Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Gelléri Andor Endre: A nagymosoda_MOBI

Gelléri Andor Endre: A nagymosoda_MOBI
540 Ft
  • Részlet az e-könyvből:

     

    13.

    Taubeék cselédje, az ijesztően sovány, gyérhajú asszony úgy fogta föl Taube hazatérését, mintha az ő csavargó ura jött volna meg messziről. Buzgón segített széppé, kellemessé tenni ezt a kihült otthont s az ünnepi ebédek elkészítéséből alaposan kivette a részét. De az irtózat ebédje után: Taube nem bírt enni. A két nő végigpróbált minden húsfajtát, azonban a gőzmosótulajdonos csüggedten rázta a fejét: Nem - s úgy tett, mintha rossz íz törne föl a gyomrából.
    Két hét mult el az ebéd óta: ez az idő leszedte Tauberól a régi kövérséget. Az asszonyok nagy lelki szenvedések jelének vették a fogyást. Mint ápolónők sürögtek körülötte; nem bírt moccanni: mindig figyelte legalább két aggódó szem (néha négy is!). Az állandó ellenőrzéstől megmerevült, inkább nem mozdult, csakhogy ne hallja az óvatosságra intő sóhajokat!
    Mikor egyedül volt, kinézett az ablakon:
    - Milyen hamar sötétedik. Melyik hónapban is vagyunk?
    Nem bírta eldönteni, mert eddig nem érdekelte a naptár, ujság pedig nem volt a kéznél.
    - Nemsokára tél lesz, hideg lesz - vélte. - Milyen jó így, sajátmagammal elbeszélgetni, öreg! Ötven év, az is idő? De micsoda ötven év volt ez! Más ezer év alatt se élne annyit. S vajjon, aki százszor annyit élvez az életéből, mint a másik, az rövidebb ideig él talán? Nem éppen! Mindenki addig él, ameddig az Isten engedi.
    - Megint a halálhoz jutottam el - s idegesen fölállt a karosszékéből és az ablakhoz ment -; ha egy kicsit egyedül maradok és elgondolkozom mostanában, mindig a halálhoz jutok el. Pedig nincs jobb dolog, mint egyedül lenni, elüldögélni a csendben, szinte pihenni a magány érzésében, de tessék: másodiknak mindig belép hozzám a halál és meg kell vele osztani a csöndem.
    Szeme előtt a bútorok beárnyékolódtak, a falak fekete posztókká kezdtek válni és az ég mintha alvásba bukna, óriás kék fejével... mintha kinyílt volna a föld a gőzmosótulajdonos alatt és a fekete mélybe süppesztené. A nagy sötétségben üdítőn, szabadítón csattant egyet az üvegcsillár kapcsolója s a fény olyan erővel gyúlt ki a homály borongása fölött, hogy Taubere napfényként hatott. Az arcán meglepődés csillogott s a virágoknak kijáró gyönyörködéssel közeledett az üveglevelek között ragyogó lámpák felé. Mint a napsütötten gömbölyű, egészséges arc, úgy fénylett rá mindegyik és Taube, mostani életszakában érthető volt ez az ujjongás: az embereken elkopott vágy ilyen szenzációkban élte már ki magát.
    - Mi lenne - susogta elmosolyodva -, ha ide óriás, nagy fehér körtéket tennék?! Mi lenne, ha így leverve a sötéttől, mint egy varázspálca koppantására, fölgyúlna nekem tízezer gyertyaláng fénye és rámsütne, mint a Nap - s valami kellemes, forró bizsergést érzett máris a szívén.
    Fölkapta a telefónt:
    - Halló, küldjenek kérem Taube Jenő címére Akácfa út huszonhét alá, de azonnal, mondjuk tíz legeslegnagyobb fényű villanykörtét... mondjuk öt fehéret... ötöt pedig mindenféle színben - s idegesen felnevetett -, csak feketét ne tessék - s végigborzadt rajta a vak feketén égő lámpa képe - tehát feketét nem... igen, fekete nincs is akkor jó... de azonnal, drága kisasszony.
    - Ági - szólt ki feleségének a telefónbeszéd után -, jöjj be!
    Az ujját rászegezte a csillárra:
    - Új villanykörtéket rendeltem, jó? - s megverdeste az asszony arcát -, kell nekem a nagyobb fény, megnyugtat... nemsokára tél is lesz... - és érezte utolsó szavainak lírai csengését.
    S mikor észrevette, hogy a felesége ideges, fölállt, kissé meglökte a hosszú üvegkaron csüngő csillárt, aztán körbe húzta az egyik ujját a lámpafüggőkön s azok elkezdtek szelíden s ismeretlen hangon csilingelni. Közben mindig más szín csillant s ömlött az üvegprizmákról.
    Így ültek a lassan hintázó csillár alatt, a csituló csilingelés közepette: mintha fényes mezőt néztek volna, amelyen elhalt a távolodó nyájak kolompja.
    - Nagyságos úr, kérem - s az ajtót betöltötte Anna rekedtes hangja -, egy fiú van itt a villanykörtékkel.
    - Küldje be! - s fölugrott. - Küldje! - és az ajtóban ütközött össze a csinos, tejarcú tizenötéves kamasszal, akin huncutság és ifjúság csillogott. Hozta vidáman, Taubet követve a színes papírba csomagolt körtéket.
    A papírdobozok felbontása nagy örömet okozott Taubenak: hűs és nagy üveggyümölcsöket emelt ki belőlük. Fehér, zöld, kék, piros lámpa, a végén aranyos gyűrűkbe csavarodó foglalattal.
    - Ékszerek... - Hatalmas borravalót adott a fiúnak. - Isten veled, öcsém - mondta mosolygón.
    Taubené szomorú megütközéssel nézte őt: mozdulataiban, szavahordásában, valamiben, amit léleknek neveznek, annyira más lett: igen, tragikusabb lett Taube Jenő, ez a nagy dolgokkal, nagy élményekkel dobálódzó jellem, aki így letörpült az ilyen villanykörte-örömökig!
    Egymásután csavargatta be a lámpákat: s a percről-percre rohamosan erősödő fény teljesen megzavarta. Látta, amint fölragyog tőle a szoba minden kis pontja s a görbe üvegkarok már-már olvadoznak a nagy villanytüzek alatt:
    - Színpadi fény - vélte -, tündéri.
    Majd azt gondolta:
    - Ezt az öt hatalmas izzót, hopp, lefejezem! - s egyet csavart a kapcsolón: hanem ez a sötétség, mint tenger nyelte el Taubet s úgy érezte, hogy megvakult.
    De néhány töprengő pillanat múltával nagy szégyen fojtogatta. Mi az itt körülötte? Ki teszi mindezt, milyen kicserélt alak? Taube Jenő lenne? Éjjel érthetően nyugtalan álma volt: a vakító fény éber alvásba kergette, nem engedte lemerülni az alvás igazi színébe: a feketeségbe.
    De másnap, alkonyatkor ismét zavaró félelmek fogták el. Tusázva engedte, hogy a sötétség nagyon megkínozza, aztán mint valami vad harcos, aki nem bír magával: kiűzte az óriás lámpák fényével az ablakok mögé. Hurrá! - kiáltotta, mikor a kapcsoló lángolva kattant és szétnézett a világosságban, mint egy Napoleon.
    De a hallatlan fényben szemet szúrt neki egy tenyérnyi porfelhő a tálalón, amelyet elfelejtett letörölni a cseléd. Amott meg furcsán összetorlódva, öreg papirok fokozták gyűröttségükkel a piszok érzését.
    - Miért nem takaríttok jobban? - fordult feleségéhez kínos arccal.
    - Anna! - kiáltotta az asszony. - Annaaa! - és a sötétből sietve belépett a cseléd, szeme elé kapva a kezét.
    Taube mintha szemétbányára akadt volna: rámeredt. A konyhai ruhákba öltözött lány, zsíros foltjaival a blúzon s a szoknyán; itt-ott fehérre száradt tésztacsomókkal; ráncos keze szinte messzeségből ontotta a mosogatás utáni émelyítő szagokat... és végül egy konyhai törülköző díszlett a dereka körül, két piros csíkkal a szélén, egész szürkén a tűzhelytől, portól, kéztörlésektől. Ez a konyhakendő, mintha mozilepedő lett volna, amelyre Taube ideges szeme szórt képet: megmutatta a „Főnix” gőzmosót, majd a Császárok uccáját pergette a lassú galíciai zsidókkal; a zsúfolt üzemet a gigászi szennyesbatyukon futkározó férgekkel... és látta Taube, amint egymásután kinyitják a mosógépek lefolyócsöveit és buzogva, vastagon dől belőlük a patkányszínű, mocskos lé.
    - Micsoda undorító szakma az enyém, micsoda piszokban élnek, akik ott dolgoznak! - s arcára tapasztotta kétségbeesetten a kezét.
    Az irtózat ebédje csak halvány undor volt ahhoz, amit most érzett: a gyomra mint egy startlyukban guggoló futó, csak az indításra várt, hogy mint az őrült kiugorjon helyéről és a világnak fusson undorával. - Mintha szennyes ingekből, alsókból, cihákból lennék kitömve - gondolta Taube... Oltsd le a lámpákat! - ordította és ijedten meggörnyedve kacagni kezdett. De a roham végén még úgy érezte, itt is, ott is: a tüdején egy törlőrongy, gyomrán egy félpár zokni, a szájában zsebkendők maradtak émelyítő szennyesül.
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633985212
Webáruház készítés