Új jelszó kérése
Termék részletek


Gaál Mózes: A vasember fia_EPUB

Gaál Mózes: A vasember fia_EPUB
340 Ft

Gaál Mózes ebben a könyvében az árvízi hajósnak, báró Wesselényi Miklósnak állít szép emléket. Végigkíséri életét, majd szomorú elmúlását. Hősi eposza ez történelmünknek, az 1848-as forradalom és szabadságharc előjátéka.
Gaál Mózes elsősorban gyermekeknek szánta a művet, amit rövid fejezetei, sok fejezetre tagolt szerkesztése is mutat. Bár nyelvezete régies, mégis ajánljuk mindenkinek, akinek fontos a történelem ismerete, fontos az, hogy gyermekei megismerjék múltunk nagy alakjait. (a Kiadó)
e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Részlet az e-Könyvből:

    V.
    A háladatosság olyan szép dolog.

    Néhány héttel utóbb egy gyékényes kocsiban mely elé hosszu sörényü, apró lábú erdélyi lovak voltak fogva, egy öreg ember zakatolt fel a zsibói kastély udvarába.
    Nem volt valami fényes a ruhája, sem ékes a szekere, a lovai sem mutattak arra, hogy gazdag úr tartja zababrakon. Az udvarbeli népség erősen csodálkozott:
    - Kit keres az a vedlett bőrü öreg itt?
    - Hé atyafi, mi jót keres nálunk?
    - Én bizony, öcsém uram - mondá tisztességtudással az öreg - a fiamat jöttem meglátogatni.
    - A fiát?
    - Ugy.
    - Aztán miféle szolgálatban áll a fia nálunk? Csak nem a parádés kocsis, annak él valahol az apja.
    - Nem kocsis az öcsém, hanem -
    - Talán urasági inas?
    - Azt sem mondanám, hanem hát -
    - No, csak ki vele, sok itt a szolga.
    - Ugy gondolnám, öcsém, hogy több az én édes fiam annál... de nini, hiszen amott látom, az ám, ott jön a fiam... én édes fiam, te vagy-e?
    - Én vagyok, lelkem apám, én vagyok testestűl-lelkestül - mondá ragyogó arczczal Pataki Mózes, az urfi tanítója, ki épen akkor érkezett oda Miklóssal.
    A jó fiu a porlepte öreget ölelte-csókolta, aztán megfogta a kezét s reá nézve a tanítványára, így szólott hozzá:
    - Nézd, kedves Miklósom, ez a jó öreg ember az én édes apám, kelmed pedig apám uram az én jó tanitványomat, a báró urfit látja maga előtt.
    Az egyszerü öreg levette a kalapját, s nagy meghatottságában a báró úrfi keze után nyúlt, hogy - megcsókolja.
    No hiszen rajta vesztett az öreg, mert Miklós sem nem kérdett, sem nem hallott, hanem nyakába ugrott az ő kedves tanítója apjának és megcsókolta.
    Csak azután mondotta:
    - Isten áldja meg kegyelmedet, jó öreg, hogy Pataki bácsi most már a miénk és az is marad, a mig él.
    - Lelkem, méltóságos urfi, be áldott jó a szive, hogy az Isten is megáldja!
    A szájtátó cselédség összenézett és megszégyenülve elódalgott onnan. Bizony ilyen látványnak ők még soha szemtanui nem voltak.
    Pataki Mózes pedig félrefordította az ő becsületes arczát és egy édes könnyüt törült ki a szeméből.
    Talán eszébe jutott az a mondása, hogy ő a debreczeni püspökkel sem cserélne, mert hogy a Vesselényi Miklós fiát taníthatja.
    Ugy buzogott az ő szivében a sok nemes érzelem, midőn látta, hogy a hires-nevezetes Vesselényi Miklós úri fia, az ő egyszerü édes apját nem hideg szóval, hanem meleg öleléssel és csókkal fogadja.
    Miklós urfi istállóba állíttatta a két sovány lovat s megparancsolta a kényes lovásznak, hogy gondozza úgy, mintha a legnemesebb vérü állatok volnának. A kocsisnak megparancsolta, hogy a szekeret taszítsa a kocsiszinbe, s ha valami baja volna, igazíttassa meg az urasági kovácscsal.
    Ugy gondoskodott mindenről, mintha az öreg Pataki az ő vendége lett volna.
    - Ebédre pedig együtt leszünk!
    Szabadkozott az öreg:
    - Megköszönöm az úri grácziát, méltóságos urfi, de nem szolgáltam reá.
    - Jól van, jól, most pedig megyek, megmondom anyámnak, hogy ebédre vendégünk van. A viszontlátásra!
    A szép, erős ifju nyájasan intett kezével az öreg Patakinak s fölment édes anyjához.
    - Jó anyám - kezdte a szót - tudod-e, ki jött Zsibóra?
    - Nem, Miklós. Talán valami rokon úr a szomszéd Szolnok-megyéből?
    - Annak nem örvendenék én olyan nagyon. No, találja ki!
    - Nehéz dolog a találgatás, fiam, mondd meg hamarjában.
    - No, nem bánom. Eljött látogatóba egy kedves öreg ember. Jött pedig egy gyékényes szekéren, két sovány lovat fogott abba, még kocsisa sincsen, s én ugy örvendek, hogy megismerhettem. Most sem találja ki?
    - Most még kevésbbé.
    - Pataki bácsinak az apja ura van itt.
    - Eljött a szegény öreg, no lám. Jó nagy utat tett meg a Hernád völgyéből Zsibóig.
    - Meghiszem azt, hogy nagy utat, de Pataki bácsi kedvéért még száz mértföld is rövid út az édes apjának.
    - Igazad van, kedves Miklósom. Mondd meg a tanító bácsinak, hogy asztalunknál akarjuk látni az apját.
    - Lelkem, édes anyám, látja, hogy jól ismerem, meg sem kérdeztem s már meghívtam őt. Apám uram se volna ellene, ha itthon lenne. Ugy-e bár a derék Pataki bácsi megérdemli, hogy ugy megbecsüljük az apját, mint akármilyen nagy urat? Mert jó szivü és derék ember lehet az, a kinek ilyen fia van.
    A zsibói várkastély nemes úrasszonya büszke örömmel nézett fiára.
    - Megérdemli, s én nagyon boldog vagyok, Miklós, hogy te mondod ezt.
    - Ha rajtam állana, én minden embert egyenlőnek mondanék, mert egyformán Isten teremtményei vagyunk, anyám. Csak az álnok, a gonosz szándéku embereket nem szeretem én. Az olyan alázatos és hizelgő lelküeket, kik nyalják, mint a kutya, az urak kezét akkor is, mikor szeretnének beleharapni. Azokat nem szeretem és nem fogom soha, de soha szeretni. Még valamit gondoltam.
    - Mit gondoltál, fiam?
    - Azt, hogy a jó öreg Pataki bácsinak a lovait két jobbal kicserélem, adok neki szép hámot és egy jobb szekeret. Vajjon nem haragszik-e meg apám uram?
    - Nem fog megharagudni. Ő is nagyon becsüli a te tanítódat, igen nagyra becsüli. Nem vetted észre gyakran?
    - De még hányszor. Az urak előtt is mindig dicsérte. Egyszer azt mondta róla: nagyobb szerencséjének tartja, hogy Pataki Mózes tanítja a fiát, mintha őt ország nádorának választanák, pedig az nem kicsi dolog.
    - Nekem pedig azt mondta, hogy Pataki Mózes élete fogytáig otthont talál a zsibói Vesselényiek családjában, mert a te édes apád, fiam, nemes és nagy lélek.
    - Nemes, nagy és jó lélek, maga pedig, lelkem, anyám az őrangyala. Ezt én mondom, nem is a magam fejétől, hanem apám uramtól hallottam. Igy hát nagyon szerethet engemet a jó Isten, hogy ilyen szülőkkel áldott meg. Most megyek a vendégünkhöz, s kicsalom belőle, hogy milyen ételt szeret a legjobban. Azt főzzenek neki, a mit a legjobban szeret.
    Az öreg Patakinak a báró-családdal és szeretett fiával együtt kellett ebédelnie. Magyaros szivességgel fogadta a méltóságos asszony, és a jámbor, egyszerü nemes olyan jól érezte magát Zsibón, hogy három álló hétig ott feledkezett.
    Volt-e a világon boldogabb ember, mint Pataki Mózes?
    Ezért a családért, az ő imádott tanítványáért a vérét is kiontotta volna. Mert olyan a háladatosság, hogy czifra szót nem keres, a hizelgéshez nem ért, csak tenni tud, s a legnagyobb áldozattól sem riad vissza. Szelid fényü, áldott tüz, mely nem vakít, hanem melegít, s ez a meleg a szivnek olyan nagyon, de nagyon jól esik.
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633649282
Webáruház készítés