Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Dosztojevszkij: A nagyváros homályából MOBI e-könyv

Dosztojevszkij: A nagyváros homályából MOBI e-könyv
340 Ft340
  • Részlet az e-Könyvből:

    - Hahaha! Hiszen akarás, ha jól vesszük, voltaképpen nincs is! - kacagnak önök közbe. - A tudomány szétanatomizálta mostanig az embert, hogy már ma is tisztában vagyunk vele, hogy az akarás, az úgynevezett szabad-akarat nem egyéb, mint...
    - Várjunk csak uraim, én is ezen akartam kezdeni. Beismerem, hogy még meg is ijedtem. Éppen most akartam felkiáltani, hogy hiszen az akarás az ördög tudja: mitől függ s ez talán még jó is, aztán megemlékeztem a tudományról, de... félbeszakítottam. S ekkor önök közbeszóltak. Valóban, ha valamikor találnak is formulát a mi összes akarásaink és szeszélyeink számára, t. i. hogy mitől függnek ezek, milyen törvényekből származnak, hogyan terjednek, hova igyekeznek ilyen vagy olyan esetben stb., vagyis ha igazi matematikai formulát találnak rájok, hát akkor az ember talán meg is szűnik akarni, sőt esetleg bizonyosan meg is szűnik. Mert micsoda öröm van abban, hogy táblázat szerint akarjon? Többet mondok: az ember rögtön átváltozik orgonasíppá, vagy valami efélévé; mert mi az ember vágyak nélkül, ha nem orgonasíp az orgona hengerszerkezetében? Vegyük számba a valószínűségeket, - megeshetik ez vagy sem?
    - Hm... - mondják önök, - a mi akarásaink legnagyobbrészt tévesek, mert tévesen fogjuk fel előnyeinket. Azért akarunk néha tiszta bolondságot, mert ostobaságunkkal ebben a bolondságban látjuk a legrövidebb utat valamely előre megállapított előny elérésére. Nos, ha majd mindez le lesz tárgyalva, papiroson kiszámítva, (ami nagyon lehetséges, mert aljasság és meggondolatlanság lenne előre azt hinni, hogy az ember a természet némely törvényeit soha sem fogja megismerni), - akkor persze nem lesznek úgynevezett vágyak. Hiszen ha az akarás valamikor teljesen egyetértésre jut az okoskodással, akkor már okoskodni fogunk és nem akarni s ezt azért, mert az csak nem lehet, hogy például megtartva az okoskodást, esztelenségeket akarjunk és ilyen módon tudva támadjunk az okoskodás ellen és rosszat kívánjunk magunknak... Így az összes akarásokat és okoskodásokat tényleg ki lehet lesz számítani, mert valamikor csak felfedezik a mi úgynevezett szabad akaratunk törvényeit, következésképpen és tréfán kívül előállhatnak valami táblázatok, annyira, hogy csakugyan e táblázatok szerint fogjuk akarásunkat igazítani. Hiszen ha nekem valamikor kiszámítják és megmagyarázzák például azt, hogy ha én valakinek fügét mutattam, hát ezt azért tettem, hogy fügét nem mutatnom nem lehetett s hogy okvetlenül ezzel és nem más ujjammal kellett azt mutatnom, hát akkor micsoda szabad maradhat bennem, különösen, ha tanult ember vagyok s valamelyik tudományos tanfolyamot végig hallgattam? Hiszen én akkor az én életemet harminc esztendőre előre kiszámíthatom; ha az létrejön, akkor már nekünk semmi tennivalónk nem lesz, anélkül is meg kell értenünk mindent. Általában szüntelenül ismételnünk kell majd magunkban, hogy okvetlenül ezen vagy azon percben, ilyen meg olyan körülmények közt a természet nem kérdez meg minket; hogy úgy kell vennünk a természetet, amint van, nem pedig úgy, ahogy mi képzelődünk és ha tényleg a táblázat és kalendárium, vagy... jól van: még valami retorta felé igyekszünk, hát mit tehetünk: el kell fogadni a retortát is! Mert ha nem: nélkülünk is megteszi a magáét...
    - Jól van, de éppen itt van részemre a pontosvessző! Bocsássanak meg uraim, hogy úgy belemásztam a filozofálásba: negyvenéves sötétről van itt szó! Tessék csak egy kissé fantáziálni! Az okoskodás, meggondolás kétségtelenül szép dolog, uraim, de a gondolkodás csak gondolkodás és az embernek csak az okoskodási képességét elégíti ki, az akarás pedig az egész élet jelensége, már mint az emberi életé, együtt az okoskodással és minden egyéb vakaródzással. S habár életünk e jelenségben néha hitványka, de mégis élet s nem pusztán a négyzetgyök kivonása. Hiszen például én egész természetesen akarok élni azért, hogy kielégítsem minden életrevaló képességemet s nemcsak azért, hogy éppen csak gondolkodó képességemet elégítsem ki, vagyis hogy életképességemnek csak valami huszadrészét használjam fel. Mit tud az okoskodás? Az okoskodás csak azt tudja, amit sikerült neki megtudnia (egynémely dolgokat soha meg sem tud; ez ugyan nem megnyugtatás, de miért ne mondjuk ki ezt is?), az emberi természet pedig mindig teljes egészében minden benne levő erővel működik, öntudatosan és öntudatlanul, s ha hazudik is, de él. Gyanakszom, uraim, hogy önök szánakoznak rajtam; azt mondják nekem, hogy felvilágosult és fejlett ember, vagyis olyan, amilyen lesz a jövő embere, nem akarhat tudatosan olyasmit, ami neki hátrányos, hogy ez matematika. Teljesen egyetértek önökkel, hogy ez matematika. De századszor ismétlem, hogy van egy eset, éppen csak egy, melyben az ember készakarva, öntudatosan hátrányos, ostoba, sőt igen ostoba dolgot kívánhat magának, nevezetesen pedig azt: hogy joga legyen kívánni magának még ostobaságot is s ne legyen megkötve arra nézve, hogy csak okosat kívánhasson. Hiszen ez az ostobaság, hiszen ez a szeszély igazán a legelőnyösebb, sőt mindennél előnyösebb lehet nekünk embereknek, minden közt, ami csak van a világon, különösen némely esetekben. Részben pedig a legelőnyösebbnél is előnyösebb lehet még abban az esetben is, ha világos hátrányunkra van és ellentmond az előnyökről való gondolkodásunk legjózanabb következtetéseinek is, - mert minden esetre megőrzi számunkra a legfőbbet és legdrágábbat, t. i. a személyiségünket és egyéniségünket. Vannak, akik azt állítják, hogy az embernek valóban éppen ez a legértékesebb; az akarás, persze, ha úgy akarja, meg is egyezhetik az okoskodással, különösen ha nem él ezzel vissza, hanem mérsékelten használja fel; ez hasznos is, sőt néha kivételes is. Csakhogy az akarás gyakran, sőt a legtöbb esetben teljesen és konokul ellenkezik az okoskodással és... és... tudják-e önök, hogy ez hasznos dolog, sőt néha nagyon dicséretre is méltó? Tegyük fel, uraim, hogy az ember nem ostoba. (Valóban nem is lehet rá mondani, hogy ostoba, már csak azért sem, mert ha az ember ostoba, ki legyen hát akkor okos?) De ha nem ostoba is, azért rémségesen hálátlan. Fenomenálisan hálátlan! Sőt én azt képzelem, hogy az ember legjobb meghatározása ez: kétlábú és hálátlan lény. De ez még nem minden; ez még nem a legnagyobb fogyatékossága neki; a legnagyobb fogyatékossága - az ő állandó, megrögzött erkölcstelensége, az emberiségnek a nagy vízözöntől a slezvigholsteini korszakig terjedő egész sorsában. Erkölcstelenség és következésképpen esztelenség is: mert régen tudva van, hogy a hálátlanság az esztelenségből származik. Vessenek csak egy tekintetet az emberiség történetére s mit látnak? Nagyszerű a látvány? No jó, legyen nagyszerű; például maga a rhodoszi kolosszus mily nagyszerű! Nem hiába bizonyítja Anejevszkij úr, hogy vannak, akik azt állítják, hogy az emberi kezek alkotása, mások ellenben, hogy maga a természet alkotta. - Tarkaság? Hát jól van: tarkaság. Csak nézzük végig minden korban, minden nemzetnél a katonák és polgáriak parádés mundérjait - mily sokféleség, a különféle rendi-ruháknál pedig kezünk-lábunk kitörhetjük; nincs az a hisztérikus, aki velük megbirkózzék. Egyhangúság? No, hát legyen egyhangúság: civakodnak, verekednek, most is verekednek, régen is verekedtek - úgy-e bizony: ez már túlságos egyhangúság. Egyszóval mindent lehet a világtörténelemről mondani, mindent, ami csak eszébe juthat a lehangolt képzelődésnek. Csak azt nem lehet róla mondani, hogy - észszerű. Megbotlunk az első szónál. Sőt milyen bökkenővel találkozunk minden pillanatban: az életben minduntalan jelentkeznek olyan erkölcsös és józaneszű emberek, olyan bölcsek és az emberiséget annyira szerető egyének, akiknek feltett célja, hogy egész életükben lehető legerkölcsösebben és legjózanabbul viselkedjenek, hogy úgy mondjuk: világosítsanak embertársaiknak, voltaképpen annak a bizonyítására, hogy erkölcsösen és józanul is meg lehet élni a világon. No és? Tudvalevő, hogy e műkedvelőkből sokan, előbb vagy utóbb, életük vége felé megváltoznak, elkövetvén valami anekdotát, néha a legilletlenebbet. Most azt kérde¬zem: mit várhatunk az embertől, mint ilyen különös sajátságokkal megáldott lénytől? Ha az embert minden földi javakkal elárasztják is, ha fejénél fogva belemerítik is a jólétbe úgy, hogy csak buborékok mutatkoznak a boldogsága felső színén, mint a víz felületén; ha olyan gazdasági megelégedettségbe helyezik is, hogy már egyéb tennivalója nem marad, mint aludnia, kalácsot ennie és arra törekednie, hogy a világtörténelem meg ne szakadjon - hát az ember csupa hálátlanságból, a paszkvillus kedvéért aljasságot követ el. Kockáztatja még a kalácsát is és készakarva a legvégzetesebb ostobaságot, a leggazdaságtalanabb esztelenséget kívánja meg egyedül csak azért, hogy a tevőleges észszerűségbe károsan fantasztikus elemeket vegyítsen. Ragaszkodik fantasztikus ábrándjaihoz, hitvány ostobaságaihoz egyedül csak azért, hogy magában azt igazolhassa (mintha nagy szükség volna erre), hogy az emberek még mindig emberek s nem zongorabillentyűk, melyeken sajátkezüleg játszanak ugyan a természet törvényei, de félő, hogy addig játszanak, hogy kalendáriumon kívül egyebet kívánni már nem is lehet lesz. Sőt mi több: még abban az esetben is, ha ő tényleg zongorabillentyűzésnek bizonyulna, ha azt még természettudományokkal és matematikával is bebizonyítanák neki, ő még akkor sem kap észbe, hanem ellenkezőleg követ el valamit, egyedül csak hálátlanságból, voltaképpen azért, hogy ne hagyja a magáét. Az esetben, ha eszközei nincsenek, kitalálja a rombolást, a khaoszt, kitalál különféle szenvedéseket, de a magáét nem hagyja. Átkokat szór a világba s minthogy átkozni csak az ember tud (ez neki privilégiuma, amely leginkább megkülönbözteti őt a többi állatoktól); megesik, hogy átkaival eléri azt, amire törekszik, t. i. tényleg meggyőződik afelől, hogy ő ember és nem zongorabillentyűzet. Ha önök azt mondják, hogy ezt is ki lehet a táblázatokban számítani, a khaoszt is, a sötétséget és az átkozódást is, úgy, hogy az előzetes kiszámításnak már a lehetősége is megállapít mindent és a józan ész megteszi a magáét, - hát az ember készakarva megőrjíti magát, hogy ne legyen józan ítélőképessége és megmaradhasson a maga felfogása mellett. Én hiszem ezt, ezért én felelősséget vállalok, mert az emberiségnek minden dolga - amint látszik - csak abban áll, hogy az ember minden percben bebizonyíthassa magának, hogy ő ember és nem orgonasíp. Ha a derekába kerül is, de ezt bebizonyítja; ha trogloditassággal is, de bebizonyítja. Hát hogy ne vétkezzünk és ne dicsérjük, hogy ez egyelőre még nincs meg s hogy az akarás még az ördög tudja: mitől függ.
    Önök azt kiáltják nekem, (ha ugyan kiáltásukra engem még méltónak tartanak) hogy hiszen senki sem akarja tőlem a szabad akaratot elvenni; hogy itt csak azt akarják valahogyan megcsinálni, hogy az én akarásom a magam akaratából összetalálkozzék az én normális érdekeimmel, a természet törvényeivel és az aritmetikával.
    - Eh, uraim, milyen lehet az a saját szabadakaratom, ha egyszer eljutunk a táblázatokig, az aritmetikáig, mikor majd csak a kétszerkettő = négy lesz az irányadó? kétszerkettő az én akaratom nélkül is négy lesz. Hát ez-e az én saját akaratom.
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633642122
Webáruház készítés