Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Florence Warden: A rejtélyes ház_MOBI

Florence Warden: A rejtélyes ház_MOBI
640 Ft
  • Részlet az e-könyvből:

     

    Hetedik fejezet

    A többi lépcső, attól fogva lefelé, melyen Sarah megcsuszott, mind rendes állapotában volt. Leérve a fenékre, csaknem élettelen tömegként feküdt előttem Sarah, egyik keze maga alá volt csavarodva, mig feje vértócsában fürdött. Lehunyt szemekkel nyögött és még akkor sem ismert rám, midőn felnyitá szemeit s mereven maga elé bámult.
    Zuhanása Janet is kicsalta a távoli gyermekszobából; és rögtön a szakácsnéért futott, ki sokkal idősebb és tapasztaltabb asszony lévén, a jelen esetben igazán nagyon hasznosnak bizonyult. Éjfél már elmult, de a késői idő daczára be kellett küldeni Janet a faluba Sam-ért, hogy lovagoljon át a lehető leggyorsabban Beaconsburghba orvosért. Időközben a szakácsné azt a véleményét nyilvánitá, hogy Sarahnak egyik karja eltört, mert a mint hozzáért, elalélt: azután felfedezve, hogy a vér a fej hátsó részén tátongó sebből folyik ki bekötözte s annyira-mennyire megállitá a vérzést. Én kognakért futottam, de képtelenek voltunk vele egy cseppet is lenyeletni. Mindketten leültünk a gyertya homályos világitása mellett a nedves földre, és iparkodtunk Saraht életre hozni, én kissé hátrább vonultam, nehogy magához térve felismerjen.
    Oly kisérteties volt a helyzet, a vértócsában ülve éjnek idején, hallgatni a szerencsétlen asszony nyöszörgését a nélkül, hogy életre birnók őt hozni orvosi segély érkeztéig, hogy ha nyögése pillanatra megszünt, visszafojtott lélekzettel hallgatództunk. Én, iszonyu bünhődését látva, megbocsátottam neki és egy hangot se mertem kiejteni, nehogy annak végzetes hatása legyen esetleg a szerencsétlenre, ha eszméletét visszanyeri. Igy telt a kinos idő, mig nem egyszerre ajtónyitást hallottunk s az orvos sulyos léptei hangzottak a lépcsőkön.
    Lowes orvos jött el ismét. Mindenekelőtt több világosságot kivánt. Jane lámpát hozott, s az orvos távozásra inté. Azután felkért, hogy ha nem félek az ájulástól, tartsam neki a lámpát vizsgálatához, mely után kijelenté, hogy erős idegzetem van; pedig csakis a tőle való félelem tartott helyemen, mert fejem szédült, a mint a sebesült két-három izben kitörő sikoltását hallottam.
    A szakácsnénak igaza volt; a Sarah alatt lévő kar eltört; azt, hogy hátgerince is nem sérült-e meg, még nem tudta megállapitani az orvos. Lemetszette Sarah hosszu fekete haját és bekötözte fejét, mely oly ütést kapott, hogy az agyvelőt is megrázkódtathatta, az orvos szerint; azután köteléket alkalmazott az eltört karra is. Végre egy derékaljra fektettük, s gondosan szobájába szállitván, ágyába fektettük le.
    - Hogy történt e baleset vele? kérdezé az orvos.
    - Elmondom, - feleltem, de félénken utána tevém, - ha - -
    - Ha, mi? - fordult felém éles tekintettel az orvos.
    Kissé félreszólitám, mondván:
    - Mit gondol ön, Mr. Lowes, vajjon nagyon ártalmára lenne-e a sebesültnek oly egyén látása, kit gyülöl.
    - Nem. Ő képtelen lenne felismerni bárkit is; de arra figyelmeztetem, hogy nyugtalan lesz. Hogy történt ez a szerencsétlenség?
    - Lezuhant a lépcsőről.
    - A toronylépcső az ön szobájához vezet, ugy-e? Hogy kerülhetett oda ily késő éjszaka? Miért hallgatja el előttem a teljes igazságot, és miért nem kimél meg az ostoba feltevésektől?
    Elbeszéltem tehát neki a valót, de ő csupán annyit jegyzett meg:
    - És nem gondolja-e ön, hogy ez eset folytán önnek távoznia kell e helyről a lehető leggyorsabban?
    - Ugy sem maradok itt sokáig, - feleltem mosolylyal, Laurencera gondolva.
    - Oh, ön azt hiszi, hogy az a kastélybeli fiatal suhancz majd nőül veszi?
    - Igen.
    - Nos tehát én őszintén kimondom, hogy ebből a házból nem hoznék feleséget.
    - Akkor ön egyáltalán nem nősülne Mr. Lowes. Mert ha szeretni tudna, akkor inkább törődnék a leánynyal, mint a helylyel, hol az lakik, ép ugy, mint azt Laurence cselekszi.
    - Önnek éles kis nyelvecskéje van. Sajnálnám, ha Laurence későn érkeznék haza.
    Még Haidée után kérdezősködött, de a még mindig sikamlós lépcsőn nem vezethettem fel hozzá: utasitásait megadva, elhagyta a házat. A beteg szobájában már be volt fütve. Mellé ültem egy székre, hogy reggelig virraszszak, mikorra a szakácsné igérte, hogy felváltja helyemet. Nemsokára nyugtalankodni kezdett a sebesült, miként az orvos előre megmondta; jobbra-balra forgatta fejét, megkisérlé felemelni törött karját, mely szorosan le volt kötözve, nyögött s összefüggetlenül mormogott magában. Egyszerre aztán egészen lecsendesült, s reméltem, hogy elaludt. Magam is elszenderültem pár pillanatra, midőn egyszerre vad hörgéssel hallám kiáltani a „Jim” nevet. Sikerült felemelni Sarah fejét; láztól szikrázó nagy fekete szemeit reám szegezé; szivem hevesen dobogott, mert azt hittem, hogy fel kellett ismernie. De ő ismét csak azt ismétlé:
    - „Jim!” - azután suttogva utána tevé: - Ők üldözőbe vettek, Jim! Éjjel szöknöd kell. Eredj a régi helyre. Majd elteszem én őket láb alól, s azután értesitlek.
    Ekkor heves kitörések következtek, mignem ujra folytatá összefüggéstelen szavait:
    - Mindent koczkáztatunk most, Jim! Én megteszem, ha kivánod; de magadat ép oly veszélybe sodrod, mint engemet. Jól van, nem bánom, kiteszem magamat, daczolok mindennel!
    Ekkor szenvedélyesen tört ki:
    - Gonosz dolog az, a mit cselekedni akarsz, Woodfall James. Miért akarsz te egy ladyt nőül venni? Pénze nincs sok, és a mi csinos arczát illeti, az olyan arcz, mint egy babáé. Én kétszerte többet érek nála és még csak huszonöt éves vagyok; és nem hagytalak el sem jóban, sem rosszban. Miért nem veszel engem feleségül, Jim? - Azután szikrázó szemeket lövelt reám, szemrehányással illetett, majd dédelgetni, biztatni akart, elárulva életének egyes elárult mozzanatából sajátságos kétes jellemét.
    Annyi kitünt mindenesetre, hogy az a Jim, vagy Woodfall James, ki gondolatait foglalkoztatta, nagyon gonosz ember lehetett, és hogy Sarah minden gonoszságában támogatta őt.
    - Ne menj el oda, James, - mondá egyszerre esdekelve. - Életedbe kerül, ha elfognak, pedig egy idő óta szemmel kisérnek. Hiszen sokkal biztosabb uton is lehet pénzt szerezni, mint igy.
    Szünet után borzalommal töltött el, következő beszédje által:
    - A halottak nem beszélnek, Jim, - mondá iszonyu suttogással. - Oly könnyü megtenni és sokkal biztosabb. Mit ér egy öreg ember élete, hogy annyira félsz sujtani őt? Sokkal többet is koczkáztattál már. Miért riadsz vissza ettől mindig oly gyáván? Pedig csak az az egy ismer.
    Alig birtam ezek után tovább a női vipera mellett maradni, s nézni őt. Gyilkos vágyat olvastam ki láztól égő szemeiből, és megérintve égő homlokát, amint ajkát megnedvesitém, összeborzadtam.
    Ujra tovább beszélt oly neveket emlegetve, melyeket sohasem hallottam még, de sem Raynerről, sem nejéről, sem rólam, de még Parkes Tomról sem szólt, mignem egyszerre indulatosan kitört:
    - Jim bele van bolondulva abba a kis Christie leányba, Tom, és még nőül akarja őt venni mindennek daczára, s ezt nekem türnöm kell, - sziszegte fogai közt.
    Ugyan miféle eszmezavarnál fogva hozott engemet összeköttetésbe évek előtti vétkes szerelmével? Hirtelen eszembe jutott az a társalgás, melyet rejtekemből egy este kihallgattam, Sarah és Rayner titokzatos látogatója közt, ki később Carruthers komornyikjává változott át, és emlékeztem, hogy féltékenységében akkor is emlegette a „Jim” nevet. Vajjon ugyanazon egyén lett volna? Hogy lehet, hogy az soha se jelent meg Aldersben? Először azt hittem, Parkes Tomot érti, és féltékenységének tárgya Jane; de különösnek találtam akkor is, hogy azért Jane-al nem volt rossz viszonyban, s az egész házban csak ellenem viseltetett tüntető ellenszenvvel. És ime, most azt képzeli, hogy az az ugynevezett „Jim” engem vesz feleségül, noha még soha se láttam őt!
    - Jó nehéz lesz, Tom, Jimnek segiteni kellene. A sötét pinczébe kell levinni; de azért ne féljen, ott nem lesz semmi baja az ékszernek és az ezüst még megtisztul. Jőjj!
    Vajjon most meg már a denham-courtbeli rablás forgott volna agyában? visszafojtott lélekzettel lestem szavait tovább.
    - Tom, az az alattomos Christie leány sejt valamit. Jim nem akart rám hallgatni: és ha meg nem akadályozom, az a leány romlását fogja előidézni.
    Ismét összekeverte nevemet az ismeretlen Jimmel! Már saját eszem is csaknem ugy kezdett megzavarodni, mint az övé. Szerettem volna fölfedezni, ki lehetett az a Woodfall James, és közelébb huzódtam Sarah ágyához, hogy jobban halljam beszédét.
    - Vigyázz, fiam. Te nagyon is sokat koczkáztatsz. Mégis lehet a világon oly ügyes tolvajfogó, hogy felismeri a hamisitó Woodfall Jamesben, s az ékszerrablóban...
    E pillanatban, midőn már vérem heves lüktetésével és lázas hévvel lestem a név kimondását, felnyilt az ajtó és a beteg zörejtől felriadva, kiáltá:
    - Mi az?
    A szakácsné jött be felváltani engem. Maradni akartam, de az átélt kinos tusa után oly erős volt a visszahatás, hogy én ájultan rogytam a földre.
    Másnap reggel későn és főfájással ébredtem fel. Haidéenek megnyugtatására, ki nagyon megijedt, midőn Sarah esése folytán kirohantam, kitaláltam valami kis mesét s aztán óvatosan lesiettem a földszintre. Jane már eltávolitá a zsirt a lépcsőkről s igy az ujra biztos volt.
    Sürgönyöztem Raynernek s értesitém őt a balesetről, az okot nem emlitve persze, mely előidézte. Az orvos kora reggeli látogatása alkalmával agylobbot állapitott meg s a leggondosabb ápolást rendelé. Még ebéd előtt megkaptam Rayner következő válaszát:
    „Nagyon sajnálom a balesetet. Ápolják gondosan. Már küldtem egy tapasztalt ápolót.”
    És a délutáni vonattal csakugyan meg is érkezett egy csendes, középkoru nő, kinek már megjelenése is tiszteletet, sőt bennem szinte félelmet keltett. Az éjjeli ijedtség ujra előidézte Haidée lázas állapotát, ugy, hogy én jobbnak tartottam elhalasztani sétáját más napra. Felöltözve, a nap legnagyobb részét a kályha mellett töltötte szobámban. Közvetlenül ebéd előtt szokatlan lépteket, majd kopogtatást hallottunk, s Mrs. Rayner lépett be. Négy ablakom teljes világitásában látva őt, megijedtem a változás fölött azalatt a két hónap alatt, melyet Aldersben töltöttem. Arcza oly sovány, sáppadt, szemei annyira beesettek valának és ajka annyira halvány, mintha halott állott volna előttem. A mult éji eseményről csakis ennyi megjegyzést tett:
    - Hallom, hogy Sarah beteg. Ma reggel magamnak kellett reggelimről gondoskodnom. Remélem, már jobban érzi magát.
    Megkönnyebbült tekintete azonban meghazudtolá közönyös szavait. Még csak gyermekét sem merte meglátogatni, mig a hárpia talpon volt. Bántott nagyon, hogy Sarah miattam szenvedett, de azért most se voltam képes rokonszenvet érezni iránta, éjjeli összefüggéstelen beszédje elárulta igazi kegyetlen, boszuálló, rettenetes lelkületét.
    Miután Mrs. Rayner kijelenté, hogy az nap velem fog ebédelni, én előre lementem intézkedni, pár perczre magára hagyva az anyát gyermekével. A toronylépcsőzet alatt találtam Monát, piszkosan, mint rendesen, egy nagy csomó kulcscsal játszadozott, Sarah kulcsaival. Azt hivén, hogy nálam biztosabb helyen lesznek, elvettem azokat Monától. Utóbbi időben nagyon keveset érintkeztem a lázadó kicsiny teremtéssel, mivel ő rendesen a gyermekszobában étkezett Jane-al.
    Elgondoltam mennyire boszankodnék Sarah, ha tudná, hogy kulcsai kezeim közt vannak. Később, teázás után, jelenté nekem Jane, hogy az ápoló Sandersné nem tudja inni a hordóbeli sört és palaczksört kér.
    - Mit csináljunk, kisasszony? - kérdezé a szakácsné.
    - Hol tartják a palaczksört, Jane? - kérdezém, kulcsaimra gondolva.
    - A pinczében Miss. De a kulcsok vagy Mr. Raynernél vagy Sarah szekrényében szoktak lenni.
    - Jól van, Jane. Én már megtaláltam Sarah kulcsait és majd utána nézek, ha találhatnék sört Sarah étszekrényében, - mondám.
    Nem szivesen vállaltam magamra e föladatot; de nem lehetett megbántani az ápolónőt; és jobbnak véltem személyesen bemenni Sarah birodalmába, minthogy Jane-ra bizzam azt.
    - Nem lenne-e ön szives akkor már néhány szál gyertyát s czukrot is kiadni? Tudom, hogy van, mert tegnap hozott Sarah Beaconsburghból.
    A gyertyát kezembe véve reszkető szivvel indultam az épület balszárnya felé s beléptem a Mrs. Rayner számára szentelt rejtélyes lakosztályba. Oh, mily hideg volt ott. Oly idegessé tett a mult éjjeli kaland, hogy szinte megborzadtam, mikor az ajtó becsapódott utánam és reszketve dugtam a kulcsot a jobboldali kamara ajtajába. Összerázkódtam. Borzasztó hideg volt a tágas pohárszékekkel és fiókokkal ellátott szobában, mely tele volt ócska kosarak s ládákkal és mindenféle más limlommal. Az egyik étszekrénybe, melyet kinyitottam, hogy kivegyem a szükségeseket, alig volt egyéb gyümölcs-szörpnél, továbbá eczet s több efféle háztartási czikk, de se abba, se más szekrényben nem találtam gyertyát vagy czukrot.
    Végre egy fekete táskát pillantottam meg a földön: mely nagyon hasonlitott ahhoz, melyet Sarah kezében láttam, mikor a megelőző napon Beaconsburghba ment; talán még nem rakta ki belőle bevásárlását, gondolám; figyelmemet azonban hirtelen egy kicsiny karika vonta magára, mely épen a táska mellett kiállott a földből, s tán észre se vettem volna, ha e szokatlan helyen félelmem éberségre nem int. Megfogván a kis karikát, láttam, hogy az egy csapóajtónak felemelésére szolgál. Csak pár hüvelyknyire emeltem fel, de ujra visszaeresztettem, nem mintha nem lettem volna nagyon kiváncsi, de mivel rendkivüli félelem fogott el. Mert ismeretlen csapóajtó oly rejtélyekkel telt helyen, minő Alders volt, nagyon elrémitő hatást gyakorol az emberre. Végre mégis összeszedtem bátorságomat, és csendesen ujra felemeltem az ajtót, mig végre egészen felrántám; nem minden borzadály nélkül ugyan, mert nem tudhattam, nincs-e valamiféle rúgója, mely lesujthat egyszerre az alattam tátongó mélységbe.
    A hideg lég megcsapása alulról elfojtá lélekzetemet. Gyertyámat a nyilás fölé tartva, láttam, hogy balra vagy három lábnyira zöldes iszap van s azalatt viz folyik. Vajjon forrás vagy kut volt-e? Egyszerre eszembe jutottak a Sarah deliriumában mondott zavaros szavak: „A viz mélyében a pinczében”. Körülnéztem, nem találnék-e valamit a viz mélységének megmérésére, hogy szükség esetén lemehessek az oda illesztett létrán. Egy póznát találtam, miután gyertyámmal a kézben kezdtem lefelé lépdelni az egészen szilárd létrán.
    A negyedik fokra lépve már láttam, hogy tágas pinczében vagyok, melynek jobb oldalában korhadt boroshordók állanak és bal részén van a már emlitett viz, melyet rács kerit el. A fal fölülről egészen a vizig penészes volt. A viznek épen Mrs. Rayner szobája alatt kellett terjedni, gondolám, és megborzadtam.
    Vajjon tudta-e ő, hogy kut vagy forrás felett lakik?
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633982709
Webáruház készítés