Dugonics András: Etelka Karjelben_MOBI

Részlet az e-Könyvből:

TABÁN
Az én atyám talán búskodik? Hiszen, akár mi nyomorúltúl-is, még-is itt vagyunk.
ETELE
Igen-is itt vagyunk édes fiaim. Hála légyen a Magyarok Istenének: hogy a tengeri vizek közül ki-szabadultunk. - Fiaim! ezen Sziget igen alkalmatos lészen örök lakásunkra. Itt egy Aszszonyra se találhattok, kik sziveteket meg-ronthatnák, és benneteket magokhoz csábíthatnának.
TABÁN
Itt ugyan irrúl se lehetne egygyet találni. De hol-is vennék itten magokat?
ETELE
Oh Fiaim! Szaladgyatok ezen késértetektől. Ne higygyetek nékik. Ezek rontyák-meg szivetekben a valóságos Magyar erkölcsöket.
TABÁN
De, édes Atyám, irgalmatlan nagy Szélvész vala ám az akkor. És mivel éjtszakára dörgött, annál félelmessebbek vóltak kövei.
ETELE
De Tik-is, kedves Magzatim, ugyan-csak emberől viseltétek ám magatokat. A hajós legények csak fittyek hozzátok képpest. Ki-tettszett bennetek a Magyar vér.
ETE
Csak azon örvendettem szél-vizeink között: hogy egy Aszszony se vala hajónkban. Széplaki fejedelemnek Gályájában, tudom, hogy jajgattak az aszszonyok. Az ő hajóját-is a mi Szél-vészünk hányhatta. Mert, a-mint a sötétben észre-vehettem, mindenütt nyomunkba evedzettek.
TABÁN
Istenem: ha Széplakinak hajójában mind el-vesztek az Aszszonyok! be irtóztató gondolat! - Atyám! ha ők oda lettek, nem te vagy-é valóságos oka méltatlan haláljoknak?
ETELE
Én lehetnék oka? - Talán azt akarád mondani: hogy én vagyok oka ki-szabadulásjoknak. Mert: ha én őket (a-mint esedeztek vala) hajómra vettem vólna; és hajós legénjeim, a szélvészek között, azoknak lármáikat, jajgatásjokat hallották vólna, mind-nyájan szívjeket el-vesztették vólna, és így mind-nyájan most a nedves noszojában fekünnénk a Tenger fenekén.
ETE
De a már bizonyos.
ETELE
De pedig én legénjeimhez felkiáltottam: Fiaim! így mondék: Rajta, körösztül a hullámos habokon. Mí aszszonyok nem vagyunk, hogy hasztalanúl jajgassunk. Emberellyük-meg magunkat. Semmit se féllyünk a sívitó szelektől. - Mind ezeket nem mondhattam, s-legényeimet nem bátríthattam vólna, ha azon jajgató partékák hajómban lettek vólna.
Midőn ezeket, és az előbbeineket mondotta Etele, szűntelen imide, és amoda nezegélt Ete, és, e Szigetnek minden részeire vetvén szorgalmatos szemeit, eleget nem csudálhatta annak ékességét. De úgy tettszett, mintha, egy különös helyre vetvén szemeit, csudálkozott vólna. Mind-úntalan lopogató8 szemekkel nézegelte őtet Etele. De, előbbeni csudálkozásiból még vissza-nem-térhetvén, Etelének előbbeni beszédgyei után, zúr-zavarjai között ezeket mondotta
ETE
De a már igaz - Ugyan úgy-é? - de a már más - És ugyan rendes.
ETELE
Hallod-é, Fiók? Mi lelte fejedet, hogy im-ide és ám-oda csavargatod? Mit kukucskálsz annyit ama tájjékokra?
ETE
El-iszonyadva, és álmélkodva: Isten bizony: énnékem úgy tettszik: mintha már egyszer ezen Szigetben tévelyegtem vólna.
ETELE
Talán el-ment az eszed?
TABÁN
No, édes Öcsém! most ugyan botlottál. Hiszen e Szigetbe a Szelek se botlanak-meg.
ETE
De, Bátya! a-mit én egyszer meg-látok, meg-vagyon az látva. - Látod ama kősziklát? - Látod ama le-hengeredett Cser-fát?
TABÁN
Kő-sziklákat, Cser-fákat másutt-is látni. Én-is láttam eleget.
ETE
De én illyet soha se, hanem két esztendő előtt, midőn itt valék. - Ime! Ime! Bátya itt a tűz-hely-is. - Oh irgalmas fények! Immár tudom hol vagyok.
ETELE
Jöszte idább Ete-fiam.
ETE
Parancsollyon Uram-atyám.
ETELE (megtapogatván homlokát, és erit)
Nézz jól a szemembe. Kis várakozás után: Te, Isten úgy tartson, forró betegségbe estél. Ha nem érzed-is, de bizonyossan rószszúl vagy.
ETE (igen nagy lánggal)
Ereszszen-el Uram-atyám! - Ime ösztönöz engem valami. - Lám! Lám! - azon Bük-fát-is! ama horgas partokat! - amaz annyit, meg annyit!
Ezeket mondván nagy nyughatatlanságban vala az Ifiú. Meg-fogta néki nagy haraggal kezét, és így szólla
ETELE
Egy tapodást se innent, eszeveszett ifiú! Mi lelhetett tégedet?
ETE
Minden tartóztatás haszontalan. - Törjön, vagy szakadgyon, el-kelletik mennem!
ETELE (haragossan)
Hát én a Te atyád nem vagyok? - Szalma-török9 talán? - és néked nem parancsolhatok? - Meg-álly, mondom. Avagy tüstént a Hajóra vissza-takarodgy.
ETE (meg-mértékelvén magát)
Atyám! lehet-é a Szivnek parancsolhatni? - Mind-az-által: nem bánom - De meg-engedhetni még-is egy engedelmes fiúnak, hogy a Szigetnek ezen erdejében el-mennyen. Viszszajövök, ha valamit meg-látok.
ETELE
Soha illy balgatagságot felőlled. No jól vagyon - Hallod-é Tabán! Lelkedre kötöm Öcsédet. - Ha tapasztalod: hogy képzelődései meg-szünnek, avagy hagymászsza el-múlik; erezd, hadd fussa-ki magát.
TABÁN
Gondom lészen reája.
ETELE
Ha pedig látod: hogy valósággal megbolondult; tapodásnyira se erezd. - Kösd-meg őtet, és vissza vele hajónkba. Ott fog múlni tüze, ahol víz vagyon.
TABÁN
Talán nem olly veszedelmes hagymászsza.10
ETELE (szomorkodva)
Szegény Fiók! - bizony sajnállanám, ha meg-bolondulna. Alattomban: De mit használ nékem-is: hogy ép eszem vagyon? - Nyilvánossan: Fiaim! én el-megyek. - Talán le-fekszem. - Három éjjel be-nem-húnhattam szememet. El-méne.

MÁSODIK RÉSZ.

Etének csudálkozása.
TABÁN (Attyának el-menetele után)
Az Istenre kérlek, édes Öcsém: mi juthatott eszedbe? Ébren vagy-é? avagy álmodozol? - Fontosok-é atyámnak gyanúi? Avagy ezen Sziget...
ETE
Ez az ez, édes Tabánom! Itt vagyon az én Kincsem el-rejtve, mellyet két esztendők előtt láttam.
TABÁN
Bizonyossan igazat mondott Atyám. Te meg-tébolyodtál.
ETE
Oh meg-nem-tébolyodtam, édes Bátyám. Két esztendők előtt két napokat töltöttem ezen Szigetben. Itt láttam akkor azon kincsemet, kit még mostanában-is szivemben hordozok. Egy drága teremtést.
TABÁN
Így tehát nem álmodozol?
ETE
Oh nem álmodozom, édes Bátyám. Mert az álom illy hathatós nem lehet. Valóságot mondok. Itt van az én angyalom! - Erről én egy szót nem mertem mondani édes Atyánknak.
TABÁN
Azt okossan tetted: mert már eddig a hajóban lelted vólna magadat.
ETE
Oh Istenem! ha csak hirét hallya-is valahol az aszszonyoknak, tüstént oda van, és szélvészbe keveredik.
TABÁN
Oh pedig, ha azt-is meg-tudgya: hogy én-is szeretek! - Öcsém egy bajunk mind-a-kettőnknek. Szivem hajlandóságát előtted immár nem tagadhatom.
ETE
Eddig-is el-tagadhattad tehát?
TABÁN
Nem te tőlled, hanem Atyánktól, valamint te-is, tartottam. Széplakinak hajójában vagyon ama drága Teremtés, ki szivembe bé-hatott, ki-se-léphet belőlle. - Oh! ha az múltt éjtszakai szélvizek között el-veszett! Oh ha őtet többé nem láthatnám! Bocsasd-meg Isten, de talán atyámra-is meg-neheztelnék, hogy őtet, annyi kérései után, mi hajónkba nem vette. - El-veszett-é ő, édes Öcsém?
ETE
El-nem veszett édes Tabánom. - Széplaki Fejedelemnek kormányossa Vizaknai talpra esett ember. Azt igérte: hogy nyomunkban lészen. Ha szerencséje szólgált, még ma itt terem.
TABÁN
Igaz ugyan: hogy kétségbe nem kelletik esni a jó kormányosnak. De mi hasznom abban-is: ha szerencséssen ide érkeznek.
ETE
No bátya miért?
TABÁN
Oh édes Öcsem: a-mi édes atyánk, minden jósága mellett, igen kemény ember. Egészlen reá-vetette fejét, hogy soha meg-ne-házasodgyam. - Minden-nap hallom azon szavait: hogy az aszszonyoknak a legjobbika sem ér egy törött Rokka-talpat, egy ketté hasadt pereszlent.11 Ezen szavak körösztül-járják szivemet.
ETE
Nem-is csekélység igy le-gyalázni a szép nemet.
TABÁN
Hallyad csak ami inkább hóhérollya szivemet. Széplakinak kis-aszszonyát ha csak emlegetem-is előtte; egy fülén bé-veszi, a másikon pedig hamar ki-ereszti.
ETE
Ez már fájdalmas dolog illyen esztendődben.
TABÁN
Midőn leg-is-leg-elsőben beszéllettem a Kis-aszszonyal, és annak elevenségét, ábrázattyának gyönyörű vonásait, tagjainak gyönyörűebb ejtéseit emlegettem előtte; meg-fogta nagy atyai kegyességgel kezemet, valahová vezetni-is akara. Hogy a Kis-aszszony mellett elmentünk, néki illy kurtán szóllott: a kis-aszszony foga az én fiamban nem kopik.
ETE
Ugyan kurta vala a válasz. Hát te néked mit szóllott?
TABÁN
Hogy osztán magunk lévénk, illy kurtán szóllott nékem-is: ha még egyszer rajta kaplak benneteket, akkor osztán bővebben. De Te Öcsém hallod-é? Nem-is hallod beszédemet. - Egészlen el-andalodtál. - Hallod-é Ete? Ete-öcsém!
Valóban Tabánnak előbbeni beszédgyeire éppen nem hallgatott Ete: mert: körös-körűl hordozván szemeit, meg-látta azon fát, mellyre maga nevét fel-metszette valaki. Midőn ama fához nagy szivdobogással méne, így szólla
ETE
Oh Tabán, ki hallaná szavadat, ha illy környűlménben vólna? - Látod eme fán Ete-nevemet. Meg-csókolván a fát: Ez az én Szigeti Nimfámnak keze-irása! - Sirt, tudom, midőn akkor tőlle meg-váltam. De mást nem tehettem, mert, akaratom ellen, el-hurczoltanak. Tudom sóhajtozott utánnam. - Isten velünk bátya! Én el-megyek, és fel-keresem őtet.

HARMADIK RÉSZ.

Nagyhabi Tabánnal.
Ezen időben Etelének hires Kórmányossa vala Nagyhabi. Héjjának, Etele annyának, közelről való Atyafia-is vala. Ugyan-azért: mind magától Etelétől, mind annak fiától nagyra böcsültetett. Szerették őtet ezen Ifiak, és előtte bátorságossan ki-is-szokták-adni sziveknek minden titkait. Hogy mostanában dolgát a hajónál el-végzette, Etelét-is kévánsága szerént, az árbócz-fa mellett le-fektette, az Ifiakhoz érkezvén, így szólla hozzájok
NAGYHABI
Soha, még élek, nem örvendettem annyira, mint mikor hajónkat e Szigetnek partjára ki-kötöttem, és az árbócz-fa mellé szegény Atyátokat le-fektettem. Három éjtszaka bé-nem-húnta szemeit. Ezen el-multt éjtszaka én ugyan szemeire vetettem: hogy maga tartaná a kórmányt; az én mesterségemben pedig nem bízna. De ő csak azt mondotta erre: Hallod-é Nagyhabi! Fiaim vannak a hajóban: azoknak nincs jobb kórmányosok édes attyoknál.
ETE
Igen jól mondád, édes Nagyhabim. Etele ugyan valóságossan egy igazi atya. Oh! bár csak fel-tételeiben ne lenne egészlen a nyakasságig állhatatos.
NAGYHABI
Lassabban édes Öcsém; Ő néked atyád.
TABÁN
Te-is valóban, Öreg Bátya! bizonyossan jó atya-fi-is, emberséges ember-is vagy. Oh! ha néha-néha többet szóllanál édes Atyánknak; talán eddig meg-lágyithattad vólna kemény gondolatait.
NAGYHABI
Fiaim! én tikteket, mint valóságos atyafi, nagyon szeretlek. De lelkem isméretének csendességét még inkább szeretem. Ha a kórmányosnak lelke-ismérete nincs helyén, bár kezébe se venné a kormánt.
ETE
Úgy, de mi gátolhat-meg abban, hogy sziveink érzékenségeiről, ártatlan szerelmünkről, vele egygyet-kettőt ne szóllyál?
NAGYHABI
Ime, édes Atyámfiai: én Atyátok előtt Testemre-lelkemre meg-esküdtem: hogy soha a szerelemről, soha az aszszonyi személlyekről soha egy szót elő-nem-hozandok előtte. Már most tehát: ha ugyan-csak még-is szóllanék; talán mint attyafiát, magatól el-nem-kergetne; de én, mind lekötött hitemet, mind lelkem isméretét pokolba kergetném; és igy, Isten úgy tartson, eddig a mi hajónk-is a Pokol vidékinél fetrengene.
ETE
De mi okra nézve jó Bátya?
e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában