Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Gyp Züllött társaság EPUB e-könyv

Gyp Züllött társaság EPUB e-könyv
740 Ft

A francia arisztokrácia élete dögunalom: fogadásról operába, onnan bálra, majd részvétel egy-egy vernisszázson, szépasszonyoknak bókolás, flörtölés férjes asszonyokkal, amit egy-egy botrány, bankcsőd tarkít. Ám a semmittevés lassan-lassan erodálja az emberi kapcsolatokat, és a dekdaencia gyorsulva rohan az erőszakos halál felé. Gyp remek tollal főleg párbeszédeken keresztül láttatja ezt a romlást és az út végén a tragédiát...

  • Részlet az e-könyvből:

     

    Nyolc év telt el így. Josette-ből fiatal lány lett, de egész csodálatos ellenszenvet érzett minden társasélet iránt. Ebben a tekintetben meghiúsult a derék Jouan asszony minden kísérlete, hogy rávegye Josettet, hogy éljen társadalmi állásának és rangjának megfelelő életet. A fiatal lány hallani sem akart a meghívásokról, Lafére márkiné volt az egyetlen, akivel szívesen érintkezett. Öt igazán szerette. A márkiné fia Pierre legjobb barátja volt Jeannak és egyetlen pajtása Josette-nek. Gyakran megfordult az elhagyatott kastélyban, viszont Josette is elég sűrűn rándult át Kerhoetbe Laférekhoz. De ezzel aztán ki is merült minden társadalmi összeköttetése, nem járt máshova, nem fogadott senki mást, sőt be sem jött, amikor nagynénjének vendégei voltak.
    Nagyon ellentétes ízlésük és életfelfogásuk volt nagynéninek és unokahúgának. Josette valósággal irtózott Jouan bárónő édeskés modorától, átlátszóan üres kedveskedéseitől és ha a szigorú, komoly Jóst úr nem befolyásolta volna, bizony gyakran kerültek volna éles ellentétbe emiatt. Josette éppen ezért csak az étkezéseknél volt nagynénjével, nem nagyon igyekezett keresni társaságát, és olyankor is inkább nevelőjével beszélgetett tudományos vagy irodalmi kérdésekről, melyekhez a kurta eszű, műveletlen asszonyság még csak nem is konyított.
    Skaer márkiné két éve halott volt már. Delalonde rövid levélben értesítette Josettet anyja haláláról. Soha sem beszéltek a kislány előtt anyjáról, egyetlen egyszer hallott róla hírt, akkor is azt, hogy már nem él...
    Egyszer két fiatal lány látogatását jelentette be a néni. Josette dühöngött, de kénytelen volt jó arcot vágni a rossz meglepetéshez. Nemsokára még dühösebben jött vissza nevelőjéhez.
    - Nos, hogy tetszettek vendégei? - kérdezte Jost úr.
    - Csúnyák, ostobák és gonoszak - volt a kislány véleménye.
    - Gyermekem, jegyezze meg, hogy egyik nő sohase mondjon rosszat a másikról!
    - Ej! Utálom a nőket... - fakadt ki Josette türelmetlenül.
    - Hogyan utálhatja őket, mikor nem is ismer még senkit!
    - Ismertem kettőt! - kiáltott Josette dühösen - az anyámat, aki nem törődött velem... és a nagynénémet, aki túl sokat törődik... Mondja, mit akar tőlem, hogy annyit kínoz?... Miért üldöz folytonosan tanácsaival?
    - A szeretet megmagyaráz mindent, gyermekem.
    - Ugyan! Ön is nagyon jól tudja, Jost úr, hogy a néni csak saját magát szereti!
    Jóst úr megdöbbenve nézett a kislányra és hirtelen nem talált szavakat.
    - Viszontlátásra Jóst úr! Átmegyek Kerhoetba ebédre... Azt hiszem, ma nem lenne valami kellemes a nénivel tölteni az estét... Bizonyára vérig van sértve!
    - Ha lovon megy, vigye magával Jegot...
    - Gyalog megyek! Pierre majd hazakísér.
    Aztán kitört belőle a tizenhat éves kamasz, ijesztő grimaszt vágott az elképedt Jóst úrra és gúnyosan kiáltott vissza az ajtóból:
    - Mulasson jól a nénivel, Jóst úr!
    Este aztán elpanaszolta keserveit Laférenének. A márkinő volt egyetlen bizalmasa. Róla azt mondta, hogy nem nő, hanem barát. Pierre-t is nagyon szerette és jó érezte magát társaságában.
    Pierre Lafére huszonnyolc éves volt, egykorú Jeannal meg Andréval. Csakhogy míg Andréval mindig valami zavarfélét érzett, Pierre-rel minden gátlás nélkül, vidám pajtáskodással tudott érintkezni. Úgy játszott vele, mint valami kutyával, bosszantotta, hergelte és észre sem vette, hogy szegény fiú majd megőrül a szerelemtől. Nem értette meg, hogy máskép hat Pierre, mint Pierre rá.
    Tíz órakor együtt jöttek vissza a fenyőerdőn keresztül. Josette majdnem olyan magas volt, mint Pierre. Kezét a fiú vállára tette, arca egész közel volt az övéhez, úgy sétáltak a szép holdas estén. Egyszer csak ijedten kérdezte Josette:
    - Mi baja Pierre? Olyan sápadt, mint a fal?
    - Semmi! A holdfénytől van...
    Josette megfogta a fiú kezét.
    - Olyan hideg, nedves a keze... Mondja, valami baja van?
    - Nem... nincs semmi bajom... hagyjon!A fiatal lány meglepődve húzta ki kezét a fiúéból. Még sohasem beszélt vele Pierre ilyen hangon.
    Néhány percig szótlanul mentek. A nagy fenyők egész fantasztikus alakokat öltöttek a hold fényében és messziről gyönyörűen emelkedtek ki Skaer kastély éles körvonalai.
    Mint valami hatalmas éji madár, ült az ódon ház a sziklatetőn. És körülötte a terebélyes fák, az ezüstösen kanyargó völgy festői szépségben pompáztak.
    - Nem fél? - kérdezte most hirtelen Pierre.
    - Félni? Én? - csodálkozott Josette.
    A fiatalember hangja remegett.
    - Így egyedül az erdőben velem?
    Josette nevetett.
    - Már ugyan mitől félnék?
    - Igaza van! Megőrültem! - mondta aztán tompán.
    - Vajon mi leli ma? - tépelődött magában Josette egy ideig, de csakhamar másra terelődtek gondolatai és el is felejtette a kis epizódot.
    Egy reggel, amint lejött szobájából, egy idegen urat talált nagynéniével a szalonban.
    - Josette - mondta a néni - bemutatom neked Luxeuil vicomte-ot. Egy régi barátomnak a fia. Itt laknak a közelünkben, Kervalanban... Anyjától hozott üdvözleteket és itt tartottam ebédre... Ugye jól tettem?
    Josette hideg pillantással mérte végig a fiatalembert, de láthatólag nem tett rá kedvező benyomást a mély meghajlás, a túlságos elegáns megjelenés, a nagyon szabályos szép arc és a zsemle-szőke haj s kissé fölényes fejbólintással mondta, nagynéniéhez fordulva:
    - A néni itthon van itt...
    Luxeuil nagyon bőbeszédű volt, de elég kellemes, sőt néha szellemes is. Josette nem sokat törődött vendégével. Állandóan Jóst úrral beszélgetett és az ebéd végeztével egyenesen a lépcsőnek vette útját. A néni nyugtalanul kérdezte:
    - Itt hagysz minket?- Sajnos, el kell mennem, kedves néni... Vannes-ben várnak...
    - Ugyan! Nem is mondtad tegnap, hogy ma odamész.
    - Mert tegnap még nem tudtam...
    - Mondd legalább Luxeuil úrnak, hogy szívesen látod máskor is... hogy máskor is átjöhet...
    - De kedves néni... az ön barátai nem szorulnak az én biztatásomra, ha ide akarnak jönni önhöz - mondta Josette nyersen.
    És úgy látszik a vicomte valóban nem várt külön engedélyi Josette-től, mert nagyon gyakori vendége lett a háznak. Josette pedig minden egyes alkalommal fagyosabban és fagyosabban fogadta.
    Egyszer úgy hatóra felé ismét beállított a vicomte. A néni, mint rendesen, az ablak mellett üldögélve kötögetett, Josette éppen az újonnan hangolt zongorát próbálta ki és Jóst úr lapot olvasott.
    - Ó! milyen kedves magától, hogy meglátogat magányunkban! - kiáltott fel a néni örömmel... - Ugye velünk vacsorái?
    A vicomte mintha Josette bíztatására várt volna, hallgatott, mire a fiatal lány megszólalt:
    - Tegye meg a néninek ezt az örömöt, kedves uram...
    Luxeuil szenvedélytől izzó pillantást vetett Josette felé, de a kislány nem vett tudomást róla. Felállott, az ajtóhoz ment és megnyomta a csengőt. A belépő inasnak azt mondta:
    - Fogasson be a kis kocsimba.
    Aztán odafordult Jóst úrhoz:
    - Ma elszöktetem, kedves Jóst úr. Együtt vacsorálunk Vannesban...
    - Kisasszony... - dadogta a vicomte - talán az én jelenlétem...
    - Ha az ön helyében volnék, vicomte, már régen észrevettem volna, hogy hányadán vagyok... De ha éppen magyarázatot kíván, azt is megkaphatja... ön nem lakik Kervalanban... az ön anyja már húsz év óta nem él... tehát bajosan hozhatott tőle üdvözleteket első látogatásakor ... Josette néninek... hanem egyszerűen az ügynökség küldte önt ide, amellyel a néni összeköttetésben áll... Ha sikerül engem megkapnia, egy bizonyos százalékot köteles fizetni neki a hozományomból... Addig is Vannes-ban él az ottani szállodában és előre költekezik a medve bőrére... Nos, jól vagyok értesülve?
    - Higyje el kisasszony...
    - Elég!
    Aztán a nénihez fordult:
    - Legyen szíves, hagyja el Skaert még ma... Gondoskodni fogok a megélhetéséről, hogy máshol gyakorolja utálatos mesterségét... Éppen azért megyek most át Delalonde bátyámhoz, hogy megbeszéljem vele az évi járadék részleteit... Tőle majd megtudja, hogy mit határoztunk.
    Jóst úr megdöbbenve, szótlanul nézte energikus növendékét. Nem győzött eléggé csodálkozni a kislány határozott fellépésén, élettapasztalatán és ámulva kérdezte magától, honnan vette ez a még félig gyermek a nagy bátorságot és erélyt.
    A kislány egy szót sem szólt senkinek arról, hogy adatokat gyűjt a gyakori „kedves" vendégről. Gyors, elszánt fellépése büszkeséggel töltötte el a derék nevelőt.
    Delalonde nem volt olyan nagyon elragadtatva az önálló intézkedéstől.
    - Kedves gyermekem - mondta jóságos szemrehányással gyámleányának - igaz, hogy nagynénéd ravasz vénasszony... de azért mégis szükséged van rá, a világ szempontjából. Nem élhetsz női felügyelet nélkül a kastélyban... És a néni egy bizonyos tisztes külsőt kölcsönzött a háznak...
    - Ól - kiáltott fel Josette megbotránkozva.
    - Igen... úgy van!... És így egyedül nagyon nehéz lesz férjhez adni téged... Mert Jeanra nem lehet számítani ilyen dologban.
    - Ej, majd csak akad valaki, aki elvesz a szép szememért!
    - A szép szemedért... meg még egyébért is!... Nagyon gazdag vagy gyermekem!
    - Gondolom, mert a néni úrficskája is azért jött!... Mekkora tulajdonképpen az én nagy vagyonom?
    - Százhatvanezer font évi jövedelmed van a birtokod után...
    - Az olyan sok?
    - Rengeteg!... És még kétszerannyi lehetne, ha nem vesztett volna olyan sokat a család...
    Josette gyámja nyakába borult, megölelte és úgy kérlelte:
    - Akkor mondja hát meg Andrénak, hogy vegyen ő feleségül!
    - André! - csodálkozott Delalonde-André!
    - Igen!
    Az öreg közjegyző gyökerében akarta kiirtani a lehetetlen gondolatot:
    - Ugyan kérlek! André útban van Teherán felé! Nem gondol az sem rád sem másra! Nem érdekli azt más, mint a karrierje... És különben is, nem a te világodból való....
    - Mit törődöm azzal!
    - De én törődöm!... Az ember mindig abban a körben keresse életpárját, amelyikben született, amelyikben él... ez a boldogság első feltétele...
    Josette úgy érezte, mintha szívébe markolt volna valaki. De megkeményítette magát és közönyös hangon mondta:
    - Hát jó, ha nem akar menyének, akkor adjon férjhez, akihez akar... Erről a dologról ne beszéljünk többet!
    Delalonde-nak igaza volt, hogy így egyedül élve az ódon kastélyban, nagyon nehezen fog menni a férjhez adás. Nem jelentkezett egy elfogadható kérő sem. Végre, két év múlva egy meggazdagodott fakereskedő jelentkezett mint kérő Delalondenál. A fiatalember a lóversenyen látta meg a lányt és halálosan beleszeretett. Delalonde jóságos gyöngédséggel figyelmeztette Josettet:
    - Gondold meg jól a dolgot, lányom... Én nem vagyok ugyan barátja az ilyen házasságoknak, ... Moray úr apja, nagyapja fát árultak a kikötőben még nem olyan régen, míg mögötted sok száz éves nemesség van! de Moray nagyon kellemes ember... nagyon hasonlít az anyjához, aki a környék legkedvesebb és leggazdagabb leánya volt... Moray tisztességes úton jutott óriási vagyonához... most már visszavonult az üzlettől és utazással, sportokkal tölti életét... Nem szabad olyan könnyen elvetned magadtól ezt az alkalmat...
    - Meg is gondoltam alaposan a dolgot... Nem akarok tovább a terhűkre esni... Szegény Jean is nagy gondot ráz le a nyakáról velem... Másképp képzeltem ugyan a házasságot - tette hozzá szomorúan - de Moray egész szimpatikus nekem ... Kétszer láttam mindössze, az igaz... de jó benyomást tett rám... És másra úgyis hiába várok...
    - Csak nem gondolsz még mindig Andréra? Mondd, komolyan beszéltél akkor?
    - Igen...
    És sóhajtva tette hozzá:
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789634742036
Webáruház készítés