Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Frank R. Stockton: Vizen és szárazon_MOBI

Frank R. Stockton: Vizen és szárazon_MOBI
890 Ft

TARTALOM

I. A Landover-Hill nagy lépcső-terrasza
II. A Buller és Podington egyezsége
III. A spanyol meg az amerikai
IV. Matrózkötés
V. Románcz az öszvéres omnibuszban
VI. Az öreg Applejoy szelleme

  • Részlet az e-könyvből:

     

    Gyönyörű szép nyári hajnal volt, mikor a három árbóczos amerikai schooner, a «Molly Crenshaw», bevitorlázott Yakonsk kikötőjébe, mely ázsiai Oroszországban fekszik, a Csöndes-tenger éjszak-nyugoti partján.
    Ezra Budrack, a hajó kapitánya, vagy a skipper, a hogy angol nyelven hivták, nagyon szerette a családi életet, és a feleségét meg egyetlen leányát mindig magával vitte utazásain. A «Molly Crenshaw» volt a Budrack-család fészke. Évtizedek óta ebben járták be a világot s így kerültek Yakonskba is, a hol az orosz kormányzó igen szívesen fogadta őket.
    Ugyanazon az estén, még mielőtt a hold fel-jött, a «Reina de la Plata» nevű spanyol gőzös is horgonyt vetett a kikötőben, nem messze a világító toronytól. Másnap reggel pedig Matias Romino, a gőzös kapitánya, vagy el capitan, ahogy spanyolul szólították, beült a csónakba és a part felé igyekezett.
    Mikor közel ért a «Molly Crenshaw»-hez, a schooner födélzetéről lekiáltott valaki hozzá:
    - Halló, el capitan! Örülök, hogy látom. Mihelyt kora hajnalban megláttam a gőzöst, mindjárt gondoltam, hogy ön érkezett meg.
    A spanyol meglepetve nézett a schoonerre, s mindjárt arra fordította a csónakja orrát.
    - Ön az, kapitány? - kiáltott föl örvendve.
    Pár perez múlva a két hajós már egymás kezét szorongatta a schooner födélzetén. Régi ismerősök voltak, mert sokszor találkoztak a kikötőkben és szerették is egymást. Az «el capitan», a hogy Ezra hívta őt, elég jól beszélt angolul s mihelyt a kölcsönös üdvözléseken túl estek, azonnal a skipper feleségének és leányának a hogyléte felől tudakozódott.
    - Hál’ Istennek, nincs semmi bajuk, - felelte Ezra elégedetten, - s ha megtudják, hogy ön itt van, mindjárt föl is jönnek a födélzetre.
    Budrack Drusilla csinos és jó leány volt. Fekete szemeit anyjától örökölte, szép arcza pedig kissé barna és lesült volt, a mit a sok tengeri utazásnak köszönhetett. Nagyon örült, hogy viszontláthatta a kapitányt, ámbár nem mondta ezt oly nyíltan, mint a szülei.
    De örült a spanyol is. Már két év óta szerette
    Drusillát, s az volt a legfőbb vágya, hogy feleségül vehesse, s ép úgy járja vele a tengereket, mint a hogy a derék Budrack Ezra a maga feleségével. Matias Bomino csinos, barna férfi volt és nagyon tetszett Drusillának, a ki szintén szívesen hajókázgatott volna vele, az anyja példájára; sőt a Budrack-házaspárnak se lett volna kifogása ez ellen a házasság ellen; de mind ez ideig még semmi határozott nyilatkozat, vagy megállapodás nem történt a dologban.
    Amint a spanyol, meg az amerikaiak beszélgettek a födélzeten, egyszerre csak megpillantották a kormányzó ágyú-naszádját, mely elindulta partról és egyenesen feléjük tartott.
    - Úgy látszik, ez a muszka jobban megbecsüli önt, mint engem, - szólt a skipper a spanyolhoz. - Tőlem megvárta, hogy én látogassam meg először, de önhöz ő jön előbb.
    - Lehet, hogy majd belém köt valami forma-hiba miatt, - felelte a spanyol mosolyogva, - s így áll bosszút azért, hogy előbb látogattam meg önt, mint őt.
    Pár perez múlva az ágyú-naszád megállt a schooner közelében, az orosz kormányzó beleült a vizre bocsátott kis csónakba s oda vitette magát a hajóhoz. Hatalmas szál ember volt, a haja meg a szakálla oly torzonborz, hogy szinte félni is lehetett volna tőle, ha mosolygó szemei és barátságos arcza el nem oszlattak volna minden aggodalmat.
    Fölérvén a födélzetre, kezet fogott a két kapitánynyal, köszöntötte a hölgyeket s aztán így szólt:
    - Csodálkozom, uraim, hogy önök ily barátságosan beszélgetnek. Hát nem tudják, hogy az önök nemzete háborút visel egymással?
    A három Budrack meg az el capitan meghökkenve nézett a kormányzóra.
    - Hogy-hogy?! - kiáltott föl a skipper izgatottan. - Nem értem önt, uram... Hisz tegnap egy szót se szólt erről!
    - Azért nem, - felelte a kormányzó, - mert azt hittem, hogy ön is tud a dologról. Hisz az újságok egyébről se írnak!
    - Én sohase hallottam erről a háborúról! - kiáltott föl Ezra. - Abban a kikötőben, a hol legutoljára megfordúltam, senki se tudott róla.
    - Én se hallottam a hírét! - tódította a spanyol hevesen. - Sőt el se hiszem, hogy ez a háború...
    A kormányzó hirtelen benyúlt a belső zsebébe, elővette és fölolvasta azt a hivatalos sürgönyt, melyet tegnap este kapott. Ebből kétségtelen volt, hogy a spanyol-amerikai háború csakugyan javában dühöng.
    A két nő sírni kezdett. A skipper izgatottan járkált a födélzeten és közben egyre álmélkodott:
    - Hallatlan eset! ... Hogy én semmit se tudtam róla! … Pedig már jó darab ideje tarthat ez a háború!
    A spanyol sápadtan, szótlanul állt egy helyben és folyton csak a síró Drusillát nézte.
    - Hogy az én hazám háborút visel Amerikával! - nyögte fájdalmasan.
    - Úgy van, - bizonykodott a kormányzó, - sőt mi több, eddig még a rövidebbet is húzta!
    Ez az utóbbi körülmény egy csöppet se érdekelte a spanyolt. E pillanatban csakis az a szörnyű hír sújtotta le, hogy az ő nemzete hadakozik a Drusilla nemzetével; egyelőre semmi egyébbel nem törődött.
    - Önök ellenségek, - mondta most az orosz kormányzó,- s a hajójukat, legénységüket külön kell választanom. Az én kötelességem, hogyne ereszszem önöket össze.
    - Mi nem vagyunk ellenségek! - kiáltott föl az el capitan. - Semmiféle háború nem tehet bennünket ellenségekké.
    Mrs. Budrack könnyes, de hálás szemekkel nézett a spanyolra. Annyi rosszat hallott ugyan már a spanyolokról általában, hogy ösztönszerűen félt és irtózott minden spanyoltól, de az el capitan kivétel volt. Ez a derék ember igazi gentleman volt; hogy lehetne hát, hogy most egyszerre, minden ok nélkül az ellenségük legyen? …
    Drusilla sírva sütötte le szemeit: a szegényleány valósággal reszketett izgatott félelmében, s ha egyedül lett volna a spanyollal, bizonyos, hogy menten a nyakába borul.
    A skipper azonban nem volt érzelgős természetű; s mivel nem is volt szerelmes semmifélespanyol nőbe, hazafias érzelmei csakhamar fölülkerekedtek és minden egyéb tekinteten diadalmaskodtak.
    - Igaza van, kormányzó úr, - mondta határozottan. - Ha az Egyesült Államok kormánya hadat üzent Spanyolországnak, s ez a két nemzet most élet-halál harczot vív: természetes, hogy az el capitan meg én ellenségek vagyunk. Ezen még vitatkozni se lehet, oly világos a dolog. Nekem véghetetlenül fáj, mert jó barátok voltunk és mindig szerettük egymást; tudom, hogy a feleségem is, meg a leányom is nagyon fogják sajnálni, hogy így fordult a koczka, de még sem segíthetek rajta. Mai naptól fogva én meg az el capitan ellenségek vagyunk.
    Már hogy lennénk azok? - tört ki a spanyol hevesen. - A nemzet nem azonos minden egyes tagjával, s minden nemzetben vannak, a kik nem éreznek együtt a többséggel. Én is ilyen vagyok, s nem lehetek ellensége a barátaimnak.
    - Pedig kell, hogy az legyen, - felelte a skipper. - Ön derék ember, el capitan s én tiszta szívből becsülöm és tisztelem is, de a spanyol kormány ellenségemmé tette önt. Erről nincs mit beszélni, s ön sem segíthet a dolgon.
    - Ez a helyes! - hagyta helyben a kormányzó is. - Az önök sorsának intézői elhatározták, hogy önök ellenségei legyenek egymásnak. Ebbe tehát bele kell törődniök. Sőt, ha önök közül bármelyik hadihajón volna kapitány: kötelessége lenne, hogy elfogja a másik hajóját. S ha mind a kettőjük hajója hadihajó volna, kötelességük lenne, hogy azonnal megtámadják egymást. Mindezt így határozták és rendelték el a kormányok, az önök sorsának az intézői.
    Mikor a «támadás»-ról hallott, Mrs. Budrack már nem birta tovább a keserűséget és lement a kabinjába.
    Drusilla azonban még ott maradt, s letörülvén a könnyeit, sápadtan, szótlanul figyelt.
    A skipper összerántotta bozontos szemöldökeit s rövid töprenkedés után így szólt:
    - Mondja csak, kormányzó úr, hát az én ha-jómat akármelyik spanyol elfoghatná, ha találkozik vele?
    - Persze; akármelyik hadihajó.
    - De, ha nincsenek hadihajók, - folytatta Ezra, - akkor a kereskedőhajóknak kell harczolniok. Már pedig, ha az én hajómat elfog-hatja akármelyik spanyol, viszont én is elfoghatom akármelyik spanyol hajóját… Nos, hogy van ez megirva az orosz alkotmányban?
    - Orosz alkotmány nincsen, - felelte a kormányzó. - Ily esetekben mindenki a körülmények s a maga legjobb meggyőződése szerint cselekszik.
    - Nos, mit cselekednék hát ön, az én helyzetemben? - kérdezte Ezra komolyan. - Megtámadná-e az ellenséget?
    - Ezen gondolkoznom kell, - felelte a kormányzó.
    E párbeszéd alatt a spanyol hallgatott, de sötét arczárói lerítt a nagy bánat és fájdalom, mely lelkét gyötörte. Egészen összetörte az a szörnyű gondolat, hogy a Drusilla nemzetével az ő nemzete háborút visel!
    - Hát megfontoltam a dolgot, - szólt mosta kormányzó. - Egyáltalában nem akarok és nem is fogok beleavatkozni az önök ellenségeskedésébe, s a legszigorúbb semlegességet fogom gyakorolni. Ez a kötelességem. Önök ellenségek s bármely pillanatban megtámadhatják egymást. Ehhez nekem semmi közöm; de itt, a kikötőben, nem engedhetem meg, hogy összeverekedjenek.
    Ez semleges terület, s az én kötelességem az, hogy ezt a semlegességet föltétlenül meg is tartassam önökkel.
    A spanyol arcza legott földerült és valósággal ragyogott a boldogságtól erre a beszédre.
    - Jól van! - kiáltott föl örömmel, - én tehát harczolni fogok. Harczolni a nemzetem becsületéért. Mivel itt nincsen hadihajó, mely megvédje hazám becsületét, a «Reina de la Plata» száll síkra a spanyol nemzetért. Ki fogok menni a kikötőből a «Molly Crenshaw»-val együtt, s a nyilt tengeren aztán megütközünk.
    Az el capitan derék ember volt ugyan, de... spanyol volt. Az ő gőzöse sokkal nagyobb volt, mint a schooner és legénység is több volt rajta. Ha elfoghatja a «Molly Crenshaw»-et, elfogja vele Drusillát is. Akkor aztán mit törődik a háborúval tovább! A leány az övé lesz, a többit pedig békességesen elintézhetik később.
    - Nem, nem! - szólt most a kormányzó. - Nem engedhetem meg, hogy együtt és egyszerre menjenek el a kikötőből. Önök ellenségek, s a semlegesség törvényei azt követelik, hogy egyikük még huszonnégy óráig itt maradjon, miután a másik már eltávozott a kikötőből.
    Drusilla megint sírva fakadt és lement anyjához a kabinba... Ha ebben a háborús időben a «Molly Crenshaw» jobbra, a «Reina de la Plata» pedig balra vitorlázik: ki tudja, találkoznak-e még valaha az el capitannal? ...
    A spanyol most odament a skipperhez és kezet nyújtott neki.
    - Én hát előre megyek, - mondta, - és huszonnégy óráig várakozom önre odakint. Aztán pedig megverekszünk.
    - Nagyon derék, - egyezett bele Ezra, és megrázta a spanyol kezét. - Számíthat reám, uram.
    - Nem hiszem, hogy joguk volna egymással harczolni, - mondta a kormányzó Ezrának, midőn az el capitan elment. - Önök mind a ketten kereskedők és nem katonák.
    - De ha mind a kettőnk hajóját elfoghatná az ellenség, - felelte Ezra, - világos, hogy van jogunk a védelemre, tehát a harczra is.
    A kormányzó kételkedve csóválta a fejét, és ezt felelte:
    - Még ha volna is alkotmánya az én nemzetemnek, akkor se tudnám, hogy döntené el ezt a kérdést. De mindegy; én semmi felelősséget nem vállalok. Egy azonban bizonyos: az, hogy a legszigorúbban megtartatom önökkel a semlegességet.
    Másnap reggel a schooner friss szellővel vitorlázott ki Yakonsk kikötőjéből, s alig ért a nyilt tengerre, midőn pár mérföldnyire megpillantotta a spanyol gőzös kanyargó füstjét. A«Reina de la Plata» azonnal megfordult és egyenesen az amerikai schoonernek tartott.
    Az el capitan alig tudott hová lenni örömében. Huszonnégy órája volt, a mely alatt jól meghányhatta-vethette az egész dolgot, a csatatervet, s fölötte meg volt elégedve avval, a mit kieszelt. Mivel a hajója sokkal nagyobb volt, mint a schooner, a legénysége pedig majdnem kétszer annyi, azt gondolta, hogy nem nagyfáradságába kerül a schooner elfoglalása, még hogyha a skipper és matrózai ellent állnának is. A gőzös jóval magasabban úszott a vizen, mint a schooner, s ha az utóbbihoz közel férkőzik, a mit könnyen megtehetett, mert gőz hajtotta és nem a szél, mint a schoonert, a matrózai hamar ráugorhatnak a kis vitorlás födélzetére és csirájában elfojthatnak minden ellentállást.
    Azután pedig, mihelyt a schooner legénysége megadta magát és a rend ismét helyre állott, átviszi az egész Budrack-családot a gőzösre, a hol tulajdon szobáiba szállásolja el őket. A schoonert viszont megrakja a maga embereivel s aztán elvontatja valamelyik spanyol kikötőbe. Ez alatt az utazás alatt, a mely, természetesen, meglehetős sokáig tartana, majd csak megegyeznék valahogy a Drusilla szüleivel.
    Ezen nem is aggódott. Tudta, hogy a leány kedveli őt, és számított arra, hogy a Budrack-házaspár nem fogja ellenezni a frigyüket, miután Drusilla már oly sok ideig egy födél alatt lakott és utazott vele…
    Mikor végre megérkezik valamelyik spanyolkikötőbe, s a mikor a hatóságok törvényesen is neki ítélik az elfogott hajót: nászajándékul vissza fogja adni a schoonert Drusillának. A kapitánya, természetesen, ő maga lesz a hajónak, de az apósa meg anyósa szintén ott maradhatnak azért és velük együtt utazgathatnak tovább is a schooneren, ha ugyan nem szívesebben telepednek le valahol a szárazföldön, a hol gondtalanul megélhetnek abból az évjáradékból, amit ő meg Drusilla a schooner jövedelméből juttatnak nekik.
    A spanyol véghetetlenül boldog volt, amint a hajója korlátjára támaszkodva nézte a schoonert, a melyhez egyre közeledtek.
    Mielőtt a két hajó puskalövésnyire volt egymáshoz, Budrack Ezra fölhuzatott egy óriási fekete zászlót a leghátulsó árboczra.
    - Ez nem szükséges! - bömbölt a spanyol a beszélő-kürtön át. - Mielőtt megtámadnám önt, úgy is közösen kell megállapítanunk a csatatervet.
    A két hajó most már csöndesen libegett a vizen, oly közel egymáshoz, a mily közel csak lehetett, az összeütközés veszedelme nélkül.
    - Mielőtt elkezdjük, - ordított Ezra a spanyolnak, - kérem, nézze meg ezt a pisztolyt, - s magasra tartott egy rozsdás revolvert. - Ez az egyetlen golyós fegyver az egész hajón, s mivel semmiféle fölösleges vérontást nem akarok, ezt is belehajítom a tengerbe... Ide nézzen!. ..Ehol van, ni!
    Evvel a skipper úgy belevágta a revolvert a tengerbe, hogy bizonyosan likat ütött az oczeán fenekén.
    - Nos, el capitan, - kiáltott aztán, - mi lesz az ön puskáival?
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633982181
Webáruház készítés