Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Guy de Maupassant: Napsütésben_EPUB

Guy de Maupassant: Napsütésben_EPUB
540 Ft540

TARTALOM

ELŐSZÓ.
A TENGEREN.
ALGER.
AZ ORÁNI TARTOMÁNY.
BOU-AMAMA.
AZ ALGERI TARTOMÁNY.
A ZAR’EZ.
KABYLIA. - BOUGIE.
CONSTANTINE.
Jegyzetek
e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Részlet az e-Könyvből:

    Valóban mondhatom, hogy az arabok istene különös műveket enged meg magának.
    Mikor meghallgattuk az összes panaszokat, megpróbáltunk egy kissé aludni a sátor szörnyű hőségében.
    Azután beesteledett, megvacsoráztunk. Mélységes nyugalom ereszkedik az elmeszesedett földre. A duárok kutyái elkezdenek vonítani a távolban és a sakálok visszafelelnek nekik.
    Leheverészünk a szőnyegre, a csillagokkal borított égbolt alatt, melyek fénye annyira reszket és hunyorog, mintha könnyezne, és akkor hosszas, hosszas beszélgetésbe elegyedünk. Ezeken a langyos, csillagos éjszakákon eszünkbe jutnak összes emlékeink olyan élénken és ellenállhatatlanul, hogy rögtön szavakba omlanak.
    A tiszti sátor körül arabok heverésznek a földön és távolabb egysorban a lebéklyózott lovak állanak, mindegyik mellett egy őr.
    A lovak nem feküdhetnek le, mindig talpon kell lenniök, mert egy törzsfőnök lovainak sohasem szabad kifáradniok. Mihelyt le akarnak dűlni, az arab rájuk veti magát és felkényszeríti őket.
    Múlik az éjszaka. Kinyujtózkodunk a puha gyapjúszőnyegeken és néha, ha hirtelen felriadunk álmunkból, mindenütt a puszta földön fehérbe burkolt alvó alakokat veszünk észre, melyek úgy feküsznek körülöttünk, mintha szemfödőkbe burkolt holttestek volnának.
    Egy nap tíz órán keresztül nyargaltunk a fullasztó porban és végül tábort ütöttünk egy kút mellett, melynek vize sáros volt és sós ízű, de mégis nagyon ízlett. A főhadnagy hirtelen megragadta a vállamat, mikor éppen le akartam pihenni a sátor alatt és a déli szemhatárra mutatva, azt kérdezte tőlem:
    - Nem lát ott semmit, odalent?
    Jól odanéztem és azt feleltem:
    - De igen, egy kis szürke felhőt.
    A főhadnagy mosolygott.
    - Nos, üljön le és nézze tovább azt a felhőt.
    Meglepetve kérdeztem, hogy miért.
    - Ha nem csalódom, - felelte a társam, - homokfergeteg fog nemsokára utólérni bennünket.
    Körülbelül négy óra tájban lehetett és a hőmérő még mindig negyvennyolc fokot mutatott a sátor árnyékában. Mintha a levegő aludt volna a napnak ferdén eső, tűrhetetlen lángsugarai alatt. Semmi fuvallat, semmi nesz, csupán a lebéklyózott állatok állkapcsának mozgása, amint az árpát ropogtatták, és az arabok halk suttogásai, akik alig száz lépésnyire a vacsoránkat készítették.
    Mégis úgy tetszett, mintha valami más hőség borított volna el bennünket, mint az, melyet a nap szított, valami sűrítettebb, fojtóbb hőség, hasonló ahoz, amelyet érezünk, mikor egy nagy égő malom közelében vagyunk. Nem azok a rekkenő, heves és ismétlődő fuvallatok, a tűznek azok a cirógatásai, melyek megelőzik és jelzik a sirokkó érkezését, hanem valami titokzatos forróság, mely mintha a mindenségből áradna felénk.
    Elnéztem a felhőt, mely gyorsan növekedett, de úgy, mint a többi felhő. A színe most piszkosbarna volt, amint felkúszott az ég tetejére. Azután széjjelterpeszkedett, ép úgy, mint északon a mi viharfelhőink. Valóban semmi különöset nem lehetett észrevenni rajta.
    Végre teljesen eltorlaszolta a déli látóhatárt. Az alja vaksötét volt, de a csúcsa rózsaszínű és átlátszó.
    Nagy mozgolódás támadt mögöttem, megfordultam. Az arabok lecsukták a sátrunkat és a ponyva szegélyére nehéz köveket raktak. Nagy sürgés-forgás, kiabálás, ijedt kapkodás támadt, mintha ellenség rohanta volna meg a táborunkat.
    Hirtelen úgy tetszett, mintha bealkonyulna. Felemeltem szememet a nap felé. Sárga fátyol borította és olyan volt, mint egy sápadt, kerek folt, mely lassanként szétfoszlott.
    Ekkor valóban meglepő látvány tárult elém. Az egész déli látóhatár eltünt és egy ködös tömeg, amely felkúszott az ég tetejére, gyorsan közeledett felénk, elnyelte a tárgyakat, minden másodpercben megkurtította a látást és mindent elárasztott sötétséggel.
    Ösztönszerűen visszavonultam a sátramba. Legfőbb ideje volt. Az orkán ránk szakadt, mint egy összeomló, ormótlan, sárgaszínű kőfal. Úgy érkezett, olyan sebességgel, mint egy gyorsvonat és hirtelen elborított bennünket a homoknak és szélnek forgatagával, egy szinte észrevehetetlen, perzselő, zengő, vakító és fullasztó zivatarral.
    A sátrunkat, melyet hatalmas kövekkel biztosítottunk, úgy rázta, mint egy vitorlát, de az ellenállt. A spahik sátra azonban, mely gyengébbnek bizonyult, egyszerre elkezdett reszketni, a ponyvája néhány másodpercig lobogott a szélben, aztán hirtelen fölrepült a földről és eltünt a mozgó pornak éjszakájában, mely körülvett bennünket.
    Nem lehetett tíz lépésnyire látni a homok sötétségében. Homokot lélekzettünk, homokot ittunk, homokot ettünk. Homok töltötte be a szemünket, homok porozta be a hajunkat, belecsúszott a nyakunkba, az ingujjunkba, a cipőnkbe.
    Így tartott ez az egész éjszakán keresztül. Égető szomjúság kínzott bennünket. De a víz, a tej, a kávé, minden tele volt homokkal, amely ropogott a fogaink alatt. A sült juh homokkal volt megborsozva, a kusz-kusz-lepény mintha apró kavicsokkal lett volna megcukrozva, a kenyér lisztje finoman őrölt kőpornak tetszett.
    Egy nagy skorpió látogatott meg bennünket. Ezt az időt nagyon szeretik ezek az állatok, ilyenkor valamennyi kibújik a lyukából. A szomszédos duár kutyái nem vonítottak ezen az estén.
    Reggelre mindennek vége volt, a nap, Afrikának gyilkos zsarnoka, felkelt büszkén a tiszta látóhatáron.
    A szokottnál egy kissé későbben indultunk meg, minthogy ez a homokáradás megzavarta alvásunkat.
    Előttünk emelkedett a Djebel-Gada hegylánca, melyen keresztül kellett haladnunk. Jobbfelől egy hegyszoros nyílott, követtük a hegylánc irányát, míg be nem hatoltunk ebbe a szorosba. Újra utunkba került az alfa, a borzalmas alfa. Aztán hirtelen, mintha egy országútnak elmosódott nyomát vettem volna észre és keréknyomokat! Meglepetve megálltam. Hogy kerül ide ez az országút? Micsoda rejtély ez? Hamar megkaptam a magyarázatot. Ennek a törzsnek egy öreg kaidja, akit megrészegített az Algerben lakó európaiak divatja, meg akarta magának engedni azt a fényűzést, hogy kocsikázhasson a sivatagban. De a kocsikázáshoz útra is van szükség, ennélfogva ez a szellemes nagyúr azzal foglalkoztatta három hónapon keresztül arab alattvalóit, hogy egy hatalmas úttestet építtetett. Ezeknek a boldogtalanoknak, kiknek nem volt sem ásójuk, sem kapájuk, sem másféle szerszámuk s a legtöbbször a puszta kezükkel dolgoztak, végre sikerült néhány kilométernyi síma utat építeniök. Ennyi elég volt a gazdájuknak, aki ezután büszkén kocsikázhatott a Szaharán keresztül nagyszerű hintójában, benszülött szépeinek a kíséretében, kiket Dselfából szállíttatott magának kedvence, egy tizenhat éves arab fiú segítségével.
    Ismerni kell ezt a kopár, puszta, kiégett vidéket. Ismerni kell az arabot, megzavarhatatlan komolyságával, hogy az ember megértse, milyen komikus látvány volt ez a keselyűfejű gavallér, ez a pusztai arszlán, amint ott kocsikázott mezítlábas szépeivel, egy ormótlan, döcögős batárban, melyet a hátsó bakról a fiú-szeretője hajtott. Ennek a tropikus eleganciának, ennek a szaharai fényűzésnek, ennek az afrikai divatmajmolásnak az emléke örökké felejthetetlen tréfának tünt fel előttem.
    Ezen a napon népesebb csapat kísért bennünket. A kaidon és fián kívül kíséretünkhöz szegődött két benszülött lovas és egy sovány öreg, hegyes szakállal, sasorral, valóságos patkányábrázattal, aki görbe hátgerincével és sanda szemeivel igen lekötelező modorról tett tanúságot. Ez is valaha törzsfőnök volt, azonban zsarolásai miatt megfosztották méltóságától. Ő volt a másnapi vezetőnk, mert az utat, amelyet megtenni készültünk, maguk az arabok is alig ismerték.
    Nemsokára felértünk a hegyszoros csúcsára. Egy meredek orom zárta el az utunkat, de alighogy megkerültük, szinte megdöbbentett a legkülönösebb meglepetés, mely ezen az utazáson rám várt.
    Hatalmas síkság terült el előttünk, azután egy tó, egy hatalmas tó, amely káprázatos csillogással ragyogott a napfényben; a túlsó végét nem is láttam, annyira beleolvadt a látóhatárba, míg a nyugati széle közvetlenül előttünk terült el. Hogy kerül egy tó erre a vidékre, a Szahara kellős közepére? Egy tó, melyről senki sem beszélt nekem, melyről egyetlen egy utazó sem szólt? Talán megbolondultam?
    Odafordultam a főhadnagyhoz:
    - Micsoda tó ez? - kérdeztem tőle.
    A főhadnagy elkezdett nevetni és így felelt:
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633649527
Webáruház készítés