attól tartok, hogy anyámmal szemben nem nagyon tiszteletteljes módon viselkedtem, amikor azt közölte velem, hogy mindent elintézett Pettigrew úrral - nem akarta megmondani, hogy milyen értelemben, de ezt elég könnyű volt kitalálnom - és azt kérte tőlem, ígérjem meg neki becsületszavamra, hogy ebben az ügyben nem teszek semmi további lépést. Kijelentettem, hogy ezt nem ígérem meg.
    És - minthogy akkor semmi fontosabb dolgom nem volt, - fogtam, magam és dühöngve elmentem az öreg Pettigrewhoz, hogy az egész ügyet abban a megvilágításban adjam elő, ahogy azt helyesnek tartottam. Az öreg Pettigrew elkerülte a neki szánt felvilágosítást. Amikor meglátott, amint villája lépcsőfokain följövök - még most is magam előtt látom furcsa vén orrát és szeme fölött ráncokba húzott homlokát, meg szürke hajának azt a kis tincsét, amelyet ablakredőnye sarka fölött megpillantottam - kiadta a parancsot cselédjének, hogy tegye az ajtó elé a láncot, amikor csöngetésemre az ajtóhoz jön, és mondja meg nekem, hogy Pettigrew úr nem hajlandó fogadni. Így aztán kénytelen voltam megint csak tollamhoz fordulni.
    Ekkor történt, hogy mivel sejtelmem sem volt arról, hogy miből is áll az, ha az ember “bírói útra tereli az ügyet”, az a fényes gondolatom támadt, hogy Redcar lordhoz fogok fordulni, mint aki a város telkeinek tulajdonosa, és mintegy hűbéres urunk volt, és megmagyarázom neki, hogy az az épület, amely voltaképen biztosítéka az ő földjáradékának, az öreg Pettigrew kezén napról-napra csökken értékben. Hozzátettem levelemhez bizonyos általános megjegyzéseket a bérletekről, a földjáradék megadóztatásáról és a földbirtok-magántulajdonról. Redcar lord pedig, aki állandó fölháborodást érzett a demokrácia gondolatával szemben, és aki ezt azzal igyekezett kimutatni, hogy alárendeltjeivel szemben kackiásan fönhéjázó és megalázó modort kultivált, egy levelet iratott nekem titkárával oly értelemben, hogy Redcar lord tiszteletét küldi és egyben fölkér, hogy törődjem a magam dolgával és engedjem, hogy ő a magáét úgy intézze, ahogy ő jónak látja. Ez a válasz annyira földühített, hogy először számtalan apró darabra téptem a levelet, aztán drámai módon szétszórtam a darabokat szobám padlóján - ahonnan később, hogy édesanyámat e munkától megkíméljem, magam voltam kénytelen azt négykézláb kúszva nagy fáradsággal összeszedni.
    Még azon töprengtem, hogy milyen szédületes ellentámadással fogok erre válaszolni, hogyan fogom megvádolni Redcar lord egész osztályát, ennek az osztálynak modorát, hogy fogom pellengérre állítani ennek az osztálynak minden gazdasági és politikai bűnét, amikor felmerült ügyem Nettievel, amely magába fojtotta kisebb bajaim valamennyiét. Nem oly teljesen mindazonáltal, hogy ne kiáltottam volna el magam gúnyosan, amikor hosszadalmas fegyverkereső utamon mellettem suhant el ő lordsága gépkocsija. Rövid idővel ezután pedig megtudtam, hogy anyám zúzódást szenvedett a térdén és emiatt akadályozva volt a járásban. Az történt ugyanis, hogy félve attól, hogy felizgat az ügy újbóli említésével, maga fogott hozzá ahhoz, hogy ágyát eltolja oda, ahol nem csepeghet rá az eső, és eközben beleütötte valamibe a térdét. Láttam, hogy most már összes szegényes bútordarabjai a hámló hálószobafal mellett húzódnak meg; a mennyezet óriási területen megfakult, a szoba közepén pedig fürdődézsa teljesítette feladatát...
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633989135
Webáruház készítés