Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Georges Ohnet: Pierre lelke_MOBI

Georges Ohnet: Pierre lelke_MOBI
990 Ft990
  • Részlet az e-könyvből:

     

    Farsang első vasárnapja volt, s a fényesen kivilágított nizzai kaszinó megnyílt a nagy veglione számára.
    A Masséna téren az álarcosok bevonulását kíváncsiak sokasága nézte a trón köré csoportosulva, melynek mennyezete alá két napja ültették nagy ünnepséggel Karneválkirályt, csillogó ruhában, kezében a bolondság csörgőjével.
    A zenekar réz hangszerei csak úgy harsogtak, álarcos vagy födetlen arcú, sokszínű dominósok elegáns tömege járt-kelt a nagy csarnokban, a nők és férfiak ingerkedtek, miközben a megjegyzések nyilak módjára repkedtek. A teremben a zenekar körül javában folyt a tánc, akár az Opera-bálban, a páholyban pedig a társalgás és udvarlás.
    Amennyi szép és csábító nő Monacóban, Nizzában és Cannes-ban csak akadt, mind együtt volt itt a szem gyönyörködtetésére: idősebb és fiatal gárda, ostromot intézve az élvezetet kereső férfihad ellen, szétlebbentve olykor a dominók selymét, hogy látni engedje a vállak havát, a meztelen karok fehérségét, föl-fölemelve az álarc bársonyát, hogy mutassa a bájos nevetést, a tündér tekintetet.
    Fiatalemberek kis csapatai vonultak el, virággal a gomblyukakban, úgy lengetve maguk után a dominót, mint valamely díszes palástot. Nők csoportjai súrlódtak hozzájuk elmenés közben, s váltottak vidám szavakat.
    Patrizzi herceg egy szögletben, a falhoz támaszkodva, öt-hat barátjával beszélgetett. A herceg elegáns világfiakból álló táborkarával együtt azzal foglalkozott, hogy találgatta a nők nevét, kik a csipkék oltalmazó fátyla alatt biztosaknak érezve magukat inkognitójukban, szabadon mulattak.
    Máris több előkelő hölgyet s bizonyos számú leányt nevezett meg, midőn egyszerre meglepetten kiáltott föl:
    - Ni! Jacques de Vignes, tulajdon maga!
    Valóban Jacques volt, csillogóan, delien, pihent arc-színnel, tiszta szemekkel, maga után lebegtetve kék dominóját, melyben olyan volt, mint egy reneszánsz kori gavallér.
    Kezet nyújtva közeledett, mosolyogva, boldogan, úgy, amilyennek két évvel ezelőtt ismerték azok, akik felé tartott, s nem görnyedten és szomorúan, mint az évszak elején, akkor este, mikor Davidov orvos vidám lakoma után olyan különös történeteket mesélt el.
    A föltámadás tökéletes, diadalmas, csaknem kihívó volt.
    - Teljesen jól érzi magát, Jacques? - kérdezte a herceg.
    - Amint látja - felelt a fiatalember -, tökéletesen.
    - Dicsőség ezért ez éghajlatnak, mely visszaadta önt magának és nekünk, mert ön jó cimbora volt, és megint az lesz…
    Jacques odatámaszkodott Patrizzi mellé az oszlophoz, és körüljártatva szemét a zajosan özönlő, tarkabarka sokaságon, hévvel mondta:
    - És élvezetet is találok az életben, kedves hercegem, mint az olyan ember, aki már-már elveszettnek hitte magát. Ön sohasem volt nagybeteg, nem ismeri azt a búskomor lankadtságot, mely lassanként erőt vesz a lelkünkön, amint testi erőnk fogyva fogy. Majdnem úgy tetszik, mintha fátyol borítaná az egész természetet, olyan sötét és kietlen színben látja az ember a dolgokat. Boldog perceinket megmérgezi az a gondolat, hogy ezek talán az utolsók, amiket még élvezhetünk, és minél szebb, kellemesebb az, ami körülöttünk van, annál hajlandóbbak vagyunk mindent átkozni és gyűlölni. Keresztülmentem én ezen, elhiheti: semmi sem lehet szörnyűbb és fájdalmasabb. De most, a pokolból kikerültén, a mennyországban érzem magamat. Minden tetszik, csábít, elragad. Megtanultam becsülni a boldogságot, és tudom is élvezni. A napfény kedvesebbnek, a virág illatosabbnak, a nő bájosabbnak tetszik… Kéjesen, hatalmasan ébred újjá bennem a csodálat minden iránt… Közel voltam a halálhoz… Ezért sze-retem úgy az életet!
    - Ezt már szeretem! - mondta Patrizzi. - Élvezet önt hallgatni. De gyógyulása valóban bámulatos is. De igaz… mi csodálatosat is beszéltek nekünk erről a dologról? Nem egészen új lelket kapott-e ajándékba? Davidov azt állította, hogy nem is ön él, hanem Laurier barátja. És hozzátette, hogy önnek még ebben is különös szerencséje van, mert Pierre azok közé tartozott, akiknek százéves jubileumát szokták megülni!
    A herceg kacajra fakadt, Jacques pedig elhalványodott, s homlokát kiverte a veríték.
    - Kérem - mondta -, ne beszéljen erről. Nagyon rosszul esik nekem ez. Laurier gyermekkori barátom volt, és igen sokáig fogom érezni elvesztét. Annyi bizonyos, hogyha őhelyette élnék, a világ nem sokat nyert volna cserébe, mert Pierre páratlan tehetségű művész volt, én pedig sohasem leszek más, mint mihaszna ember.
    Mialatt e szavakat ideges, lázas hangon elmondta, sápadtsága még erősödött. Szeme körül gyűrű képződött, s arca egyszerre annyira beesett, hogy arccsontjai és fogsorai kidülledtek. Olyanféle reszketés fogta el, mintha lázban lett volna. Beleharapott elfakult ajkába, s mosolyogni erőlködött.
    De egy pillanatig az egészséges és vidám ember látványa helyett, mint valamely rémes jelenésben, egy haldokló ember döbbenetes képét tünteté föl barátai előtt.
    Pillanat múltán a vér visszatért arcába, tekintete megelevenült, ajka mosolygott, és Jacques ismét az lett, ami beléptekor volt: csillogó és deli.
    Úgy tetszett, mintha el akarna oszlatni valami kínos benyomást, s néhány lépést téve, kissé erőltetett vidámsággal kiáltott föl:
    - Mily gyönyörű egy est, igazán mulatságra való! Künn csupa zaj és öröm, itt pedig merő bűbáj és csáb…
    Amint ezt kimondta, egy csoportból kivált egy fehér dominó, s odajött hozzá, elváltoztatott hangon szólt:
    - Bűbáj és csáb? … Lássuk hát, hogy tetted összevág-e a szavaiddal.
    S álarcnyílásain a dominó szikrázó pillantást vetett Jacques-ra.
    A fiatalember puha kart érzett a magáéba fűződni. Nem szabódott, s vidáman mondta:
    - Kísérletet van kedved tenni, szép dominó? Nos hát, bájolj el, s én elcsábítalak. Bizonyára egyik sem lesz nehezebb, mint a másik.
    A dominó kedveskedően ütötte arcul a legyezőjével.
    - A bók miatt megbocsátok a szemtelenségért!
    Jacques hamiskásan mosolygott barátaira, és hódításával eltűnt a sokaságban.
    - Nos, Patrizzi, ön mindent kitalál, nevezze meg hát azt a nőt, aki Jacques de Vignes-t elvitte közülünk.
    - Ej, hát vigyen el engem az ördög, ha nem Clémence Villa!
    - No, akkor hamar elfeledte azt a szegény Laurier-t - szólt egyike azoknak, akik a herceg körül álltak.
    De Jacques nem feledte ám el. Látták elképedését, mikor a barátját említettem? Az arca, mely az első pillanatban még mosolygó, üde és rózsás volt, eltorzult, kikelt a formájából. Ijesztő volt, akárcsak valami kifestett halálfej. Davidov barátunk, hiszen emlékezhetnek még, igen érdekes tüzetességgel írta le nekünk e beteg lelkiállapotát, kit a bizalom mentett meg. E gyógyulás épülete igen omladékony - mondta végül. - Egyetlen szó elég lenne ahhoz, hogy romba döntse. Mihelyt meggyöngülne az a szenvedélyes meggyőződés, mely őt fölélesztette, rögtön visszasüllyedne oda, ahol láttuk, s talán mélyebbre... A varázslatnak bizonyos neme működött itt… Egy eszmének az uralma alatt áll, s az csodálatos erőt ad neki.
    - Ez biztosítja a kuruzslók, a szemfényvesztők, tarka rendszalagokat és gyanús bárói címeket viselő csodadoktorok sikerét, akik a betegeknek arra a hő vágyára számítanak, hogy meg legyenek nyugtatva...
    - Aztán meg ott vannak a nem igazi betegek, akik könnyen gyógyulnak, s a mi Vignes barátunk is nyilván ezek közül való.
    Patrizzi a fejét csóválta, s komolyan mondta:
    - Kívánom az anyja érdekében.
    Zajos kiabálás vágott a szavába. Egy csapat álarcos támasztott mozgalmat a sokaságban, kiáltozva, kacagva. Az a csoport, melynek Patrizzi volt a középpontja, szétnyílt, s ki-ki a maga kedve szerint ment más-más felé.
    Jacques, karján az ismeretlen hölggyel, végigsietett a páholyok folyosóján, kíváncsian nézegetve az álarcos, csuklyás nőt, ki gyors léptekkel vonta tova, mintha attól félt volna, hogy ráismernek és megszólítják. Az első páholy bejáratához érve megkopogtatta kétszer az ajtót.
    Másik nő nyitott ajtót, s csöndes mosollyal állva félre, bebocsátotta őket. Azután kiment, s becsukta az ajtót.
    Ivetten voltak a páholyba nyíló szalonban. Jacques közeledett a nőhöz, s derekára fonva karját, megkísérelte, hogy lebocsássa csuklyáját és meglazítsa álarcát. De a nő hajlékonyan feszítette meg felsőtestét, keble gömbölydedségét nekivetve Jacques mellének, s egyet fordulva apró cipője sarkán, mialatt a selyemdominó csak úgy zizegett, kisiklott, s háromlépésnyiről gúnyolta, mialatt szeme átvillant a selyemálarc nyílásain s foga csillogott a csipke alatt.
    Olyan csábító volt így, hogy Jacques utána vetette magát, ismét megkapta, s ajkát a kéjesen csücsörödő, ingerlőszájhoz közelítve csókot adott neki, amelyet amaz hevesen viszonzott.
    Fogva akarta tartani, de a nő másodszor is kisiklott öleléséből, s a páholy eleje felé indulva, még egyre elváltoztatott hangon mondta, mialatt az ujjával megfenyegette:
    - Jól viselje magát, mert különben visszaküldöm a barátaihoz?
    - Hogyan viseljem magamat jól ön mellett? - kiáltott föl Jacques mosolyogva. - Kívánjon tőlem megcselekedhető dolgokat, ne lehetetlenségeket.
    - Márpedig engedelmeskednie kell, mert különben elmegyek, és többé sohasem látjuk egymást.
    - És ha mindenbe beleegyezem, amit kíván, akkor látni fogjuk egymást?
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633985816
Webáruház készítés