Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Gaál Mózes: Bem apó és a székelyek_MOBI

Gaál Mózes: Bem apó és a székelyek_MOBI
390 Ft390

TARTALOM

ELSŐ FEJEZET.
Mikor Imre bátya még húsz esztendős volt.
MÁSODIK FEJEZET.
Minden a hazáé.
HARMADIK FEJEZET.
A Bem apó hire.
NEGYEDIK FEJEZET.
Ma itt - holnap ott.
ÖTÖDIK FEJEZET.
A rászedett osztrákok.
HATODIK FEJEZET.
A szebeni piaczon.
e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Részlet az e-Könyvből:

    Halljatok, gyerekek csudát! Ti sem hiszitek ma, mi sem akartuk hinni ezelőtt félszáz esztendővel... Pedig szent igaz volt.
    Bem megindult január 12-dikén, a csikorgó téli időben Beszterczéről, s harmadnap már Marosszék vára előtt állott, Marosvásárhelyt. A császáriak nem is álmodtak arról, hogy készül fejükre a zimankó. Hát amint híre kerekedett annak, hogy Bem megérkezett, a császáriak kapták magukat, s elszöktek - Szebenbe.
    Puchner császári generális neki bizakodott, s Szőkefalvánál útját akarta állani Bemnek, de rosszul járt, mert a rettenetes lengyel olyan ágyutűzzel fogta oldalba az osztrákokat, hogy Medgyes városáig meg sem állottak. Itt láttam én először Bem apót. Végig lovagolt a székely huszárok sora előtt, s apró szemei mosolyogtak:
    - Szekelek!... Szekelek!... bravó!... bravó fiúk!...
    Mi pedig nem sokat törődtünk a hadi regulával, hanem felkiáltottunk:
    - Éljen Bem generális!... Éljen!
    Nem haragudott meg érette, csak intett a kezével.
    Nekünk pedig valami azt súgta, hogy Bem apó szereti a székely fiúkat, s hogy aztán később megbizonyosodtunk róla, nem adtuk volna oda ezt a bizonyságot a világ minden kincseért sem.
    Medgyest már üresen találtuk. Hire-pora sem volt ott a császáriaknak. Elfutottak, mintha az eleven pusztulás járt volna a nyomukban. A medgyesi szászok alázatosan megjelentek a mi vezérünk előtt, s hódolattal fogadták. Jóformán nem is értünk rá, hogy a medgyesi kenyeret megkóstoljuk, mert néhány óra mulva előre küldött a vezér Nagy-Selyk felé.
    Ellenségnek híre-nyoma sem volt ezen a vidéken. A szászok ugyancsak görbe szemmel néztek, de csak a falvakban, mert a házaikból az orrukat sem merték kidugni. A székely huszárok nem szívesen látott vendégek voltak ezen a szász földön.
    Másnap már Szeben városának a közelében, Nagy-Csürön voltunk. Innen láttuk a sok tornyú büszke szász várost, hol a legtöbb császári katona volt, honnan Erdélyországot hosszú ideig császári generálisok igazgatták.
    Szeben mellett egy kopár halom tövében állott Vizakna. Innen már Szeben városa csak egy macskaugrás.
    Itt volt aztán a meleg napunk!
    Hej, gyerekek, ha én arra a vízaknai csatára gondolok, csak úgy ugrándozik mellemben a szív! Kevesen voltunk mi magyarok, de annál többen voltak a császáriak, mi nem voltunk többen három ezernél, az osztrákok mindenféle zsoldos katonasága felrúgott legalább négyszer annyira és Bem apó mégis azt mondta:
    - Elere szekelek!... Elere!...
    Ha előttünk a halál torka nyílt volna meg, mentünk volna akkor is!...
    Hogy bömböltek az ágyuk, hogy sivítottak a golyók, hogy rohantak a gazdátlan lovak ide s tova, hogy támadott reánk szúronyt-szegezve a sok osztrák - s mi mégis helyt állottunk... Vizaknától-Szebenig és vissza három napig tartott a harcz. Bem mellett egy sovány arczú, tüzes szemű fiatal ember lovagolt bő fehér köpenyben... Azt mondták, hogy ő az a híres Petőfi Sándor, aki éppen most érkezett Debreczenből...
    Győztünk-e, nem-e, vajon ki kérdezte volna! Bem apó azt mondta, hogy Szelindek alá kell vonulnunk, hát oda vonultunk. Aki meghalt a véres csatában, azt ott kellett hagynunk a vizaknai mezőn, akiben megmaradt az élet, az csak egyet tudott:
    - Bem apó a világ legnagyobb katonája!...
    Szelindekről visszajövünk mi Szebenbe - ezt tudtuk bizonyosan, mert Bem apó Szeben városát akarta elfoglalni. Ha behívják a császáriak muszkát, az sem baj, mi azért meglátjuk Szeben városát...
    A tábortüzek mellett ülve csak kaczagtuk a szél süvöltését. Perczegett a szalona a nyárson, beszéltünk a jövendő nagy győzelmekről, s ha egy-egy tiszt vetődött oda, felugráltunk hogy helyet csináljunk neki a tűz mellett.
    A közlegény, a tiszt, a generális egyformán kivette részét a nyomorúságból, s így megosztva nem is tetszett az nyomorúságnak.
    Kergettek a császáriak - úgy mondogatták - noha kergettek, hát futottunk, majd megváltozik a csata sorja, s mi fogjuk őket kergetni, ők még rosszabb kedvvel fognak futni.
    Gyerekek, az ilyen futásra, mint a miénk volt Vizaknától Piskiig nem szokott az ember szégyenkezve, hanem büszkeséggel gondolni. Folyt a vér, mint a patak, s az ágyúszó muzsika volt a fülünknek. Holmi martalócz oláh seregek vetődtek az útunkba Szászváros tájékán. Úgy bántunk velök, mintha oroszlánra farkast uszítanak. Szétszórtuk és tovább folytattuk az útat. Nem volt az egész seregben több, mint másfélezer ember és két ágyu... A többi mind ott veszett Vizaknánál - s a négy napig tartó véres-visszavonulásban.
    Piskinél megállott Bem. Nekünk is jól esett a pihenés, mert ebből ugyancsak ritkán jutott ki a mi seregünknek. Közel voltunk már Erdélyország határszéléhez. A távolban látszott Déva magas vára, s az Ompoly völgyében végigsikló Maros vize.
    A Sztrigy patakán zajlott a jég, s odaverődött a hid vörös téglából épült oszlopaihoz. Bem apó erről a hidról mondotta Czecz ezredesnek, hogy ha ez elvész, Erdély is elveszett.
    Hanem jó az Isten, akkor segíti meg az embert, mikor segítségre a legnagyobb szüksége van. Úgy történt most is.
    Arad felől egy magyar sereg jött, hogy Bem seregéhez csatlakozzék. Ötezer katonával megszaporodni, nem kicsiny dolog.
    Képtelen nagy öröm fogott el minket. Úgy néztünk a hidra, mintha már miénk lett volna.
    Pedig csak most várt reánk a legnehezebb munka.
    Az osztrákok gyilkos tüzelést kezdettek az átellenben levő dombnak a hátáról, s a Mátyás huszároknak vissza kellett a hidon fordulniok, mert különben mind egy szálig elestek volna, mire a folyó végére jutnak. Czecz ezredest és Kemény Farkas őrnagyot egy-egy zászlóaljával együtt közbe szorították a császáriak, s követelték, hogy adják át a kardjukat, ámde a vitéz Czecz ezredes felelet helyett reá kiáltott a honvédekre:
    - Szúronyt szegezz, s előre!...
    Az osztrákok elképpedve nézték ezt a csodát, s a szúronyok gyilkos hegye elől menekültek - így szabadult meg Czecz ezredes.
    Ez alatt Bem apó nem törődve legutóbb kapott sebével, az ágyukat állította fel s a magyarokat üldöző császáriak közé lőtt. A sűrű tömegben óriási pusztítást vitt véghez...
    - Ne fuss, magyar!... ne fuss!... Előre székely! - hangzott a vezér parancsa, s mintha új lélek szállott volna meg mindenkit - helyt állottunk, a közeledő osztrákokat teljes rendben fogadtuk... A roham nem tartott sokáig, a támadókból csakhamar futók, s az ostromlottakból üldözők lettek.
    A hid környékén halottak, s halálosan megsebesültek hevertek, a Sztrigy zajló jégtábláira vér csepegett, - hanem a hid a miénk volt, nem veszett el - s vele együtt megmentettük Erdélyországot is.
    Azt mondják, gyerekek, hogy azóta emléket állítottak oda a piski-hidi csata napjára emlékeztetőt... Azóta nem jártam arra felé, pedig valahol a lábam szárában vagy hol hordom ma is azt az osztrák golyót, a mi belé furódott... Keservesen fájt a csata után, de a csatában nem éreztem...
    Talán az osztrák nem is a lábamnak, hanem a fejemnek szánta... Egy kicsit hibázott szegény, no de nem csoda, mert nagy füst volt a hid körül.
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633649312
Webáruház készítés