Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Emerson: Az emberi szellem képviselői_EPUB

Emerson: Az emberi szellem képviselői_EPUB
690 Ft690

Ralph Valdo Emerson ünnepelt szónok és igen sikeres szerző volt majd' százötven évvel ezelőtt. Ám ez éles kontrasztban áll azzal, hogy mennyire nehéz olvasni, ahogy azt magyar fordítója, Szász Károly is megjegyzi:
A magyar olvasó a nagy amerikai e művét olvasva, sokszor meg fog akadni rajta. Itt-ott nehéznek, talán emészthetetlennek fogja találni s azt kérdezi magától: mit akar, hová czéloz s mire vezet ez vagy amaz okoskodás? Némelyike talán bele is fárad s abbahagyja az olvasást, a mindig magába bonyolódó s tömkelegbe vezető szöveget; de ha nem veszti el türelmét s egy-egy hosszú periódus, vagy két-három oldalra terjedő okoskodás s fejtegetés végére jut, világos lesz előtte: hova czélzott az író s a kúszáltnak látszott fonal szépen kifejlődik s lebonyolódik előtte. Sőt, hajlandó lesz visszatérni az olvasottra s jobban megérteni és gyönyörködni az előbb nem világos részletekben vagy tételekben, mikor már tudja, mi lesz a végok.
Mikor először olvastam Emerson e művét, nagyon régen, még egészen fiatal koromban, még angolul kevéssé tudván, német fordításban a nehéz helyeken könnyebben átsikoltam, míg lassanként beleéltem magamat a szerző sajátlagos eszmemenetébe s különös irályába.
Megvallom, a könyv első fele, a bevezető értekezés (A nagy emberek hasznáról) s a három első tanulmány (Plató, Swedenborg és Montaigne) kevésbbé érdekeltek, mint a három utolsó (Shakspere, Napoleon és Goethe), melyek - vagy azért, mert már beleszoktam, vagy valóban is - sokkal könnyebben olvashatóknak s megérthetőknek tetszettek. Tárgyaiknál fogva is sokkal inkább vonzottak.
Első és mai benyomása rám egészen, az a mi Grimmre, csak hogy nem tudnám ily szépen kifejezni. Titkát azonban abban vélem rejleni, hogy nem ismerek irót, Shaksperen kívül, a kinek agyában az eszmék és képek - a tudás és képzelet - oly gazdagsága volna felhalmozva. Felhalmozva, mondom, mert készletének rendkívüli tömege, mintha őt magát is nyomni látszanék néha, hogy mit válogasson belőle, s mit és mily sorban állítson sokkal szegényebb olvasói elé. Innen van, hogy egyes fejtegetéseiben, messziről indulva ki, végczélja felé, ha valamit bizonyítani, vagy megvilágítani akar, a maga tudásának egész mezején átmenőben, annyi érvet és képet hoz elé, hogy olvasója csak a végén veszi észre czélját, melyhez jutott, s érti meg a felhozottakat, s miért kellett azokat felhoznia. Mondatai s tételei sokszor oly rhapsodistikusak, hogy egyenként alig érthetjük meg, s csak összefüggésökben - melyre későn jövünk rá, lesznek valamennyire világosakká. Ez teszi olvasását nehézzé s fordítását még nehezebbé.
Ennek ellenére mondjuk, javasoljuk olvasását. Nem, nem kapkodva, hanem komótosan, teljes koncentrálással, mert Emerson ezt kívánja: teljes odaadást. Ha ezt megkapja, akkor elménkben feltárja féltett kincseit, melya sorok közt elbujtatva azok számára, kik felületesen olvassák, nem adja meg magát.

  • Részlet az e-könyvből:

     

    A lélek kénytelen sok okozatnak egy okát keresni; azután ennek az okát; s ismét ezét, mind mélyebbre merülve, bizonyosnak tartván, hogy végre eljut egy vég-okra, egy kielégítőre, Egyre, a mely Minden. A nap közepett van a világosság, a világosság közepeit van az igazság, és az igazság közepett van az örök változhatatlan lény» - mondják a Védák. Minden bölcsészet, keleti és nyugoti, e középpont felé törekszik. Ellenkező szükségtől sürgetve, a lélek visszafordul az egytől ahhoz, a mi nem egy, hanem más, vagy több, az októl az okozathoz; s megállapítja a különbség létének szükségét, mind a kettőnek ön-létét, mivel mindenik benne foglaltatik a másikban. E szorosan egybevegyült elemeket elválasztani s kibékíteni: a gondolat feladata. Létezésök kölcsönösen ellentmondó s egymást kizáró; s mindenik oly gyorsan sikúl a másikba, hogy soha sem tudjuk megmondani, mi az egy s mi nem az. Proteus oly gyorsan jár most a legmagasb, majd a legmélyebb tájakon, - ha nézzük az egyet, az igazat, a jót - mint az anyagfelületén s szélső határain.
    Minden nemzetben voltak és vannak az alapegység felfogásában elmerülésre hajlandó lelkek. Az imádságbuzgósága s a jámborság elragadtatásai minden lényt az egy lénybe olvasztanak. Ez irány legmagasabb kifejezésre jut a kelet vallásos irataiban, főleg a hindu szent-iratokban, a Vedákban, a Bhagavat-Dsitában és a Vishnu-Puranjában. Ez iratok alig foglalnak magokban egyebet, mint ez eszmét s tiszta és fenséges dalokban emelkednek annak magasztalására.
    Minden azon egy! Barát és ellenség egy anyagból valók s az anyag olyan és annyi, hogy az alakok különbözősége lényegtelen. «Te képes vagy» mondja a legfelső Krishna egy bölcsnek - «megérteni, hogy nem vagy külön tőlem; a mi én vagyok, az te vagy s az ez a világ, isteneivel, hőseivel, emberiségével. Az emberek különlétet látnak, mert el vannak bódulva a tudatlanságtól». «E szók: én és enyém, tudatlanságra mutatnak. Miben áll a nagy vége mindennek, most tanuld meg tőlem. Lélek az, ugyanegy mindén testben, átható; egyforma, tökéletes, természet-fölötti; születéstől, nevelkedéstől, elmúlástól ment, mindenütt jelenvaló, igaz tudásból álló, független, nem kötve névhez, fajhoz s a többi üres képzethez, múlt, jelen és jövő időben. Annak a tudása, hogy ez a lélek, melylényegében egy, a te testedben s egyszersmind mindenmás testben van: az olyannak a bölcsessége, a ki a dolgok egységét ismeri. Mint a hogy a szétfolyó fuvalatot a fuvola nyílásain kiömölve, a hanglétra egyes hangjaiként különböztetjük meg: úgy a Nagy Szellem természete egy, bár alakja sokféle, működésének következményei szerint. Ha a foglalvány alakjának különbsége, mint istené s a többié, eltörültetik, nincs többé megkülönböztetés. - «Az egészvilág csak Vishnu megnyilatkozása, a ki azonos mindendologgal s a bölcs által úgy tekintendő, mint nem külön azoktól, hanem velők azonos. Én sem jövök sem megyek: lakásom sincs egy helytt; sem te nem vagy te, sem más nem más, sem én nem vagyok én.» - Mintha mondaná: «Minden a lélektől van és a lélek Vishnu; állatok és csillagok múló képek, s a fény fehérítő, a tartósság csalékony és az alak börtön; maga az ég is csalétek». A mire a lélek vágy: feloszlás a létbe, alaktalanul, kívül poklon, kívül mennyországon - szabadulás a természettől.
    Míg a szemlélődés így ijesztő egységre törekszik, mely mindent magába nyel, addig a cselekvőség egyenesen a különbözőség felé irányul. Az első a lélek nehézkedési iránya, az utóbbi a természet ereje. A természet a sokféle. Az egység elnyel s beolvaszt vagy összevon. A természet teremt és megnyilatkoztat. E két elv újra meg újra előáll s át meg áthat minden dolgot, minden gondolatot; az egy és a sok. Az egyik való-lét, a másik ész; az egyik szükségesség; a másik szabadság; az egyik nyugalom, a másik mozgás; az egyik hatalom, a másik szétosztás; az egyik erő, a másik gyönyörűség; az egyik tudatosság, a másik meghatározás; az egyik lángész, a másik tehetség; az egyik szorgalom, a másik tudás; az egyik tulajdon; a másik kereskedés; az egyik kaszt, a másik művelődés; az egyik király, a másik népuralom; s ha ez átalánosításokat egy fokkal magasabbra vihetjük s mindkettőnek vég-irányát megjelölhetjük, mondhatnék: az egyiknek czélja a szervezettől menekülés, tiszta tudomány, a másiknak a czélja pedig a legmagasabb közreműködés, vagy az eszközök felhasználása, vagy végrehajtó istenség.
    Minden gondolkodó, véralkat vagy megszokás szerint, a lélek e két istene közül egyikhez vagy másikhoz ragaszkodik; vallásból az egység felé irányul, az ész vagy érzékek szerint a többféleség felé. A mohó egységesítés, és a túlságos kedvelése a részeknek és részleteknek: a speculatio veszélyei.
    E különbözőségnek felel meg a nemzetek története. Az egységnek, a mozdíthatatlan intézményeknek hazája, az elvonásokban gyönyörködő bölcsészeinek, a siket, engesztelhetetlen, feltétlen végzethez elméletben és gyakorlatban hűségesen ragaszkodó embereknek székhelye Ázsia; e hitét a társadalmi kaszt-rendszerben valósítja meg. Ellenben Európa szelleme tevékeny és termékeny; a kaszt-rendszernek mívelődéssel áll ellent; bölcsészete tudományos; a művészetek, felfedezések, kereskedés és szabadság hazája. Míg a Kelet a végtelenséget szereti, a Nyűgöt a határvonásokban gyönyörködik.
    Az európai polgárosodás a tehetség diadala, a rend-szeresség kiterjesztése; az értelmiség kiélesítése, az alkalmazkodó ügyesség a formákban, a nyilvánításban, és a kézzel fogható eredményekben gyönyörködés. Perikles, Athén, Görögország, a túlhajtás veszélyének semmiféle sejtelme által még le nem hangolt lángész gyönyörével működtek e légkörben. Nem láttak magok előtt elijesztő nemzetgazdaságot; nem, baljóslatú Malthust, nem Párist és Londont; nem az osztályok könyörtelen alosztályozását; sem a varrótű-készítők, a pamut-, vászon-, posztó-, harisnya-szövő-, fonógyári és kőszénbánya-munkások nyomorát; nem Irlandot; nem a hindu kasztokat s Európának azok eltörlésére irányzott s azt még túlhajtó erőfeszítéseit. Az értelmiség teljes erejében s virágzásában fénylett. A művészet ragyogóan új volt. Úgy faragták a pentelikoni márványt, mintha hó volna s szobrászati és építési műveik tökéletessége oly rendes, mindennapi dolognak látszott, semmivel se nehezebbnek, mint ma egy újhajó előállítása a medfordi hajógyárban, vagy egy újmalom építése Lowellben. Ezek rendes s bizonyosra vehetődolgok. A római legio, a byzanczi törvényhozás, az angolkereskedelem, a versaillesi szalonok, a párisi kávéházak, a gőzmalom, gőzhajó, gőzkocsi, mind távlatban láthatók; a nép-gyűlések, szavazóládák, hírlapok s olcsó nyomtatványok.
    A közben Plató, Egyiptomban s keleti vándorlásaiban, magába szíttá az egyistenség eszméjét, mely mindent magába olvaszt. Ázsia egységét s Európa tagoltságát; az ázsiai szellem végtelenségét s a részletező, siker-szerető, gép-készítő, felszínt kereső, színkör-járó Európát : Plató összeköti s az érintkezés által növeli mindkettő erélyét. Ázsia és Európa jelességei egyesülnek agyában. Metaphysika és természetbölcselet fejezik ki Európa szellemét, alapul veti alájok Ázsia vallását.
    Röviden, egy egyensúlyozott szellem született, fogékony mind a két elem iránt. Nagynak lenni ép oly könnyű, mint kicsinynek. Miért nem hiszünk egyszerre a bámulandó szellemekben: oka az, mert nincs rólok tapasztalatunk. A tényleges életben oly ritkák, hogy hihetetlenek; de eredetileg nem csak elfogultság nincs lehetőségök ellen, sőt a legerősebb hit megjelenésük iránt. De akár hallatszott hang az égből, akár nem; akár apja vagy anyja azt álmodta, hogy a gyermek az Apolló fia; akár ült egy raj méh a gyermek ajakára, akár nem:oly ember született, a ki a dolgok mindkét oldalát megtudja látni. A természetben oly mindennapi, csodás össze-kötő módszer: a Jupiter-érem alsó és felső oldala, a lehetetlenségek egyesülése, mely minden tárgyban nyilatkozik; s az összetétel valódi és eszmei ereje: most egészen egy ember tudatába helyezkedett el.
    Ez az egyensúlyos szellem megszületett. Ha szerette az elvont igazságot, azzal ellensúlyozta, hogy felállította a legnépszerűbb elvet, a feltétlen jót, mely uralkodik az uralkodókon s ítél az ítélők felett. Ha az érzékeket meg-haladó megkülönböztetéseket tett, azzal erősbítette magát, hogy bizonyításait mind a szónokok és finom vitatkozók által megvetett forrásokból merítette: vén banyáktól s nyálas szájú gyerkőczöktől, vizes-korsóktól s leveses kanalaktól, szakácsoktól s piaczi kikiáltóktól, fazekasok, lódoktorok, hentesek és halkufárok boltjaiból. Részrehajlást nem enged meg magának, de el van határozva arra, hogy a gondolat két sarka összeérjen megállapodásaiban. Indoka és ítélete egyensúlyozzák egymást s gömbszerűek. A két sark megjelenik s két kézzé válik, megragadni s elsajátítani a magáét.
    Minden nagy művész a synthesis által lett azzá. Erőnk átmeneti s váltogató, vagy mondanám: dupla fonású kötél. Tengerpart; tengertől látszó part, parttól látszótenger; íz-érzés két éreznek egymást érintésében; erőnk növekedése egy jó barát közeledése vagy távozásakor; a költői alkotás tapasztalata, melyet nem lelünk meg otthon ülve, sem utazás közben, hanem az egyikből a másikba átmenetben, a mit azért ügyesen kell rendezni, hogy a lehető legnagyobb átmeneti terület keletkezzék. E rendelkezés két elem fölött magyarázza meg a Plató hatalmát és varázsát. A művészet az Egységet vagy Azonosságot a különböző által fejezi ki. A gondolat egységet igyekszik felismerni az egységben; a költészet azt a különbözőségben mutatja fel; vagyis mindig valamely tárgy vagy jelvény által. Plató két edényt tart keze ügyében, egyiket étherrel, a másikat festékkel s folyvást használja mind a kettőt. A dolgok dolgokhoz adva, mint a statisztika vagy történelem, leltárt képeznek; de a dolgok nyelvül használva, kifogyhatatlanúl vonzók. Plató szüntelenül forgatja a Jupiter érmének elő- és fordított lapját. Hogy példát hozzunk fel: mindenik természet-bölcsész megcsinálta a maga elméletét a világ keletkezéséről: a parányok, a víz-ár, a tűz, a lélek elméletét, - erő-műtani és vegytani elméleteket, ki-ki a maga nézete szerint. Plató, mester a mennyiségtanban, tanulmányozója az összes természeti törvényeknek és okoknak, úgy érzi, hogy mind ezek, mint másod-okok, nem a világkeletkezés elméletei, csakis leltárak és jegyzékek. A természet tanulmányozásának azért kiindulásul e tantételt állítja: «Mondjuk ki az okot, mely a Legfőbb Intézőt a világegyetem létrehozására és berendezésére vezette. Ő jó - s a ki jó, abban nincsen semmi irigység. Menten az irigységtől, azt kívánta, hogy minden dolog legyen - a mennyire lehetséges - hozzá hasonló. Mindaz, a ki bölcs emberekre hallgatva, ezt a világ eredetének és alapjának első okául elfogadja, igaz úton jár». - «Minden a jónak kedvéért van s ez az oka minden szépnek». Ez a tantétel hatja át s személyesíti az ő bölcsészetét.
    A synthesis, mely szellemének jelleme, mutatkozik összes tehetségeiben. A hol széles körű az elme, rendszerint oly jelességeket találunk, melyek könnyen egyesülnek az élő emberben, de leírva összeférhetetlennek látszanak. A Plató szellemét nem lehet egy chinai jegyzékbe foglalni, de egy eredeti szellem felfoghatja a maga eredeti ereje segítségével. Benne a legszabadabb kalandozás egyesül a geometria szabatosságával. Merész képzelete a tények annál biztosabb felfogását adja meg neki, valamint a legmagasabban repülő madaraknak vannak a legerősebb szárnycsontjaik. Patricziusi csiszoltsága, valódi előkelősége, edzve oly finom gúnytól, a mely szúr és megbénít, ő nála a legépebb egészségű és erejű alkatékességei. A régi mondás szerint: «ha Jupiter a földre szállana, Plató nyelvén beszélne».
    E fenséges tekintethez járul, a mi több munkájának egyenes czélzata s átvonul valamennyin, bizonyos komolyság, mely a Respublikában s Phaedoban vallásos kegyeletig emelkedik. Azzal vádolták, hogy Sokrates halálakor betegséget színlelt. De a róla korunkig eljutott adomák, bizonyságot tesznek férfias közbelépéséről a népnél, mestere érdekében, még a népgyűlés vad kiáltásai Plató ellen is fenmaradtak. A népuralom elleni haragja, több művében, személyes keserűséget fejez ki. Becsületesség, az igazság és becsület iránt vele született tisztelet s oly emberségesség volt benne, mely elnézővé tette a nép balítéletei iránt. Tegyük hozzá, hogy azt hitte, hogy a költészet, jóslás és magasabb belátás az emberét felülmúló bölcsesség adományai; hogy az istenek soha nem bölcselkednek; de ezek a csodák mennyei őrültség által hajtatnak végre. E szárnyas paripákon ülve, átszáguldja a setét birodalmakat, oly világokat látogat meg, a melyekbe test nem léphet; látja a gyötrődő lelkeket, hallja a végítélet szavát, látja a büntető lélekvándorlást; a Végzeteket, rokkájokkal és ollójukkal; hallja orsójuk kábító zümmögését.
    De körültekintése soha sem hagyta el. Azt mondhatná valaki, hogy olvasta a Busyrane kapuinak föliratát: «Légy merész!» s a második kapun: «Légy merész, légy merész, örökké légy merész!» s azután megállotta harmadik kapunál: «Ne légy felettébb merész !» Ereje olyan, mint az eső bolygó vonzási mozzanata s mérséklete mint annak visszatérése a maga kiszabott s tökéletes görbéjén, oly tökéletes az ő görög ragaszkodása a határokhoz s szabatossága a meghatározásokban. A logarithmusokban nem biztosabb az ember, mint a Plató röptét követve. Semmisem hidegebb, mint az ő feje, mikor képzeletének villámai száguldoznak a levegőben. Gondolatát befejezte, mielőtt azt az olvasó elébe adja s dúslakodik egy irodalmi mester meglepetéseiben. Bír azzal a gazdagsággal, mely minden perczben éppen azt a fegyvert adja kezébe, a melyre szüksége van. Mint a gazdag nem hord több ruhát, nem hajt több lovat, nem ül több szobában,mint a szegény, de olyan ruhája, kocsija, szerszáma van, mely az időpontnak s szükségnek éppen megfelel:úgy Plató, gazdagságában, soha sem akad meg, hanem megtalálja a kellő szót. Valóban nincs is az ész fegyver-tárában olyan fegyver, mit ne bírna s ne használna; elbeszélés, bonczolás, őrültség, szemlélődés, zene, gúny és szatíra, le a közönségesig és a csiszoltig. Felvilágosításai költészet, tréfái felvilágosítások. A Sokrates szülész-mestersége jó philosophia: s mikor a rhetorikát «szakácsság»-nak s «hizelgő mesterségnek» nevezi Georgiásában most is lényeges szolgálatot tesz nekünk. Egy szónok sem mérkőzhetik hatásban vele, a ki oly találó gúnyneveket tud adni.
    Mennyi mérséklet, körültekintés s villámai féken tartása a kitörések közepeit! Jó lelkűen ellátta az udvaronczot és a polgárt mindazzal, a mit a philosophiai iskolák ellen mondani lehet. «Mert a bölcsészet nemes foglalkozás, ha valaki vigyázva bánik vele, de ha mélyebben merül bele, mint kellene, megrontja az embert.» Könnyűvolt neki nagylelkűnek lenni, a kinek nap-szerű központisága s látköre tágassága folytán, felhőtlen hite volt. A milyen a felfogása, olyan volt a beszéde; játszik a kételyekkel s a végsőig viszi, fest és élezel - s azután egyszerre oly ítéletet mond, mely eget és földet megmozdít. Bámulatos komolysága nemcsak időközönként jő, párbeszédei tökéletes igen és nem-jeiben, hanem egész fényében tör ki. «Én azért, Kallikles, meggyőződtem e magyarázatokból s megfontolom, mikép mutathatom be lelkemet egészséges állapotban a biró előtt. Annálfogva,nem tekintve a tisztességre, mit az emberek a legtöbbre becsülnek s csak az igazságot nézve, arra fogok törekedni, hogy igazán oly erényesen éljek, a mint csak tudok, s ha meghalok úgy haljak meg. S arra intek másokat is, minden tehetségem szerint - s téged is viszont erre a versenyre hívlak fel, a melyről állítom, hogy minden más versenyt fölülmúl.
    Ő nagy átlag-ember, olyan, a ki a legjobb gondolkodáshoz tehetségeinek arányosságát s egyenletességét adja még, hogy benne mindenki a saját álmait és sejtéseit tanulja megérteni s olyan színben tüntetni fel, a mik valóban. Nagy józan ész jogosítja s képesíti őt arra, hogy a világ tolmácsa legyen. Van esze, mint van az összes bölcsész- és költő-osztálynak, de van neki azonkívül - a mi azoknak nincs, - az erős magyarázó ereje, hogy ki tudja költészetét a való jelenségeivel békíteni s hidat építeni a városok utczáitól az Atlantisig. Soha sem mulasztja el ezt a fokozatosságot, hanem lejtőssé teszi gondolatát, bármily festői volna is egyik oldalon a meredek, hogy a lapályról hozzá lehessen jutni.
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633981870
Webáruház készítés