Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Frank R. Stockton: Pomona úti levelei_EPUB

Frank R. Stockton: Pomona úti levelei_EPUB
990 Ft

1894-ben, amikor Frank R. Stockton könyve megjelent, az állatvédelem még azt jelentette, hogy a beteg, vagy sérült lovat elvitték gyorsan az állatorvoshoz, aki kloroformmal végképp elaltatta az állatot... Bizony, mennyit változott szemléletünk az állatvédőkkel kapcsolatban. De azt is megtudhatjuk ezekből a levelekből, hogy az angolok miért távolságtartók, miért viselkednek úgy, mintha karót nyeltek volna, s egyéb érdekességeket Skóciából. Például azt, hogy milyen eszetlennek tartja Pomona a horgászatot a skót felföldön. A szórakoztató levélgyűjteményt Zigány Árpád remek műfordításában olvashatjuk.

  •  

    Részlet az e-könyvből:

     

    Huszonkettedik levél

    Kinloch Rannoch.

    Isten segítségével nekivágtunk tehát a skót felföldnek s az első nap gyönyörű volt. Perth-ben egy öreg úr szállott be a kocsinkba s látván, hogy mennyire érdekel bennünket minden,hosszan magyarázgatta azokat a helyeket, a melyeken a vonat átrobogott. Úgy látszott, hogy nincs egyetlen szikla, egyetlen folyócska sem, amelynek ne volna története.
    Struanban, egy piczi városkában kiszálltunk, ott kocsira ültünk s tizennégy mérföldet mentünk a mocsarak és dombok közt, míg végre ideértünk Loch Rannochba. Igaz, hogy csípős, hideg szél fújt, de mi jól felöltöztünk és rá se hederítettünk.
    Most legalább egy hétig itt maradunk. Nem fogunk semmiféle skót sportot űzni, azaz sem szarvasra, sem túzokra nem vadászunk; Jónásnak is megmondtam, hogy annyi skót sapkát és piáidét rakhat magára, a mennyit csak akar,csak egyet ne tegyen: ne járjon meztelen térdekkel, mert visszakaphatná a csúzt s akkor megint mehetnénk Buxtonba.
    Van itt kényelmes fogadó, a tájék köröskörül gyönyörű s ráadásul itt van a remek Loch Rannoch, mely tizenegy mérföldnyi hosszúságban nyúlik el innen. Különös, hogy az itt megforduló angol túristák majdnem mind skót nemzeti viseletben jönnek, az idevaló skótok közül pedig egyetlen egy sem jár ebben a festői viseletben.
    A fogadóban alig beszélnek másról, mint vadászatról, meg halászatról. A szarvas-vadászat a legfőbb sport; de itt nem lóháton és kutyákkal vadászszák, mint Angliában, hanem gyalog és mindenki külön. Jónás megtudta azt is, hogy minden szarvas körülbelül harmincz font sterlingjébe (körülbelül 350 forint) kerül a boldog vadásznak, akár lelövi, akár nem. A bérlet t. i. úgy történik, hogy a vadász megveszi a jogot, hogy például annyi meg annyi szarvast lelőhet, ezért bizonyos díjat fizet s az ő dolga aztán, hogy le is tudja-e lőni a drágán megvett szarvasokat.
    Mikor Jónás ezt elmondta, én nagyon sokaltam 30 font sterlinget azért a bizonytalan jogért, hogy egy szarvast lelőhessünk. De Jónás megmagyarázta, hogy a vadász ezért a harmincz font sterlingért még sok egyebet is kap.
    Először is joga van rá, hogy kora hajnalban fölkeljen; aztán a harmatban, dérben, vagy esőben és ködben neki vághat a mocsárnak és baktathat óraszámra, míg az emberlakta vidéket elhagyja; aztán, ha már csülökig dagasztott a sárban, fölkapaszkodhatik valami halomra s onnan messzelátóval nézheti a vidéket, hogy nem lát-e valahol szarvast? Ha lát, akkor a szerencsés vadásznak kiváltsága van rá, hogy kutyagoljon két-három mérföldet, mig szélmentében megkerülheti a nemes vadat, ne hogy az megérezze a szagáról vagy meghallja a közeledtét. Most következik az a dicsőséges jog, a melynél fogva fölhúzott fegyverrel, hason csúszva a fűben, sárban, közelebb lopózhatik a szarvashoz, míg puskavégre foghatja. És ehhez reggeltől napestig joga van s néha üldözi is a vadat kora hajnaltól késő alkonyatig, a nélkül, hogy csak egyszer is alkalma lenne golyót ereszteni a szarvas szívébe.
    - A mint látja, - végezte be Jónás, - elég sokat kap a 30 font sterlingjeért.
    - Ez igaz, - viszonzám én meggyőződéssel, - de, ha ezek a gazdag sportsmanek, a kik 30-40 szarvast is lelőnek egy évben, összeraknák ezt a pénzt, vehetnének rajta akár 2-3 orrszarvút is, a melyekre minden reggel lövöldözhetnének. Az ilyen állatok esztendőkig eltartanának s nagyobb élvezet is lenne lepuskázni őket.
    A tóban sok a pisztráng is s a kirándulók engedélyt váltanak, hogy horgászhassanak. Én is megkértem Jónást, hadd menjek horgászni a tóra. Ő jobb szeretett volna a patak partján maradni és ott horgászni, de én minden áron nagy stílű kirándulást akartam.
    - A fogadós megígérte, - biztattam az útra Jónást, - hogy egy evezőslegényt ad mellém, a ki mindenre ügyel. Önnek tehát velem sem kell jönnie, ha nem akar; leülhet olvasni a parton s onnan nézheti, hogyan horgászom.
    - De hátha bele esik? - fontoskodott Jónás.
    - Akkor beúszhatik értem, - viszonzám nevetve, -- sőt talán be is gázolhat, mert nem nagyon messzire megyünk a parttól.
    Jónás elnevette magát s azt mondta, hogy ő is eljön velem.
    - Jól van, - feleltem, - de akkor háttal fordúljon nekem. Hozzon valami érdekes könyvet és olvasson, mert én már rég nem horgásztam s nem akarom, hogy két férfi egyre rám nézzen és tanácsokat osztogasson, hogyan horgászszak. Egy is elég: az evezőslegény.
    - S miért ne lennék én az az egy? - kérdezte Jónás.
    Magam is jobb szerettem volna, ha csak ketten, Jónás meg én, mehettünk volna a tóra, de hát Jónás nem tudott bánni az evezővel s ezért el kellett vinnünk az evezős-legényt is.
    Elindúltunk tehát: Jónás a csónak orrában ült, engedelmesen háttal nekem, a legény pedig jókedvűen evezett befelé. Mikor a kellő helyre értünk, előszedte, összerakta a horgászó szerszámokat, a horgokra rátűzte a műlegyet s aztán kezembe adta, hogy kezdjem a sportot. Megvallom, hogy kissé izgatott voltam; eddig még mindig csak oly horoggal halásztam, amelynek buktatója parafa volt; mikor ez billegett a vizen, tudtam, hogy a hal csipkedi a csalétket s vigyáztam; mikor a buktató hirtelen eltűnt a víz alatt, akkor ki kellett rántani, mert a hal bekapta a horgot.
    Ám ez a mesterséges horogvessző egészen másforma, maguk a legyek is oly kicsinyek voltak, hogy szinte nem is hittem, hogy a halak megláthatják. Végre, mikor a legény elkészítette a horgokat, átadta nekem a vesszőt s belevetette a horgokat a vízbe. Sok idő telt el s a halak még csak közeliinkbe sem jöttek. Jónása csónak orrában szorgalmasan olvasott, mit sem törődve a halakkal, engem azonban a boszúság és a méreg evett, hogy semmit sem tudok fogni.
    Egyszer úgy véltem, hogy a hal mégis csak harapja a horgomat, oly hirtelen rántottam ki a vízből a fonalat, hogy egészen rám csavarodott, s mikor vissza akartam hajítani, azt vettem észre, hogy az egyik kis horog bele akadt az ujjamba. Irtózatosan fájt s minél inkább igyekeztem kihúzni, annál jobban belehatolt az eleven húsomba.
    - Talán összegabalyodott a zsineg? - kérdezte az evezőslegény, észrevevén bajlódásomat.
    - Oh nem! - feleltem hirtelen, nem akarván elárulni, hogy mi történt.
    Es gyorsan kiszakítottam ujjamból a horgot, nem törődve a sajgó fájdalommal, melyet okozott. De hát csak nem hagyhattam magamat ügyetlenségemért kinevettetni?
    Végre, magam sem tudom hogyan történt, mégis csak horgomra akadt egy hal. Mihelyt rajt éreztem, rögtön kirántottam a vízből s a hal mint a villám röpült a csónak felé, kicsapta Jónás kezéből a könyvet, neki az arczába ütődött s aztán lehullott a csónakba… míg a másik kis horog beleakadt Jónás fülébe!
    Ne hajítsa vissza asszonyom! - kiáltott föl a legény - s épen jókor, mert már rántani akartam a horgon.
    Jónás nagyot rúgott a halon s föl akarta venni a könyvét, de ezzel a mozdulattal meghúzta a zsineget s megérezte a fülébe akadt horgot. Erre oly irtózatos bőgést hallatott, a minőt még sohasem hallottam tőle.
    - Mondtam önnek, hogy ne jöjjön a csónakba! - kiáltottam föl, - ön nem szeret horgászni s önt különben is mindenütt baj éri.
    - Például az, hogy ön engem néz halnak! - viszonzá Jónás boszusan.
    De ezt oly nevetséges, siralmas ábrázattal mondta, hogy az evezőslegény is, meg én is önkéntelenül fölkaczagtunk, a mire aztán Jónásis velünk nevetett.
    - Nos, elég-e már a horgászásból? - kérdezte Jónás, mikor jól kinevettük magunkat.
    - Egyelőre elég! - feleltem öntudatosan, - de, ha megint kedvem jön horgászni, önt nem hozom magammal.
    Haza mentünk hát, de nekem bizony azóta egyszer sem jött kedvem horgászni. Ellenben gyakran kikocsikáztunk a Rannoch-mocsárba, a melynél vadabb és szomorúbb tájék talán egész Európában sincs. A meddig a szem látott, mindenfelé sivár mocsár volt, benőve kákával, sással; itt-ott nagy sziklatömbök meredtek föl, amott kicsillant a kobolyák mélyebb vize, majd ismét apró patakok, vékony vízerek folytak keresztül-kasul a zsombékos talajon.
    e-Könyv a Digi-Book kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633983454
Webáruház készítés