Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Dosztojevszkij: Sztyepancsikovo és lakosai MOBI e-könyv

Dosztojevszkij: Sztyepancsikovo és lakosai MOBI e-könyv
540 Ft540
  • Részlet az e-Könyvből:

    Megvallom, hogy egy kissé féltem. Regényes ábrándjaim egyszerre csak nagyon különöseknek, sőt ostobáknak látszottak, mihelyt Sztyepancsikovoba beérkeztem. Ez délután öt óra tájban volt. Az út az urasági kert mellett vitt el. Hosszú évekig tartó távollét után újra megláttam a roppant nagy kertet, melyben gyermekkorom néhány boldog napját eltöltöttem s amelyről később oly sokszor álmodtam a nevelésemmel foglalkozó iskolák hálótermeiben.
    Leugrottam szekeremről és egyenesen a kerten keresztül mentem az urasági ház felé. Nagyon szerettem volna észrevétlenül megjelenni, egyet-mást megtudni, kikérdezni, mindenekelőtt pedig nagybátyámmal találkozni. Így is történt. A százados hársfáktól szegélyzett sétányon végighaladva, felléptem a terraszra, ahonnan üveges ajtó nyílt egyenesen a belső szobákba. A terraszt virágos ágyak és cserepekben ápolt drága növények vették körül. Itt találkoztam egy öreg szolgával, Gavrilával, aki nekem valamikor felvigyázóm volt, most pedig mint a bátyám kitüntetett kamarás-inasa szolgált. Az öreg pápaszemet viselt s kezében valami füzetet tartott, amelyet nagy figyelemmel olvasott. Az öreggel ezelőtt két évvel találkoztam Pétervárott, ahová nagybátyámmal jött volt s ezért azonnal megismert. Örömkönnyek közt rohant hozzám, hogy kezeimet csókolgassa s eközben pápaszeme lerepült az orráról a földre. Az öregnek ez a ragaszkodása nagyon meghatott. De Bachcsejev úrral csak az imént folytatott beszélgetésemtől izgatottan én legelébb is az öreg kezében levő, gyanús füzet iránt kezdtem érdeklődni.
    - Mi az, Gavrila, talán bizony téged is francia szóra fogtak? - kérdeztem az öregtől.
    - Tanítanak, bátyuskám, tanítanak vénségemre, mint valami szajkót, - felelt szomorúan Gavrila.
    - Foma tanít?
    - Ő, bátyuskám. Úgy kell lenni, hogy az nagyon okos ember.
    - No, még okos! Beszélve tanít?
    - Kitrádkából, bátyuskám.
    - Abból, ami a kezedben van? Á! Francia szavak orosz betűkkel leírva - ez aztán fortélyos találmány! Nem szégyenlitek magatokat, Gavrila, hogy olyan futóbolondnak megadjátok magatokat! - kiáltottam fel, rögtön elfeledve minden eltökélt nagylelkűségemet, mellyel Fomics Foma iránt viselkedni akartam s amelyért csak az imént kaptam ki Bachcsejev úrtól.
    - Hogy volna az bolond, bátyuskám, mikor úgy kormányozza a mi urainkat? - felelt az öreg.
    - Hm! Meglehet, hogy neked igazad van, Gavrila, - dörmögtem én, meglepetve a Gavrila megjegyzésétől. - Most pedig vezess be nagybátyámhoz.
    - Óh, kedves sólyom-madaram! Hiszen nem merek én seholsem mutatkozni. Én már őtőle is félek. Félrehúzódom, szomorkodom és a virágágyak közé búvok, mikor ő erre elmenni méltóztatik.
    - De mitől félsz?
    - A múltkor nem tudtam a leckémet, Fomics Foma le akart térdepeltetni, én pedig nem térdepeltem le. Öreg vagyok én már arra, bátyuskám, Alekszandrovics Szergej, hogy velem ilyen tréfát űzzenek. Urunk megharagudott, hogy mért nem engedelmeskedem Fomics Fomának. “Tudd meg, vén csont, hogy ő a te művelődésedre törekszik, a helyes kiejtésre akar téged megtanítani!” Most hát abban járok, hogy a vokábulumokat bemagoljam. Fomics Foma kijelentette, hogy este megint exáment fog tartani.
    Úgy tetszett nekem, mintha itt valami homály volna. Azzal a francia nyelvvel valami történhetett - gondoltam magamban - amit az öreg nem tud nekem előadni.
    - Mondd csak, Gavrila, milyen ember az? Magas termetű? Tekintélyes?
    - Már hogy Fomics Foma? Nem, bátyuskám; aféle hitvány emberke.
    - Hm! Megállj csak, Gavrila; talán rendbe lehet ezt hozni valahogy’, sőt meg is ígérem neked, hogy rendbe hozom. De hol van a nagybátyám?
    - Az istállók mögött a parasztokat fogadja. Kapitonovkából vannak itt kérő szóval a vének. Meghallották, hogy át akarják őket íratni a Fomics Foma nevére. Azért könyörögnek, hogy ne tegyék ezt velök.
    - De miért az istállók mögött?
    - Fél, bátyuskám.
    És csakugyan: nagybátyámat az istállók mögött találtam. Ott állt egy kis téren a parasztok csoportja előtt, akik hajlongtak és valamit, nagyon kértek. Nagybátyám hévvel magyarázott nekik valamit. Odamentem és megszólítottam, ő megfordult s egymás karjaiba borultunk.
    Rendkívül megörült nekem, öröme átment az elragadtatásba. Ölelgetett, kezemet szorongatta... Mintha az édes fiát kapta volna vissza, aki valami halálos veszedelemből menekült meg. Mintha megjelenésemmel őt is valami halálos veszedelemtől mentettem volna ki, mintha zavart helyzetének megoldását hoztam volna magammal, mintha boldogságot és egész életre való örömöt szereztem volna úgy neki, mint mindazoknak, akiket ő szeret. Nagybátyám nem fogadta volna el azt, hogy ő csak maga legyen boldog. Az öröm első rohamai után hirtelen annyira tenni-venni kezdett, hogy végre egészen belezavarodott. Elhalmozott kérdésekkel, rögtön be akart vezetni a családjához. Már el is indultunk, de aztán visszafordult, mert előbb be akart mutatni a kapitonovkai parasztoknak. Azután - amint erre jól emlékszem - valamiért valami Korovkin úrról kezdett beszélni, hogy az a Korovkin valami rendkívüli ember, akivel ő tegnapelőtt az országúton találkozott s akit most igen türelmetlenül vendégül várt. Azután Korovkint elhagyva, valami egyébről kezdett beszélni. Én szeretettel néztem őt. Sietős kér-dezősködéseire felelgetve azt mondtam, hogy szeretnék szolgálatba lépni és tovább is foglalkozni a tudományokkal. Amint a tudományok szóba kerültek, nagybátyám összevonta a szemöldökét és igen komoly arcot öltött. Megtudván, hogy az utóbbi időkben ásványtannal foglalkoztam, felkapta a fejét s oly büszkén nézett széjjel, mintha ő maga, minden idegen segítség nélkül fedezte volna fel és írta volna meg az egész ásványtant. Említettem már, hogy a “tudomány” említésénél ő a legönzetlenebbül, a legnagyobb áhítattal viselkedett, annyival inkább, mert ő maga határozottan semmihez sem értett.
    - Eh, barátom, mégis csak vannak a világon emberek, akik az összes mélyen rejlő titkokat ismerik! - mondta nekem egyszer elragadtatástól csillogó szemekkel. - Ül az ember az ilyenek közt, hallgatja őket, pedig jól tudja, hogy semmit meg nem ért, azért mégis oly jól esik a szívének. S miért? Azért, mert abban haszon van, ész van, közös boldogság van! Értem én ezt. Például én most vasúton utazom, de meglehet, hogy az én Iljusám már a levegőben fog repülni. No és a kereskedelem, az ipar, ezek a - hogy úgy mondjam - áramlatok... vagyis azt akarom mondani, hogy bármint forgassuk is, ezek mind igen hasznos dolgok. Úgy-e bizony hasznosak?
    De térjünk vissza a találkozáshoz.
    - No várj csak barátocskám, várj, - mondotta szapora szóval és kezét dörzsölve - majd látsz egy embert! Mondhatom neked: ritka egy ember, tanult ember, a tudomány embere; száz esztendeig is fognak róla beszélni. Úgy-e: szép kifejezés, hogy “száz esztendeig is fognak róla beszélni!” Ezt maga Foma mondta így... Várj csak, megismertetlek vele.
    - Fomics Fomáról beszél bátyám?
    - Nem, barátom, nem! Hanem Korovkinról. Hiszen Fomáról is... ő is... De most Korovkinról beszéltem, - tette hozzá, valamiért elveresedve és szinte megzavarodva, mihelyt Foma szóba került.
    - Micsoda tudományokkal foglalkozik az, bátyám?
    - Tudományokkal, barátocskám, általában tudományokkal. Csak nem tudom megmondani, hogy voltaképen milyenekkel, csak annyit tudok, hogy tudományokkal. Hogy’ beszél az a vasutakról! És tudod, - tette hozzá nagybátyám félig suttogva, jobb szemével jelentősen hunyorogva - kissé aféle szabadgondolkozó! Ezt különösen akkor vettem észre, mikor a családi boldogságról beszélt. Csak azt sajnálom, hogy keveset értettem belőle (nem értem rá), különben most mindent apróra elmondanék neked. Ezenfelül a lehető legnemesebb tulajdonságokkal felruházott ember! Meghíttam ide vendégségbe. Minden percben várom.
    Ezalatt a parasztok tátott szájjal, meredt szemmel néztek rám, mint valami csudára.
    - Nézze csak, édes bátyám, - vágtam én közbe - úgy látom, hogy megzavartam a parasztocskákat. Nekik bizonyára fontos dolguk volna. Mit akarnak? Megvallom, hogy valamit sejtek és nagyon szeretném őket meghallgatni...
    Nagybátyám erre rögtön sürögni-forogni kezdett.
    - Ah, igazad van! Erről el is feledkeztem. De hát... mit csináljak velük? Azt gondolják - és szeretném tudni: melyikök jött erre a gondolatra, - hogy én átadom őket, átadom az egész Kapitonovkát, - hiszel emlékszel még Kapitonovkára? Gyakran jártunk oda még Katyával is esténkint sétálni, - hát hogy odaadom az egész Kapitonovkát az összes, hatvan főnyi jobbágysággal együtt Fomics Fomának! “Mi nem akarunk tőled elmaradni, azzal vége!” - azt mondják.
    - Hát nem igaz, kedves bátyám? Nem adja oda Kapitonovkát? - kiáltottam fel kitörő örömmel.
    - Eszem ágában sincs; soha ilyenre nem is gondoltam. Hát te kitől hallottad? Egyszer véletlenül elszóltam magamat - és rögtön tovább adták. De miért nem tetszik nekik Foma? No majd megismertetlek vele, Szergej, - tette hozzá, félénken nézve rám, mintha bennem is Fomics Foma ellenségét gyanította volna. - Kedves barátom, az olyan derék ember...
    - Nekünk nem kell! Rajtad kívül senki sem kell! - jajdultak fel a parasztok teljes kórusban. - Te nekünk apánk vagy, mi pedig a te fiaid vagyunk!
    - Kedves bátyám, - szóltam én, - Fomics Fomát én még nem láttam, de... nézze, kérem... egyet-mást hallottam felőle. Elárulhatom önnek, hogy találkoztam ma Bachcsejev úrral. Különben pedig erre a dologra nézve nekem megvan a magam véleménye. Mindenesetre bocsássa most el a parasztocskákat, aztán beszéljük meg ketten, tanuk nélkül a dolgot. Megvallom: éppen ezért jöttem ide.
    - Helyes, nagyon helyes! - kapott rajta a nagybátyám. - A parasztocskákat elbocsátjuk, azután megbeszéljük a dolgot, tudod: úgy barátságosan, alaposan. No, - folytatta szapora szóval, a parasztokhoz fordulva, - most távozzatok, barátaim. És ezután is hozzám, egyenesen csak hozzám forduljatok, ha valamit akartok; egyenesen hozzám, bármikor is.
    - Jóltevőnk! Te nekünk apánk vagy, mi a te fiaid! Ne adj ki bennünket Fomics Fomának! Ezt kéri minden szegény ember! - kiabálták megint a parasztok.
    - Óh, bolondok! Hiszen mondtam már, hogy nem adlak oda benneteket!
    - Máskülönben minket is megtanít! Már az ittenieket is mind megtanította.
    - Talán bizony titeket is franciául tanít? - kiáltottam én csaknem ijedten.
    - Nem, bátyuskám, eddig még megőrzött bennünket az Isten, - felelt egy paraszt, bizonyára valami bőbeszédű, rőtszakállú ember, végképen kopasz tarkóval, hosszú, ékalakú, ritka szakállával, amely beszéde közben ide-oda rengett, mintha külön élete lett volna. - Nem, uram, eddig még megőrzött bennünket az Isten.
    - Hát akkor mire tanítaná kendteket?
    - Arra tanít, tekintetes uram, hogy a mi felfogásunk szerint az jön ki belőle, hogy arany ládikát vegyünk és réz garasokat rakjunk belé.
    - Micsoda réz garasokat?
    - Szergej! Megtévesztenek; szószátyárkodás az egész! - kiáltott nagybátyám elkeseredve és roppantul megzavarodva. - Ezek a bolondok nem értették meg, amit ő nekik mondott. Ő csak úgy... szó sincs réz garasokról... Te pedig nem értesz ehhez, minek darálsz, - tette hozzá nagybátyám, szemrehányással fordulva a paraszt felé; - jót akarnak neked, bolondnak, te pedig nem érted ezt meg és kiabálsz.
    - De kedves bátyám, hát a francia nyelv?
    - Az csak a kiejtés végett, Szerjozsa, egyesegyedül a kiejtés végett, - mondta nagybátyám valami könyörgő hangon. - Ő maga mondja, hogy a kiejtés végett... Különös históriája van ennek, te azt nem tudod, hát nem is ítélhetsz felőle. Előbb mindent meg kell vizsgálni, csak azután vádolni... Vádolni könnyű!
    - Hát akkor mit akartok! - kiáltotta hevesen, a parasztokra. - Mondjatok meg neki mindent egyenesen, hogy így ez nem lehet, Fomics Foma, hanem emígy kell. Hiszen arra való a nyelvetek.
    - Hol van olyan egér, bátyuskám, amely a kandúr nyakára merné kötni a csengőt! “Én téged, ostoba parasztot tisztaságra és rendre akarlak szoktatni”, - azt mondja. “Miért nem tiszta az inged?” - Mert örökös izzadásban élünk, azért nem tiszta. Nem vehetünk mindennap tisztát. A tisztaságtól nem támadsz új életre, a szennytől meg nem pukkadsz, - amint mondani szokták.
    - A minap odajött a csűrbe, - szólalt meg egy másik, termetes, sovány paraszt, csupa foltos ruhában, hitvány bocskorban, láthatóan azok közül való, akik soha sincsenek valamivel megelégedve és mindig tartanak készenlétben valami mérges szót. Idáig a többi paraszt háta mögött húzta meg magát, sötéten hallgatott és arcán az egész idő alatt valami kétértelmű, keserűen alattomos gúny tévelygett, - odajött a csűrbe: “Tudjátok-e, - azt mondja - hogy hány versztnyire van tőlünk a nap?” Hát ki tudhatná azt? Az efelé tudomány, uraknak való, nem nekünk. “Nem, - azt mondja - te ostoba paraszt vagy, a magad javát sem ismered fel, én azonban - azt mondja - asztrolomus vagyok. Én ismerem az Istennek minden planétáját”.
    - No és megmondta, hogy hány versztára van a nap? - kérdezte nagybátyám rögtön felderülve és nekem vidáman integetve, mintha azt akarta volna mondani: “várj csak, mi lesz ebből”.
    - Igenis, mondott valami sokat, - felelt kelletlenül a paraszt, nem várva ilyen kérdést.
    - De mennyit mondott? Határozottan mennyit?
    - Azt a nagyságos úr jobban tudhatja, mink tudatlan nép vagyunk.
    - Én tudom is barátocskám, de te emlékszel-e rá?
    - Hát több százat vagy ezeret mondott, hogy annyi lesz. Valami sokat mondott. Három szekérre sem férne el.
    - Nohát, el ne felejtsed ezt, barátom. Te talán azt gondoltad, hogy vagy egy versztányira vagyunk a naptól, kézzel is elérhetjük. Nem úgy van az barátocskám; a föld - látod-e - gömbölyű golyóbis, érted? - folytatta nagybátyám, kezével a levegőben gömbformát rajzolva.
    A paraszt keserűen mosolygott.
    - Igen, gömbölyű golyóbis. Magamagától ott áll a levegőben és a nap körül forog. A nap pedig egy helyben áll; neked csak úgy tetszik, hogy jár! Így áll a dolog! És ezt a tengereket járó Cook kapitány fedezte fel... Különben az ördög tudja jobban, hogy ki fedezte fel, - tette hozzá halkabban, felém fordulva. - Én magam semmit sem tudok, barátocskám... Hát te tudod-e: mennyire van a nap tőlünk?
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633642184
Webáruház készítés