Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Edgar Wallace: A kék kéz_EPUB

Edgar Wallace: A kék kéz_EPUB
840 Ft840

Egy újabb karakteres Edgar Wallace-féle szenzációs történet - talán elég lenne ennyi is a könyv bemutatására, hiszen minden tipikus Wallace-i sikertényező együtt van: egy fiatal örökösnő, aki egy gátlástalan doktor kezei közé kerül, egy gyógyszerfüggő anya fia, aki méltatlanul élvezi annak a hatalmas vagyonnak a kényelmét, pompáját, ami egyébként a fiatal örököst illetné meg. És persze felbukkan a fiatal hős, aki a lány megmentésére indul. Ebben a Wallace-regényben nagy szerepet kap a repülő is.

  • Részlet az e-könyvből:

     

    Ötödik fejezet

     

    Jim tántorogva állt fel és csodálkozva meredt a váratlan jelenésre. Egy pillanatig némán bámultak egymásra; a leány félelemtől és meglepetéstől nem tudott szóhoz jutni.
    Úgy tűnt fel neki, mintha valami borzalmas álomban látná a fiút, hogy csak a képzelete idézte fel s rögtön el is fog tűnni.
    - Jim, Mr. Steele! - lihegte.
    A férfi egy ugrással mellette termett és karját vállára fonta.
    - Mi történt? - kérdezte lázasan s izgalmában a hangja szinte rekedten hangzott.
    A leány remegve, sápadt arccal símult a mellére.
    - Szörnyűség, szörnyűség! - suttogta s fojtott hangjából borzalom érzett.
    - Szabad kérdeznem, mit jelent ez itt? - kérdezte valaki halkan. Eunice hátrafordult. A kapuban egy férfi állt, akiről az első pillanatban úgy hitte: idegen.
    Jim többször közelebbről is látta Digby Groat-ot, de most különös ruházatában ő sem ismerte fel. Hosszú fehér köpenyben állt, mely tetőtől talpig födte; fején a fehér sapka haját is tökéletesen eltakarta. Kabátujját fehér gumikötők szorították csuklójához. Kezén barna gumikeztyüt viselt.
    - Szabad kérdeznem, Miss Weldon, mért áll a kapum előtt, éjszaka idején, olyan ruházatban, amilyenben az uccán nem igen szoktak mutatkozni. Jöjjön talán be és mondjon el mindent, - szólt visszaindulva. - A Grosvenor Square nem éppen alkalmas hely az ilyen éjszakai beszélgetésre.
    Még mindig Jim karjába kapaszkodva, a leány visszament az előcsarnokba. Digby bezárta a kaput.
    - Mr. Steele, - szólt Digby gúnyosan. - Ön ugyancsak korai látogató.
    Jim nem válaszolt. Figyelmét Eunice kötötte le, aki egész testében reszketett. Gyengéden egy székhez vezette.
    - Valóban, sok minden magyarázatra szorul, - szólt hidegen - de inkább az ön részéről, Mr. Groat.
    - Az én részemről? - kérdezte Digby a váratlan fordulattól meglepetve.
    - Azonnal megmagyarázom, hogyan kerültem ide, - szólt Jim. - A ház előtt álltam éppen, mikor a kapu felpattant és Miss Weldon rémült arccal rohant ki. Nem mondaná meg, Mr. Groat, mi történt és mi késztette Eunice kisasszonyt menekülésre?
    Hangja fenyegetően csengett; Digby Groat azonnal válaszolt.
    - Sejtelmem sincs, mi történhetett. Az utolsó félórában laboratóriumomban dolgoztam és csak a kapunyitás riasztott fel munkámból.
    Eunice már összeszedte magát; az élet színe kezdett visszatérni arcára, de hangja még remegett, ahogy az éjszakai kaland elbeszélésébe fogott.
    A két férfi feszült figyelemmel hallgatta.
    Az elbeszélés alatt Jim nem vette le szemét Digby arcáról; megnyugtatta, hogy az éppen úgy meg van lepve az éjszakai eseményektől, mint ő maga.
    Mikor a leány befejezte mondanivalóját, Groat bólintott.
    - A laboratóriumból kihallatszó félelmetes kiáltást azonnal megmagyarázom, - szólt mosolyogva. - Éjszaka érkeztem haza és kis kutyám sántítva jött elém. Üvegszilánkokba lépett; azokat távolítottam el a lábából.
    Eunice megkönnyebbülve lélegzett fel.
    - Végtelenül sajnálom, - szólt - hogy ennyi alkalmatlanságot okoztam, de nagyon-nagyon megrémültem.
    - Bizonyos benne, hogy volt valaki a szobában? - kérdezte Digby.
    - Egészen bizonyos. - A kártyáról nem beszélt.
    - És az a valaki az erkélyen keresztül jött a szobába?
    Eunice bólintott.
    - Szabad látnom a szobáját?
    A leány egy pillanatig habozott.
    - Előbb kissé rendet csinálok, - szólt. Eszébe villant, hogy a szürke kártyát ágyára ejtette; különös módon irtózott attól, hogy az írás Digby Groat kezébe jusson.
    Minden további felszólítás nélkül követte Jim Steele Mr. Groat-ot és a két férfi együtt lépett be a pompás szobába.
    A szokatlan fényűzéssel berendezett terem meglepte Jimet, de a hatást, melyet rá tett, nem írta Digby Groat javára.
    - Igaz, csakugyan, az ablak be van támasztva. Biztos benne, hogy előzőleg bezárta?
    A leány bólintott.
    - Igen. Világosan emlékszem; bezártam az ablakot, csak a két felső szárnyat hagytam nyitva, hogy szellőzzék a szoba.
    - De ha az illető az erkélyen jött is be, vajjon hogy jutott fel oda? - vélte Digby. Felnyitotta a földigérő ablakot, kilépett és végigsétált az erkélyen, mely a hall fölött lévő négyszögletes verandáig ért. Volt itt egy ajtó, mely a lépcsőház csarnokába nyilt. Lenyomta a kilincset; zárva volt.
    - Csodálatos, - mormolta visszatérve a leány szobájába.
    Első benyomása az volt, hogy anyja lopódzott be a különös szenvedélyétől űzve és csillogó ékszer után kutatva, mely a leányon megtetszhetett neki. De az öreg asszony már nem volt elég mozgékony a balkon megmászásához, sem elég bátor ilyen éjszakai betöréshez.
    - Véleményem szerint, ön álmodott, Miss Weldon, - szólt mosolyogva. - Most pedig azt tanácsolom: feküdjön szépen le és aludjon jól. Végtelenül sajnálom, hogy ilyen kellemetlenséggel kezdődött az itt tartózkodása.
    Célzást sem tett eddig Jim Steele váratlan megjelenésére; csak miután a leánytól elbúcsúztak s az előcsarnokba visszatértek, fordult hozzá:
    - Csodálatos véletlen, hogy ön éppen a kapu előtt állt. Mi dolga volt ott? Talán daktiloszkópiai tanulmányokat végzett?
    - Olyasvalamit, - felelt Jim hidegen. Mr. Groat cigarettát vett elő és rágyujtott.
    - Azt hittem, nappal oly fáradságos munkával van elfoglalva, hogy nincs kedve a Grosvenor Square-en csatangolni kora hajnalban.
    - Gondolja? - szólt Jim.
    A gyors válaszra Digby elnevette magát.
    - Maga nagyon különös ember, - szólt. - Jöjjön velem, nézze meg a laboratóriumomat.
    Jim kíváncsi volt a laboratóriumára és a meghívás legalább feleslegessé tette a további kérdezősködést a titokzatos hangokról.
    Hosszú folyosón mentek végig s a párnázott ajtón át tágas melléképületbe léptek. A falakat fehér zománc borította. Ablak nem volt, a fény üvegtetőn át hullt alá. Most kék függönyredők borultak a szobára. Két függőlámpa keskeny asztalt világított meg. Különleges asztal volt: vaslábai görbülő gumikarikákban végződtek, teteje fehér zománc, minden oldalról kis csavarokkal ellátva.
    Jim figyelmét egy kis kutya kötötte le, mely az asztalon kifeszítve feküdt. Két vaspánt tartotta szorosan; egyik a nyaka, másik hátgerince köré kapcsolódott. Lábát vékony zsineg erősítette az asztalhoz. A kis vörösszőrű foxterrier feléje fordított szemében szinte emberi fájdalom tükröződött. Jim mélyen megsajnálta.
    - Az ön kutyája?
    Digby rápillantott.
    - Igen. Miért?
    - Sikerült a lábából eltávolítani az üveget?
    - Nem, nem egészen, - szólt a másik hidegen.
    - Mellesleg mondva, nem tartja valami tisztán, Mr. Groat.
    Digby hátrafordult.
    - Mi az ördögöt akar ezzel mondani?
    - Bizonyos vagyok benne, hogy nem az ön kutyája, valami kis gazdátlan foxterrier. Fél órával ezelőtt találta az uccán és hazacsalogatta.
    - Nos és?
    - Meg akarom kímélni a további fáradozástól és bevallom, hogy figyeltem a jelenetet.
    Digby összehúzta szemét.
    - Ugyan! Tehát kémkedik utánam?
    - Nem egészen, csak a kíváncsiságom elégítettem ki, - válaszolt Jim nyugodtan, gyengéden simogatva a kis kutyát.
    Digby nevetett.
    - Látom, már mindent tud, tehát elmondom, mi a célom az operációval; az agyvelő egy részét fogom eltávolítani. Kíváncsi vagy...
    Jim körülnézett.
    - Hol van az érzéstelenítő szer? - kérdezte gyanusan, barátságos hangon.
    - Érzéstelenítés? Csak nem gondolja, hogy egy állat miatt chloroformra dobok ki pénzt?
    Digby keze a kutya feje mellett pihent, az oktalan kis állat előrehajolt és megnyalta kínzóját.
    - Piszkos kis dög! - kiáltott fel, letörölve kezét.
    Vastag gumipántot vett elő és az állat szájára és orrára kötözte.
    - Most már nyalogathatsz és üvölthetsz - nevetett. - Kissé lágyszívű, Mr. Steele? Nem tudja, hogy az orvosi tudomány előrehaladását az állatokon végzett kísérleteknek köszönheti?
    - Elismerem a vivisectió értékét, de csak bizonyos esetekben. Minden tisztességes orvos, aki élő állatokon kísérletezik, műtét előtt érzéstelenít. Az ilyen kísérletekhez még az orvosszövetség engedélye és bizonyítványa is szükséges. Szabad látnom talán az ön igazolványát?
    Digby arca elsötétedett.
    - Az én ellenőrzésemre jött talán ide? - szólt dühösen. - Azért hoztam magammal, hogy megmutassam a laboratóriumot.
    - Ha nem hoz magával, - szakította félbe Jim - akkor is valahogy ide találtam volna, mert nem elégített ki a magyarázata. Ó, igen, tudom, azt akarja mondani, hogy a kutya félt a nyakára szorított pokoli örvtől és ezért üvöltött. Nos, közlök önnel valamit, Mr. Groat; három perc ideje van, hogy a kutyát szabaddá tegye.
    Digby fakó arca dühében elvörösödött.
    - És ha nem? - lihegte.
    - Akkor oda fektetem a kutya helyére. Nem hiszi, hogy megteszem?
    Egy pillanatra csend lett.
    - Vegye le a kapcsokat a kutyáról, - szólt Jim.
    Mereven néztek egymásra. Digby szeme fenyegetően égett. Egy másodperc s az állat szabad volt.
    Jim karjába vette a reszkető kis állatot és megsimogatta formás kis fejét.
    Digby fogcsikorgatva nézte a jelenetet.
    - Ezt megjegyzem magamnak. Megemlegeti még ezt a napot! - dörmögte.
    Jim erősen a szeme közé nézett.
    - Soha nem hátráltam még meg fenyegetés elől, - szólt nyugodtan. - Most sem teszem. Megengedem, bizonyos esetekben szükség van vivisectióra. De az önhöz hasonló emberek, akik védtelen állatokat kínoznak pusztán szórakozásból, a legnemesebb hivatást is meggyalázzák. Fájdalmat okoz, hogy kíváncsiságát kielégíthesse. Eszébe sincs, hogy tudományát a szenvedő emberiség javára fordítsa. Ahogy az imént beléptem ide, - szólt most már a küszöbön állva - két állatot találtam itt. A nagyobbik itt marad.
    Becsapta az ajtót és kiért a folyosóra. Digby önérzetén halálos csapás esett.
    Megint léptek hallatszottak: Jim hirtelen visszatért.
    - Bezárta az uccai kaput, mikor feljött?
    Digby homlokát ráncolta. Egy pillanatra szinte elfelejtette a sértést is.
    - Igen, miért kérdi ezt?
    - Most tárva-nyitva van, - szólt Jim - alighanem az ön éjszakai látogatója tért innen haza.
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633986653
Webáruház készítés