Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Emile Faguet A kontárság kultusza EPUB e-könyv

Emile Faguet A kontárság kultusza EPUB e-könyv
690 Ft690

"Az a jól szervezett emberi társadalom, amelyben minden szervnek megvan a maga határozottan kijelölt tevékenységi köre. Azok igazgatnak, akik tanulták az igazgatást, azok hoznak törvényeket vagy javítják a már meglévőket, akik törvényhozást tanultak; azok ítélkeznek, akik jogtudományt tanultak, és a falusi levélhordó munkáját nem bízzák béna emberre. A társadalomnak a természettől kell működéséhez mintát vennie. Márpedig a természet a jól megalkotott lényeknél akként jár el, hogy elkülöníti egymástól a szerveket; a természet semmit sem alkot silánynak - mondja Arisztotelész" - írja művében Émile Auguste Faguet korának népszerű kritikusa, filozófusa a száz évvel ezelőtti francia társadalomról, miközben eredeti francia szellemességgel vesézi-ostorozza kora társadalmának hibáit és fogyatékosságait - amiből ma, száz évvel később is megszívlelendő és útmutató.

  • Részlet az e-könyvből:

     

    Igen lelkiismeretesen kerestek gyógyírt még maguk a demokraták is a demokrácia alkotmányos betegségére. Mindenekelőtt egy viszonylag arisztokratikus testületet tartottak meg - amint hitték - a hivatottság menedékéül. Megtartották a szenátust, melyet az általános szavazat - de csupán másodfokban - rendelt ki. Megtartották a parlamentet (szenátus és képviselőkamara), amely ingadozó és állandóan megújítható arisztokrácia, de amely mégis egy fajtája az arisztokráciának, mivel megakadályozza a nép által a nép egyenes és közvetlen kormányzását.
    Ezek a gyógyszerek bizonyára nem megvetendők, ám belátták, hatástalanok amiatt, hogy a demokrácia kijátssza azokat. Úgy, hogy a hivatottságot kevés kivétellel távol tartja, olyan testületet alkot a képviselőkamarából, amely hasonlatos hozzá az ismeretek felületességében, valamint a szenvedélyek hevességében. Ez azt a látszatot kelti, mintha a tömeg egyenesen és közvetlenül kormányozna.
    Ami a szenátust illeti, ugyanaz történik vele, de kerülő úton. A szenátust az általános szavazat delegátusai választják, ezeket a delegátusokat nem általános szavazattal választják, úgy ti., hogy például minden département négy vagy ötszáz delegátust választana, hanem a községek községi tanácsosai választják őket. Tehát ezek a községi tanácsosok, kiváltképp a falusi községek tanácsosai, akik a legtöbb választást hatalmukban tartják, ha nem is teljesen, de legalábbis érezhetően a préfet-ktől függnek. Ebből következik, hogy a szenátust egy kissé a préfet-k választják, vagyis maga a kormány, mint az első és a második császárság alatt - ezt akarta az alkotmány szerzője, aki mindent a kormánytól várt, és aki azt óhajtotta, hogy a központi hatalom árnya rákerüljön a szenátorok választására, és ezt a maga pártja érdekében tette, ami azonban egy másik párt javára vált.
    Nagyon jól tudják Franciaországban, hogy egy ellenzéki képviselő, akit a kerülete állandóan megválasztana, ha személyes érdekből szenátor szeretne lenni, rákényszerül, hogy megalázza magát a kormány előtt, szolgálat- kész és kedveskedő legyen, nehogy új törekvése .rosszul sikerüljön. Ennélfogva lehetetlen, hogy a szenátusban erős ellenzék alakuljon.
    Hasonló ez egy olyan szenátushoz, amelyet általános szavazattal választanak meg.
    Általános szavazattal választják a képviselőkamarát, a képviselőkamara kirendeli a kormányt, a kormány pedig többé-kevésbé a szenátorokat. Tehát a szenátus rendkívül gyönge demokráciaellenes gyógyszer, és ha az volt a cél, hogy ez legyen a demokrácia korrektívuma, nem értek el semmit.
    Ha olyan kamarát akartak volna, amely lehetőleg hivatott és a központi hatalomtól s viszonylag az általános szavazattól is független, egy, a nemzet alkotmányozó nagy testületé által választott olyan kamarát kellett volna alkotni és - nézetem szerint - hasonlóképp általános szavazattal megválasztani, de a következő módon eljárva: az egész nemzet - felosztva csupán a kényelem szempontjából öt vagy hat nagy kerületre - választ öt- vagy hatezer delegátust, akik háromszáz szenátort választanak. Ily módon elkerülhető lenne a kormány befolyása, a tömeg mesterkedése az ő képére alkotott képviselet iránt, hanem igazán kiválasztottak lennének, rendelkezve annyi hivatottsággal, amennyi az országban van.
    Ez majdnem az ellenkezője annak, amint cselekednek. A francia szenátus rendkívül gyönge demokráciaellenes gyógyszer. Egy másik gyógyszer, amelyet éppen olyan lelki- ismeretesen kutattak fel, mint az előbbit: a hivatalnok tehetségének kivizsgálása. Az igen aprólékos és komplikált vizsgálatok minden életpálya kezdetével, ajelölt képességét minden szempontból bizonyítva lehetővé teszik, hogy a hivatali állásokat csupán érdem alapján, minden kegy kizárásával töltsék be.
    - Ezt hívjátok antidemokratikus gyógyszernek!? Hiszen ez tökéletesen demokratikus!
    Bocsánat! Antimonarchikus lenne, ha monarchiában volnánk; anti-arisztokratikus, ha arisztokratikus uralom alatt volnánk, de antidemokratikus, mert demokráciában élünk. A hivatali állások betöltése pályázat mellett - a kooptáció egyik fajtája. Amikor a bíróságok bíróságok általi kirendelését indítványoztam, hogy az összes bíróság a semmítőszéket, a semmítőszék pedig az összes bíróságot rendelje ki, bizonyára paradoxonnal vádoltak meg, amint ez mindig történik, valahányszor mást indítványozunk, mint ami gyakorlatban van, jóllehet nem tettem egyebet, mint alkalmaztam bizonyos kiterjesztéssel a bíróságra azt, ami a hivatalnokokra érvényes. Bizonyos mértékben a hivatalnokok kooptációval önmaguk sorozzák be magukat.
    Nem nevezik ki egymást a hivatalnokok - nem, de kizárják a hivatalnokjelölteket. A vizsgálat a kontárok osztracizmusa. Csak azok lépnek be a hivatalnokok testületébe, akiket a kormány nevezett ki, de a kormány csak azokat nevezheti ki, akiket a hivatalnokok előzőleg kijelöltek. Ez kooptáció.
    Az a felvételi bizottság, amely a saint-cury-i iskolába jelöltet vesz fel: katonatisztet nevez ki. Az a felvételi bizottság, amely jelöltet vesz fel a műegyetemre: hivatalnokot vagy mérnököt nevez ki. És az a felvételi bizottság, amely visszautasít egy jelöltet a saint-cury-i iskolából vagy a műegyetemről, jogtalan támadást intéz a nemzeti szuverenitás ellen, mert megtiltja a nemzeti szuverenitásnak, hogy'ezt a fiatal embert katonatisztté vagy mérnökké tegye, íme a kooptáció egy fajtája, íme a hivatottság biztosítékának egy neme, íme a kontárság.
    Nincs semmi szükség annak kijelentésére, hogy ez a kooptáció eléggé korlát: az életpálya előcsarnokára szorítkozik. A hivatalnokok bíráló bizottsága által már egyszer hivatalnokká avatott jelölt az előmenetel, előléptetés és a hivatalból való eltávolítás ügyében - némely eset kivételével - egyedül a központi hatalomnak van alárendelve. A hivatalnokok kooptációja kizáró kooptáció. A korlátozás megtörténte után a kinn nem rekedt a kormány, vagyis a demokrácia, vagyis a politika zsákmányává lesz, és létrejöhetnek és létrejönnek azok a visszaélések, amelyeket fentebb megjelöltünk. Azonban rá kellett mutatni, hogy legalább van valami, amit kitaláltak és fenntartanak a kontárság mindenhatósága ellenére is, amely nem engedi meg a korlátlan szuverenitást.
    A vizsgák Franciaországban rációellenesek 108- akarom mondani, a tudás és a hivatottság összezavarására jöttek létre. Nagyon lelkiismeretesen keresik a hivatottságot és a tudásban vélik ezt megtalálni, ami tévedés. A vizsga azt követeli a jelölttől, hogy tudjon, a versenyvizsga pedig, hogy többet tudjon, mint mások; és majdnem ez minden, amit a vizsgák és a versenyvizsgák követelnek. Innen ered civilizációnk legfájdalmasabb sebeinek egyike: a vizsgákra való előkészülés.
    A vizsgákra készülés a tudás falánk elnyelése, halmozás és hizlalás, amely teljesen passzívvá teszi a talán igen tehetséges embert abban a korban, amely a szellemi tevékenység legélénkebb időszaka; aki később a túlterhelés hatására megcsömörlik minden szellemi munkától. Egész életére tehetetlenné teszi az ifjúságának öt, nyolc vagy tíz évén át ily módon kezelt pácienst.
    Meg vagyok arról győződve - ha megengedik nekem, hogy önmagámról beszéljek s egy általam igen jól ismert példára támaszkodhassam -, hogy ha huszonöt éves koromtól kezdve hatvanhárom évemig egy keveset dolgoztam, ez azért volt - s ezzel hízelgek magamnak -, mert a vizsgákon és a versenyvizsgákon csak fél eredményt értem el. Mindig tud- vágyó lévén sok dolog iránt érdeklődtem, olykor a tanrend anyagát elhanyagoltam. Vizsgára bocsátottak. Igen gyakran visszavetettek; végre elértem a huszonhatodik életévet, de nem voltam sem levert, sem túlhajszolt, és a szellemi munkától sem csömörlöttem meg. Elismerem, hogy bajtársaim némelyike-akiknek sohasem hiányzott egy vizsgájuk sem, és akik mindazokat fényesen tették le - éppen úgy dolgozott, mint én a hatvanadik életévig, de rendkívül kevés van ilyen.
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789634740001
Webáruház készítés