Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Emilio Salgari: A kék hegyek kincse_MOBI

Emilio Salgari: A kék hegyek kincse_MOBI
790 Ft790

TARTALOM

Az orkán.
A Kék Hegyek kincse.
A tutaj.
A zendülés.
A mérgezett halak.
Még több szörnyűség.
A kalapácshalak.
A galambok átvonulnak.
A rhizophorok közt.
A fehér király.
Az emberevők barlangja.
Fogva.
Ramirez.
A foglyok eltünése.
A földalatti csatorna.
Ramirez nyomában.
Tűzben.
Az »Eszmeralda« fedélzetén.
Ramirez utolsó erőlködései.
Emánuel bosszúja.
e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Részlet az e-Könyvből:

    Már leszállt az estszürkület, amikor a fogoly vezetésével útnak indultak.
    A Pilu-Pilut mindig éjjel tartják meg, úgy hogy a szabadító csapatnak volt ideje bőven.
    Jó óráig tartott, míg keresztül értek az erdőn, végre a Keti meglassította lépteit és hátrafordult:
    - Maradjatok csendesen. A falunál vagyunk.
    Az erdő ritkább lett, csak a kaori- és kókuszfák nyújtották ég felé, ötven méternyi magasságban, csúcsaikat.
    Néhány pajta egy-egy villámnak a fényénél már előcsillant a ritkuló fák közt.
    A kis csoport halkan, nagyon óvatosan közeledett.
    Mennydörögni kezdett a távolban és a tenger morajlása erősen idezúgott a messzeség felől.
    Végre a Keti megállt egy alacsony, egyedülálló domb mellett.
    - Megérkeztünk! - suttogta.
    Hirtelen visszahökkent. Dörömbölés és elfojtott zűrzavar áradt ki a föld alól.
    - Nagyon késő lehet már - siessünk, - mondta nyugtalanul. - Ez a zaj azt jelenti, hogy a tánc már elkezdődött.
    - Már összegyülekeztek lent a barlangban?
    - Igen, fehér ember; pedig a hold még nem kelt fel.
    - Csak egy bejárat van?
    - Kettő, de az egyiket alig lehet használni.
    - Mégis inkább ezt választanám, ha biztosítsz, hogy ezen át is bejutunk a barlangba.
    - Akkor kövessetek - mondta a fogoly.
    José figyelmeztette embereit, hogy teljes rendben sorakozzanak, aztán mindnyájan követték a Ketit, aki dús növényekkel borított domb felé tartott.
    Sötét nyíláshoz értek.
    - Itt megyünk be - mondta.
    - Igaz, hogy a barlangban tó is van?
    - Úgy van, fehér ember: a közepén áll Tiki isten, a jó tengeri szellem.
    Matemate fáklyát gyujtott és előre ment. Utána következett a Keti, akit a kapitány követett, hogy megakadályozza, ha esetleg meg akarna szökni.
    Három-négyszáz lépést mentek mindig lefelé, végre egy szakadékhoz értek, amelynek mélyéből víz csörgedezett.
    - Tengervíz? - fordult a kapitány a fogoly felé.
    - Igen, - felelt a Keti - ez táplálja a földalatti lagunát.
    A szakadék nem volt egészen egy méter mély és könnyen át lehetett ugorni.
    - Oltsátok el a fáklyákat, - suttogta a Keti - már nem vagyunk messze.
    - Ne lőjetek, amíg nem mondom - tette hozzá a kapitány.
    Egyszerre élénk világosság csapott a szemükbe.
    Egy fordulatnál hirtelen eléjük tárult az óriási barlang, amelyben a Keti-törzs fiai már javában lejtették nemzeti táncukat, mielőtt a lakomához fogtak volna.
    Nagy, kerek terem tárult fel előttük, tetejét és oldalait cseppkőképződések ékesítették, ezek aztán élénken szikráztak a padlóhasadékokba dugott négy-öt szál fáklya fényénél.
    Középen vízzel telt, nagy, természetes medence csillogott. Szikla meredt ki belőle, tetején fából faragott, otromba istenség.
    Tiki isten volt a csunya monstrum, rövid lábakkal, óriási fején négyszögletes sapka. Kezei összekulcsolva görbültek.
    A tó körül sok harcos táncolt, botokkal verték a földel, míg a falaknál százával álltak a nézők, férfiak, nők vegyesen.
    Tamburások nógatták a táncosokat, mások valami hosszú, süvöltő csontból fütyültek hozzá.
    A kapitány előbbre lépett. Egyszerre hatalmas bambuszkosarat pillantott meg, amelyikben hátrakötött kezű ember állt.
    Azonnal megismerte.
    - Szegény kormányosom! - kiáltotta. - Mennyire félhet az öreg!
    - És nem is nyugtathatjuk meg, hogy itt vagyunk! - tette hozzá Pedro.
    - Ha egy lépést teszünk most, el vagyunk veszve!... A legalkalmatosabb pillanatot kell kivárnunk, hogy közbelépjünk. Már kész a tervem.
    - Sokáig tart még ez a tánc?
    - A tánc a végét járja, fehér ember. Ott már jön a mágus, aki Tikinek be fogja mutatni a véráldozatot.
    - Helyes!... - intett a kapitány. - Most ide figyelj!
    - Mikor először lövök, te rögtön odamész a megkötözötthöz és kiszabadítod. Ketten maradjanak itt és őrizzék a kijárást.
    - És a többiek?
    - Utánam jönnek, és amennyire bírnak, ordítnak, mintha az egész Krahoa-törzs itt volna mögöttünk.
    - Meglesz, kapitány - felelt a Kanaki.
    A táncot befejezték.
    A nézők felkeltek és középre tódultak. A mágus, egy ráncosképű öreg, akinek a lepra leszedte a négy ujját, és arca szederjes volt az ivástól, a víz felé ment.
    Mögötte négy erős fiatalember kivájt fatörzset cipelt.
    - Mi az, Matemate? - kérdezte a kapitány.
    - Taki elé viszik a halott vezért, akit a fehér ember megölt.
    A holttestet letették a szobor elé.
    A harcosok mozdulatlanul álltak botjukra támaszkodva. Az asszonyok sikongva jajgattak.
    Most a mágus énekelve és panaszkodva háromszor körüljárta a tavat, aztán megállt és erélyesen kopogott, botjával, mire a zaj megszünt.
    Erre három bősz kiáltást hallatott, melyet a boltozatos terem sokszoroson visszhangzott.
    Aztán felragadta baltáját és szegény, a rémülettől egészen eltorzult Reton felé közelített.
    - Most te következel, fehér ember!... - mormogta Matemate.
    Don José sápadtan, de határozottan emelkedett fel. Karabélyát egy stalaktit-kiszögellésre támasztotta, hogy annál biztosabban célozzon. Don Pedro ugyanígy tett, hogy ha esetleg a kapitány golyója nem talál, mindjárt beugorhasson.
    A Kanakik és Kaorik is készen tartott fegyverekkel várták a jelt, hogy mint a vérszomjas tigrisek, rávessék magukat ellenségeikre. A mágus megállt a kormányos előtt és kedvtelve nézegette. Szegény Reton szemeit leírhatatlan rémület nyitotta tágra.
    Hirtelen megmozdult a mágus és úgy látszik, ez végsőkig feszítette a kormányos életvágyát. Egyszerre visszanyert energiával kiszakította magát kötelékeiből és öklével nekivadulva döngetni kezdte a mágust.
    - Bravó, kormányos! - ujjongott Pedro. - Ne sajnáld!
    Az öreg, mint egy kiszabadult ördög, csodálatraméltó gyorsasággal rakta ellenfelére az ökölcsapásokat.
    A Keti-harcosok, amint magukhoz tértek első meglepetésükből, éktelen kiáltásokkal rontottak neki a kiszabadult fogolynak, de abban a pillanatban százszorosan visszhangzó lövés dördült el, és a mágus golyótól találva a földre bukott.
    Az ágyulövéshez hasonló dörgésre a vadak megálltak, rémülettel néztek jobbra-balra, köröskörül, nem tudták, honnan jött a lövés. Aztán borzasztó félelemtől hajtva, egymáshoz szorulva, kifelé menekültek. Pár percig nagy zavar volt a földalatti üregben.
    Reton a kapitányhoz rohant.
    - Barátaim!... Kapitányom!... - kiabált a szerencsésen megmenekült kormányos.
    A barlang egészen kiürült, don José elébe lépett.
    - Ah, kedves Retonom!... Mily boldog vagyok, hogy ki tudtalak szabadítani a fogaik közül!
    A két tengeri farkas mélyen megindulva borult egymás nyakába.
    - Remélem, én is kapok egy kézszorítást! - lépett hozzájuk Pedro.
    - Ah, jó uram!... - kiáltott Reton könnyes szemekkel. - És a nővére?
    - Jó helyen van - nyugtatta meg a kapitány. - És most előre, mert a vadak magukhoz térnek első ijedtségükből és visszajönnek a mágust megbosszulni.
    Visszaindultak, arra, ahonnan jöttek.
    Már nem lehettek messze a nyílástól, mikor Matemate megállt és a levegőt szimatolta.
    - Füst! - mondta mérgesen.
    - Füst? - ismételte a kapitány ijedten.
    Hosszú szünet következett.
    - Innen nem mehetünk ki! - kezdte Matemate. - Elzárták az útat.
    - Ez világos!
    Matemate félreugrott, mintha villamos ütés érte volna.
    - A »nona«! - kiáltott föl rémülten.
    - Hát ez miféle csuda? - hökkent meg a kapitány.
    - Apró bogarak... rosszabbak a viperánál... És most jönnek! - dadogta ijedten Matemate.
    - Hol?
    - A füst hajtja be őket!
    José szitkozódni kezdett.
    Nagyon jól ismerte ezeket a kis egynapos rovarokat és tudta róluk, hogy még a bennszülöttek sem bírják ki csípéseiket. Megesik, hogy egyik faluból a másikba menekülnek előlük.
    Hogy kerültek ezek ide? Csak a Keti-népség tudta volna megmondani.
    - Meneküljetek! - kiáltott Matemate, aki elsőnek fogta föl a szúrásaikat. - Ezek a füstnél, de még a nyilaknál is rosszabbak.
    A meztelen Kaorik rémülten vetették vissza magukat, az amerikaiak utánuk. A falak mentén a füst fojtogatóan kúszott feléjük.
    A tó körül csend volt.
    - Don Pedro, - szólalt meg a kapitány - te és Koturé négy emberrel itt maradtok.
    - És te, kapitány?
    - Megnézem, mi újság odakint. - Ha valaki közelít, rögtön értesítsetek. Matemate, te velem jössz!
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    978963398120S
Webáruház készítés