Új jelszó kérése
Termék részletek


Gaál Mózes: Napoleon a hadvezér_MOBI

Gaál Mózes: Napoleon a hadvezér_MOBI
390 Ft

TARTALOM

MINŐ CÉL LEBEGETT LELKEM SZEME ELŐTT, MIKOR ENNEK A KÖNYVNEK A MEGÍRÁSÁBA FOGTAM?
I. fejezet A MÁSODIK FIUGYERMEK A BUONAPARTE-CSALÁDBAN.
II. fejezet A BRIENNEI KADÉTOK KÖZÖTT.
III. fejezet A PÁRISI NEMES ÚRFIAK KÖZÖTT.
IV. fejezet A TÜZÉRHADNAGY ÉLETE.
V. fejezet A HADNAGYI GÁZSI ÉS KÉT EMBER.
VI. fejezet NAPOLEON ÉS A KORZIKAI ÁLLAPOTOK. EGY KÉP A FRANCIA FORRADALOMBÓL.
VII. fejezet AZ ELSŐ LÉPÉS - FÖLFELÉ.
VIII. fejezet A HUSZONÖTÉVES TÁBORNOK.
IX. fejezet NAPOLEON MEGISMERKEDIK JOZEFINNEL. A SZERENCSECSILLAG FELRAGYOG.
X. fejezet NAPOLEON HÁZASSÁGA. ÁTVESZI AZ OLASZORSZÁGI HADSEREG FŐVEZÉRLETÉT.
XI. fejezet MIKÉNT FOGADJÁK AZ ÚJ FŐVEZÉRT? MILLESIMO. LODI. ARCOLE.
XII. fejezet BOLDOG VOLT-E EKKOR AZ ÜNNEPELT FŐVEZÉR?
XIII. fejezet A PIRAMISOK ALJÁBAN.
XIV. fejezet AZ ELSŐ KONZUL.
XV. fejezet A MARENGOI CSATA. EURÓPA BÉKÉJE.
XVI. fejezet NAPOLEON ÉS ANGLIA. - NAPOLEON A CSÁSZÁR.
XVII. fejezet NAPOLEON TRÓNOKAT OSZTOGAT.
XVIII. fejezet ASPERN. WAGRAM. NAPOLEON LANNES HOLTTESTE MELLETT.
XIX. fejezet NAPOLEON MÁSODIK HÁZASSÁGA.
XX. fejezet BÉKEBOMLASZTÓ TÜNETEK EURÓPÁBAN.
XXI. fejezet AZ OROSZ JÉGMEZŐKÖN.
XXII. fejezet A NÉPEK CSATÁJA.
XXIII. fejezet A SÜLYEDŐ HAJÓRÓL MENEKÜLŐ PATKÁNYOK.
XXIV. fejezet NAPOLEON ELBA SZIGETÉN.
XXV. fejezet SZÁZ NAP.
XXVI. fejezet A BELLÉROPHON FÖDÉLZETÉN.
XXVII. fejezet NAPOLEON MINT HADVEZÉR.
XXVIII. fejezet NAPOLEON, AZ URALKODÓ.
XXIX. fejezet NAPOLEON ÉS ÉDESANYJA.
XXX. fejezet NAPOLEON ÉS FIUTESTVÉREI.
XXXI. fejezet NAPOLEON ÉS LEÁNYTESTVÉREI.
XXXII. fejezet NAPOLEON CSALÁDI ÉLETE.
XXXIII. fejezet NAPOLEON ÉS MOSTOHA GYERMEKEI.
XXXIV. fejezet NAPOLEON ÉS SZOLGÁLATTEVŐI.
XXV. fejezet NAPOLEON ÉS SZEMÉLYES ELLENSÉGEI.
XXVI. fejezet NAPOLEON TUDÓS ÉS MŰVÉSZBARÁTAI.
XXXVII. fejezet NAPOLEON SZENT-ILONA SZIGETÉN.
e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Részlet az e-Könyvből:

    Tizenötödik fejezet
    A MARENGOI CSATA. EURÓPA BÉKÉJE.

    Napoleon békés törekvésének az angol Pitt, s az osztrák Thugut külügyminiszterek nem voltak elősegítői. Pitt különben is elkeseredett ellensége volt Napoleonnak. Az osztrák államférfiu olyan értelemben válaszolt, hogy abból a békét is, a háboru folytatását is egyképpen ki lehetett olvasni.
    A rajnai sereget Moreau vezette, az itáliai hadsereg vezére Masséna volt. Ez utóbbi ellen az osztrákok szerencsésen harcoltak. Kényszerítették, hogy Genuába húzódjék vissza. Genuát pedig a tenger felől angol hajóhad zárta körül.
    Midőn Napoleon ezt hírül vette, sereget toborzott, s ő maga indult el Olaszországba, még pedig nem az eddig választott úton a tenger felől, hanem vakmerően nekivágott az Alpeseknek - a Szent Bernát hegyén keresztül. Az ellenség nem is sejthette, hogy ezen az útvonalon keresztül jöhessen ellenség. A francia seregnek kilenc nap kellett e nehéz út megtételére. Ekkor Aostiba érkezett, s két nappal utóbb az egyetlen erődítmény, mely az átvezető út védelmére épült, megadta magát. Június 2-dikán bevonult Milanóba.
    Massénán segíteni már nem lehetett, attól elkésett Napoleon. A Pó folyón átkelve Montebello mellett egy kisebb osztrák sereget visszaszorított. Marengo mellett volt a döntő ütközet a franciák és osztrákok között. Ebben a híres csatában az osztrák haderőt teljesen tönkretette Napoleon. A Minciótól Nizzáig megint francia volt az úr.
    Milanóban rövid ideig tartózkodott, s ezt az időt arra használta fel, hogy az olaszországi viszonyokat rendezze. Sietett vissza Párisba, hol reá a béke óriási munkája várt.
    Moreau szintén fényes győzelmet aratott a rajnai hadsereg élén, s Európa hatalmai most már belátták a békének szükséges voltát. A francia köztársaság megerősödve került ki az európai harcokból. Anglia egymagára maradt Napoleon ellenségei közül. Midőn Pitt, Napoleon legállhatatosabb ellensége megbukott, az angol kormány is hajlott a békére.
    A fegyver pihent. Európa föllélegzett. Nem tagadta senki, hogy a békét Napoleonnak köszönheti. A francia köztársaság Európa politikai életének valóságos középpontja lett. Az első konzul keze mindenüvé elért, szeme mindent látott, akarata nélkül semmi sem történhetett. Napoleon hadvezéri lángelméje megteremtette Franciaországnak a vezető szerepet. A forradalom rémképei elhalványodtak s íme az első konzul beköltözik a Tuileriákba s az elhagyott termek benépesülnek. Fényes, de fölöttébb vegyes társaság kerül össze az első konzul meghívására. Jozéfin duskálhat a pompában, hivságos örömét teljesedve látja; ott van Laeticia is, az első konzul anyja, kire a nagy mód semmi tekintetben nincs átalakító hatással. Ott vannak fényes állásokban Napoleon fiútestvérei, ott vannak leánytestvérei. Az alacsony sorsból származó tábornokok hitves társaikkal, az idegen országokból hazatért s megint az udvari levegőre vágyakozó arisztokraták, kiknek szüleit, rokonait a rémuralom idejében, - nem is olyrégen - az őrjöngő tömeg üvöltése között fejezték le. A palota aranyrámás tükrei, selyem, bársony bútorai, livrés inasai, udvari tisztviselői, a diplomaták, külföldi követek, mintha mind a multat jöttek volna föltámasztani.
    Nem volt az egész forradalom egyéb, mint egy gonosz álom. A világ kereke kizökkent, de jött egy ember s visszatérítette a régi kerékvágásba. Kardjával térítette vissza. Erőszakos egy ember, mindent meg tud csinálni, amit akar és mindent úgy csinál meg, ahogy neki tetszik. Az egész ember nem egyéb, mint a megtestesült Akarat.
    Hirdette a békét a hatalmaknak, nem hajlottak a szavára. Elővette a kardját s Marengonál karddal irta alá egész Európának a békét. Mintha parancsolta volna: »Akarom, hogy béke legyen, mert hazámnak békére van szüksége.« Európa ünnepelte benne a békeszerzőt. Az ellenség is érezte ennek a békének a jótéteményét, bár az uralkodók arra használták fel, hogy erőt gyüjtsenek s újabb harcra készülődjenek.
    Napoleon számára a béke a munkának rettentő sokaságát jelentette. A hadban szervező talentum új megvilágításban mutatkozik. Az első konzul uralkodó volt a szónak, nem zsarnoki, hanem valódi értelmében. Megvalósította az egyeduralkodás olyan rendszerét, amely eladdig ismeretlen volt. Az uralkodó legyen országának legmunkásabb embere. Ezerszemű és ezerkezű. Az uralkodó virrasszon népének álma felett, lásson mindent, tudjon mindent, olvasson el minden levelet, hallgasson meg minden kérő szót. Ismerje az embereket, lássa az érdemet, büntessen és jutalmazzon.
    Ezt a munkát főleg az nehezítette meg, hogy mindent újjá kellett átteremteni. A közigazgatást, az igazságszolgáltatást, a pénzügyet, az ipart, a kereskedelmet, a vallásügyet kellett rendezni s mindent egységes középponti vezetés alá rendelni, hogy a köztársaság és egyeduralom főbb elvei kifejezésre jussanak.
    Hogy minden hatalmat az első konzul kezébe összpontosított, az nem zsarnoki hatalomra való törekvés, nem a császárság gondolatának megvalósítása volt csupán, hanem olyan principium, mely nélkül Franciaországban rendet teremteni nem lehetett volna.
    Az államgépezet funkciója ne ütközzék semmiféle akadályba. Minden prefektus és alprefektus legyen egy-egy első konzul a maga megyéjében és járásában. Se nyugdíj, se autonomia ne csábítsa őt arra, hogy az uralkodó hatalommal szembe szállhasson.
    Jogállammá is kell Franciaországot tenni. Szilárd alapja legyen a törvénykönyv, melyet meg kell csinálni. Vasakarattal fogott a Code civil megszerkesztéséhez. A jogtudósokkal összeült, s éjjel-nappal dolgozott a törvénykönyvön. Átható eszének fényes tanuságát adta ebben a munkában is. Számos paragrafusnak ő fogalmazta meg végső szövegét s a forradalom jogegyenlőségének elvét ez a törvénykönyv juttatta diadalra. A Code Napoleon korszakos munka, melyre büszkén hivatkozhatnak a franciák.
    Szabályozta az adóügyet, kellő ellenőrzésről gondoskodott, a törvényes rend, az adminisztrálás lelkiismeretessége föllendítette a földmívelést, fejlesztette az ipart, kereskedelmet. A lakosság kezdett vagyonosodra, a pénzpiac megszilárdult, az állampénztár megtelt.
    Ezzel párhuzamosan gondja volt a közművelődés ügyének felkarolására. Törvénnyel szabályozta 1802-ben Franciaország közoktatását. Állami tisztviselők ellenőrzésére bízta a felügyeletet. Ez a hatalmi központosítás elve kiterjedt minden ágára a közéletnek. Nép- és polgáriskolák nyíltak meg a községekben, mezővárosokban, harminckét középiskolát (lyceum) szerveztetett s ezekben ezer meg ezer tanuló számára ösztöndíjat rendelt, hogy az érdemes katonák és polgárok gyermekei ingyen tanulhassanak. A nemzeti erő okos nevelésének nagy fontosságát jelentette ez az intézkedés, melynek megértésére Napoleont nem kellett idegen befolyásnak buzdítania.
    A »király« egykori »kosztosa«, az ajacciói árva fiú legjobban tudhatta, hogy milyen jótétemény: módot adni a szegény ember gyermekének arra, hogy ember váljék belőle a saját emberségéből.
    Az első konzul már hadvezér korában legszebb és legörömestebb teljesített kötelességének tartotta, hogy katonáit érdemük szerint jutalmazza. Egész gárda került ki a keze alól: csupa törzstisztek tábornokok, akik alul kezdették pályafutásukat, s a legmagasabb polcra jutottak.
    Vajjon nem a forradalom gondolatának megvalósítása volt-e ez is?
    Nem feledkezett meg az egyházról sem. Az egyház: hatalom, ezt vallotta Napoleon, s ebből az elvből kiindulva a forradalom egyházát megszüntette, a templomok ajtait megnyittatta s Rómával az összeköttetést ismét helyreállította. A pap is fölesküszik a köztársaság iránt való hűségre, az államtól kapja fizetését; a püspöki állásokat az első konzul tölti be, a beiktatás azonban a pápa intézkedésére a kánoni jog értelmében és szertartásai szerint történik.
    VII. Pius pápa elfogadta ezt az egyezséget, a francia papság pedig örvendett, mert anyagilag rendezettebb viszonyok közé került.
    Az első konzul két évi munkájának eredménye nagyszerű volt. Maga Franciaország volt iránta a legnagyobb elismeréssel. Midőn 1802-ben újra megszavaztatta Franciaország népét, hogy akarja-e az első konzult élethossziglan az ügyek élén látni: negyedfél millió szavazat szólott mellette s néhány ezer volt csak olyan, aki ellene szavazott. Az alsórendű papság ezrei mind az első konzul híveivé lettek, holott a forradalom idejében elkeseredett ellenségei voltak a forradalomnak.
    Midőn Napoleonnak még azt a jogot is megadták, hogy utódját kijelölhesse, nem hiányzott egyéb, mint az uralkodói cím. A teljes hatalom korlátlanul a kezében volt.
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633649336
Webáruház készítés