Új jelszó kérése
Termék részletek


Frida Schanz Tizenkét elbeszélés EPUB ifjúsági e-könyv

Frida Schanz Tizenkét elbeszélés EPUB ifjúsági e-könyv
540 Ft

Ezek a bájos történetek a poroszos neveléséről híres Német Birodalomban íródtak egy írónő által, aki nemcsak a gyermeki lelket ismerte, de az akkori vásárlói igényeket is, hiszen Frida Schanz egy személyben volt írónő és könyvkiadó. Magyar nyelven hitelességüket a fordító, Győry Ilona növeli. S bár a történetecskék megkoptak, de bájuk, nevelőhatásuk máig érvényes. Érdekes irodalmi emlékei egy olyan kornak, melytől már nemcsak száz év, de több kultúra választ el.

  • Részlet az e-könyvből:

     

    A nyulacska

    Elza már nyolcz éves volt, de mindeddig nem igen mozdult ki a városból, s igy természetesen édes keveset tudott a faluról s a szabad természetről. A tavasz érkezését mindössze csak arról vette észre, hogy ilyenkor a sétatér fái kizöldültek, a szülei háza előtt levő kertecske rózsabokrai pedig rügyezni kezdtek.
    Egyszer azonban nagybátyja, ki a tavaszi bevásárlások végett jött be birtokáról a városba, s Elza szüleihez szállt, így szólt a leánykához: „Ha velem jösz, akkor megmutatom neked az igazi tavaszt. Olyant, a minőről itt a városban fogalmad sem lehet. Akarsz-e velem jönni?”
    Ha akart-e Elza? Hogyne akart volna s szerencsére szülei meg is engedték, hogy elmenjen a bácsival. Épen egy hét hiányzott még husvéthoz s azért Elza tanítója megengedte a leánykának - ki úgyis igen szorgalmas tanuló volt - hogy már egy héttel a husvéti szünet kezdete előtt elutazzék. Igy aztán a mama becsomagolta a leányka ruháit és fehérnemüjét s ellátva Elzát mindenféle jó tanácscsal és figyelmeztetéssel, elbucsuzott tőle s ekkor aztán a gőzkocsi elrepítette a leánykát szülővárosából.
    Oh, hogy dobogott Elza szíve, mikor elgondolta, hogy most egészen más vidékre, más emberek közé kerül! S mégis úgy örült már, ha eszébe jutott, hogy meglátja a jó Mari nénit s a kis Flórát, kit már a bácsi szavai után is egészen megszeretett.
    „Flóra persze kijön elénk a kocsin a vasuthoz!” jósolta a bácsi, de nem úgy lett, mert a kocsis - ki egyedül jött ki eléjük -, szomoru arczczal ujságolta, hogy Flóra súlyos betegen fekszik otthon; borzasztó főfájása és láza van, mert tegnap künn játszottak a réten s ugrándozás közben beleesett a lecsapoló árok jéghideg vizébe s ennek következtében nagyon meghűtötte magát.
    Ez ugyancsak rossz ujság volt! Mennyire máskép ütött ki a dolog, mint a hogy Elza elképzelte! Az egész ház csendes volt és szomorú s a kis vendéggel senki sem igen törődött. Elza egész nap egyedül volt a nagy nappaliban, hol Flóra képeskönyveit nézegette sorra s a mint igy elhagyatva ott ült, titokban nagyon vágyódott haza, szüleihez.
    De szerencsére másnap már jobbra fordult a dolog. Flóra túl volt a veszélyen, láza is enyhült s mihelyt hallotta, hogy Elza itt van, azonnal könyörgött szülőinek, hogy bocsássák be hozzá.
    A kis városi leányt nagyon meghatotta, mikor halványan, betegen látta a fehér vánkosok közt kis unokatestvérét, kiről azt hitte, hogy egészségesen, élénken fogja látni. Elza első pillanatra nagyon megszerette a szép kis erdei tündért s reggeltől estig ott időzött ágya mellett, hogy legalább lássa, ha most még beszélgetni nem igen volt is szabad.
    Most már nem kivánkozott ki a kertbe, bár a márcziusi nap nagyon hivogatólag sütött be a hálószoba ablakának tarka üvegén át s a kertész mindennap küldött be hóvirágot és ibolyát a kis betegnek.
    Már a husvéti ünnepek is elérkeztek s Elza úgyszólván még mindég nem látta a szép parkot. Flórának még nem volt szabad felkelnie, mert láza még vissza-visszatért, de azért most már szabad volt Elzával többet beszélgetnie s igy sokat mesélt neki kedvenczeiről, a kis bornyúról, a csirkékről és a galambokról.
    „Egy nyúllal is megbarátkoztam már”, mondá Flóra. „Ott lakik a park felső végén, a bokrok között. A papa ugyan nem akarja ezt hinni, pedig ugy van. Télen nagyon sokszor láttam a nyulat s mondhatom, nem is olyan félénk, a milyennek mondják, mert ha nem mentem a bokorhoz nagyon közel, akkor két lábra állt s egészen bátran előjött.”
    „Eredj, te kis bohó”, szólt közbe a papa, „ki hiszi ezt el?”
    De Flóra erősítette, hogy így van s végre szülei is hitelt adtak szavainak félig-meddig, bár kissé hihetetlennek tetszett előttük, hogy egy szegény tapsi-füles az emberek közelében keressen tanyát, ha az éhség és hideg üldözi is.
    Fájdalom, Flóra állítása nemsokára igaznak bizonyult, még pedig nagyon szomorú módon.
    Másnap hangos beszélgetés zaja hatolt be a beteg szobájába, mire Flóra így szólt Elzához: „Ugyan nézd meg mi történik ott künn?” A leányka azonnal kisietett, de csakhamar rémülve fordult vissza, mert mit látott? A kertészfiú, ki a konyhaajtóban állt a szakácsnéval és a szolgálóval beszélve, egy meglőtt, véres nyulat tartott kezében. Mikor Elza kilépett, a fiú épen ezt mondá: „Bemegyek s megmutatom a kis kisasszonynak!”
    „Nem jó lesz, mert meg talál ijedni”, felelt Elza, mire a cselédek is ellenezték a kertészfiú szándékát. De Flóra, ki kiváncsi volt, hogy mi történik a folyosón, kikiáltott s azt kérdezte, hogy miről beszélnek annyi ideig. Erre a kertészné azt hitte, hogy most már csakugyan be kell mennie s felemelve a merev, véres állatot, belépett vele a leánykához. De a mint ez a szegény nyúlat megpillantotta, hangos sikoltással hanyatlott vissza vánkosai közé s így kiáltott: „Az én régi ismerősöm! Oh, hogy tehetett ilyent! Vigye el, nem akarom látni!” Mikor a fiú látta, hogy a dolog ilyen rosszul ütött ki s hogy Flóra egészen vigasztalhatatlan, akkor igyekezett minél gyorsabban kijutni a szobából. Ezalatt azonban Flóra szülei is odaérkeztek s mikor atyja megtudta, mi történt, jól lehordta a kertészlegényt.
    „Te ostoba ficzkó,” mondá, „hát nem tudod, hogy ebben az évszakban egyáltalán nem is szabad nyulat lőni? Ezentúl jegyezd meg magadnak!”
    „Csak Flórát tudnánk megvigasztalni!” mondá a mama, de a leányka egyre siratta a szegény nyulat. Oly keservesen zokogott s annyira felizgatta magát, hogy a láz ismét kitört rajta; nem is evett s csak nagy sokára sikerült annyira lecsendesíteni, hogy végre elaludt.
    Már estére járt az idő, mikor felébredt. A ragyogó nap épen akkor áldozott le, aranyfénybe borítva a nyugati eget s a magas fák között nemsokára feltünt a hold ezüst sarlója. Ekkor megcsendültek a faluban a harangok, melyek a feltámadás ünnepét hirdették.
    „Hideg éjszakánk lesz!” mondá Flóra atyja, ki már régen ott állt az ablaknál. „Tiszta és hideg. Mi lesz a szegény virágokkal!” E szókra, melyeket kissé hangosabban ejtett ki, Flóra is fölébredt. Arcza ki volt pirulva és sötét szeme különös tűzben égett.
    „Most volt itt a nyúl élve és épen,” mondá. „Nem láttátok?”
    „Ne gondolj mindég arra a nyúlra, gyermekem!” mondá anyja. „Bizonyosan csak álmodtál!”
    „Nem, nem álmodtam!” felelt Flóra. „A nyúl csakugyan itt volt, sőt még beszélt is hozzám. Azt mondta, hogy most már elköltözik a parkból, mert nem maradhat itt tovább. De fészkében, a bokrok között két husvéti tojást hagyott s ezeket nekem szánta!”
    „Képzelődés, gyermekem”, mondá Mari néni mosolyogva, de Flórát nem lehetett meggyőzni.
    „Kérlek, keressétek meg a nyúl fészkét!” mondá, „bizonyosan megtaláljátok a két tojást.”
    „Jó, jó, holnap majd megkeressük”, mondá a papa, „de most feküdjél csendesen kis leányom s feledd el ezt a bohó dolgot!”
    Flóra csendesen sirdogált még egy ideig s félálomban is azt ismételte: „Keressétek meg a fészket!”
    Most Elza is átment saját szobájába, hogy lefeküdjék; Flóra szülői is lenyugodtak s nemsokára nem lehetett a nagy csendes házban mást hallani, mint a nagy fali óra ketyegését és Flóra nyugodt, mély lélekzését.
    Elza azonban nem tudott aludni, egyre Flóra álmai jártak eszében. Végre elaludt, de csakhamar felébredt ismét szokása ellenére. Flóra hangja ébreszté fel.
    „Oh kérlek, nézzétek meg a fészket”, mondá álmában a gyermek, mire atyja és anyja odasiettek ágyához s kérték, hogy ne gondoljon mindég erre a dologra, hanem aludjék szép csendesen.
    Elzának azonban egy gondolata támadt, mire titokzatosan elmosolyodott. Azt gondolta, hogy senki sem hallja meg, ha most felöltözik s a hátsó kis ajtón kioson a szabadba.
    Miért ne történhetnék meg ez a husvéti csoda? Elza sok csodás történetet olvasott mesés könyveiből s évek óta vágyott arra, bárcsak egyszer vele is történnék valami csodálatos dolog.
    E kivánsághoz ma még az is járult, hogy eszébe jutott, hátha ezáltal Flórának is nagy örömet szerezhetne.
    Nem sokat töprengett, vajjon megtegye-e, hanem gyorsan felöltözött s nesztelenül kiosont a kertbe. Éles, hideg levegő csapódott arczába, a gyepen pedig mint finom csipkefátyol feküdt a dér, mely csakúgy csillogott a hold fényében. Elza borzongva, de minden habozás nélkűl sietett előre. Nemsokára elérte a park felső végét, hol a szilfák közötti tisztáson túl sűrű bokrok sötétlettek. Flóra szavai szerint itt kellett a nyúl fészkének lennie. Elza reménykedve kezdett a bokrok között keresgélni s annyira hitte, hogy itt valami csudának kell ma történni, hogy talán az sem lepte volna meg, ha néhány drágakövet talált volna a fészekben. De sokáig semmit sem talált pedig a hold majdnem nappali világosságot árasztott a park bokraira.
    Végre egy csomó hóvirág egy mohos mélyedésre irányozta a leányka figyelmét. Letérdelt, először csak azért, hogy a hófehér virágot leszedje, de ime, csodák csodája, e puha mohával kipárnázott mélyedés csakugyan fészek volt s mi feküdt benne? Két tojásdad alaku, különös sötét tárgy.
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789634742555
Webáruház készítés