Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Gerhard Hauptmann Az elsüllyedt harang EPUB e-könyv

Gerhard Hauptmann Az elsüllyedt harang EPUB e-könyv
540 Ft540

A mesedráma főszereplője Henrik, a harangöntő. Hauptmann ezt a darabját első házassága kudarca fölött írta. Henrik egy erdei útja során elhagyatott lakhoz keveredik, ahol találkozik Aranyvirággal, a fiatal tündérrel és első látásra beleszeret. Ettől a ponttól Henrik őrlődik a mesevilág tündére és felesége meg családja között, ám a választás nem lehetséges. Henrik szerelme karjai közt hal meg. S vajon ki ez a szerelmes, Magda a felesége, vagy Aranyvirág, a tündér?

  • Részlet az e-könyvből:

     

    ARANYVIRÁG (magában).
    Furcsán beszélsz. Szavad nem érteni.
    (Hirtelen elhatározással, távozni készül.)
    Pihenj hát, szunyadj...
    HENRIK (álmában). Csókolj meg, mesém!
    ARANYVIRÁG (megütközve rámered. Mindjobban besötétlett. Hirtelen szorongva, fellobbanva).
    Anyókám!
    AGGANYÓ (még láthatatlanul a bódé belsejéből).
    Lányom!
    ARANYVIRÁG. Jőjj csak ideki!
    AGGANYÓ. Gyüjj te be hozzám s gyújtsd alá tüzem!
    ARANYVIRÁG. Anyókám!
    AGGANYÓ (mint fenn). Gyüjj már! Ne várass magadra!
    Etetni s fejni akarom a kecskét.
    ARANYVIRÁG. Anyó segíts! Ha nem jösz, vége van!
    AGGANYÓ (megjelenik a bódé küszöbén, tejeskannát visz baljában és hívogatja a cziczát).
    Czicz, gyere czicz! (Henrikre vonatkozón, könnyedén.)
    Itt késő a segítség!
    Gyarló embernek meg kell halnia.
    Hát ne zavard. Ő maga úgy kivánja!
    Czirmos gyere... Itt a tejes köcsög.
    Hol a cziczám?
    Gyüjjetek faördögök,
    Itt a kanna, a köcsög.
    Gyüjjetek faasszonyok,
    Frissen sült czipót hozok.
    Van mit nyalni, van mit falni, nesztek!
    Nem kap ilyet se báró, se herczeg!
    (Vagy tiz furcsa faemberke és faasszonyka odatotyog sietősen az erdőből s nekidűl az edénynek.)
    Hohó te ottan!
    Szépen nyugodtan!
    Te a torzsát,
    Te a morzsát!
    Kiki a kortyát!
    Ej be csunyán isztok,
    Szedte-vedte ficzkók!
    Mára elég lesz.
    Milyen csőcselék ez!
    Mindent fölfordíttatok.
    Csitt! Ma többet nem adok!
    Takarodjatok!
    (Famanók, a hogy jöttek, visszamennek az erdőbe. A hold felkel, a bódé feletti sziklán megjelenik az Erdei Manó, kezét kagylóképp szájához tartja, visszhang gyanánt utánozva a segítségkiáltást.)
    ERDEI MANÓ. Segítség! Jaj! Segítség!
    AGGANYÓ. Miféle lárma?
    (Kiáltások a távolból, az erdő mélyéből.)
    Henrik!
    ERDEI MANÓ (mint fenn). Jaj! Segítség!
    AGGANYÓ (odaszól az Erdei Manóhoz).
    Hadd abba, hadd
    Tréfáidat!
    Mit döntesz porba üvegkosarat?
    Mit uszítsz kutyát, a míg harap?
    Vándorlegényt mit csalsz a lápba,
    Hogy ott ragad a feje, lába?
    ERDEI MANÓ. Anyóka, söpörj a házad előtt,
    Vendéget kapsz, előkelőt.
    Liba hátán vaj ki nyargal?
    Borbély uram a habbal!
    Fején a liba kit visel?
    A tanító bácsit tincsivel,
    Meg a lelkészt a kereszttel -
    Világért se ereszd el!
    Mindhárom gyönyörű legény -
    Szivembül irigyellek én!
    (Kiáltások. Közelebb, mint azelőtt.)
    Henrik!
    ERDEI MANÓ (mint fenn).
    Segítség!
    AGGANYÓ. A mennykőbe is!
    Nyakamba uszítja az iskolamestert,
    Meg a lelkészt is tetejébe. (Fenyegetőn.)
    Várj!
    Megemlékezzél róla. Szunyogot
    Meg bőgölyt küldök rád... szurkáljanak,
    Hogy a bőrödből szeretnél kibujni!
    ERDEI MANÓ (kárörvendőn, eltünőben).
    Már jönnek! (El.)
    AGGANYÓ. Ej, mit bánom! Gyüjjenek!
    (Aranyvirághoz, a ki még mindig ott áll Henrik nézésébe elmerülten.)
    Eredj a házba... fujjad el a lámpást.
    Aludjunk.
    ARANYVIRÁG (sötéten, daczosan).
    Nem akarok.
    AGGANYÓ. Nem akarsz?
    ARANYVIRÁG. Nem, Agganyókám.
    AGGANYÓ. S mért nem?
    ARANYVIRÁG. Elviszik.
    AGGANYÓ. No s aztán?
    ARANYVIRÁG. Én nem engedem.
    AGGANYÓ. Gyere!
    Leányom hadd heverni a szegényt,
    Hadd tegyenek vele, a mit akarnak.
    Holttal halottak. Meg kell halnia.
    Hadd, hogy meghaljon! Jobb lesz így neki.
    Nézd csak, hogyan kínozza őt az élet:
    Szíve vonaglik...
    HENRIK (álmában). Eltünik a nap.
    AGGANYÓ. Nem látta ő sohasem a napot.
    Gyüjj! Hadd feküdjön. Én javadra mondom!
    (El a házba.)
    ARANYVIRÁG (egyedül maradt, felüti fejét. Ujra kiáltják: Henrik! Henrik! Hirtelen leszakít egy virágzó ágat s kört von vele Henrik körül a földön, e szókkal kiséri):
    A galy, mit kezem letört,
    Fonjon ime bűvös kört,
    A hogy tanítá anyó -
    Jövevény! Bajtól megó!
    Légy enyém! Légy magadé!
    Senki sem lép odabé,
    Sem leányzó, sem gyerek,
    Sem fiatal, sem öreg!
    (Visszavonul a homályba. A lelkész, a borbély, a tanító egymásután megjelenik az erdőből kijövet.)
    LELKÉSZ. Világot látok.
    TANÍTÓ. Én is.
    LELKÉSZ. Hol vagyunk?
    BORBÉLY. Tudj’ Isten. Ujra kiált valaki:
    «Segítség!»
    LELKÉSZ. Ez a mester hangja volt!
    TANÍTÓ. Nem hallok semmit.
    BORBÉLY. A vad bércz felől szólt!
    TANÍTÓ. Az ám, ha ég felé esnék az ember!
    De megfordítva bukunk, úgy tudom:
    Hegyről a völgybe s nem völgyből a hegyre!
    A mester - üdvösségem ráteszem! -
    Legalább ötven ölnyi mélybe fekszik.
    BORBÉLY. Ej, lánczos adta! Bedugult fülük?
    Ha ez nem Henrik mester hangja volt,
    Lenyirom akár a hegykirály szakállát,
    Vagy mesterségemben kontár vagyok!
    Ujból kiált most!
    TANÍTÓ. Merről?
    LELKÉSZ. Hol vagyunk itt?
    Világosítsanak föl uraim.
    Az arczom vérzik! Alig vonszolom
    A lábamat. A talpam hólyagos lett.
    Nem mék tovább.
    KIÁLTÁS. Segítség!
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633988930
Webáruház készítés