Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Forró Pál: Az asszony, aki szeretni akart_MOBI

Forró Pál: Az asszony, aki szeretni akart_MOBI
540 Ft

TARTALOM

Az asszony, aki szeretni akart
A védőbeszéd
A táncosnő

  • Részlet az e-könyvből:

     

    I.

    A lakáj sápadtan, minden ízében remegve dadogta:
    - Bocsásson meg, excellenciás uram, lehetetlen... teljesen lehetetlen bemennie a grófnőhöz! Azt izeni, hogy senkit sem fogad!
    - Megmondtad neki, hogy a miniszterelnök van itt?
    - Igenis, parancsára!
    - És mit válaszolt?
    - Hogy nem érdekli... nagyon sajnálja...
    Az elegáns, szigorú tekintetü férfi haragosan ráncolta a homlokát és idegesen intett a kezével:
    - Akkor hát a grófnő engedélye nélkül fogok bemenni. Menj innen!...
    A lakáj rémülten, majdnem sírós ábrázattal valami könyörgő mozdulatot tett, de a nagyúr, anélkül, hogy ráhederitett volna, a szalónajtóhoz lépett és benyitott.
    A következő pillanatban szemtől szemben állott Langsfeld grófnővel, aki meglepetten és felháborodva ugrott fel karosszékéből. A két ellenfél egy pillanatig némán, szikrázó szemmel mérte végig egymást.
    - Hogy merészelt ide belépni? - kiáltotta a grófnő.
    A miniszterelnök erőt vett magán, igyekezett nyugodtnak és elszántnak mutatkozni.
    - Grófnő, vannak pillanatok, amikor a kötelesség erősebben parancsol az udvariasságnál. Nekem mindenáron beszélnem kell önnel.
    Az asszony megvető, gúnyos pillantással mérte végig a beszélőt:
    - Tudom, excellenciás uram... már értesültem róla, hogy kifogásai vannak ellenem...
    A férfi igyekezett fölényes, méltóságteljes lenni. Olyan hangon beszélt, mint a nagy parlamenti viharok alkalmával.
    - Bocsánat, grófnő, nekem egyénileg sem kifogásom, sem érzésem nincsen az ön személyét illetőleg. De a hivatal, amelyet elfoglalok, kötelességemmé teszi, hogy megóvjam az országnak és különösen Münchennek, a fővárosnak a nyugalmát, amelyet Méltóságod állandóan veszélyeztet...
    A grófnő kiegyenesedett, a szeme villámot szórt:
    - Ön tulságosan vakmerő, miniszterelnök ur!
    - Engedelmet, ismétlem, nem az én véleményemet mondom. De kétségtelen, hogy München csupa izgalom, nyugtalanság, a lakosság forradalmi hangulatban van és mindennek Méltóságod az oka.
    - Hát nincs önnek elég rendőre és katonája, hogy rendet teremtsen?
    - A nyugtalanság sokkal nagyobb és a hangulat sokkal szenvedélyesebb, semhogy rendőrséggel lehetne lecsillapitani. A lakosság nyiltan hangoztatja, hogy nem tűri tovább egy asszony uralmát. Az egész világ rajtunk kacag. A külföldi lapok karrikaturákat közölnek, amelyek Méltóságod müncheni uralmát szemléltetik. Az ön viselt dolgai túlnőnek a magánegyén szük körén, országos ügyekké lettek és nekem, mint az ország első tisztviselőjének, tiltakoznom kell azok ellen. Méltóságod visszaél a király bizalmával és gyengeségével...
    A grófnő minden izében remegve ugrott fel:
    - Megőrült? Hogy mer velem igy beszélni?
    De a miniszterelnök ridegen folytatta:
    - Grófnő, ma már mindenki tudja, hogy ön Lola Montez néven megfordult Európa minden nagyobb városában és hogy megjelenését mindenütt botrányok kisérték. Párisban Poincaré gróf az ajtaja előtt lett öngyilkossá, ugyanott párbajt vivott egy marquise-zal, akinek férjét csábitotta el. Varsóban Porwanszki gróf volt a kedvese, akinek édesanyja korbáccsal támadt önre...
    A grófnő dühösen csapott öklével az asztalra:
    - Elég! Azonnal takarodjon innen!
    - Még nem fejeztem be. Még nem mondtam meg, hogy ön kegyenceit egyre-másra fényes állásokba ülteti, viszont a méltóságodnak nem kellemes érdemes férfiakat nyugdijba küldeti. Münchenben már nem I. Lajos uralkodik, hanem a Langsfeld grófnévá előléptetett Lola Montez, a táncosnő...
    Lola Montez egészen közel lépett a férfihez. Spanyol vére fellobogott benne, most embert tudott volna ölni, de uralkodott magán. De a szavai szinte izzottak a rettentő gyűlölettől, amellyel válaszolt:
    - Ugy látszik, mégsem tud még mindent Excellenciád. Nem tudja, hogy én sajátkezüleg szoktam megleckéztetni az olyan vakmerő ripőköket, mint ön...
    - Grófnő, ön elfelejti, hogy kivel beszél!
    - Ellenkezőleg. Ön téved, mikor azt hiszi, hogy még mindig Bajorország miniszterelnöke. Még ma megkapja elbocsátó levelét...
    A férfi meghajolt:
    - Lehet, hogy ezt a botrányt is hozzáfüzi a többihez. De vigyázzon... a fák nem nőnek az égig... borzalmas böjtje következik az ön túlzott farsangjának. Azért jöttem, hogy a veszélyre figyelmeztessem, amely fenyegeti és rábirjam, hogy hagyja el önként az országot. De ugy látom, hogy tulságosan elvakult... Magának tulajdonitsa tehát, ha nagyon keserves lesz a kiábrándulása...
    A szép asszony arca szinte eltorzult a dühtől:
    - Fenyegetni mer? Ezért még számolunk, uram!
    A miniszterelnök dacosan nézett vissza:
    - Rendben van, asszonyom!

     

    II.

    Lola meg sem várta, hogy a király megszólaljon. Szenvedélyes mozdulattal a karjába vetette magát és zokogni kezdett:
    - Bántanak... el akarnak szakitani tőled... üldöznek, mert szeretlek!
    És égő orcával, felgyulladva folytatta:
    - Félnek, mert tudják, hogy vigyázok rád, hogy nem engedlek a bábjukká sülyedni! - Hát mondd, nem vagy boldog két esztendő óta? Nem adtam néked mindazt, ami szerelmemből tellett? Ifjuságomat, csókjaimat, minden érzésemet... Ha tudnád, hogy hányan haltak meg, hányan őrjöngtek, amiért nem lettem az övék... De én csak téged szeretlek, csak a te ölelésedre vágyom... Férfi vagy, király vagy... védd meg a nőt, aki szeret és akit szeretsz!
    A király azonban komor volt és gondterhesen simitotta végig homlokát:
    - Haragszanak rád, Lola. Azt mondják, hogy elrabolsz a néptől és hogy a szócsöveddé fokozódtam le...
    A nő a férfi ölébe vetette magát:
    - Mit törődsz velük? Te tudod, hogy boldog vagy-e, vagy nem? És egyedül te ismersz... Nagyravágyó és gőgös vagyok... de hát lehet-e más, aki a te szeretőd?
    A király keserűen mosolygott:
    - Fájdalom, még annyira sem lehetek férfi, mint országomnak legszerényebb hivatalnoka. Nincs jogom magánéletet élni, eszköze, gépje vagyok méltóságomnak.
    Lola elsápadt. Felugrott a király öléből, a hangja remegett:
    - És ezt most mondod, két év után? Felébresztettek? Megfenyegettek? Megijesztettek? Nem mersz tovább szeretni? Oh, hiszen akkor ez egészen más dolog. A névtelen leveleken, fenyegetődző ripőkségeken csak nevettem. Nem törődtem az arisztokráciával, amelynek fájt, hogy nem körükből választod szeretődet és nem törődtem a miniszterelnök urral, aki ennek a hitvány bandának szolgálatába szegődött. Én csak a szivemet vizsgáltam és azt kérdeztem, hogy szeretlek-e, érdekedben van-e mindaz, amit cselekszem? És a válasz mindig csak egy volt: imádlak! De ha te nem igy érzed... akkor persze más! Akkor félre állok... megyek... még ma... az éjszaka! Tulságosan jó voltam hozzád, nagyon bőven osztottam néked a mézet... talán egy kis csömöröd is van... De majd néhány nap mulva... ha elfog a vágy... ha megkivánsz, akkor majd megtudod, hogy mid voltam én neked! Ide fogsz jönni, a fejedet őrjöngve fúrod majd a párnákba és jajveszékelve fogod kiáltani a nevemet! Akkor odaadnád értem Münchent, a trónodat, minden ostoba cifraságot, mert majd belátod, hogy mindez együtt sem nyujt néked annyi gyönyört és örömet, mint én egymagam.
    És könnyes, dacos mozdulattal megállt az ajtóban:
    - Nem állok utadba, nem leszek terhedre... Isten veled!
    De a király felhördült ijedt, nagy kiáltással: Lola!
    Az pedig felkapta szép, feketehaju fejét, a fürtjei szerteröpködtek, mint a riadt madarak és nem lódult vissza, csak állt megbántott magábaroskadással.
    - Lola! - mondta mégegyszer, fehérre rémülten a király, - nem akarom, ne menj...!
    És megragadva a nő kezét, ráborult forró, nagy beleakaszkodással, vérének buja megmozdulásával.
    A nő csak nézte felülről lefelé sütő alattomos, elégedett pillantással a kezét harapdáló, ráhanyatlott fejet és keményen, határozottan mondotta:
    - Választanod kell köztem és az ellenségeim között. Az életemet sem érzem biztonságba közöttük. Az előbb itt volt a miniszterelnököd és megfenyegetett. El kell bocsátanod. Azonnal. Meg kell értetned, hogy nem sikerült a tőrvetésük...
    A király megdöbbenve próbált tiltakozni, de Lola megelőzte:
    - Ezt igy akarom! Ha gyenge vagy, ugy magamat kell megvédenem, de ezt nem tehetem többé a te oldalad mellett!
    A férfi felnyögött mindennel leszámoló, magát megvető, bűnösségét érző tehetetlenséggel:
    - Maradj!
    S a fekete bachánsnő rácsapott, ajkával perzselte, kezével gyujtogatta:
    - Szeretlek...!
    S a férfi magát megadó, gyötrelmes aléltsággal könyörgött:
    - Csókolj!

     

    III.

    A sörház hatalmas különtermében sapkás és szilajos kedvü diákok ültek. A lázadozás, izgatás haragja beléjük tüzesedett, beszéltek és vitatkoztak a királyi palota szégyenteljes botrányáról. Fiatalok és erőstestüek voltak, borba és szerelembe nyujtódzók, szerelmes éjszakákról álmodók. A harag csak ugy másokról szakadt rájuk, de lelkükből néha kilobbant az őszinteség és ilyenkor trágár élcek közepette nyelvüket csettintgették és irigykedve mondták:
    - Hej, jó volna egyszer megölelni azt a fekete csudát!
    De a komolykodók lecsöngették, haragos szóval lehurrogták a tréfálkozókat és kimondták:
    - Tüntetni kell Lola Montez ellen!
    És megbeszélték, hogy gúnyrajzot fognak a menet előtt hordani és végighurrogják tiltakozásukat a város legforgalmasabb uccáin.
    És mintegy próbaképpen nekieresztett hanggal süvöltötték:
    - Vesszen Montez Lola!
    A tréfásabbak belerikoltották:
    - Beverjük a hálószoba ablakát! Hátha ingben menekül!
    Ezen mindnyájan röhögtek és felemelték poharaikat. Az egyik óvatosan megkérdezte a szomszédjától:
    - Megkaptad a napidijadat?
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633982327
Webáruház készítés