Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Edgar Allan Poe: Arthur Gordon Pym_MOBI

Edgar Allan Poe: Arthur Gordon Pym_MOBI
890 Ft890

TARTALOM

Edgar Allan Poe
ARTHUR GORDON PYM CSODÁLATOS KALANDJAI
Bevezetés
I. Ifjukori kalandok
II. A búvóhely
III. Tigris
IV. Lázadás és öldöklés
V. A vérrel írt levél
VI. Az első reménysugár
VII. A szabadulás terve
VIII. A kísértet
IX. A roncson
X. A titokzatos hajó
XI. A palaczk
XII. A sorshuzás
XIII. Végre!
XIV. A pingvinek
XV. Ismeretlen szigetek
XVI. A Déli Sark felé
XVII. Föld!
XVIII. Új emberek
XIX. Klock-klock
XX. A földindulás
XXI. Élve eltemetve
XXII. Tekeli-li
XXIII. Az útvesztő
XXIV. A szabadulás
XXV. A fehér óriás
Jegyzet

  • Részlet az e-Könyvből:

    XIV.
    A pingvinek

    A Jane Guy szemrevaló, sudárárbóczos vitorlás volt, száznyolczvan tonnatartalmú. Rendkívül karcsú volt a szügyénél és jó széllel oly gyorsan szállott, a milyen sebességet hajónál még sohasem láttam. De mint kemény, viharálló tengeri jármű, már kevésbbé felelt meg és mély járata sokkal nagyobb volt, semhogy arra a czélra alkalmas lett volna, a melyre szánták. Erre a szolgálatra sokkal kívánatosabb a szélesebb hajó, aránylag csekély mély-járattal - mondjuk: háromszáz-háromszázötvenes tonnatartalmú. Háromárbóczosnak kellett volna lennie és egyéb tekintetben is más berendezéssel kellett volna bírnia, mint a szokásos déli tengeri hajók. Föltétlenül jól föl kellett volna fegyverezve lennie. Legalább egy tuczat tizenkét-fontos hajó-ágyúra lett volna szüksége és két-három hosszú tizenkettesre, azonfelül réz-muskétákra és minden árbóczkosárban vízálló fegyveres-ládákra. Horgonyainak és köteleinek a lehető legerősebbeknek kellett volna lennie, sokkal erősebbeknek, mint bármi más czélra, és mindenek fölött a legénységének minél több és keményebb emberből kellett volna állnia; olyan hajónál, a milyet leírtam, nem kevesebb mint ötven-hatvan izmos tengerészből. A Jane Guy legénysége harminczöt matrózból állott, mind kitünő tengerész, a kapitányon és kormányoson kívül, de azért közel sem volt olyan jól fölfegyverezve és másképen fölszerelve, mint a vállalkozással járó nehézségek és veszélyek tudatában levő hajós kívánatosnak tartotta volna.
    Guy kapitány nagyon előzékeny modorú úriember volt; sok tapasztalatot szerzett a déltengeri hajózásban, melynek élete nagyobb részét áldozta. Mindamellett nem volt eléggé erélyes, s ennélfogva hiányzott belőle az a vállalkozó szellem, a melyre itt annyira szükség van. Résztulajdonosa volt a hajónak, melyet vezetett, és szabad rendelkezésére állott a déli tengeren bármilyen rakományt szállítania, a mi épen kezeügyébe esett. Ilyen utazásokra szükséges czikkek bőviben voltak a hajón: üveggyöngy, tükör, tűz-szerszám, balta, szekercze, fűrész, bárd, gyalu, véső, vájó, fúró, reszelő, faragókés, ráspoly, kalapács, szög, zsebkés, olló, borotva, tű, czérna, agyagedény, vászon és sokféle csecsebecse.
    A vitorlás július tizedikén hagyta el Liverpoolt, huszonötödikén haladt át a Ráktérítőn a huszadik nyugati hosszúsági foknál és huszonkilenczedikén ért Saltra, a Cape-Verde-szigetek egyikére, a hol sót és az utazásra szükséges egyéb szereket vett föl. Augusztus harmadikán elvitorlázott Saltról és délnyugati irányba fordult át a braziliai partok felé, úgy hogy a huszonnyolczadik és harmadik nyugati hosszúsági fokok között vágta át az egyenlítőt. Rendesen ezt az utat szokták megtenni a hajók, a melyek Európából a Jóreménység foka felé haladnak vagy ebben az irányban Kelet-India felé. Ezzel elkerülik a szélcsendet és erős ellenáramlatot, a mely rendesen a guineai partok felől érkezik, úgy hogy mindent összevéve, ez a legrövidebb út, mert a nyugati szelek sem maradnak el később, melyek a Jóreménység foka felé hajtanak. Guy kapitánynak az volt a szándéka, hogy Kerguelen-föld lesz az első állomása - bár alig tudnám megmondani, miért. Azon a napon, a melyen bennünket fölszedett, épen a Szent-Rókus-fok irányában haladt, a harminczegyedik nyugati hosszúsági fok mentében; úgy hogy mikor ránk akadt, már körülbelül nem kevesebb mint huszonöt foknyira hajtott bennünket az ár, észak-déli irányban.
    A Jane Guy fedélzetén a legnagyobb jóindulattal bántak velünk, a mire nyomorúságos helyzetünkben nagy szükségünk is volt. Körülbelül két hét alatt, miközben állandóan délkeleti irányban haladtunk s kellemes szél meg jó időjárás kísérte utunkat, mindketten, Peters is, én is, teljességgel kiláboltunk előbbi nélkülözéseink és borzalmas szenvedéseink utóhatásaiból, és úgy kezdtünk visszaemlékezni mindarra, a min keresztülmentünk, mint egy rettentő álomra, a melyből szerencsésen fölébredtünk, semmint olyan eseményekre, melyek a meztelen és rideg valóságban végbementek. Azóta rájöttem, hogy a részleges feledésnek ez a fajtája rendesen a hirtelen változások alkalmából szokott bekövetkezni, akár ha az örömre bánat vagy a bánatra öröm következik - a feledékenység foka mindig arányban van az átalakulás különbségének fokával. Így, a saját esetemben, szinte lehetetlennek érzem egész terjedelmében magam elé idézni nyomorúságomat, a melyet a hajóroncson töltött idő alatt szenvedtem. Az eseményekre jól emlékszem, de nem az érzésekre, a melyeket az események bekövetkezésük alkalmával kiváltottak. Csak azt tudom, mikor megtörténtek, akkor azt hittem, hogy több kínt emberi természet sohasem volna képes elviselni.
    Néhány héten keresztül minden jelentősebb esemény nélkül folytattuk utazásunkat; alkalmilag találkoztunk egy-két bálnavadász hajóval és még gyakrabban magával a fekete vagy igazi bálnával, melyet így neveznek a czettel ellentétben. Ez utóbbiak főként a huszonötödik délkörtől délre fordulnak elő. Szeptember tizenhatodikán, a Jóreménység-foka közelében, érte a vitorlást az első erősebb vihar, mióta elhagyták Liverpoolt. Ezen a vidéken, különösen a hegyfoktól délre és keletre (mi nyugatra voltunk tőle), a hajósoknak gyakran kell megküzdeniök a legvadabban dühöngő zivatarokkal, melyek észak felől érkeznek. Rendesen erősen fölkorbácsolják a tengert és a legveszedelmesebb tulajdonságuk az, hogy a szél hirtelenében meg szokott fordulni - a mi rendesen akkor következik be, mikor a vihar leghevesebben tombol. Megtörténik, hogy valóságos orkán fúj észak vagy észak-kelet felől és a következő pillanatban még csak egy lehellet sem érkezik ebből az irányból, míg egyszerre délnyugat felől ki nem tör a legelképzelhetetlenebb vadsággal. A változás biztos előjele egy dél felől feltűnő világos folt, és így a hajók abban a helyzetben vannak, hogy megtegyék a kellő előkészületeket.
    Reggel hat óra tájban kaptuk az első lökést egy felhőtlen szélrohammal, mint rendesen, északi irányból. Nyolczkor már rendkívüli erőre kapott és olyan rettenetes hullámverést hozott ránk, a milyet azelőtt sohasem láttam. Minden úgy ment, mint a karikacsapás, a mi a legénységet illeti, mégis a hajó nagyon nehezen viselte a vihart és végre megmutatta, mennyire alkalmatlan a tenger-járásra; előrészét minden hullám elborította és csak a legnagyobb erőfeszítéssel tudott kivergődni az egyik alól, mikor már rázudult a másik. Épen napnyugta előtt vettük észre délnyugat felől a világos foltot, melynek feltüntét folyton vigyáztuk és egy órával azután láttuk, hogy kis ormányvitorlánk, mely ki volt bontva, renyhén lobog az árbócz körül. Két perczczel azután, minden előkészület ellenére, mintegy varázsütésre oldalunkra fordultunk és valóságos tajtékzuhatag ömlött keresztül rajtunk. Szerencsénkre azonban ez a lökés délnyugat felől csupán egyetlen szélrohamnak bizonyult s így hajónk minden baj nélkül talpra állott, a nélkül, hogy egyetlen gerendánk elveszett volna. Egy dühös hullámverés néhány órán keresztül nagy munkát adott, de reggel felé majdnem ugyanolyan jó állapotban találtuk magunkat, mint a vihar előtt. Guy kapitány kijelentette, hogy megmenekülésünk majdnem csoda-számba ment.
    Október tizenharmadikán megpillantottuk Edward herczeg szigetét. 46°53’ déli szélességben és 37°46’ keleti hosszuságban. Két nappal azután a Possession-sziget közelébe értünk és nemsokára elhaladtunk a Crozet-szigetek mellett, a 42°59’ déli szélességi és 48° keleti hosszúsági fok alatt. Tizennyolczadikán ráakadtunk Kerguelen- vagy az Elhagyatottság szigetére, az Indiai óczeán déli részén és horgonyt vetettünk a Christmas Harbourban (Karácsony-kikötőben), négy fonal mélységű vizben.
    Ez a sziget, vagy helyesebben szigetcsoport délkeletre fekszik a Jóreménység fokától és közel nyolczszáz mérföldnyi távolságban van tőle. Először 1772-ben fedezte föl egy franczia utazó, Kergulen vagy Kerguelen báró, a ki azt hitte, hogy egy kiterjedt déli földrészhez tartozik s ezt a hirt vitte róla haza, a mi nagy izgalmat keltett. A kormány magáévá tette az ügyet és a következő évben újra leküldte a bárót, hogy vegye fölfedezését kritikai vizsgálat alá; ekkor a tévedés kiderült. 1777-ben Cook kapitány akadt rá ugyanerre a csoportra és a legnagyobb szigetnek az Elhagyatottság-szigete (Desolation Island) nevét adta; ezt a czímet valóban meg is érdemelte. Pedig, a szárazföld felé közeledve, a hajós először más véleménynyel lehetne róla, mert szeptembertől márcziusig a legtöbb domb lejtőjét ragyogó zöld palást borítja. Ezt a félrevezető látványt egy apró növény okozza, mely hasonlít a kövi rózsához és buján, nagy foltokban tenyészik a foszladozó moha fölött. E növényen kívül alig terem valami a szigeten, kivéve a kikötő közelében egy kevés durvaszálú, sűrű füvet, némi zúzmót és valami bozótot, a mely a magba szökkenő káposztára emlékeztet, s íze savanyú és csípős.
    A sziget fölülete dombos, bár a dombok egyike sem ér el valami különös magasságot. Csúcsaikat mégis hó borítja. Több kikötője van, melyek közül a Christmas Harbour a legalkalmasabb. Ez kerül különben először a hajós útjába a sziget észak-keleti oldalán, miután elhaladt a Cape François (Franczia-fok) mellett, mely az északi parton van és különös alakjával jelzi a kikötő közelségét. Legkiemelkedőbb pontja magas sziklával végződik, melyen széles nyílás látható: valóságos természetes boltív. A bejárat a 48°40’ déli szélesség és a 69°6’ keleti hosszúság alatt van. E mellett elhaladva, jó horgonyhely található néhány apróbb sziget védelme alatt, melyek eléggé felfogják az összes keleti szeleket. E horgonyhelytől keletre elérünk a Wasp Bay-be (Darázs-öbölbe), a mely a kikötő bejáratánál fekszik. Ez egy kis medencze, melyet teljesen körül zár a szárazföld és négy fonalnyi vizjárattal be lehet hatolni rajta és tiztől három fonalig horgonyt lehet vetni, kemény agyagos fenéken. Egy hajó akár egy évig elfeküdhet itten veszélytelenül a legjobb vészhorgonyával. Nyugat felé a Wasp Bay bejáratánál egy kis, kitünő vizü folyócska ömlik a tengerbe, melyhez könnyen hozzá lehet férni.
    Még ma is található a Kerguelen szigetén néhány prémes vagy szőrös fóka és bőven van az ú. n. tengeri elefánt. Szárnyasok is nagy számban tenyésznek rajta, különösen sok pingvin, melyekből négy különböző fajta számlálható meg. A legnagyobb a király-pingvin, mely termetéről és szép tollazatáról nyerte nevét. Testének felső része rendesen szürke, néha lila árnyalattal; alsó része az elképzelhető legtisztább fehér. Feje, valamint lába síma és ragyogó fekete. Tollazatának legnagyobb szépségét azonban két széles, aranyszínű csík alkotja, mely fejétől melléig ér. Csőre hosszú és piros vagy skarlátszínű. Ezek a madarak egyenes, előkelő testtartással járnak. Fejüket magasan hordják, szárnyaikat úgy lógatják, mintha két kar volna és minthogy farkuk lábaikkal egy vonalban van, meglepően hasonlítanak az emberi alakhoz, úgy hogy a nézőt egy hirtelen pillantás vagy az esthomály könnyen félrevezetheti. A király-pingvin, a melylyel Kerguelen szigetén találkoztunk, kissé nagyobb a lúdnál. Többi fajtája a „maccaroni, jackass (szamár) és rookery (varjúfészek) pingvin” neveket viseli. Ezek sokkal kisebbek, kevésbbé szép a tollazatuk és más tekintetben is különbözők.
    A pingvinen kívül sok más fajta madár is található itten, említsük meg közülük a tengeri tyúkot, a kék viharmadarat, a crecca-kacsát, a vadkacsát, a Port-Egmont-tyúkot, a zöld kormoránt, a fokföldi galambot, a nellyt, a tengeri sirályt, a Mother-Carey-csirkét, a Mother-Carey-libát vagy a nagy vihar-madarat és végül az albatrost.
    A nagy viharmadár akkora, mint az albatros és ragadozó. Gyakran csont-törőnek vagy sas-petrelnek is nevezik. Egyáltalában nem félénk és kellően elkészítve ízletes táplálékot nyujt. Repülés közben néha egészen közel ereszkedik a viz felületére, kiterjesztett szárnyakkal, melyeket alig észrevehetően mozgat, mintha semmi fáradságába sem kerülne a repülés.
    Az albatros a legnagyobb és leggyorsabb déli-óceáni madarak egyike. A sirályok családjába tartozik és repülés közben ejti prédáját, szárazföldre soha sem ereszkedik, kivéve költés idején. E madár és a pingvin között a legkülönösebb barátság áll fönn. Fészkeiket egészen egyformán építik, a két madár-faj által közösen megállapított terv alapján; az albatros fészke egy kis négyszög közepén áll négy pingvin-fészek között. A hajósok megegyeztek abban, hogy ezeket a közös táborhelyeket rookery-nek (varjú-fészeknek) nevezik. Ezeket a fészkeket sokszor leírták, de minthogy olvasóim nem mind hallhattak róluk és még nekem is lesz alkalmam a pingvinről és albatrosról beszélni, nem akarom elmulasztani, hogy néhány szóval ne érintsem e madarak életmódját és fészkelését.
    Mikor a költés ideje elérkezik, a madarak nagy számban összegyülnek és néhány napon keresztül tanácskozni látszanak, mint fogjanak hozzá a dologhoz. Végre munkához látnak. Kiválasztanak egy sík területet, megfelelő nagyságut, mely rendesen három vagy négy holdat ölel föl és lehetőleg közel van a tengerhez, mindamellett ármentes talajon. Különösen szeretik az egyenletes felületet a melyen lehetőleg kevés kő található. Mikor ezzel készen vannak, akkor közös akarattal és mintha egy szellem hatná át őket, kimérnek mathematikai pontossággal egy négyzetet vagy téglalapot, a szerint, hogy melyik felel meg leginkább a talaj természetének s a terjedelme is épen akkora legyen, hogy az összegyült madarak kényelmesen elférjenek benne, semmivel sem nagyobb, - ez utóbbira, úgy látszik, azért vigyáznak, hogy be ne kerülhessen semmi elkésett csavargó, a ki nem vett részt a fészekrakás munkájában. Az ekként kijelölt hely egyik oldala, a mely a viz szélével párhuzamosan halad, nyitva marad a ki- és bejárás számára.
    Miután kijelölték a fészektábor határait, a társaság nekilát, hogy megtisztítsa a területet mindenféle giz-gaztól, fölszednek minden darab követ és kihordják a határon kívül, szorosan a vonal mellé, hol valóságos falat emelnek a három, szárazföld felől eső oldalon. A fal mentében, teljesen síma és egyenes útat készítenek, hat-nyolcz láb szélességben, mely az egész tábort körülveszi és közös sétahelyül szolgál.
    A legközelebbi föladat abban áll, hogy az egész területet apró, tökéletesen egyforma négyzetekre osztják. Ez aképen történik, hogy szűk és síma ösvényeket taposnak ki, a melyek derékszögben keresztezik egymást a fészektábor egész kiterjedésében. Minden ösvény-keresztezésnél épül egy albatros-fészek és minden négyzet közepén egy pingvin-fészek, - úgy hogy minden pingvin négy albatrostól van körülvéve és minden albatros ugyanannyi pingvintől. A pingvin-fészek földbe vájt, sekélyes lyuk, mely csak olyan mély, hogy a madár egyetlen tojását megvédi az elgurulástól. Az albatrosé valamivel kevésbbé egyszerű, a mennyiben egy kis dombocskát emel egy lábnyi magasságban és két lábnyi átmérővel. Az egész földből, tengeri fűből és kagylókból készül. A tetején építi meg a fészkét.
    A madarak nagy gondot fordítanak arra, hogy fészkeik egy pillanatra se maradjanak üresen a költés ideje alatt vagy addig, míg fiókáik nem elég erősek arra, hogy magukról gondoskodjanak. Míg a hím táplálék után jár, addig a nőstény őrzi a fészket és csak párja visszatérésekor merészkedik ki a táborból. A tojások soha sem maradnak födetlenül, - mikor egyik madár elhagyja a fészket, a másik rögtön elfoglalja helyét. Ezt az óvatosságot a fészek-táborban uralkodó tolvaj-szokások teszik szükségessé, mert a társaság tagjai nem riadnak vissza attól, hogy minden kinálkozó alkalommal elcsenjék egymás tojásait.
    Bár olyan fészek-táborok is vannak, melyeknek az albatrosok és pingvinek az egyetlen lakosai, mégis a legtöbbjében mindenféle fajta óczeáni madár található, a melyek a polgárjognak minden kiváltságát élvezik és mindenfelé fészket raknak, a hol csak helyet kapnak, természetesen sohasem merészkedve a nagyobb termetű fajták közé. E fészek-táborok külseje bizonyos távolságból nézve a legérdekesebb látványt nyujtja. A levegő a telep fölött valósággal sötét a rengeteg albatrostól (kisebb sirályfajták is vegyülnek közéjük), a melyek folyton ott keringenek fölötte, kirepülve a tengerre vagy hazatérve. Ugyanakkor egy csomó pingvint is lehet látni, némelyek a mint ide-oda járkálnak a szűk ösvényeken, mások a náluk megszokott katonás feszességgel lépkednek a közös sétatéren, mely a tábort körülveszi. Egyszóval, vizsgáljuk a dolgot, a mint akarjuk, semmi sem lehet megdöbbentőbb, mint az a társas szellem, a melyről ezek a tollas lények tanuságot tesznek és másrészről semmi sem hívhatja ki biztosabban a csodálkozást egy gondolkozó emberi lélekben.
    A Christmas Harbourba való megérkezésünk utáni reggelen az első kormányos, Mister Patterson, elindult a csónakokkal, hogy (bár még nem érkezett el az évadja), fókák után nézzen, miután a kapitányt és egy fiatal rokonát a nyugati part egy sivár helyén kitette; valami dolguk lehetett a sziget belsejében, a minek a természetével nem voltam tisztában. Guy kapitány magával vitt egy palaczkot, melyben egy lepecsételt levél volt és arról a pontról, a hol kitették a szárazra, megindult a sziget egyik legmagasabb dombteteje felé. Valószinüleg az volt a szándéka, hogy azon a csúcson elhelyezi a levelet egy hajó számára, a mely utána fog ide érni. Alighogy elvesztettük szem elől, tovább eveztünk (Peters és én a kormányos csónakjában voltunk) és a part mentében fókákat kutattunk. Ezzel körülbelül három hétig voltunk elfoglalva, nagy gonddal átvizsgáltunk minden zugot és szögletet, nemcsak Kerguelen földjén, hanem néhány közeli szigeten is. Munkánkat azonban nem koronázta semmiféle jelentős siker. Láttunk igen sok prémes fókát, de olyan félénkek voltak, hogy a legnagyobb erőfeszítés mellett sem tudtunk háromszázötvennél több gereznát szerezni. Tengeri elefánt is nagy tömegben került szemünk elé, kivált a szárazföld nyugati partján, de ezekből alig ejtettünk el huszat, ezt is csak nagy ügygyel-bajjal. A kisebb szigeteken egy csomó szőrös fókát láttunk, de ezeket nem bántottuk. Tizenegyedikén tértünk vissza a vitorlásra, hol már várt ránk Guy kapitány és unokaöcscse, a kik nagyon szomorú képet festettek a sziget belsejéről, azt állítván, hogy ez a világ legsivárabb és teljesen terméketlen vidékeinek egyike. Két éjszakát töltöttek a szigeten, mert a másodkormányos valami tévedés folytán csak elkésve küldte utánuk a ladikot, hogy visszamehessenek a vitorlásra.
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633980644
Webáruház készítés