Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Gelléri Andor Endre: Hold ucca_EPUB

Gelléri Andor Endre: Hold ucca_EPUB
540 Ft540

Gelléri Andor Endre vérbeli elbeszélő. Élesen elválik a háború utáni magyar irodalom népes epikus-csoportjától. Vasko­san plasztikus naturalizmusa fölött izgató, különös módon libegnek a tündérmesék álom­fényei, keményen vésett témáinak tárgyiasságán rejtélyes líra bugyog. A rutin virágkorában - naivul és igézően - barbár frisseséggel ragyogó művészi szerszámokat teremtett, s kiformált egy tökéletesen egyéni, újszerű epiko-lirikus attitüdöt. Remekeit novellái közt lelni; e műfaj történetében szines szerep várja. Figuráit a külváros kispolgáriasodó proletárjai közül emeli napvilágra, meleg, valóságos élmények erős füszerével táplálva irói képzeletét.

  • Részlet az e-könyvből:

     

    A nevére még emlékezett: Pettersen István. Nagyon régen így hívta őt a tanító úr, mikor a szürkefedeles elemista bizonyítványát a kezébe adta. Az előljáróságon mikor kiváltotta a munkakönyvét, megjelent egy kékzubbonyos, ellenzős sapkás altiszt és szigoruan belebámult a munkáskülsejűek csoportjába. Aztán elkurjantotta magát: - Pettersen István. Ez is ő volt. Látta magát sváb legények között, akiknek kerek fekete kalapja mellett a tavaszi virágok úgy sápadoztak, mintha ők is ittak volna a legények pálinkájából. Távolabb a sorozásra indulóktól egy-egy lány, vagy anya álldogált kipirultan, izgatottan. Aztán benyomultak valamennyien a nagy terembe, ahol hosszú asztaloknál urak ültek s az asztal előtt, szájában kialudt szivarral az ezredorvos járkált hátratett kezekkel. S a meztelen legények sora megindult a mérce felé, majd onnan kibukkanva az ezredorvos elé került. Akkor is Pettersen István volt, alkalmas közlegény, aki géppuskás szakaszhoz került és Montenegróba vezényelték.
    - Nézze, Pettersen - mondták aztán neki pár évvel ezelőtt valamelyik lakatosműhelyben, - mit csináljak magával, ha nincs munkám?
    Pedig akkoriban már az egyik lányos házban is mondogatták, hogy Pettersen István így és úgy, majd az Ellával...
    De most amint a szétszórt s apró házacskák között osont, másminő nevet adott magának: -- Kutya.
    Volt is benne valami kóbor eb, amint szedte a lábát s görbe háttal átbámult ezen az ablakon, majd oldalt lappangott és elnézte, hogyan vacsoráznak odabent.
    Az ég borult volt. Alig mozgó szél járt az utcákon; lent alig csípett a hidege, de odafent a hegyekben már jeges lehetett az érintése. Eddig, fönt, akármelyik füves helyen elaludt; s mintha éjjel még jobbízüek lettek volna a lopott gyümölcsök, mint nappal. Tavasszal és nyáron kecskék legeltek a hegyoldalakban: mekegve közeledett feléjük, hasoncsúszva és megfejte őket. Voltak a hegyi házaknak kósza tyúkjai, akik lopva kiszöktek és tojásfészket akartak rakni a széna között vagy a bokorban. Kifosztotta ezeket a fészkeket és néha olyan jól élt, hogy virágokat szedett, meg lepkét kergetett.
    De most a fű hegyes lett és szúrós az ősztől. S a föld alatt mintha láthatatlanul folyó áramlott volna: nedvessé vált minden rög.
    Le kellett húzódnia a városba.
    Nagy fekete, üres telektömb ásított itten utcákon át.
    Ennek a közepébe gázolt. Útközben belebotlott az elszórt kövekbe és féltéglákba. Néhány ilyen féltéglát kikotort a sötétből s ezekből kirakta magának az ágyat. Valami amarra világosabb volt, mint a többi: odament s fölvette. Papírzsák volt, amiben cement szokott lenni. Széthasította és végigsimította a téglákon. Aztán összehúzta magát, karjával betakarta fejét és elaludt.
    Mintha verejték verte volna ki, olyan átnedvesedve ébredt föl. Mikor felállt, úgy rázta egész testében a hideg, hogy szinte rémület fogta el. Futni kezdett, hogy átmelegedjen.
    A nagy, szürkeség alatt fekvő hatalmas telek lassan földerült.
    Pettersen visszaballagott kemény ágyához. Leült rá. És szétnézett.
    Mindenfelé piros kis arccal féltéglák hevertek; kövek; a talaj meszes volt; valaha mészégető állt itt, annak a lebontásából maradtak itt a téglák s a kormos cserepek.
    A házak messze, elszórtan nyugodtak a telek széleinél. Ember alig vágott át a kihalt, szemetes grundon.
    Szemben a hegyek tele voltak ősszel; az éjszakák tele lesznek széllel és esővel...
    Pettersen nem volt nagyígényű. Hat nagy lépést tett így és hatot amúgy. Legelőször is ezt a méretet töltötte ki téglával. Ilyen nagy lesz a háza. Aztán szétnézett szerszám után. Akadt a közelben egy elszórt, fül nélküli kosár, aztán lyukas zománcvödör s rengeteg ócska fazék. Mikor bejárta a birodalmát: eldobált, poros kabátujjakra akadt, nyolcfelé szakadt nadrágokra és rozsdás szögekre. A kosarat és a rossz vödröt telirakta téglával s elkezdte a „házához” cipelni. Egy görbe szemeteslapátnak nagy szerepet szánt. Ezzel kaparta fel a porhanyós talajt: ez a meszes és salakos por volt a malter: ezt szórta és simította el a téglarések között.
    Ott állt egy ember az üres telken és építkezett. Tarka-barka falat emelt magának, hogy beborítsa vele az éjszakák ellen a testét, és bár a gyomra korgott, isteni megnyugvás vett erőt az emberen. Itt hevert ez a telek üresen; az anyag, amiből ő a házát építette: évek óta nézte a napot s bujt a hó alá és ázott az őszi nagy esőkben. S most a szebb téglákat kiválasztotta valaki és házat csinált belőle magának. A kormos cserepeket száz darabból összeszegelt lécekre fektette. S a tetőn kerek lyukat hagyott az ember, hogy majd kikandikáljon azon a kályhacső. S füstöljön, ha mindent belep a hó. És melegítse egy csavargó ember életét, akit Pettersen Istvánnak hívott a tanító úr, az előljáróság, a lányok, a sorozóbizottság és a front.
    Senkinek se tűnt fel, hogy valami odaépült a grund közepébe. Nagyobbfajta lyuk volt rajta a bejárat, ezt ócska zsákdarab takarta ajtóként. Az egész olyan magasra épült, hogy gazdájának a feje majdnem súrolta a ház tetejét. Az egész nem volt nagyobb, mint a börtöncella: hat lépés erre és hat lépés arra. Igen, igen, volt már hozzá szerencséje Pettersennek. Egy kis lopásért kapta. De nem jött rosszkor, éppen télen kellett leülni. Viszont ez a hat lépés más. Félrehuzza az ajtót és kibujik a szabadba és mászkál és elmegy az utcasarkokra, kinyujtja a kezét és kéreget. Ez a kéregetés is persze egészen más most, mint eddig volt. Ágyról álmodik Pettersen, míg odasírja: - Nem ettem tíz napja, nagyságos uram, kérek egy kis kenyérre valót... Kályháról álmodik és talán megszakad a szíve, ha majd kályhacső fityeg ki azon a csöpp tetőn.
    Első este! A szél körülnyaldossa a kis viskó falát, akár a vadállat. Liheg, szuszog akár egy vadállat, aki érzi, hogy bent van a préda. De a préda biztonságosan guggol a kis fal tövében. Egyelőre még a saját testével fűti a lakását, ez a kályha fél cipót és pár deka szalonnát kapott abrakul a tűzhöz. De ez nem fontos. Ez a védettség fontos, ez a kis kunyhó és hogy mikor éjjel eső támad, a hű cserepekről szerencsésen lecsurog a földre.
    Mindenfelé csavarog Pettersen. Eddig is ezt tette. Csakhogy most, ha nagyon fuj a szél, vagy kifáradt őkelme, van valami, ami hivogatja.
    A Náni.
    Ez hivogatja. Így, így integet neki a ház az éjszakán át, ahogy a Náni tette, a nagyanyja, akinek mindig mogyoró meg alma rejtőzött sok-sok szoknyája alatt. S az ő ölében melegebb volt, mint bárhol másutt.
    Néha az uccákon Pettersen összeakad más koldussal is. Egymásra néznek, de nem beszélnek semmit. Olyan ez, mint mikor az árnyékok találkoznak a földön. Csak elhúznak egymás mellett nesztelenül. Pettersen néha gondol arra, hogy megszólít egy vakot, akit kislány vezet és meghívja magához vendégségre.
    Sajnos, nem koldul össze annyit, hogy széket vehetne a házába, vagy feszületet, persze egészen csöppet, inkább csak azért, hogy emlékeztesse őt a falusi otthonra. Így fanyalodik arra, hogy egyik este szépen átveti magát az ócskavasas telep kerítésén. Húnyt szemmel tudja, hol fekszik az a csámpás kis kályha, kinézte már s mellette egy szép, kétméteres kályhacsövet is könyökkel. Néha gondol arra, nem illik ilyesmit tenni. De mikor úgy kell ez neki, mikor olyan jó lesz. Majd megfizeti idővel, mi lesz neki az a két-három pengő. Igen, szeretne cédulát hagyni a kályha helyén: - Majd megfizetem...
    De ezt nem lehet. Ezt már tudja. Senkise enged a magáéhoz nyúlni. Különösen éjjel.
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633985441
Webáruház készítés