Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Edgar Allan Poe: Arthur Gordon Pym csodálatos kalandjai_EPUB

Edgar Allan Poe: Arthur Gordon Pym csodálatos kalandjai_EPUB
740 Ft740

Az Arthur Gordon Pym kalandjai a borzalom regénye: egy hajótörés és egy délsarki fölfedező út keretébe beleszőve nincs az emberi félelemnek az a változata, a kannibalismustól az élve eltemetésig, a melybe bele ne tudná magát képzelni és saját visióját át ne tudná juttatni az olvasó lelkébe.

És még valami. Annyi borzalom után, a melyet e regényében Edgar Allan Poe fölhalmoz, a lázadó, vérszomjas matrózok kései, az emberevő vadak ördögi cselszövései között, a víz alatt, a föld alatt és a levegőben lógva, az éhségtől és szomjúságtól halálra gyötörve, a regény hőse és olvasója folyton érzi, valami suggestiv erő állandóan érezteti vele, hogy a szerencsés menekülés lesz az elkerülhetetlen vég, hogy az elpusztíthatatlan, kiírthatatlan emberi remény, az ember élni akarásának ez a halhatatlan terméke, átsugározza fényét, minden sötétségen keresztül, s az egész regény talán nem más, mint ennek az ősi lelki erőnek az életsymboluma. - írja lelkendezve első magyar fordítója, Király György, kinek finom tolmácsolásában adjuk közre ezt a letehetetlen regényt. (a Kiadó)

  • Részlet az e-Könyvből:

    V.
    A vérrel írt levél

    Néhány perczczel azután, hogy a szakács eltávozott, Ágost teljesen átadta magát a kétségbeesésnek s eltünt minden reménye, hogy valaha élve elhagyhatja ezt a helyet. Azt is elhatározta magában, hogy az első embernek, a ki lemegy, elárulja hollétemet, mert jobbnak vélte, ha szerencsét próbálok a lázadókkal, mintsem szomjan vesszek a hajó üregében. Hiszen tizedik napja már, hogy börtönömben sorvadtam és a vizes korsó még négy napra sem volt elegendő. A mint ezen gondolkozott, egyszerre csak az jutott eszébe, hátha a hajó főraktárán keresztül el tudna jutni hozzám. Más körülmények között a koczkázatos és nehéz vállalkozás visszariasztotta volna a kísérlettől; de most, hogy mindent összevéve, neki sem volt sok kilátása az életre s így keveset veszíthetett - egész lélekkel nekifeküdt ennek a feladatnak.
    Először bilincseivel kellett végeznie. Kezdetben semmi módot sem talált, hogy megszabaduljon tőlük és már attól félt, hogy terve mindjárt a kezdetén csődöt mond; de mikor szorosabban megvizsgálta a dolgot, észrevette, hogy a vasat könnyedén le lehet húzni vagy ismét fölvenni minden nagyobb erőlködés vagy baj nélkül, pusztán át kell préselni a kezet rajta - általában ezek a kézi bilincsek teljességgel alkalmatlanok voltak arra, hogy velük fiatalabb személyeket megbékózzanak, a kiknek gyönge csontjai még könnyen engednek minden szorításnak. Ágost azután a lábain oldotta föl a kötelet, aképen, hogy a zsineget megint hamar összevonhassa abban az esetben, ha valaki lemenne hozzá, aztán megvizsgálta a válaszfalat, ott a hol a függő ágy hozzá volt illesztve. Ez puha fenyődeszkából készült, nem volt vastagabb egy ujjnál, úgy hogy keresztülvágása nem sok fáradságba kerülhetett. Ekkor egy hang hallatszott a bejárat lépcsőjénél és neki épen annyi ideje volt, hogy visszacsusztassa a bilincset jobb kezére (a balról le sem vette) és a zsineget összehurkolja bokái körül, mikor lement Dirk Peters a Tigris kiséretében, a mely rögtön fölugrott az ágyra és melléje kuporodott. A kutyát Ágost hozta a fedélzetre; tudta mennyire szeretem az állatot és azt hitte, örömet fog vele szerezni nekem az utazás alatt. Rögtön azután hogy engem elhelyezett a hajó üregében, elment érte a házunkba, de nem említette előttem a dolgot, mikor zsebóráját leadta. A lázadás óta Ágost nem látta a kutyát, míg Dirk Peters le nem vitte, és már elveszettnek gondolta, abban a hiszemben, hogy valamelyik rosszindulatú gazficzkó a kormányos bandájából egyszerűen a tengerbe dobta. Később kiderült, hogy az állat az egyik bálnavadász-csónak alá bújt, a hol nem volt annyi helye, hogy megforduljon s így nem tudott kivergődni belőle. Végre Peters kiszabadította szorult helyzetéből, és azzal a sajátos jóindulatával, melyért barátom nem tudott eléggé hálás lenni, levitte neki az állatot társnak s ott hagyott egy kevés füstölt húst és főtt krumplit egy kanna vizzel együtt. Aztán visszament a fedélzetre, azzal az igérettel, hogy másnap több ennivalót fog hozni.
    Amint eltávozott, Ágost mindkét kezét kiszabadította a bilincsekből és feloldotta a kötelet lábain. Aztán fölemelte a derékalj csücskét, a melyen feküdt és zsebkésével, (mert a gazficzkók nem tartották érdemesnek, hogy elvegyék, mikor megmotozták) elkezdte szorgalmasan fürészelgetni a válaszfal egyik deszkáját egészen közel a függőágy aljához. Azért választotta ezt a helyet, mert ha hirtelen félbe kellett volna szakítania munkáját, minden nyomot egyszerűen eltüntethetett azzal, hogy a derékalj csücskét visszateszi eredeti helyére. A nap hátralevő részében nem is zavarta senki és éjszakára teljesen keresztül metszette a deszkát. Hadd említsem meg e helyütt, hogy a legénység egy tagja sem foglalta el fekvőhelyét a hajó előrészén, hanem a lázadás óta minden idejüket hátul, a cabinban töltötték, borozgatva, pusztítva Barnard kapitány készleteit, a brig járásával sem törődve többet, mint a mennyire feltétlenül szükség volt. Így a körülmények összejátszottak az én javamra és Ágostéra; mert ha az ügy másképen fordul, sohasem tudott volna eljutni hozzám. De eképen nagy bizalommal folytatta munkáját. Mégis már hajnal felé járt az idő, mikor a másik végén átfürészelte a deszkát (körülbelül egy lábnyi magasságban az első fölött), s így elég széles nyílás támadt, a melyen könnyen átbujhatott a fedélközbe. Eljutva idáig, minden nagyobb fáradság nélkül utat tört magának az alsó raktár nyílásához, bár egész sereg olajos hordón kellett keresztülmásznia, a melyek egymás tetejére voltak rakva szinte a felső fedélzetig, úgy hogy néha alig volt annyi hely, a min keresztülpréselhette a testét. Mikor odaért a csapóajtóhoz, ott találta már Tigrist, s ez alul követte, keresztülfurakodva két sor hordón. Ahhoz azonban már késő volt hogy reggel előtt eljuthasson hozzám, mert a főnehézség akkor kezdődött, a mikor az alsó raktárban összezsúfolt holmin kellett keresztülhatolnia. Elhatározta tehát, hogy visszatér és a következő éjjelre halasztja a dolgot. De azért előbb meg akarta lazítani egy kissé a csapóajtót, hogy annál kevesebb időt vesztegessen, ha ismét visszatér. De alig hogy ez megtörtént, Tigris vakon odaugrott a keletkezett kis nyíláshoz s elkezdett szaglászni, aztán egy hosszút vonított, lábaival kaparászott, mintha körmeivel el akarta volna mozdítani a nyílás fedelét. Nem volt kétséges a viselkedéséből, hogy fölfedezte jelenlétemet a hajó üregében és Ágost lehetőnek tartotta, hogy az állat el tud majd jutni hozzám, ha leengedi. Így támadt benne az a gondolat, hogy egy levélkét küld nekem, mert fölötte kívánatosnak tartotta, hogy valamiképen ki ne törjek rejtekhelyemből, legalább a mostani viszonyok között ne, aztán abban sem volt egészen biztos, hogy, a mint tervezte, másnap el tud-e jutni hozzám. A következő események igazolták, milyen szerencsés volt ez az ötlet; mert valóban, ha meg nem kapom az üzenetet, kétségtelenül kigondolok valami kétségbeesett módot arra, hogy föllármázzam a legénységet és ennek bizonyára az lett volna a következménye, hogy mindkettőnk életét föláldozták volna.
    Ágost tehát elhatározta, hogy írni fog, de honnan kerítsen hozzá szükséges eszközöket? Egy öreg fogpiszkáló hamarosan átalakult tollá és mindez csak tapogatózás útján történt, mert a fedélzetköz olyan sötét volt, mint a szurok. Papiros elég került egy levél hátából - a Ross úrtól küldött hamisított levél párjából. Ez volt tulajdonképen az eredeti fogalmazvány, de mivel a kézírás utánzata nem sikerült eléggé, Ágost egy másikat írt, míg az elsőt szerencsére a kabátzsebébe gyürte, a honnan most épen jókor került elő. Egyedül a tinta hiányzott, de rögtön akadt erre is pótszer, zsebkésével kissé beleszúrt az újja hegyébe, közvetlenül a köröm alatt, honnan elegendő vér szivárgott, mint rendesen az e helyen támadó sebekből. Az üzenetet megírta, a mennyire a sötétben és a körülmények között lehetett. Röviden jelezte, hogy lázadás tört ki a hajón, Barnard kapitányt kitették a tengerre, várjam nyugodtan a segítséget, a mi az élelmiszereket illeti és csak maradjak nyugodtan a helyemen. A levél ezekkel a szavakkal végződött: „A mivel ezt idefirkantottam, az vér, - maradj rejtekhelyeden, életed forog koczkán.”
    A papirdarabot rákötötte a kutya derekára és leengedte a csapóajtón, aztán ő maga visszakúszott az ágyáig, a hol nem talált nyomot arra nézve, hogy valamelyik matróz a távollétében kereste volna. Hogy a nyílást a válaszfalban elfödje, beleszúrta közvetlenül föléje a kését a deszkába és ráakasztott egy darócz-zubbonyt, melyet a fülkében talált. Aztán visszaigazította a bilincseket és bokái köré húzta a zsineget.
    Alig hogy ezzel elkészült, lement Dirk Peters, meglehetősen ittas állapotban, de kitünő hangulatban és magával vitte a napi élelmet. Ez egy tuczat hatalmas sült burgonyából állott és egy korsó vizből. Egy kis időre leült egy ládára az ágy mellé és egész fesztelenül elmondta véleményét a kormányosról és általában a brig ügyeiről. Viselkedése nagyon szeszélyes, sőt bizarr volt. Egy perczig szinte megijesztette barátomat fura magatartásával. Végre azonban fölment a fedélzetre, valami igéretfélét dünnyögve, hogy holnap jó ebédet fog hozni rabjának.
    A nap folyamán a legénység két tagja, két szigonykezelő, ment le a szakács kiséretében, mindhárman dülöngve a sok italtól. Mint Peters, ők sem igen feszélyezték magukat és egész leplezetlenül beszélgettek terveikről. Úgy látszik, a mi végső szándékukat illette, nagyon is eltérők voltak véleményeik, csupán egy pontban egyeztek meg s ez abban állott, hogy rajta akartak ütni egy hajón, mely a Zöldfoki-szigetek felől jött s a melylyel való találkozást óráról-órára várták. A mennyire meg lehetett állapítani, a lázadás nem annyira a préda kedvéért tört ki, mint inkább az volt főrugója, hogy a kormányos személyes haragját akarta kitölteni Barnard kapitányon. Úgy látszik, a legénység most két pártra szakadt, egyiknek a kormányos volt a feje, a másiknak a szakács. Az előbbi pártnak az volt a terve, hogy hatalmukba kerítik az első alkalmas hajót, a mely útjukba esik és aztán majd fölszerelik kalózkodási czélokra valamelyik nyugatindiai szigeten. Az utóbbi és pedig erősebb párt, a melynek tagjai közé tartozott Dirk Peters is, inkább arra hajlott, hogy a brig eredeti útját kövesse a Csöndes Óczeán déli része felé, s itt vagy bálnavadászatra adják magukat, vagy más foglalkozást keressenek, a mire épen alkalom kínálkozik. Peters, a ki gyakran járt ezen a vidéken, előadásaival láthatóan nagy hatással volt a lázadókra, a kik a haszonlesésről és a gyönyörről alkotott bizonytalan fogalmaik között ingadoztak. Peters nem győzött eleget mesélni az ujságnak és az örömnek e világáról, a mely a Csöndes Óczeán megszámlálhatatlan szigete között található, a tökéletes biztonságról és a féket nem ismerő szabadságról, a mely itt élvezhető, de főként a kellemes éghajlatról, a jólét kiapadhatatlan forrásairól és az asszonyok buja szépségéről. És bár még semmi döntő elhatározásra nem jutottak, a félvér vitorlamester leírásai mély gyökeret vertek a tengerészek heves képzeletében és minden valószínüség a mellett szólt, hogy végül is Peters terveit fogják megvalósítani.
    A három ember körülbelül egy óra mulva távozott és azóta senki sem ment le a hajó előrészébe. Ágost nyugodtan feküdt ágyában egészen estig. Akkor kiszabadította magát kötelékeiből és bilincseiből, s fölkészült útjára. Egyik ágyon talált egy palaczkot, azt megtöltötte vízzel a korsóból, a melyet Peters vitt le neki, a zsebeit megrakta hideg burgonyával. Nagy örömére egy lámpára is akadt, melyben egy kis darab faggyúgyertya volt. Ezt bármikor meggyujthatta, mert volt egy skatulya phosphoros gyufája. Mikor egészen besötétült, átbújt a válaszfal nyílásán, de volt olyan óvatos, hogy úgy rendezte el a takarókat ágyában, mintha egy beburkolt alak feküdnék rajta. Aztán újra fölakasztotta késére a darócz-zubbonyt, hogy eltakarja a nyílást - az egész könnyen sikerült, mivel a kivágott deszkadarabot csak később illesztette helyére. A fedélzetközön volt tehát és ismét végigkúszott a felső fedélzet és az olajos hordók közé egészen a fő-csapóajtóig. Ideérve, meggyujtotta a kis gyertyacsutakot és leereszkedett, bár csak nagy nehézség árán tudott átvergődni az alsó raktár szorosan összezsúfolt lim-lomján. Néhány pillanat mulva föltünt neki, nagy aggodalmára, a türhetetlen bűz és a dohos levegő. Nem bírta elhinni, hogy ennyi ideig életben tudtam maradni börtönömben, ha ilyen fojtó levegőt kellett szívnom. Többször nevemen szólított, de semmi feleletet nem kapott, a mi csak igazolta aggodalmait. A brig különben hevesen hánykolódott és ennek következtében akkora volt a zaj, hogy hiába figyelt valami gyöngébb neszre, mely lélekzetvételemből vagy horkolásomból származott volna. Kinyitotta a lámpást és valahányszor alkalma volt, magasra tartotta, abban a reményben, hogy talán észre fogom venni és így ha életben vagyok, föleszmélhetnék rá, hogy segítség közeledik. De semmi nesz sem hallatszott, s most már kezdte biztosra venni, hogy nem vagyok többé az élők sorában. Mindamellett el volt szánva rá, hogy utat vág magának, ha lehet, a ládámig és legalább így minden kétségen kívül megállapíthatja, mi igaz van sejtelmeiben. Így furakodott előre egy ideig a legszánalmasabb aggodalomban, míg végre rájött, hogy az út egészen el van torlaszolva előtte és nem volt semmi lehetőség arra, hogy a megkezdett irányban tovább hatoljon. De most már nem bírt érzelmeivel, kétségbeesetten a lim-lom közé vetette magát és elkezdett sírni, mint egy gyermek. Ekkor hallotta azt a csörrenést, melyet az üres palaczk okozott, mikor a padlóhoz vágtam. Szerencse volt valóban, hogy ez megtörtént, mert bármilyen furcsának lássék, ezen a vékony szálon függött életem. De sok év lefolyt, mielőtt erre rájöttem volna. A gyöngesége és határozatlansága miatti természetes szégyenérzet és őszinte bánat ugyanis megakadályozta Ágost barátomat, hogy akkor megvallja nekem azt, a mit később egy bensőbb és bizalmasabb együttlétben mégis csak föltárt előttem. Mikor látta, hogy a további előhaladást olyan akadályok zárják el, melyeket nem tud legyőzni, elhatározta, hogy fölhagy a hozzám jutás kisérletével és rögtön visszafordul a hajó elején levő fülkéjébe. De mielőtt őt teljesen elítélnők ezért, meg kell gondolnunk, milyen súlyos körülmények közé került. Az éjszaka lassan vége felé járt és fülkéjéből való távollétét hamar észrevehették; valóban így is történt volna, ha hajnal előtt vissza nem jut ágyába. Gyertyája már szinte elhamvadt tartójában és sötétben csak a legnagyobb nehézségek árán tudott volna visszatalálni a csapóajtóhoz. Azt is meg kell engednünk, minden oka megvolt arra, hogy holtnak tartson engem, s ebben az esetben semmi haszna sem lett volna abból, ha eljut a ládámig, ellenkezőleg csak ezernyi veszélyt halmoz fejére, minden czél nélkül. Többször szólított nevemen, de semmi választ nem kapott. Tizenegy nap és éjjel telt el már azóta, hogy nem volt több vizem, mint a mennyit a korsó tartalmazott, a mellyel kezdetben ellátott - s én bizony eleinte nem igen fukarul bántam a készlettel, minthogy minden reményem megvolt arra, hogy nem sokáig fog tartani a fogságom. Azonfelül a hajó üregében levő levegő ő neki, a ki a felső fülkék aránylag tiszta levegőjéről jött, föltétlenül mérgesnek tünt föl és bizonyára sokkal türhetetlenebbnek mint a milyennek én nekem tetszett, mikor először felütöttem tanyámat a ládában - hiszen röviddel azelőtt a csapóajtók hónapokon keresztül nyitva voltak. Vegyük hozzá mindehhez a vérontásnak és a borzalomnak jeleneteit, melyeknek nemrég tanuja volt, saját rabságát, nélkülözéseit és hajszálon múló megszabadulását a halál torkából, valamint azt, hogy most is milyen vékony és gyönge szálon függött élete - mind e körülmények eléggé összejátszottak, hogy megőröljenek minden lelki energiát - s az olvasó könnyen meg fogja győzetni magát, mint én is, hogy baráti hűségének ezt a pillanatnyi, látszólagos megingását inkább a szánalom, mint a neheztelés érzésével tekintse.
    Bár a széttört palaczk csörrenését tisztán hallotta, Ágost mégsem gondolta, hogy a zaj a hajó belsejéből származott. De ez a csekély kétség is elegendő volt, hogy ne tágítson eredeti szándéka mellől. Fölmászott a holmin keresztül szinte a fedélzetköz padlójáig és akkor a hajó hánykolódásában egy pillanatnyi nyugalomra várva, minden összeszedhető erejével nevemet kiáltotta, nem törődve azzal a veszélylyel, hogy a legénységből valaki esetleg meg fogja hallani. Emlékezhetnek, hogy szava ez alkalommal el is jutott hozzám, de engem annyira elfogott az izgalom, hogy képtelen voltam felelni. Ágost viszont most már bizonyosra vette, hogy legrosszabb aggodalmai következtek be, leszállt a ládák tetejéről azzal a szándékkal, hogy idővesztegetés nélkül visszatér fülkéjébe. Sietségében néhány kisebb tárgyat feldöntött, a minek a zaja fülemhez ért, a mint tudják. Már jókora utat megtett visszafelé, mikor késem esése ismét megállásra késztette. Rögtön visszafordult, másodszor fölmászott a rakomány tetejére és mint az előbb, hangosan nevemen szólított, fölhasználva a hajó pillanatnyi nyugalmát. Ezuttal volt annyi hangom, hogy válaszolhattam. Ki írhatná le örömét, mikor meghallotta, hogy életjelt adtam magamról; eltökélte, hogy keresztültör minden akadályon és veszélyen, csakhogy hozzám juthasson. A mily gyorsan csak tudott, kibújt a lim-lomok útvesztőjéből, a melybe keveredett, nagy nehezen eljutott egy másik sikátorba, mely több reménynyel kecsegtette és végre minden akadályt leküzdve, szinte a végsőkig kimerülve elérkezett ládámhoz.
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633980637
Webáruház készítés