Új jelszó kérése
Termék részletek


Emilio Salgari: Az aranymezők királynője_EPUB

Emilio Salgari: Az aranymezők királynője_EPUB
640 Ft

Az aranymezők királynője nem az arany, hanem annál is értékesebb: egy aranyhajú leány. A XIX. század fordulóján ugyanis az amerikai nyugati parton még divat volt a feleség-árverés, melynek során a házasodni vágyók licitáltak a kikiáltott hölgy kezére.
Persze nem családregényről van szó, hanem vérbeli kalandregényről, melyben Emilio Salgari mester valódi művész. Így kerülünk az egykori San Franciscótól egyre messzebb, beljebb a kontinensre, és indiánok, valódi kalandok közé.
A kötetet Zigány Árpád fordította.

  • Részlet az e-könyvből:

     

    Az »aranyhercegnő«.

    Cartown-negyed nem kevésbbé érdekes, mint a kínai faluk. Sőt, minden túlzás nélkül, a maga nemében egyedül áll a világon.
    Egy kocsiváros!... Egy olyan város, amelyet a lakosai tetszés szerint tolhatnak egyik helyről a másikra.
    A megalapítója nem volt amerikai. A mozgó város zseniális eszméje egy magyar fejében született meg.
    Ez a kivándorló egy darab földet szerzett magának a San-Francisco-öböl partján, amelyik még egészen lakatlan volt és sással meg náddal volt borítva.
    A hely máskülönben nagyon szép volt és szeretett volna egy kis házat építeni magának, de ahhoz már nem volt elég pénze.
    Éppen akkor hallotta, hogy a San-franciscói vasuttársaság néhány elhasznált vasuti kocsit áruba bocsátott.
    A derék magyar úgy találta, hogy egy ilyen kocsi - az amerikai vagonok jóval nagyobbak a mieinknél - éppen jó lenne lakásnak.
    Nem sokat gondolkodott, ötven dollárért megvett egyet és szépen berendezte magának a szükséges bútorokkal.
    A dolog eredeti új íze, vagy sok embernek az a kivánsága, hogy saját házában lakhasson a tengerparton, vagy Isten tudja, mi volt az oka, elég az hozzá, az ötletes magyar nem maradt sokáig egyedül.
    A sok különböző kocsiból álló város nagyon barátságosan nézett ki, mert a tulajdonosok sok gondot fordítottak a saját lakhelyük csinosítására.
    Egyáltalában nem kell hinni azt, hogy Cartownban csupa szegény ördög lakik. Ellenkezőleg, ezeknek a mozgó házaknak az ára, aranyozással, bútorzattal, díszitéssel együtt ma már felment öt-hatezer dollárra.
    Némelyikben raffinált fényűzés uralkodott. Voltak itt velencei tükrök, drága perzsaszőnyegek, brokátpamlagok, nehéz selyemtakarókkal borított ágyak.
    Még a villamos világítás sem hiányzott és telefon kötötte össze Cartown és San-Francisco lakosait.
    Minden vagon három részből állt: egy kis ebédlő, egy cseppnyi kedves szalon, egy ágyasszoba. A konyha a leszállónál a belső helyiségben.
    Egy-két élelmes ember boltot nyitott és mit akartok még?... Egy tea- és egy kávéház alakult és tulajdonosának, egy vállalkozó ügyes japánnak, jól megtömte a zsebeit aranyakkal...
    *
    Harry és a mérnök kényelmesen elhelyezkedtek az utóbbinak könnyű kocsijában, a kocsisnak meghagyták, hogy haladék nélkül Cartownba hajtson.
    Nagyon jókedvüek voltak, különösen az író, aki nem birta abbahagyni a nevetést, ha jól sikerült csínyére gondolt.
    - Hogy fog dühöngeni, ha felébred!... - mondta fuldokolva. - Szeretném látni akkor a csúf fekete szemeit.
    - De mit csináltál vele? Meséld hát el végre!...
    - Egész egyszerű: egy kubát szívattam el vele, amibe egy gyógyszerész barátom egy pár csepp ópiumot kevert.
    - És ő egészen nyugodtan be hagyta magát csapni?
    - Voltam olyan elővigyázatos és két négert vittem magammal, akikkel valamikor együtt dolgozott és akiket jól ismert. Ez bizalmat ébresztett.
    - Hol szedted a négereket?
    - Ezeket is a barátom ajánlotta. A két négernek aztán fejenként tíz dollárt igértem, ha segítségükkel sikerül a bar-ba csalni honfitársukat. Elhitettem velük, hogy rákvásárlási ügyben akarok vele tárgyalni.
    - Mivel háláljam meg mindezt - mondta megindultan a mérnök.
    - Azt mondtad egyszer, ismered Arizonát.
    - Három évig voltam igazgató egy ottani ezüstbányában.
    - Csak azt akarom tudni, hogy igaz-e, hogy azon a vidéken mérhetetlen mennyiségű vadszárnyas és pézsmaökör terem?...
    - Az egész Unióban nincsen több.
    - És indiánusok?
    - Navajoe-törzsbeliek még szép számban vannak és skalpozni még nem felejtettek el.
    - Köszönöm mister Harris. Egy ilyen paradicsomról álmodozom.
    - Arizonába akar menni?
    - Oda vagy máshová, ahol medvék, vadkanok és indiánusok vannak. Szenvedélyes vadász vagyok és már gyermekkoromban álmodoztam a prairi-ről. Most végre rámmosolygott a szerencse és a vágyam teljesül.
    - Majd adok ajánlatokat ottani vadászismerőseimhez.
    - Köszönöm, mister Harris. Ezzel bőven megfizetted, amit érted tettem. Itt vagyunk Cartownban!... Mondhatom, jó lovaid vannak. Mister Harris, a teaházban várom. Nem szeretném zavarni.
    Megállíttatta a kocsit, leugrott és csakhamar eltűnt a mozgó házak között.
    - Derék fiu!... - mormogta a mérnök.
    A kocsi tovább gördült és a házak gyorsan maradtak el utána. Elhagyták a Villa Miramárét, a chilloni kastélyt, a Quebec-erődítményt és végre egy nagy, régies formájú, de egészen frissen átfestett kocsi előtt álltak meg, amelynek oldalfolyosóján virágzó rózsafák álltak nagy porcellánvázákban. Mister Harris felszökkent a lépcsőn, egy ajtó nyilt ki és egy öreg néger nő jelent meg.
    - Az aukció győztese? - kérdezte.
    - Igen... Hol van miss Clayfert? - dadogta Harris.
    - A szalonban vár.
    A mérnök keresztülment egy kis előszobán és halk kopogás után kinyitott egy szőnyegajtót.
    Belépett a szalonba, amelyik süppedő szőnyegeivel, rózsaszín selyem-foteljeivel, csipkefüggönyeivel olyan volt, mint egy bájos kis fészek.
    Miss Annie kék selyemruhájában a szófán ült és dacára halványságának, szebb volt mint valaha.
    Harrist meglátva, felállt és kedvesen mosolygott.
    - Isten hozta... vőlegényem és jövendőbeli férjem. A házamat tekintse a magáénak.
    - Nem, miss - felelte az ifju elpirulva és nehezen küzdve le megindultságát. - Én a szerecsen kezei közül akkor is megmentettem volna önt, ha sohasem remélhettem volna, hogy valaha az enyém lesz. Esküszöm, miss Annie, ha óhajtja, bár mérhetetlen fájdalommal, kész vagyok önről lemondani.
    A fiatal leány mélyen a szemébe nézett.
    - Igen... tudom.... Szeret... Már egy hónapja követ mindenfelé.
    - Én szeretem... de ön?
    A miss lehajtotta szőke fejét.
    - Beszéljünk másról - mondta mosolyogva.
    Hirtelen elkomolyodott.
    - Mit beszélnek a városban arról, hogy mindent eladtam?
    - Sokfélét, miss - felelt zavartan az ifju.
    - Azt mondják, hogy tönkrementem?
    - Azt is.
    - Igazuk van. Nagy szerencsétlenség szakadt rám.
    - Kolorádóban azt beszélték, hogy az ön apja egy királyian jövedelmező aranybányának a tulajdonosa.
    - Úgy is volt. Ez a bánya kétszázezer dollárt jövedelmezett évenként és ki tudja, még mennyire emelkedett volna, ha egy rossz ember gyűlölete minket tönkre nem tesz.
    Harris fájdalmas csodálkozással hallgatta.
    - Figyeljen, mister Harris - folytatta Annie. - Az édesapám hat év előtt fedezte fel ezt a bányát és megvette. Gran-Canonban van, hisz bizonyosan ismeri. Minden oldalról ömlöttek a bányamunkások és apám több mint kétszázat felvett.
    Volt közöttük egy Rock Will nevű óriás. Páratlanul hasznavehető és ügyes ember volt és csakhamar felügyelői rangra emelkedett. Sajnos, egy csúf napon sztrájkolni kezdett és azt követelte, hogy apám nagy percentet adjon neki a jövedelemből. Az apám belátta, hogy veszedelmes emberrel van dolga és elkergette. Az óriás szó nélkül távozott, de három hónappal később egyszerre sztrájk tört ki a munkások között. Ez a nyomorult titokban felbujtotta a bányászokat, akik egyszerre valóságos bestiákká változtak át. Lemészárolták a felügyelőket és a mérnököket, eltulajdonították az aranytartályokat, dinamittal felrobbantották a lakásokat és végül az apámat is elfogták. A támadás olyan hirtelen jött, hogy lehetetlen volt előre intézkedni.
    - A banditák! - mondta a mérnök indulattól sápadtan. - És mi lesz az apjával?
    - Ő most a foglyuk - felelt miss Annie reszkető hangon. - Csak akkor adják ki, ha három hónap lefolyása alatt 500.000 dollárt küldök Rock Willnek Alamosa állomásra.
    - Miután az egész aranyat elrabolták!
    - Igen, mister Harris.
    - Elő tudná teremteni a váltságdíjat, ha hozzáadnám a százezer dolláromat?
    - Nagyon távol vagyok tőle, mert a kastélyomért, a yachtomért, a gyönyörű lovaimért nem tudtam többet kapni 200.000 dollárnál.
    - És a sorshúzás?
    - 60.000 dollár.
    - Ez az én százezer dollárommal együtt összesen 360.000 dollár.
    - Egy krajcárral sem több.
    Egy darabig csend volt, a mérnök homlokát kezébe temette.
    Hirtelen megszólalt:
    - Annie, nem félne velem jönni Arizonába?
    - Ahova akarja - felelt a miss haladéktalanul.
    - El fogunk utazni Arizonába. A Gran-Canonban vannak barátaim, igazgatók az ezüstbányában, akik szivesen adnak nekünk embereket.
    - Mi a szándéka, mister Harris.
    - Meg fogom szabadítani az apját ezektől a banditáktól és aztán felakasztatom mindnyájukat - felelt az ifju felugorva.
    Annie is felállt.
    Szemei ragyogtak és fehér kezeit a fiatalember vállára tette.
    - Ilyennek képzeltem az igazi férfiut: erősnek, bátornak, vakmerőnek. Boldog vagyok, Harris és annyira szeretlek, amennyire férfit nem szerettek soha. Köszönöm, barátom, köszönöm!...
    - Én köszönöm, Annie! - kiáltott vad örömmel az ifju. - Még ma este készíts el mindent és holnap hajnalban vasutra ülünk. Ah!... Nem lesz ellenedre, ha Blunt Harry is velünk jön?
    - Sőt, hiszen hálás vagyok neki. Vigyük magunkkal, talán hasznunkra lehet.
    - Holnap reggel itt leszek. Csak a legszükségesebb dolgokat csomagold.
    - Viszontlátásra, Harris.
    Kezet fogtak és hosszan néztek egymás szemébe. Végre a mérnök túlboldog szívvel gyorsan távozott.
    A teaházban az író menetrenddel a kezében várta.
    - Mister Blunt - szólította meg a mérnök - eljösz velem és miss Annieval Arizonába?
    - Micsoda? - ugrott fel Harry.
    - Holnap öt óra húsz perckor utazunk. Velünk jösz?
    - Még kérdezed?
    - Akkor gyere hozzám, mindent elmondok.
    - Vadászni megyünk?
    - Sőt: indiánusokra és brigantikra vadászunk.
    - Nem kivánok többet, mister Harris.
    Kimentek a teaházból és kocsira szálltak.
    Két néger jött elő lassan, csúszva a ház mögül.
    - Ők voltak, Zim!
    - Igen, Sam.
    - Menjünk Simonhoz.
    Egy fához kötve két sovány gebe állt, odament a két spion.
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633981054
Webáruház készítés