Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Edgar Wallace A Besúgó EPUB detektív e-könyv

Edgar Wallace A Besúgó EPUB detektív e-könyv
640 Ft640

Londont egy titokzatos rablási ügy tartja lázban. A rendőrség tehetetlen, sőt, még a bulvárlapok tippadói sem hoznak semmit a londoni alvilágból. Ki állhat az arcátlan rablás mögött? A rendőrség egészen addig tehetetlen, mag nem kap tippet a "Besúgótól". A tipp oly pontos, oly tárgyszerű és precíz, ami arra utal, hogy bennfentes lehet a titokzatos informátor? És a rendőri gépezet nemcsak a rablás felderítésére, hanem a "Besúgó" felfedésére is munkába lendül. És mint a legjobb Wallace-könyvekben, úgy ebben is az arcleejtő igazság csak az utolsó oldalakon döbbenti meg a nyájas olvasót.

  • Részlet az e-könyvből:

     

    Barrabal visszaballagott hivatalába, ahol kinyitotta biztonsági szekrényét, acéldobozt vett ki belőle és fölnyitotta. Több papírszelet volt benne: egyikre néhány sor, másikra egész hosszú üzenet volt gépelve, valamennyin egy-egy „besúgás” volt. Nagystílű orgazda él valahol Londonban, akinek minden kerületben megvannak az ügynökei és minden tilos üzletbe beledugja az ujját. Ezekkel az apró papírszeletekkel „fizetett” a nagystílű orgazda azoknak a tolvajoknak, akik másnak merészelték eladni holmijukat, nem neki.
    Barrabal kivette a legfelső papirost: ezen volt a legutóbbi „besúgás”.
    „Larry Graeme lopta el mrs van Rissik ékszereit. Mint különpincér szolgált fel a hölgy estélyén. A holmit Moropoulosnak, a görögnek adta el, Brüsszelből. Kivéve egy gyémántcsillagot, amely bőröndjében van a Shelton Hotelben. Moropoulos nem akarta megvenni, mert félt, hogy a rózsaszínű kövekről megismerik.
    U. i. - A gyémántcsillag Larry bőröndjének titkos fenekén van.”
    Aláírás nem volt a papíron, amely egyébként tökéletesen azonos volt az előző papírokkal.
    Barrabal főfelügyelő újra húzogatni kezdte puha bajuszát és félig behúnyt szemmel mustrálgatta a papírt.
    - Besúgó - mondta csöndesen - a nyomodon vagyok!

    *

    Harmadfél esztendővel később Larry köszönettel meghajolt a bíró előtt. Nyilván jóval több, mint három esztendei fogházat várt viselt dolgai miatt.

    II.

    A park fái már őszi színt kezdtek ölteni, mikor egy férfi, meg egy nő sétált lassú léptekkel a homokösvényen, amely a Márványív és a Hyde Park Corner között kanyargó utat szegélyezi. Sokkal lassabban jártak, mintsem szükséges lett volna, mert bár az idő derüs volt, az ég felhőtlen és a napsugár aranyfényű, a keleti szél már bűvösen fújt és a levegőben érzett a közeledő tél.
    A férfi valamivel idősebb lehetett negyven évnél. Nem sokkal volt magasabb a középtermetnél és vállas, erős ember volt. Fekete hajában hosszú, szürke sávok voltak és ezek nyomban helyreigazították lágy, gyermekes arcának azt a benyomását, hogy még mindig a huszas esztendeiben járhat.
    - Az embernek élnie kell - mondta. - De üzlet most nem akad annyi, mint a világháború előtt. Mellesleg azért egészen jó kis állás ez.
    A leány, Beryl Stedman, a fejét rázta.
    - Önnek nem ebben az állásban kellene lennie, Leslie kapitány - mondta. Kicsit tétovázott, azután gyorsan folytatta: - Van valami, ami zavar engem és nem tudom megérteni. Nem tudom, nem bántom-e meg vele, ha elmondom?
    - Engem semmi se bánt - mondta Leslie. - Csak bátran ki vele!
    De a leány nehezen találta meg a kellő kifejezéseket.
    - Frank azt mondja, hogy ön nagyon népszerűtlen az irodában és ezt nem tudom megérteni. Úgy-e, nem mondja meg neki, hogy ezt szóvá tettem? Tudom, hogy bizalmas dolgot árulok el, de...
    A férfi bólintott.
    - Népszerűtlen vagyok, átkozottul népszerűtlen - mondta. - Bizonyos értelemben, Stedman kisasszony, csodálatos ellentéte vagyok az ön lekötelező vőlegényének.
    Szavai savanyúak voltak ugyan, de a hangjában nem volt sem keserűség, sem gúny, sem önmagának lesajnálása.
    - Frank Sutton pompásan tudja imádtatni magát. Mulattató dolog, látni azt a valóságos térdhajtást, amellyel fogadják minden reggel, mikor megérkezik - -
    - Ön nem éppen udvarias, igaz? - kérdezte a leány.
    - Nem vagyok szándékosan kellemetlen - felelte a férfi gyorsan. - Valóban mulattató... bár a helyesebb kifejezés az volna: tanulságos. Ha Frank Sutton azt kívánná a személyzetétől, hogy egész héten át este is dolgozzék, becsületemre, azt hiszem, hogy kitüntetésnek vennék tőle. De ha én kérném arra, hogy öt perccel tovább maradjon a köteles időnél, abból zendülés lenne.
    Leslie csöndesen nevetett befelé.
    - Az egész személyzetben egyetlen egy ember van, aki szível engem: az a Tillman nevű új hivatalnok, aki két hete van csak nálunk, de ő benne se vagyok bizonyos, hogy érdektelen bámulóm. Aztán meg ott van…
    Hirtelen megállt.
    - Más bámulót nem fedezett fel? - kérdezte a leány gúnyorosan és a férfi elmosolyodott.
    - Nem tudom. Sutton titkárnője meglehetősen kedves hozzám, szinte azt mondhatnám, hogy barátságos. Talán olyan régóta van már a csodálatos Frank szolgálatában, hogy ő rá is átragadt a kedvessége.
    - Ön meglehetősen rettenetes ember.
    - Tudom, hogy az vagyok - mondta a férfi olyan rátartian, hogy a leány mulatott rajta.
    Valahol a föld kerekségén minden nő számára van egy férfi, akivel, ha összetalálkozik, nyomban megértik egymást: nincs semmi szükségük hosszú ismeretségre vagy egymásnak türelmes kitanulására. Találkozásuk egymagában legfőbb bizalmasságuk záloga: a többi mind vele jár. Mintha két sokáig elszakított rész illeszkednék újra össze.
    Mikor John Leslie először találkozott főnökének menyasszonyával, nyomban valami könnyebbséget, valami kényelmet érzett, mintha végre ráakadt volna valamire, amit tudata alatt már régóta keresett.
    A leány nagyon csínos, állapította meg örömmel, inkább kedves, mintsem parancsoló. Inkább az ibolya szerény bája volt ez, nem a sárga nárcisz gőgös szépsége. Nyugodt szépség, bájos termettel. Szürke szemű leány, akinek ívben hajló ajka könnyen hajlott mosolyra. John kissé megütődött, mikor megtudta, hogy már menyasszony.
    Frank Sutton, a vőlegény, viruló, csínos fiatalember, mérhetetlenül erélyes, afféle eleven kéneső és, mint üzletember: gazdag és hódító. A Calford Chambersbeli irodája, ha nem is éppen ipari méhkas, de sürgés-forgás mégis van benne, mert Sutton olyan szállítócég főnöke volt, aki nem veti meg a legegyszerűbb megbízatást sem.
    Az olyan erélyes és sikeres emberek, mint Sutton, ritkán népszerűek a személyzetük előtt. Frank Suttont pedig bálványozták az alkalmazottai. Derüs mosolya tette ezt, könnyen álló, vidám nevetése, amely egyformán fogadott sikert és kudarcot. Valósággal üdülés volt látni félig lehúnyt szemének mosolygását és kezének szorítása átplántált valamit óriási életerejéből abba, akit üdvözölt.
    - Igen... Frank nagyon érdekes ember - mondta John Leslie. Sutton erényének ez az elismerése nem fakadt éppen a szívéből, de Beryl ebben csak a maga lelkiállapotának vetületét látta.
    - Jobb szeretném, ha nem volna ennyire tökéletes - mondta a leány elfojtott sóhajjal.
    Aztán váratlanul megkérdezte:
    - Ismer ön valami Barrabal nevű férfit? Rendőrtiszt a Scotland Yardban.
    John Leslie bólintott.
    - Nem ismerem, de hiszen senki sem ismeri őt jól, bár hallani már hallottam róla. Legutóbb is szerepelt a neve egy ügyben. Miért kérdezi?
    - Frank beszélt róla tegnap este - mondta Beryl. - Megkérdezte mr Friedmant, hogy ismeri-e? Franknak az volt a gondolata, hogy...
    A leány tétovázott, de csak egy másodpercig. Ám a sietség, amellyel szavait folytatta, elárulta John előtt, hogy a leány olyan tárgyra tévedt, amely tilos neki.
    - Egy-két csomag eltünt az irodából. De hiszen ön is tudja... Frank arra gondolt, hogy mr Barrabalhoz fordul. Úgy-e, tud róla?
    - Nem tudtam - felelte John Leslie könnyedén. - De nem hinném, hogy Barrabal vállalná az ügyet. Nem olyan fából faragták, hogy apró tolvajlásokra pazarolná az idejét. Nem olyan embernek gondolom, aki eljátszaná apró tolvajok számára a Nemezis szerepét... És, mivel a Nemezisről beszélünk: éppen itt jön valaki, aki nyilván neheztelni fog rám.
    Szemközt velük, egyenesen feléjük tartva, két férfi közeledett. Mind a kettő magas termetű, bár Lew Friedman termetéből bicegő járása elvett néhány hüvelyknyit. Keményarcú ember volt, nagy orral, egyenes, széles szájjal és szigorú állal. Mindenképpen annak látszott, aki: harcosnak, aki győzött. A mellette álló férfi csinosan fésült, kékszemű ember volt és mosolyogva mutatta fehér fogait, mikor meglátta a feléjük ballagó párt, de jókedve egyáltalán nem tükröződött vissza társának arcán. Lew Friedman kemény, barna szeme átsiklott a leányról annak kísérőjére.
    - Azt gondoltam, mrs Mordennel villásreggelizel, Beryl - mondta a maga nyers módján.
    - Az Oxford Streeten találkoztam Leslie kapitánnyal - sietett elmagyarázni a leány.
    - Véletlenül, mi? Hát jól van.
    De a dörmögése éppen nem azt jelentette, hogy „jól van” a dolog.
    - Nem túlsok a dolga, Leslie?
    - Nem éppen - hangzott a hideg válasz.
    - Mi senkit sem dolgoztatunk túl az irodában - mosolygott Frank Sutton, akit semmiképpen sem látszott zavarni az, hogy menyasszonyát bizalmas beszélgetésben találta saját igazgatójával. - Akinek éppen kedve kerekedik egy kis sétára, megteheti, igaz-e, Leslie?
    Frank mosolygó szeme a leányra rögződött.
    - És ne engedje hogy az öreg Lew basáskodjék magán, Beryl! Lew romantikus ember: mindig azt képzeli, hogy az emberek megszöknek az ő kis kincsével... igaz-e, Lew?
    Megbökte könyökével az idős férfit és nevetett.
    Lew Friedman azonban nem mulatott ezen. Kényelmetlen szünet következett, mígnem Sutton karon fogta Lesliet.
    - Rám már nincs szüksége, Lew - mondta - és esküdni mernék, hogy Lesliere sincs.
    Leslie el akarta kapni a leány tekintetét, de a leány valami okból megzavarodott. Néhány másodperccel később Leslie kettesben ballagott visszafelé azon az úton, amelyen az imént jött, a bőbeszédű és derüs mr Suttonnal, aki alaposan kikelt az öregemberek elfogultságai ellen.
    - A dolog úgy áll, hogy Lew Friedman szereti önt, ha egyedül van. De, úgy látszik, az a bogara, hogy ön afféle léha cimbora, gyermekem. Nem veszem rossz néven a kitöréseit Beryl ellen sem, mert Friedman korában már gyanakvók az emberek. A kor szeszélyei ellen pedig nem lehet hadakozni.
    Leslie cigarettát vett elő ezüsttárcájából és szipkájába dugta. Eleven szája szögletében halvány mosoly derengett.
    - Önnek nincs kifogása az ellen, ha néha találkozom miss Stedmannel?
    Meg sem kísérelte, hogy mentegetőzni próbáljon, vagy hogy az ilyen találkozások ártatlanságát hangsúlyozza, sem saját érdektelenségét nem bizonygatta főnökének leendő feleségével szemben.
    Frank Sutton a vállát vonta.
    - Istenemre mondom, nincs! - felelte. - Így gondolom a dolgot: az elmult tíz esztendő alatt, szerencsétlen körülmények következtében, önnek édeskevés alkalma volt találkozni csinos nőkkel, ez pedig csak javára válhatik önnek. Nem veszi rossz néven az őszinteségemet?
    Leslie a fejét rázta.
    - Ön is kísérlet nekem - mosolygott Frank - mert én mindig kísérleteket végzek, bár a legtöbbjük szerencsétlenül ütött ki eddig. Meg akarom önt gyógyítani, nem mondom: „javítani”, mert ez sután hangzanék. A féleszközök nem vonzanak, én csak a teljes metódusban hiszek.
    A legérzékenyebb fül sem hallott volna ki valami gyámkodást a hangjából. Frank minden érzelmet kirekesztett lelkesedéséből.
    - Beryl csinos leány - folytatta. - Én természetesen úgy gondolom, de ha az ember elvonatkozhatnék önmagától, akkor is így gondolnám. Nem vagyok afféle basa, aki azt hiszi, hogy a nőnek fátyolban kell megjelennie a férfiak között. A leány sohasem ismerhet túlságosan sok férfit, ezt meg is mondtam Lewnek, de ő olyan régimódi öreg....
    Legtöbbször ő beszélt, míg el nem érték az Oxford Streetet, ahol gépkocsija várakozott - és az irodáig egész úton ezt az ő elméletét fejtegette.
    A „Frank Sutton és Társa” cég irodái három emeletet foglaltak el a saroképületben, közel a Middlesex-kórházhoz. Ez ugyan nem volt éppen divatos szomszédság, de annál mozgalmasabb volt, lévén az utca párhuzamos az Oxford Streettel. Sutton, aki hat évvel azelőtt meglehetős szerényen kezdte, most már nagyon jól jövedelmező kiviteli vállalatot vezetett. Voltak fiókjai az egész világon, volt hajózási áruraktára az East India-dokkok közelében és, ellentétben a legtöbb hasonló céggel, amelyek csak egy-két termékre vagy iparágra szorítkoznak, Frank Sutton semmiféle üzletet nem tekintett csekélynek vagy különösnek.
    Éppen üzleti műveleteinek egyetemes voltáról elmélkedett, mikor a széles folyosón mentek, ahonnan ajtók nyíltak a különféle alosztályokra.
    - Nagy jövő áll ön előtt, Leslie, ha egész lélekkel beleveti magát az üzletbe...
    A hangja hirtelen elváltozott. Egyenesen a szemébe nézett Leslienek.
    - De egyenesnek, őszintének kell lennie hozzám Leslie!
    John Leslie minden zavar nélkül állta Sutton kék szemeinek tekintetét.
    - Hiszen alig jutok el önhöz! - mondta.
    - Én alig jutok önhöz! - mondta Frank nyugodtan. Szeretnék többet tudni önről, mint amennyit tudok. Hol tölti az estéit, miféle üzletekkel foglalkozik az enyémeken kívül. Nagy kockázatokat vállalok önnel. Lew Friedman tudja ezt. Ön elvesz valamit tőlem és én szeretném tudni: mit.
    Leslie nem felelt. Egy pillanatra lehúnyta a szemét, aztán nevetett egyet:
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789634742814
Webáruház készítés