Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Earl Derr Biggers: A kínai papagáj_MOBI

Earl Derr Biggers: A kínai papagáj_MOBI
990 Ft990

TARTALOM
Első fejezet
A Phillimore-gyöngysor
Második fejezet
A hawaii detektív
Harmadik fejezet
Chan meglátogatja Kee Limet
Negyedik fejezet
Mikor a rostélyos ugrik...
Ötödik fejezet
A Madden-ranch
Hatodik fejezet
Tony boldog újéve
Hetedik fejezet
Charley Chan komoly munkához lát
Nyolcadik fejezet
Kedélyes póker-parti
Kilencedik fejezet
Louie Wong elmegy a papagáj után
Tizedik fejezet
Bliss mester balfogásai
Tizenegyedik fejezet
Thorn autóturára megy
Tizenkettedik fejezet
Vagonlakás a sivatagban
Tizenharmadik fejezet
Mit látott Mr. Cherry?
Tizennegyedik fejezet
Ki volt a harmadik?...
Tizenötödik fejezet
Will Holley teóriája
Tizenhatodik fejezet
„Megjöttek a filmesek!”
Tizenhetedik fejezet
Madden nyomában
Tizennyolcadik fejezet
Csúfos felsülés
Tizenkilencedik fejezet
A rádió beszél
Huszadik fejezet
A Petticoat-bánya
Huszonegyedik fejezet
Ah Kim megoldja a rejtélyt
Huszonkettedik fejezet
Az út Eldorádóba

  • Részlet az e-könyvből:

     

    Nyolcadik fejezet
    Kedélyes póker-parti

    A kis autó utasai jó darabig némán hallgatták a motor berregését. A lehanyatló nap sárgás fénye melegség nélkül ömlött el a sivatag homoktengerén, melynek szürkesége kékes-zöldbe játszott és még sivárabbnak mutatta a kopár vidéket, mint a déli verőfény.
    - Nos, Charlie - szólalt meg végre Bob - hogy tetszik ez az ország?
    - Örülök, hogy láttam - felelte a kínai. - Szeretem a változatosságot és itt meg is találtam.
    - Szóval nem hasonlít Hawaiihoz? - kacagott Bob.
    - Azt elhiszem! - mosolygott Charlie. - Hawaii úgy pihen az óceán keblén, mint egy marék Phillimore-gyöngyszem a legszebb nő nyakán. Csupa kis sziget, melyek körül lihegve morajlik a tenger. Az eső folyékony verőfény, a levegő sós balzsam. Ez a vidék éppen a fordítottja: a levegője oly száraz, mint az egyéves újságpapiros. Szerencsére, azt hiszem, nemsokára hátat fordíthatunk neki.
    - Én nem igen merem remélni ezt - csóválta a fejét Bob. - De mégis szeretném tudni, hogy mi a véleménye... most? Mit gondol: mit csináljunk Maddennel?
    - Egyelőre résen leszünk és várunk. Tudom, hogy a türelem nem az ifjúság erénye, de nem változtathatunk rajta. Higyje el, Mr. Eden: nekem se kellemes szórakozás, hogy öreg napjaimra megint szakács lettem. Aztán meg ez az egész eset is oly izgalmasan titokzatos. Voltaképpen már nem is a Phillimore-gyöngysorról van szó, bár azért jöttünk ide.
    - Ez tisztán a maga bogara, Charlie! - ingerkedett Bob a kínaival. - Vagy nem maga szimatolta ki, hogy nincs rendben valami a gyöngysor körül és rejtélyes dolgok történnek a Madden-ranchon?
    - Rejtélyes dolgok? - ismételte Charlie. - Talán nem?... Hát nem bizonyos, hogy a napokban meggyilkoltak valakit a ranchon? Ki volt ez a valaki, miért gyilkolták meg, ki tervezte és ki hajtotta végre a gyilkosságot... íme, az „egyszerű” kérdések, amelyekre meg kell találnunk a feleletet.
    - És hol a nyom, amelyen elindulhatunk?
    - Nyomok vannak - felelte a kínai komolyan. - Először: a papagáj rémes sikoltása az éjszakában. Másodszor: a boldogtalan madár gyászos vége. Harmadszor: a célját tévesztett golyó a falban. Negyedszer: a szemközti falról átakasztott kép, mely elfödi ezt a golyót. Ötödször Bill Hart revolvere, mely eltűnt a helyéről... Ezek mind nyomok...
    - De jelentéktelen, bizonytalan nyomok! - vágott közbe Bob.
    - Annál nagyobb lesz az érdem, ha mégis ki tudjuk bogozni a rejtélyt - jegyezte meg a kínai.
    - Csak egyet nem értek - mondta Bob elgondolkozva - minő szerepe van Maddennek a dologban? Tud-e a gyilkosságról ő is? Vagy pedig az egész csak annak az alattomos Thornnak a munkája?
    - Ez minden esetre nagyon fontos kérdés - vélte Charlie - és valószínű, hogy hamarosan meg is kapjuk rá a választ. Egyelőre azonban óvatosaknak kell lennünk vele szemben is és nem szabad a bizalmunkba avatnunk őt. Remélem, nem mondott el neki semmit a San-franciscoi epizódokról?... Értem ezt a Shaky Phil Maydorfot és furcsa viselkedését?
    - Nem, nem! - rázta a fejét Bob élénken. - Valahogy nem került rá a sor. Pedig nem tudom: nem lett volna-e jó, kivált most, hogy ez a fickó váratlanul felbukkant Eldorádóban?
    - Nem, semmit se vesztettünk vele. A gyöngysor jó helyen van és nem forog veszedelemben. De önnek, Mr. Eden, nem szabad megfeledkeznie arról az ígéretéről, hogy mindenben szót fogad nekem és rám bízza magát. Ha tehát megtisztel azzal, hogy továbbra is...
    - Minden esetre, Charlie - vágott közbe Bob őszintén. - Hiszen éppen azért kérdeztem, hogy mihez fogunk most?
    - Megint csak ismétlem: hu mali-mali - felelte a kínai. - Más taktikával semmit se nyerhetünk, ellenben mindent elveszthetünk. Ha ön elmondja, amit Maydorfról tud, lehet, hogy Madden azt feleli: „Ne hozassa ide a gyöngysort, majd New Yorkban veszem át.” Mi történik akkor?... Ön elmegy, Madden elmegy, én is elmegyek és a Madden-ranch titokzatos gyilkossága örökre homályban marad.
    - Azt hiszem, hogy igaza van, Charley - hagyta rá Bob. - És tudja-e - tette hozzá rövid tűnődés után - hogy a gyilkosságot, ha valóban gyilkosság történt: alighanem múlt szerdán éjjel követték el?
    - Miért éppen szerdán? - kérdezte Charley. - Miből gyanítja ezt?
    Bob rövidesen elmondta, amit Paula Wendelltől hallott: - hogy Thorn mily ideges és izgatott volt azon a szerda estén - hogy a titkár semmi szín alatt nem engedte beszélni Maddennel és - ami a legrejtélyesebb volt: hogy a leány feketeszakállas, bányászféle alacsony embert látott az udvaron... A kínai detektív nagy figyelemmel hallgatta ezeket az uj részleteket.
    - Na lássa, kérem - bólogatott elégedetten - ezek megint uj nyomok, vagy legalább is: gyanuokok. Legkivált az a feketeszakállas bányász lehet nagyon fontos... Pusztai patkány, azt hiszem... Az a fiatal hölgy sokat barangol a környéken, igaz?
    - Ez a mestersége - bólintott Bob.
    - És... tud titkot tartani?
    - Meg mernék rá esküdni, hogy tud.
    - Azért mégse bízzék benne - csóválta a fejét Charlie Chan. - Legalább mindent... semmi esetre se mondjon el neki. Arra ellenben megkérhetné, hogy figyelje meg, illetőleg tartsa szemmel azt a feketeszakállas bányászt, ha véletlenül ismét az útjába téved. Ki tudja: hátha ez a „pusztai patkány” fontos lánc-szem az események sorrendjében?
    A Madden-ranch már ott sötétlett az ut szélén.
    - Most menjen be - folytatta Charlie - és vágjon naiv, ártatlan arcot. Ha telefonon beszél kedves apjával: ne legyen ideges... ő már tudja, mit kell felelnie. Táviratoztam neki.
    - Maga is? - örült Bob. - Mert én is sürgönyöztem: az üzletbe is, meg a lakására is.
    - Akkor ez rendben van - bólintott Charlie elégedetten. - Még arra is figyelmeztettem, hogy a telefonbeszélgetést esetleg nem csak az hallja, akinek szól, mert... Két kagylója van minden készüléknek.
    - Ez bizony eszembe se jutott! - lepődött meg Bob. - Hogy maga mindenre gondol, Charlie! - tette hozzá őszinte elismeréssel.
    A kapu nyitva volt és a kínai egyenesen behajtott a kocsival az udvarra. Ott még halkabban figyelmeztette Bobot:
    - Vigyázzon, hogy senki se sejtse meg a kapcsolatot közöttünk. És azt se szabad még csak álmodniuk se, hogy ki vagyok!
    A nappali szoba kandallójában már pattogva lobogtak a vastag tölgyfahasábok. Madden ott ült az asztal előtt, mely tele volt levelekkel, okmányokkal és táviratblankettákkal.
    - Halló! - mosolygott Bobra. - Jól szórakozott ma délután?
    - Meglehetősen - felelte a fiú. - És ön, Mr. Madden?
    - Na, nem mondhatnám - rázta fejét a milliomos. - Még itt se szabadulhatok az üzlettől. Egyszerre szakadt a nyakamba három nap postája... Nos, Martin: kész vagyok. Még ebéd előtt elexpediálhatná a postát.
    Thorn összeszedte és ügyes kezekkel gyorsan borítékba tette a leveleket, mialatt Madden, nagyot nyújtózva, közel tolta székét a kandallóhoz.
    - Ah Kim hozta haza a városból? - kérdezte Bobot.
    - Még pedig elég gyorsan. Pompásan hajt a fickó.
    - Úgy látszik, mindenhez ért. Nagyon ügyes fiú.
    - De szótlan és savanyú, mint a keletlen kenyér.
    - Nem locsog, mi? - nevetett Madden.
    - Oly zárkózott, mint a northamptoni prókátorok - nevetett Bob is - némább, mint a kutyák a Kanári-szigeteken.
    - Hanem - mondta Madden, mikor Thorn kiment a levelekkel - San Franciscóból semmi hír.
    - Hát nem telefonált az apám? - csodálkozott Bob. - Bizonyára még nem jött meg. De ebéd után ismét felhívom, ha óhajtja.
    - Nem szeretném, ha azt hinné, hogy azért sürgetem, mert nem szívesen látom - szólt Madden - de igazán nagyon vágyom már vissza a városba. Néhány levél, amit ma kaptam... hiszen érti!
    - Minden esetre - felelte Bob. - Tudom, hogy az üzlet egész embert kíván és bizonyos dolgokat nem lehet elintézni a távolból. Hígyje el, Mr. Madden: meg is teszek mindent, hogy minél előbb végezhessünk.
    - Ezt igazán köszönöm önnek - mondta Madden oly meleg hangon, hogy Bob szinte elrestellte magát.
    - Talán mégse járja - gondolta magában - hogy az orránál fogva hurcolom és bolondítom ezt az embert?!
    - Most pedig - folytatta Madden - ha megengedi, elmegyek szundikálni. Nagyon kifárasztott ez a sok levél.
    Egyedül hagyta Bobot, aki most az Eldoradóból hozott Los-angelesi újságlepedőbe temetkezett. Nemsokára bejött Ah Kim és némán, nesztelenül, mint az automata, ebédre terített. Óvakodtak egymáshoz szólni, sőt még a pillantásuk se találkozott. Vigyázniuk kellett, mert hát hogyha a falaknak nemcsak fülei, hanem szemei is vannak?...
    Egy óra múlva már asztalon volt az ebéd és Ah Kim ismét kitett magáért. Úgy látszik, valóban „mindenhez” értett, mert az ebéd becsületére vált volna San-Francisco vagy New York akármelyik luxusvendéglőjének is. Mikor a fekete kávét behozta, Madden odaszólt neki:
    - Gyújts tüzet a kandallóban a verandán. Kiülünk egy kicsit a friss levegőre.
    Mikor a kínai kiment, Madden várakozva tekintett Bobra. A fiatalember elértette a pillantást és nyomban felkelt:
    - Most talán megpróbálom felhívni az apámat - mondta.
    - Ha megengedi, majd én hívom fel - szólt Madden, hirtelen felállva. - Csak a számot kérem.
    Bob megmondta a számot és Madden hangosan kért „sürgős kapcsolást” San-Franciscóval. Mikor az állomás nyugtázta az előjegyzést, odafordult Bobhoz:
    - Tegnap este, úgy emlékszem, beszélt bizonyos aggasztó, gyanús körülményekről, amelyek óvatosságra intették az apját a gyöngysor miatt. Szabadna tudnom, hogy mik voltak az okok?
    Bobot váratlanul érte ez a kérdés, de azért villámgyorsan kész volt a felelettel:
    - Oh, alighanem üres képzelődés volt az egész - vonogatta a vállát. - Én legalább azt hiszem és azt hittem már akkor is. Afféle detektív-fantázia.
    - Detektív? - lepődött meg Madden. - Miféle detektív?
    - No, nem igazi, hivatalos nyomozóról van szó! - legyintett Bob tréfásan. - Ahogy bizonyára ön is tudja, Mr. Madden, az apám, mint ékszerész, számos magánnyomozó-irodával tart fenn állandóan összeköttetést. Az egyiknek valamelyik ügynöke megszimatolta, hogy épp mostanában szállt partra San-Franciscóban Európa legveszedelmesebb és legvakmerőbb banditája, aki nagyon erősen érdeklődik „bizonyos” gyöngysor iránt és órákig előgyelgett a mi üzletünk körül. Lehet, hogy az egész csak véletlen találkozása a körülményeknek, amit a detektív-fantázia színezett ki, de mégis...
    - És hogy hívják azt a veszedelmes európai banditát?
    Bob, mivel sohase nagyon értett a füllentéshez, habozott pár pillanatig. - Megmondja az igazat?... Hirtelen eszébe jutott Charlienak délutáni figyelmeztetése, hogy - ne! Kitérően felelt tehát:
    - Mivel én nem nagyon hittem az egész mesében - mondta - a nevét se igen jegyeztem meg. Úgy emlékszem, hogy angol... valami Liverpool Kid, ha nem tévedek.
    - Ha kiszivárgott valami erről a gyöngysorról - jelentette ki Madden vállat vonva - akkor ez csak az önök részéről történhetett. A leányom, Thorn meg én semmi esetre se beszéltünk róla. De azért én is az ön véleményén vagyok: detektív-fantázia az egész mese.
    - Ez a legvalószínűbb - vélte Bob megkönnyebbülve.
    - Nos, menjünk ki talán a verandára - hívta Bobot a milliomos.
    A nyitott veranda kandallójában már lobogva égett a tűz, melynek melege kellemesen enyhítette a különben hűvös éjszakai levegőt. A szalonban Thorn a rádióval próbálkozott, kereste a legérdekesebb műsorszámot, míg Madden be nem kiáltott hozzá:
    - Fogja meg Denvert!
    - Éppen azt keresem - felelte Thorn.
    - Nem nagyon szeretem ugyan a rádiót - magyarázta Bobnak a milliomos - de ha már hallgatnom kell: szeretem a vidám muzsikát.
    Néhány perc múlva szilaj jazz band zenét harsogott bele a hangszóró a csendes éjszakába.
    - Ez Denver - bólintott Madden elégedetten. - Bál van a Brown Palace-ban és lehet, hogy a leányom éppen erre a muzsikára táncol. Szegény gyerek... el se tudja gondolni, hogy mi történhetett velem! Már tegnapelőtt ígértem neki, hogy ott leszek... Thorn!
    - Parancsol, kérem? - kérdezte Thorn, a küszöbre sietve.
    - Ne felejtse el, hogy holnap reggel sürgönyözzek Evelynnek.
    - Meglesz, sir - felelte Thorn és ismét visszament a szalonba.
    Jó darabig hallgatták csöndben a zenét; de mikor uj szám következett - valami limonádés szerelmi történet - Madden dühösen földhöz vágta a szivarját és nagyot káromkodott. Erre Thorn nyomban kikapcsolta a rádiót.
    - Kár, hogy nem vagyunk négyen és nem játszhatunk bridzset - szólalt meg kis idő múlva Madden bosszúsan. - De talán megpróbálkozhatnánk egy kis pókerrel?...
    - Nem lenne rossz - vélte Bob - csak attól tartok, hogy nagyon gyenge játékos leszek önnel szemben.
    - Na, nem oly veszedelmes a dolog - felelte Madden kedélyesen. - Majd csak centekben játszunk, hogy ki ne foszthassam önt.
    Bementek a nappali szobába és Thorn előhozta a kártyát. Bobnak az aggodalma nem volt alaptalan. Elég jól játszotta ugyan a pókert - sőt a San-franciscoi „Újságíró Kör”-ben félelmetes ellenfélnek is tartották - de azok a partik, amiket ott játszott, gyerekjátékszámba mentek ehhez a mostani kártyacsatához mérten. Most látszott meg igazán, hogy kicsoda Madden: vakmerő hazardőr, igazán vérbeli játékos, aki ösztönös előrelátással kockáztat és hajszolja a szerencsét itt is, mint a börzén, ahol százezres és milliós tétekben folyik a játék faipari-, bánya- és malomrészvényekre, vasúti- és államkötvényekre.
    - Ász! - kiáltott fel - három ász!... És ön mit kapott?
    - Gutaütést! - felelte Bob, eldobva a kártyáit. - Nyerőesélyemet szívesen eladom egy elhasznált ötcentes postabélyegért, Mr. Madden!
    - Ez ugyan nem sok - nevetett Madden - de számítsa hozzá, hogy mennyit nyert... tapasztalatokban!... Thorn, magán az osztás sora.
    Most kopogtak az ajtón. Hangos, szinte parancsoló kopogtatás volt. Bob önkéntelenül összerezzent és elszorult a szíve. - Ki lehet az idegen, aki a sötét, néptelen sivatagból éjszakának idején kér bebocsáttatást?...
    - Hát ez meg micsoda? - ütődött meg Madden is. - Ily későn?!...
    Mivel Thorn éppen a kártyát keverte, ő maga kelt fel és szélesen kitárta az ajtót. Onnan, ahol ült, Bob nagyon is jól meglátta az idegent, aki a küszöbön állt, mert a lámpavilág egyenesen a jövevény arcára esett...
    Ösztövér, kissé hajlott hátú férfi volt, hosszú felsőkabátban - ugyanaz a rejtélyes ember, akit a gyöngysor megérkezésének napján San-Franciscóban látott a mólón s azután most, ma délután látta ismét viszont Eldoradóban, mikor kilépett a fogadóból. - Szóval Shaky Phil Maydorf volt - de most nem viselte a fekete pápaszemet, mely teljesen eltakarta a szemeit.
    - Jó estét, uraim - köszönt be a küszöbről s a hangja is száraz, rideg volt, mint ő maga. - Azt hiszem, ez Mr. Madden rancha?
    - Én vagyok Madden - felelte a milliomos - mit óhajt tőlem?
    - Régi barátomat keresem... Martin Thornt, az ön titkárát.
    Nevének hallatára Thorn felkelt és a furcsa vendéghez lépett.
    - Oh, halló! - mondta, de látszott rajta és kiérzett a hangjából is, hogy nem nagyon örül az éjszakai látogatásnak.
    - Bizonyára emlékszik még rám? - fordult hozzá Shaky Phil Maydorf. - McCallum vagyok... Henry McCallum. Körülbelül egy évvel ezelőtt klubvacsorán voltunk együtt New Yorkban.
    - Igen... igen, emlékszem - bólogatott Thorn. - De jöjjön hát beljebb, kérem... Ez itt Mr. Madden, a gazdám.
    - Végtelenül örülök a szerencsének - hajlongott Shaky Phil.
    - Ez pedig Mr. Eden, San-Franciscóból.
    Bob felkelt és szemtől szembe állt Shaky Phil Maydorffal. Most, hogy nem viselt szemüveget, Bob szinte megdöbbent a fickónak szúrós, kemény tekintetétől, melyben a réti farkas alattomos kegyetlensége bujkált. Shaky Phil merőn, szinte kihívó arcátlansággal nézett farkasszemet Bobbal, aki azon tűnődött magában: vajon tudja-e ez a fickó, hogy ő már a San-franciscoi mólón belelátott a kártyáiba?... Ha tudta, vagy csak sejtette is - akkor hajókötél-idegei lehetnek.
    - Örülök, hogy megismerhetem önt, Mr. Eden - mondta Phil Maydorf, udvariasan meghajolva.
    - Részemről a szerencse, Mr. McCallum - felelte Bob, jól megnyomva az utolsó szót.
    Maydorf most ismét a milliomos felé fordult:
    - Remélem - mondta, mosolyt erőltetve színtelen, vékony ajkaira - remélem, hogy nem vagyok túlságosan alkalmatlan? Doktor Whitcomb vendége vagyok... illetőleg a páciense, mert légcsőhurutom miatt jöttem erre a száraz és pormentes vidékre. Hanem szörnyű egyhangú és gyilkosan unalmas ez a puszta s amikor megtudtam, hogy Thorn barátom a szomszédban lakik, nem bírtam legyőzni a kísértést, hogy meglátogassam. Bocsánatot kérek, ha talán tolakodás ez a...
    - Sőt ellenkezőleg: örülünk neki - felelte Madden, de hangja meghazudtolta szavainak értelmét.
    - Ne méltóztassék félbeszakítani a szórakozásukat - folytatta Phil Maydorf. - Poker, ahogy látom... Zártkörű játszma, vagy esetleg én is beléphetnék talán?
    - Vesse le a kabátját - felelte Madden savanyúan - és üljön le... Martin, adjon zsetonokat a barátjának.
    - Na, ez már mégis élet - jelentette ki Maydorf, két kézzel kapva a meghíváson. - És hogy van ön, Thorn, öreg cimbora?
    Megszokott, fagyos modorában felelt a titkár, hogy hála Istennek, nincsen semmi baja s ezzel játszani kezdtek. - Ha Bob az imént csak aggódott a jövő miatt, most véglegesen lemondott minden reményről. Hanem tapasztalatokat - persze: szomorú tapasztalatokat - igazán szerzett ebben a játékban, amelyben két oly félelmetes matador került össze, mint Madden és Shaky Phil Maydorf.
    - Négy frisset kérek - dünnyögte Mr. Maydorf a fogai között.
    Ha már előzőleg is kíméletlen és elkeseredett volt a küzdelem, most egyenesen késhegyre és vérre ment a harc. Új talentum lépett be a játékba - sőt több, mint talentum: igazi zseni! Maydorf szorosan a melléhez fogta a kártyáit, az arcán, mintha megkövült volna, egyetlen vonás se rezdült és, nagyon is jól tudván, hogy kivel került össze, még vakmerőbben játszott és mindent kockáztatott. Dühösen, elszántan verekedtek mind a ketten, míg Bob és Thorn, mint fegyvertelen csatlósok, hányódtak-vetődtek a két óriás forgandó kártyaszerencséjében.
    Mialatt a játék folyt, Ah Kim is bejött, görnyedve a nehéz hasábfák terhe alatt. Lomha közömbösséggel rakta meg a tüzet és semmivel se árulta el, hogy meglepte Shaky Phil jelenléte. Madden odaszólt neki, hogy hozzon bort - s ahogy Charlie az asztalra rakta a palackot meg a poharakat, Bob szinte összerezzent... A kínai gyomra alig volt arasznyira Shaky Phil kezétől!... Oh, ha ez a zsivány csak sejtette volna is, hogy ebben a pillanatban igazán „keze ügyében” volt a híres Phillimore-gyöngysor!
    De Maydorfnak minden figyelme és gondolata a játékon járt.
    - Két frisset kérek! - mondta rekedten. Élesen csendült meg a telefon a sarokban. Bob szívében kihagyott a dobbanás néhány pillanatra. Erről egészen megfeledkezett... És most, oly sok várakozás után, Shaky Phil Maydorf jelenlétében kell beszélnie az apjával!... Nem térhetett ki, mert Madden merőn, sürgetően nézett rá.
    - Nekem egy se kell - mondta Bob és ledobta kártyáit az asztalra. - Kibuktam és vége. Felkelt, átment a szobán a telefonhoz és felvette a kagylót. - Halló!... Ki van ott?... Halló!... Az édesapám?...
    - Négy ász a kézben! - szólalt meg Maydorf diadalmasan. - Nyertem... minden az enyém!
    Madden rá se hederített, csak Bobra figyelt, mialatt Shaky Phil vigyorogva söpörte be a nyereséget.
    - Igen, apám... én vagyok, Bob! - felelte Bob Eden a telefonba. - Pompás utazás volt, szerencsésen meg is érkeztem: most itt vagyok és pár napig itt is maradok Mr. Madden ranchán. Csak éppen meg akartam mondani, hogy hol vagyok. Máskülönben minden rendben van... Igen, igen. Holnap reggel majd újra felhívlak... És hogy ment a játék? Remélem, jól, mi?... Ah, igazán? Na, ezt nagyon sajnálom. Szóval: holnap... Isten veled, édesapám!
    Madden indulatosan ugrott fel és lila színben játszott az arca.
    - Várjon egy pillanatig! - rikácsolta elfulladva a dühtől.
    De Bob már lecsapta a kagylót.
    - Apám csak éppen tudni akarta, hogy hol vagyok - mondta mosolyogva és visszaült az asztalhoz, mintha észre se vette volna Madden felháborodását. - Ki oszt?... Mr. McCallum?
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633985779
Webáruház készítés