Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Gerhard Hauptmann Az elsüllyedt harang MOBI e-könyv

Gerhard Hauptmann Az elsüllyedt harang MOBI e-könyv
540 Ft540
  • Részlet az e-könyvből:

     

    HENRIK. Azt a fát se látja?
    Olyan mint egy virágzó, esti felhő.
    Mert Freya Isten szállt rá zsendítőn.
    Ha törzsinél megáll lelkész uram,
    Buja zsibongás üti meg fülét.
    S ott látja rajta méhgyüjtők raját,
    Szürcsölve a bimbók dús illatát.
    E fához - érzem - vagyok most hasonló.
    Megszállta lelkem, mint ez ágakat,
    Isten termékenyítő ihlete,
    Hogy hirtelen lángolva kivirult -
    A szomjas méhek ám hadd jőjjenek!
    LELKÉSZ. Tovább! Szavát örömmel hallgatom!
    E kivirult fa s mester uram is
    Elkérkedhetnek - vaj’ gyümölcseik
    Megérnek-é, azt Isten tudja csak!
    HENRIK. Igaz, barátom... Minden tőle függ!
    Húsz ölnyi mélybe taszított le tegnap,
    S ma fölemelt s ragyogva állok itt!
    Bimbó, gyümölcs, mind tőle származik -
    De kérje meg, hogy áldja a nyarat!
    Mi bennem rejlik, méltó, hogy megérjen,
    Oly remek ez, milyet nem tervezék:
    Harangjáték a legnemesebb érczből,
    Mely önmagától indul s csengve bong.
    Ha kagylóképp’ kezem fülemhe’ tartom,
    És hallgatózom, hallom a zenéjét.
    Szemem behunyva, a nagy alkotás
    Minden formáját tisztán láthatom!
    Lám, a mit most ajándokúl nyerék,
    Mondhatlan kínnal, hasztalan kerestem
    Mikor boldog mesternek csúfolának -
    Mester se voltam, boldog sem valék -
    Most mind a kettő: mester, boldog is!
    LELKÉSZ. Hogy más mesternek nevezi, helyes!
    De furcsállom, hogy maga mondja ezt -
    Melyik templomnak készíti művét?
    HENRIK. Egynek sem.
    LELKÉSZ. Ej. Hát ki rendelte meg?
    HENRIK. A ki ama fenyőt utasítá,
    Hogy örvény szélén ily magasra nőjjön!
    Tréfán kívül: A templomocska fenn,
    Minek alapját lelkész úr vetette,
    Romban hever egyrészt, másrészt leégett,
    Azért egy új templom számára én
    Új alapot teremtek a magasban.
    LELKÉSZ. Ó mester, mester! De most nem vitázok,
    Hisz egymással tisztában nem vagyunk...
    Azonban mégis kereken kimondva,
    Mivelhogy műve oly gyönyörű szép...
    HENRIK. Igaz!
    LELKÉSZ. Hát kérem, ki fizeti művét?
    HENRIK. Ó lelkész uram, hogy ki fizeti!
    Jutalom járjon ki a jutalomnak?
    Hisz ily harangjátékot e napig
    Nem zárt magába még templomtorony.
    Erősebb hangja tavaszi viharnál,
    Mely a mezőkön búgva mennydörög,
    S eképp’ a harsonáknak szózatával
    Némítsa el a templomok harangját,
    S hirdesse ujjongó riadalommal
    Az uj világosság megszületését. - - -
    Nap, ősanyánk te... minden gyermeked,
    A kit emlőd tejével felneveltél
    Aképp’ ez is, kemény göröngy szülöttje,
    Forró esőnek árján sarjadott!
    Mind-mind feléd emelje dicsdalát,
    Mert tűzre gyújtál végre engem is
    Miként a szürke végtelent, a mely
    Most lágy pázsittal alattad mosolyg:
    Mindent, a mim van, néked áldozok! - - -
    Ó büszke nap, midőn megszólal egykor
    Virágos templomomnak csarnokából
    A mennydörgés ébresztő szózata,
    S a felhő, mely a hosszú télen által
    Szorongatón súlyosodott fejünkre,
    A messze földre gyöngyesőt leáraszt,
    Melyért sovárgva nyúl milljó merev kéz,
    S mintegy varázserőtől lángra gyúltan
    Hazaviszi a kincsét kunyhajába:
    Ott megfogják a selyemlobogókat
    Mik - haj! be régen! - várták e napot
    S a napünnephez elzarándokolnak - - -
    Lelkész uram, ez ünnep - ismeri
    Az elveszett fiú hasonlatát -
    Napanyánk drága ajándéka lesz,
    Mit megtévedt magzatjainak ád:
    Zászlók susogó rojtjai alatt
    Vonulnak a seregek templomomhoz.
    S megcsöndül im harangjátékom csodája
    Mesésen lágy csábító hangokon,
    Hogy kínos kéjtől sír minden kebel.
    Dalt énekel, egy rég elfeledett dalt,
    A szülőföldről, gyermekszerelemről,
    Mesebeli kutakból merített dalt,
    Egy ismeretlen ismerős danát...
    S a hogy rákezdi titkosan, epesztőn
    - Majd csalogánybú, majd galambkaczaj -
    Megtörik ekkor minden szív jege
    S bősz gyűlölet, vad szenvedély, kemény dacz
    Forró, forró, forró könyekbe olvad! - -
    S aztán a feszülethez odalépünk
    S könyek között ujjongunk oda fel,
    A hol megváltva a nap erejétől,
    Mozdulni kezd a holt Üdvözítő
    S örök ifjúságában tündökölve
    Mosolygva száll le az új kikeletbe!
    (Mind fokozódó lelkesedéssel, végre extasisban beszélt. Most felindulva jár fel s alá. Aranyvirág mámortól és szerelemtől reszketve, lábaihoz simul és megcsókolja kezét. A lelkész a borzadás mind láthatóbb jeleivel követte beszédét. A végén tartózkodik minden megjegyzéstől. Rövid szünet után erőltetett nyugalommal kezd szólni, de csakhamar elveszti önuralmát.)
    LELKÉSZ. Most, kedves mester! meghallám szavát
    S betűről-betűre bebizonyult,
    Mit tiszteletreméltó férfiak
    Aggó szívvel beszéltenek nekem.
    Még a harangjáték meséje is -
    Sajnálom mindezt mondhatatlanul!
    Mellőzve most ömlengő szavait,
    A hogy itt állok a czélból jövék,
    Nem mintha áhitoznám a csudáit,
    De hogy bajában támasza legyek!
    HENRIK. Bajomban? Ej! Miféle bajba’ volnék?
    LELKÉSZ. Mester! Ébredjen végre álmiból!
    A legrettentőbb álom tartja fogva,
    Miből csak örök kárhozatra juthat!
    Isten szavával ha nem sikerülne
    Felkeltenem... úgy elveszett örökre!
    HENRIK. Nem hinném.
    LELKÉSZ. Mit is mond a biblia:
    Kit Isten el akar veszejteni,
    Vaksággal veri meg.
    HENRIK. Ha ez a terve,
    Lelkész uram nem tartja vissza karját.
    De ha magam most vaknak mondanám,
    Midőn fenkölt szellemmel telve el,
    Egy hajnali felhő ágyán pihenve
    Megváltott szemmel a mennyekbe nézek:
    Megérdemelném, hogy Isten haragja
    Örök sötétséggel büntetne meg!
    LELKÉSZ. Hát, Henrik mester, ez a szárnyalása
    Túlságosan fellengző énnekem.
    Én egyszerű földönszülött vagyok,
    Nem értek túlcsigázott dolgokat -
    De azt tudom, mit mest’ram elfelejtett:
    Mi jó, mi rossz, mi helyes, helytelen!
    HENRIK. Ádám se tudta a paradicsomban.
    LELKÉSZ. Ez mind csak lárifári, szóbeszéd!
    Megromlott lelket nem takar vele!
    Nem szívesen fordítom rá a szót:
    Hogy felesége van és gyermeke...
    HENRIK. Nos aztán?
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633988947
Webáruház készítés