Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


F. Marion Crawford Sant' Ilario EPUB e-könyv

ÚJ
F. Marion Crawford Sant' Ilario EPUB e-könyv
990 Ft990

Ez a kötet a Saracinesca-család történetének folytatása, melyben a boldog házssság nem menti meg a családot az intrikáktól. Bonyodalmak származnak abból a kérdésből, hogy tulajdonképpen ki a család valódi örököse. A család felkészül arra, hogy szerencséjük végeszakad, ha nem képesek kideríteni egy rejtélyes levél valódiságát. És a bonyodalmak csak bogozódnak, párbaj, börtön, halál veti árnyait a Saracinesca-családra.

  • Részlet az e-könyvből:

     

    IV. fejezet

    Gouache Anasztáz hamar felépült, de mégsem oly gyorsan, mint szeretett volna. Nyugtalanság volt a levegőben s bajtársainak javarésze már a határra vonult, ahol Garibaldi gerilla-seregének önkénteseivel most már komolyan megkezdődött a csatározás. A bátor fiatal francia, aki a harcot igazán szerette, vágyódott a veszély izgalmai és a repülő golyók zizzenése után. Rendkívül bosszantónak találta, hogy ilyen időben a városba van börtönözve. Segíteni azonban a dolgon nem tudott. Remeke, hogy az egész nem múlik el egyhamar s nemsokára ő is társaival együtt végezheti a jó katona kötelességét.
    A helyzet komoly volt. A Franciaország és Olaszország közti, 1864 szeptemberében ratifikált híres megegyezés első pontja így szólt:
    Olaszország kötelezi magát, hogy a Szentatya tényleges területeit megvédi és minden kívülről jövő támadást fegyveres erővel is megakadályoz.
    Ennek a pontnak értelmében Franciaország lelkiismeretesen végrehajtotta a II. pontban előírt feltételt és az egyházi állam területéről minden francia csapatot visszavont. Olaszországnak az az Ígérete, hogy minden támadást fegyveres erővel is megakadályoz, Garibaldira és önkénteseire vonatkozott. Ennek megfelelően 1867 szeptember 24-én az olasz kormány proklamációt bocsátott ki a felkelő banda ellen és Arezzo közelében Sinalungában letartóztatta Garibaldit. Az olasz kormány talán meg is volt győződve arról, hogy a vezértelenné vált önkéntesek szét fognak oszlani; ha a tábornok őrizetére a kellő intézkedések megtörténnek, akkor ez rövidesen talán be is következett volna, miután szabadlábon levő fiai közül apja vezéri tehetségével egyik sem bírt. Garibaldi azonban tizennyolc nappal utóbb kiszabadult a fogságból és csatlakozott hadseregéhez melyet időközben a pápai csapatok pár kisebb összeütközésben megvertek, de néhány jelentéktelen összetűzésben viszont hadserege győzött a pápai csapatok fölött. Mihelyt híre ment, hogy Garibaldi kiszabadult, általános mozgalom kezdődött, Rómát ellepte Garibaldi tömérdek ügynöke és magában a városban próbált zendülést kelteni, míg maga Garibaldi merész rohammal elfoglalta Monte Rotondot, egy másik csapata pedig Sudbiacon ütött rajta, amelyet Garibaldi, nem ismervén a hegyeket, a Campagna déli kulcsának tartott. A francia követnek az olasz udvarnál való tiltakozására és talán mert a tengeren nagyobb francia hadsereg közeledett, az olasz kormány újabb proklamációt bocsátott ki Garibaldi ellen, aki azonban továbbra is monte-rotondoi erős állásában maradt. Végül október 30-án, amikor a francia csapatok ismét bevonultak Rómába, a kormány a látszat kedvéért intézkedést tett a pápa érdekében s Menatiea tábornok vezetésével felhatalmazta az olasz haderőket, hogy a rend fenntartása végett a pápai állam területére lépjenek. Az olasz haderők azonban nem igen mozdultak. Komolyabb intézkedés nem történt, ennek ellenére november 3-ról 4-ére a pápai csapatok Garibaldit megfutamították, mire serege szétszaladt és erre az egész zendülés végétért.
    Az olasz kormány cselekvéseinek szellemét joggal megillette a kritika. Az akkori parlamentben többségben voltak azok, akik Rómát az ország természetes fővárosának tekintették és a jogosnak vélt cél érdekében készek lettek volna lábbal tapodni minden szerződést, ahogy hasonló körülmények között a legtöbb parlament is megteszi. A többséget ugyan széles szakadék választotta el Garibalditól és Mazzinitól, de szent meggyőződésük volt, hogy joggal használják ki annak a forradalomnak minden előnyét, amit a két vezér netalán az országra zúdít.
    A pápai állam védelmezői nem fegyelmezett és szervezett erőkkel, hanem mindenre kész útonállók és fiatal sihederek hordájával álltak szemben, amely minden más ország csőcselékéhez hasonlóan kíméletlen gyönyörrel használta ki a féktelen szabadságát. Az ellenség viselkedése úgy a zuávokat, mint a kormánycsapatokat és a franciákat a legnagyobb mértékben felháborította. Az olasz kormányt ugyan nem lehet felelőssé tenni a templomok bemocskolásáért, a fosztogatásokért és a tömérdek szörnyűségért, amely a Garibaldisták előrenyomulását vagy hátrálását kísérte. De tagadhatatlan, hogy az olaszok többsége mindezt nagyon kívánatos eszköznek tekintette és ha a franciák nem akadályozták volna, a zabolátlan felkelők nyomában jó egynéhány hadtestet vezettek volna teljes rendben Róma kapui alá.
    Miközben Gouache Anasztáz a balesetét követő három héten cigarettázgatva sétálgatott délutánonként a Corso népes járdáján, átkozta kénytelen tétlenségét és ugyancsak szidta a sorsot, hogy amikor bajtársai puskaport szagolnak és csatározások kalandjait élik, neki betegen itthon kell lennie. Majdnem két éve viselte az egyenruhát teljes egészségében s most, amikor a küzdelem megkezdődött, tétlenségre volt kárhoztatva. Bosszúságában csak egy vigasztalta s ezt a vigaszt a lehető legjobban ki is használta. Montevarchi Faustina barna szemei elbűvölték és miután más irányban nem tudta lekötni energiáját, egész komolyan szerelmes lett a fiatal leányba. Különösen az vonzotta, hogy emberi számítás szerint Donna Faustina teljesen elérhetetlen volt számára.
    Ezekben a zavaros időkben Rómában a vidámságnak nem volt tanyája. Az emberek egymás házában találkoztak s beszélték meg az ország ügyeit, vagy a Pincio villái közt sétáltak, kocsikáztak. A főúri körök találkozóhelye főleg a Valdarno- palota, a Saracinesca-ház és a Montevarchi-palota volt. A Valderno-palotában megoszlottak a vélemények : Az öregek mereven ragaszkodtak konzervatív nézeteikhez, míg gyermekeik bátorságukhoz mért hangon Viktor Emánuel és az egyesült Itália mellett foglaltak állást. A Saracinescák szilárd egységben álltak a dolgok fennálló rendje mellett. Végül a Montevarchiak a család fejének véleményét osztották s mint bárányok a vezérkost, követték mindenben az öreg herceget.
    Gouache régi barátja volt a Saracinescáknak, s akkor kereste fel őket, amikor kedve úgy hozta. Mióta a római Akadémia nagydíját megnyerte, a legelőkelőbb családok is egyenrangúnak tekintették. Balesete révén jó viszonyba került a Montevarchi-családdal is, amelynek bármikor szívesen látott vendége volt. Rendszerint ő hozta a legfrissebb harci híreket, valamint a franciaországi újdonságokat, melyeket barátjától, a francia követség fiatal attaséjától szerzett be. Donna Faustinával ilyenképpen gyakorta találkozott, különösen mert Corona is nagyon szerette a fiatal leánykát és gyakran meghívta.
    Amikor Gouache Montevarchiékat először meglátogatta s a hercegnének szívélyességéért köszönetét mondott, a nagyterem tele volt emberrel. Faustina magában üldögélt s egy könyvet lapozgatott. Senki sem foglalkozott vele. Miután Gouache pár szokványos szót váltott a hercegnével, leült Faustina mellé. A leányka a művészre emelte barna szemeit, ráismert és könnyedén mosolygott.
    - Csodálatos, hogy a zárdából milyen ellentétes világba csöppent ön, Donna Faustina, - mondta a zuáv. - A háborús légkört gondolom.
    - Nagy ellentét csakugyan. Bár ismét a zárdában lehetnék.
    - Ugyebár, amit eddig a világból látott, nincs nagyon ínyére? Nagyon természetes. Ha a világ mindig ilyen volna, varázsa nem volna veszélyes. Csak a pompa és a hiúság gyönyörködtet. -
    - Szeretném, ha már megkezdődne. - válaszolt Donna Faustina természetes őszinteséggel.
    - De hát nem arra tanították a jó nővérek, hogy az ilyesmi az ördögtől való? - kérdezte mosolyogva Gouache.
    - De igen. Csakhogy Flavia azt mondja, hogy ezek a dolgok nagyon szépek.
    Gouache arra gondolt, hogy Fláviának ezt tudnia kell, de illendőségből elhallgatta gondolatát.
    - Nővérét, Donna Flaviát érti?- Igen.
    - Bizonyára nagyon szereti nővérét. Igen kellemes lehet, ha az embernek majdnem egyforma kora nővére van.
    - Flavia sokkal idősebb mint én, de azért azt hiszem, jó barátok leszünk.
    - Önre nézve családja majdnem olyan idegen, mint a világ többi része - jegyezte meg Gouache. - Hosszú éveken át csak olykor-olykor látta családja tagjait. Látom szeret olvasgatni.
    Ezt a megjegyzést azért tette, hogy változtasson a beszéd tárgyán s ugyanakkor a fiatal lány kezeiben levő könyvre pillantott.
    - Új könyv - mondta Faustina s felütötte a kötet címlapját. - Manón Lescaut. Flavia olvasta. Szerzője Prévost abbé. Ismeri?
    Gouache nem tudta nevessen-e vagy komoly képet vágjon.
    - Édesanyja adta ezt a könyvet? - kérdezte.
    - Nem, de mama azt mondja, hogy mivel abbé írta, erkölcsös könyvnek kell lennie. Igaz, hogy nincs rajta az imprimatur, de miután pap írta, indexen nem lehet.
    - Nem tudom - válaszolt Gouache. - Prévost egyházi ember volt, de én nem ismertem, mert már több mint száz éve meghalt. Amint látja, a könyv nem új.
    - Ó! - kiáltott fel Donna Faustina - azt hittem új. Miért nevet ki? Szégyellni való, hogy nem tudok Prévostról mindent.
    - Semmi esetre sem, de bocsásson meg Donna Faustina, ha ajánlok valamit. Az ön helyében én nem olvasnám ezt a könyvet. Túlságos fiatal még hozzá.
    - Elfelejti, hogy már tizennyolc éves vagyok?
    - Egyáltalában nem. De ilyen könyvek olvasására alkalmasabb kor a huszonöt év. Higyje el - tette hozzá komoly hangon -, ez a könyv nem önnek való.
    Faustina pár pillanatra a festőre nézett, aztán letette a könyvet az asztalra s arcán a zavar kifejezésével tolta odébb. Gouache jól mulatott magában arra a gondolatra, hogy erkölcsi oktatója egy fiatal lánynak, akit alig ismer. Ugyanakkor mély felháborodás töltötte el Flavia ellen.
    - A könyvekkel olyan furcsán vagyok - mondta kurta kis sóhajjal Donna Faustina. - A jó könyvek rettenetesen unalmasak, a mulatságosokat pedig nem szabad olvasni addig, amíg az ember férjhez nem megy. Nem értem, miért.
    Gouache nem találta meg azonnal a kellő választ s komoly zavarba jött volna, ha épp akkor hozzá nem lép Sant’ Ilario. Gouache felállt, hogy átadja helyét a hercegnek s ahogy elhaladt az asztal mellett, ügyes mozdulattal úgy fordított egyet a könyvön, hogy címlapját nem lehetett látni. Bántotta az a gondolat, hogy Giovanni Montevarchi Faustina könyöke mellett meg találná látni Manón Lescaut. Sant’ Ilario nem vette észre a festő mozdulatát, de akkor sem találta volna feltűnőnek, ha észrevette volna.
    Aznap délután és másnap reggel Anasztáz újra átgondolta Faustinával folytatott kis beszélgetését s arra az eredményre jutott, hogy Faustina a leg- elragadóbb lány, akit valaha látott. Közben október első tíz napja aránylag nyugodtan telt el. Garibaldi letartóztatásának híre egy időre elcsitította Róma izgalmát, bár az igazi harc még hátra volt. Az emberek megállapították, hogy az utcákon sok az idegen arc, de miután igazolvány nélkül senki sem léphetett be a város kapuján, ez nem igen aggasztott senkit.
    A balesetét követő hónap alatt Gouache nagyon gyakran látta Faustinát. Más körülmények között ilyen szerencséje semmiképp sem lett volna, de mint mondottuk, ez időben nagyon gyakori volt a házi összejövetel, miután az embereket közelebb hozta egymáshoz a közös veszély. Az általános izgalomban a jóképű zuávnak Faustinával való gyakori csevegése nem tűnt fel. Az öreg hercegné ugyan sokszor látta őket együtt, de részint angol gondolkodásánál fogva, részint pedig mert Gouache semmiképpen sem lett volna alkalmas férj, nem tulajdonított a találkozásnak fontosságot. Garibaldi szabadulásának híre nagy riadalmat okozott s napról-napra újabb határmenti összekoccanásról érkezett hír. Gouache még nem épült fel teljesen, de már régi erejében érezte magát, ennélfogva napról-napra kérte, hogy engedjék a frontra. Végre október 22-én az orvos gyógyultnak minősítette, mire Anasztáz parancsot kapott, hogy másnap hajnalban hagyja el a várost.
    Amint az elutazását megelőző délután a Saracinesca-palota homályos előcsarnokának lépcsőjén felhaladt, az az örömteljes érzés dagasztotta keblét, hogy a tényleges katonai szolgálat előestéjén van, de meglepetéssel állapította meg, hogy az ismerőseitől való válás gondolata fájdalommal tölti el. Tudta, ki az, akitől elbúcsúznia a legfájdalmasabb lesz. Három héttel ezelőtt még kerek kis búcsúbeszédet tudott volna kivágni, csak éppen annyi érzést fejezve ki, hogy felkeltse a hallgató érdeklődését s felébresszen valami halk részvétet, amely a regényesség ízével vette volna körül másnapi hadba vonulását. Ma minden másképp volt.
    Donna Faustina épp Saracinescáéknál volt, de jó pár perc eltelt, amíg Anasztáz rá tudta magát szánni, hogy melléje lépjen. A lányka a zongora mellett állt. Gouache üdvözölte a ház úrnőjét és a teremben levő hölgyeket, amikor megkapta figyelmét San Giacinto óriás alakja. A marchese Montevarchi Flavia előtt állt s kissé lehajolva halkan beszélgetett vele. Hatalmas arányaival ő volt a legfeltűnőbb személyiség az egész teremben. Nem csoda, hogy Gouache egy pillanatra megnézte és arra gondolt, hogy ez az ember és Flavia minő szép pár lenne.
    Ahogy ott állt, egyszerre azon vette magát észre, hogy Corona van mellette. Kérdő pillantással tekintett a nőre s épp szólni akart, mikor a hercegné intett neki, hogy kövesse. A szoba túlsó végében, egy elhagyott sarokban foglaltak helyet.
    - Valami mondanivalóm van, Gouache úr - kezdte Corona csöndesen. - Nem tudom, hogy van-e jogom elmondani, amit akarok. De a jó barát és a nő jogán talán van.
    - Parancsoljon velem, hercegné.
    - Nincs semmi parancsom. Csak tanácsot akarok adni. Az elmúlt hónap alatt gyakran figyeltem önt. Tanácsom egy kérdéssel kezdődik. Szereti?
    Gouache első érzése a bosszúság volt. Megrezzent és élesen Corona bársonyos szemébe nézett. De még mielőtt kimondta volna, ami a nyelvén volt, újra érezte azt a titkos hódolatot, amely Corona iránt az első pillanattól kezdve betöltötte. Bosszúsága, amilyen hirtelen támadt, hirtelen el is tűnt.
    - Azt kérdezi, hogy szeretem-e? Bízom magában, hercegné. Igen, szeretem. Ma délután búcsúzom el tőle.
    - Sajnálom, hogy szereti. Komoly érzés ez?
    - Részemről föltétlenül. Miért sajnálja? Van ebben valami rendellenes?
    - Nincs. Ellenkezőleg, a dolog nagyon is természetes. De mégsem veheti feleségül. Kíméletlenség, hogy megmondom, de ezt már nőst tudnia kell.
    - Asszonyom, volt egyszer Parisban egy kis fiú, akinek nem mindennap volt ennivalója s nem volt elegendő ruhája sem, hogy betakarózzék, ha fújt az északi szél. De bátor szív lakott benne. Neve Gouache Anasztáz volt.
    - Kedves barátom - mondta Corona nyájasan -, a Montevarchi-palota légköre fagyosabb, mint az északi szél. Akármit könnyebb legyőzni, mint egy római herceg ódivatú előítéleteit.
    - De csak nem tiltja meg, hogy kísérletet tegyek?
    - És ha megtiltanám, számítana az?
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789634741114
    Státusz
    ÚJ    
Webáruház készítés