Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Dosztojevszkij: A félkegyelmű_MOBI

Dosztojevszkij: A félkegyelmű_MOBI
640 Ft640
  • Részlet az e-könyvből:

     

    XI.

    A herczeg kiment a vendéglátó szobából s bezárkózott a saját szobájába. Rögtön megjelent nála Kolya, hogy vigasztalja. A szegény fiú nem tudott már nélküle ellenni.
    - Jó, hogy kijött onnan, - szólt Kolya - ott most még furcsább jelenetek folynak, mint az imént s az nálunk így megy mindennap, s mindez csak a miatt a Filippovna Násztászja miatt.
    - Sok minden baj összegyült maguknál, Kolya.
    - Össze. Önről nem is szólva. Önmaga az oka mindennek. Van nekem egy idősebb barátom, az még szerencsétlenebb, mint én. Ha akarja, megismertetem önt vele.
    - Nagyon szeretném. A maga tanulótársa?
    - Igen, csaknem tanulótársam. Később majd apróra elmondom... De szép ám az a Filippovna Násztászja, ugy-e? Én még eddig sohasem láttam, pedig nagyon szerettem volna látni. Egészen elvakított. Én mindent megbocsátanék Gányának, ha szerelemből akarná elvenni; de az a baj, hogy a pénzeért.
    - Az ön bátyja nekem nem nagyon tetszik.
    - Meghiszem azt! Majd később... Tudja kérem, hogy én ki nem állhatom azokat a különféle felfogásokat. Valamely őrült vagy bolond, vagy egy gonosztevő valakit arczúl üt s ezzel már az az ember egész életére meg van becstelenítve s ezt nem moshatja le mással, mint vérrel, vagy azzal, ha a tettes térden állva bocsánatot kér. Szerintem ez helytelen zsarnokság. Erre van alapítva a Lyermontov Mascarade czímű drámája is, de szerintem teljesen ostobául. Vagyis azt akarom mondani, hogy természetellenesen. No de hiszen Lyermontov azt a drámát úgyszólván gyermekkorában írta.
    - Nagyon megtetszett nekem a maga nénje.
    - Haj, hogy a szemébe köpött Gányának! Bátor lány a Várja! Ön nem köpött volna s meg vagyok győződve, hogy nem azért, mintha nem volna rá bátorsága.
    Hanem Várja igen hirtelen haragú. Én tudtam, hogy Filippovna Násztászja el fog jönni, ő nemeslelkű, bár vannak hibái.
    - Neked itt nincs semmi keresnivalód! - nyitotta rájok az ajtót Várja - takarodj apához. Ugy-e, untatja önt, herczeg?
    - Egyáltalában nem: ellenkezőleg.
    - No, látod te vénasszony! Ez a csunya ő benne ni! Különben én azt gondoltam, hogy apa biztosan elmegy Rogozsinékkal. Bizonyosan szánja-bánja is most, hogy úgy fellépett. Megnézem, hogy mit csinál, - mondá Kolya kimenet.
    - Hál’ Istennek, mamát lefektettem és nem volt semmi utólagos baj. Gánya egészen el van önmagába merülve. De van is miért. Milyen leczke volt ez! Azért jöttem önhöz herczeg, hogy köszönetet mondjak önnek és megkérdezzem, hogy nem ismerte ezelőtt Filippovna Násztászját?
    - Nem.
    - Miért mondta hát neki, hogy ő “nem olyan”. S úgy látszik: önnek igaza van, hogy tényleg “nem olyan”. Egyébiránt én nem tudok vele tisztába jönni. Az bizonyos, hogy nem az volt a czélja, hogy minket megsértsen. Én is sok furcsát hallottam felőle. De ha azért jött, hogy minket meghíjjon, akkor miért bánt úgy a mamával? Ptyiczÿn nagyon jól ismeri őt s mégis azt mondja, hogy ő előtte is talány Filippovna Násztászja. S Rogozsin? Valamire való ember nem viseli úgy magát a saját otthonában sem... Mama is nagyon nyugtalankodik ön miatt.
    - Nincs semmi bajom, - mondá a herczeg.
    - S mennyire hallgatott önre Filippovna Násztászja!! Mihelyt ön azt mondta neki, hogy szégyen neki úgy viselkedni, azonnal megváltozott. Önnek nagy hatása van rá, - tette hozzá Várja, alig észrevehető mosolylyal.
    Az ajtó kinyilt s egész váratlanul megjelent Gánya. Zavarba sem jött, mikor Várját meglátta: egy pillanatig megállt a küszöbön, aztán határozott léptekkel közeledett a herczeg felé.
    - Herczeg, én alávalóan viseltem magamat; bocsásson meg galambocskám, - szólt mély érzéssel, Arczvonásai őszinte fájdalmat árultak el. A herczeg ellágyulva nézett rá s nem felelt azonnal. - No, bocsásson hát meg, - ismételte türelmetlenül Gánya, - no, ha akarja, inkább megcsókolom a kezét.
    A herczeg rendkívül meg volt lepve s szótlanul mindkét karjával megölelte Gányát. Őszinte szeretettel csókolták meg egymást.
    - Nem hittem volna, hogy ön olyan tudjon lenni, - szólalt meg végre a herczeg nehezen lélegezve, - s azt hittem, hogy ön nem volna képes...
    - Bocsánatot kérni?... S még én azt mondtam az imént, hogy ön hülye! Hiszen ön mindig oly élesen tud mindent megfigyelni, mint senki más. Önnel lehetne csak beszélni... de jobb lesz hallgatni.
    - De még ettől is kérjen ön bocsánatot, - szólt a herczeg s Várjára mutatott.
    - Nem, ők nekem mind ellenségeim. Legyen róla meggyőződve herczeg, hogy erre nézve sok bizonyítékom van; itt nem tudnak őszintén megbocsátani, mondá elkeseredve Gánya és elfordult Várjától.
    - Oh nem; én megbocsátok, - szólt Várja.
    - És eljösz este Filippovna Násztászjához?
    - Ha úgy akarod, elmegyek: de ezt jobb, ha megfontolod. Lehetséges-e az, hogy én ma odamenjek?
    - Hiszen ő nem olyan! Hiszen látod, hogy milyen találékony! - szólt Gánya gúnyosan nevetve.
    - Tudom, hogy nem olyan. De nézd csak Gánya: mire néz ő tégedet is! Igaz, hogy kezet csókolt anyánknak, de azért téged mégis csak kigunyolt. Istenemre mondom, hogy ez olcsón volna megfizetve hetvenezer rubellel. Te még képes vagy nemesebb érzelmekre, hát azért mondom ezeket. Jobban teszed, ha te sem mégy el hozzá. Vigyázz magadra. Nem lehet ennek jó vége.
    Várja e szavak után egész izgatottan távozott.
    - Hát látja: mind ilyenek ők, - mondá Gánya elmosolyodva, - s ők talán azt hiszik, hogy én mindezt nem tudom? hiszen én többet tudok, mint ők.
    Gánya e szavak után leült.
    - De ha ön annyit tud, - szólt a herczeg bátortalan hangon, - akkor minek vett magára ennyi bajt, tudva azt, hogy ez igazán sok azért a hetvenötezer rubelért!
    - Én nem erről beszélek, - dünnyögött Gánya, - hanem hát mit gondol ön? Szeretném tudni az ön véleményét: érdemes-e elviselni ezt a “bajt” hetvenötezer rubelért, vagy sem?
    - Szerintem nem érdemes.
    - No persze! s e szerint szégyen ilyen házasságot kötni?
    - Nagy szégyen.
    - Tehát tudja meg, hogy én megházasodom, most már okvetetlenül meg! Az imént még ingadoztam, de most már nem! Ne is szóljon. Úgy is tudom, mit akar mondani.
    - Dehogy tudja, csodálom az ön képzelődését.
    - Mit képzelődöm én?
    - Ön azt hiszi, hogy Filippovna Násztászja okvetetlenül férjhez megy önhöz s hogy mindez már bevégzett dolog; de ha elmenne is önhöz feleségül, még mindig kérdés, hogy azt a hetvenötezer rubelt mindjárt begyömöszöli-e az ön zsebébe? Egyébiránt én itt sok mindent nem ismerek.
    Gánya idegesen fordult a herczeg felé:
    - Persze, hogy ön sok mindent nem tud, különben minek vennék én magamra akkora terhet?
    - Én azt hiszem, hogy ilyesmi igen gyakran történik, valaki pénzért házasodik, a pénz pedig a feleségnek marad.
    Nem, mi nálunk nem úgy lesz. Itt... itt... bizonyos körülmények vannak, - dünnyögött Gánya izgatottan és elgondolkozva. - A mi pedig az ő beleegyezését illeti, az kétségtelen, - tette hozzá gyorsan. - Miből következteti ön, hogy ő nekem kosarat adhat?
    - Én azon kívül, a mit láttam, semmit sem tudok; hiszen az imént Ardalionovna Varvara is azt mondta...
    - E! Ezek csak beszélnek, de azt se tudják: mit. Rogozsint pedig Filippovna Násztászja egyszerűen kineveti; legyen ön meggyőződve, hogy ezt én jól észrevettem. Kezdetben megijedtem, de most már nyugodt vagyok. Vagy talán abból következtet ön, hogy úgy bánt anyámmal, apámmal és Várjával?
    - És önnel is.
    - Tegyük föl, hogy én velem is, de ez a szokott asszonyi ingerkedés és egyéb semmi. Ő nagyon ingerlékeny, dölyfös és hiú nő. Mint egy olyan hivatalnok, a kit az előléptetésben mellőznek. Ki akarta mutatni családom iránt az ő felsemvevését, nos: az én irányomban is; ez igaz, ezt nem tagadom. Hanem azért feleségül jön hozzám. Nem is képzeli ön, milyen furcsaságokra képes az emberi hiúság; ő engemet hitványnak tart azért, hogy én őt, más valaki szeretőjét, oly nyiltan feleségül veszem a pénzeért, de nem tudja, hogy más még jobban megcsalná őt; más liberális századvégi eszméket fejtegetne előtte, különféle női kérdéseket tálalna fel neki, a mi neki rendkívül tetszenék. Elhitetné a hiú nővel, hogy szíve nemességeért és szerencsétlenségeért veszi őt feleségül s azért mégis csak a pénzeért venné el. Én nem nagyon tetszem; mert nem komédiázom; pedig kellene. Mert mit csinál ő? Ő is komédiázik, s akkor hát miért néz le engemet? miért játszik? Azért, mert én sem adom meg magamat, hanem büszkén viselem magamat. No, majd meglátjuk.
    - Szerette ön őt?
    - Kezdetben szerettem... De elég... Vannak nők, a kik csak szeretőknek valók, azonkívül semmire sem jók. Azt nem mondom, hogy ő nekem szeretőm volt. Ha tetszik neki velem békében élni, én kész vagyok a békés életre; de ha jeleneteket kezd, rögtön elkergetem, a pénzt pedig elteszem magamnak. Én nem akarok nevetséges lenni.
    - Nekem úgy tetszik, - jegyezte meg a herczeg óvatosan, - hogy Filippovna Násztászja igen eszes. Miért menne ő bele ilyen életbe, ha sejtheti, hogy mi lesz a vége? Hiszen más is elvenné őt. Ez, a mit én nem tudok megmagyarázni.
    - Ebben is számítás van. Ön nem ismeri kellőleg a helyzetet, herczeg... Ő azt képzeli, hogy én a bolondulásig szerelmes vagyok ő bele s erősen gyanakszom, hogy ő csakugyan szeret engemet, már tudniillik a maga módja szerint. Ő engemet mindig tökfilkónak fog tartani, mégis szeretni fog. Ő kimondhatatlanul rossz nő, annyit mondhatok; nos, én pedig meglepetést fogok neki szerezni. A Várjával lefolyt jelenetem arra jó, hogy ezzel megmutattam, hogy én ő érte kész vagyok mindenkivel szakítani. Tetszik látni: nem vagyok én bolond. Talán rosszúl is teszem, galambocskám, herczegem, hogy ön előtt mindent elfecsegek, de ez azért van, mert ön az első jóravaló ember, a kivel találkoztam. Ugy-e, nem haragszik az iméntiért? Nekem úgy tetszik, hogy az utóbbi két év óta most beszélhetek először őszintén. Itt roppant kevés a tisztességes ember: Ptyiczÿnnél tisztességesebb nincs. Ön, a mint látom, nevet? A gazemberek szeretik a tisztességes embereket - ön ezt még nem tudta? Én pedig... Egyébiránt miért lennék én gazember: mondja meg ön őszintén. Miért hínak engemet az enyéim ő miatta gazembernek? S lássa kérem: ő miatta én magam is gazembernek nevezem magamat. Ez a hiba, ez!
    - Én sohse fogom önt többé gaznak tartani, - szólt a herczeg, - az imént egész gonosztevőnek néztem önt, de ön egyszerre úgy megörvendeztetett engemet; ime a tanulság: nem szabad hamarjában itélni. Most már nemcsak gazembernek nem tartom önt, hanem nagyon elromlott embernek sem. Ön az én véleményem szerint, egyszerüen egy közönséges ember, legfeljebb nagyon gyenge, de semmi esetre sem eredeti.
    Gánya ravaszul nevetett magában, de nem szólt. A herczeg látta, hogy Gányának nem tetszett ez a jellemzés, zavarba jött s ő is elhallgatott.
    - Nem kért öntől pénzt az apám? - kérdezte kis szünet múlva Gánya.
    - Nem.
    - Majd fog kérni, de ne adjon neki. Lám: ő is tisztességes ember volt, emlékszem rá. Bejáratos volt a legjobb körökbe. S milyen véget érnek mind az ilyen tiszteletnek örvendő vén emberek? Biztosítom önt, hogy ő régebben nem volt ilyen hazug; ezelőtt csak szokatlanul ünnepieskedő volt. S mi lett belőle. Persze: az ivás az oka. Tudja ön azt, hogy neki szeretője van? Most már ő nemcsak ártatlan hazudozó. Nem értem az anyám hosszú béketürését. Nem beszélt önnek apám Karsz ostromáról? Vagy arról, hogy egyszer az ő szürke rudas lova emberi hangon beszélni kezdett? Ilyeneket is mer már mondani.
    S Gánya egyszerre csak úgy rengett a kaczagástól.
    - Mit néz ön úgy rám? - kérdezte hirtelen a herczegtől.
    - Azon csodálkozom, hogy ön oly őszinte kaczajra fakadt. Igazán, önnek még egész gyerekes nevetése van. Az imént ön azt mondta nekem: “ha akarja, megcsókolom a kezét”, mintha csak a gyerekek békülnének ki. Tehát ön még képes ilyenekre, aztán egyszerre csak elkezd ön egész értekezést olyan sötét dolgokról, arról a hetvenötezer rubelről. Ez igazán merő képtelenség.
    - S mit következtet ön ebből?
    - Azt, hogy nem könnyelmű-e az ön eljárása s nem kellene-e előbb jobban körülnéznie? Meglehet, hogy Ardalionovna Varvarának igaza is van.
    - Aha, ez már az erkölcsi oktatás. Azt, hogy én még siheder fiú vagyok, - tette hozzá hevesen Gánya, - én magam is beismerem, ha egyébért nem, hát azért, hogy önnel ilyen beszédbe ereszkedhetem. Én nem számításból megyek bele ebbe a sötét dologba, - folytatta, mintegy hiúságában sértődötten, - ha számításból tenném, valószínű, hogy számításomban csalódnám, mert sem fejem, sem jellemem nem erős még. Ön azt hiszi, hogy mihelyt megkapom a hetvenötezeret, első dolgom lesz egy szép hintót venni. Nem; én akkor kijavíttatom az én háromesztendős kabátomat és megszabadulok minden klubbeli ismerősömtől. Itt a fődolog, hogy kitartsunk a legvégsőig. Ptyiczÿn tizenhat évig az utczán hált, tollkésekkel kereskedett és egy kopejkával kezdte; most van neki hatszázezere, csakhogy milyen gimnasztizálásba került ez neki! Én ezt a gimnasztizálást egyszerre átugrom és egyenesen kapitálissal kezdem; tizenöt év múlva pedig azt fogják rám mondani: “Ime, ez Ivolgin, Judea királya”. Azt mondja ön, hogy én nem vagyok eredeti ember. Jegyezze meg, kedves herczegem, hogy a jelenlegi emberre és a jelenlegi generáczióra nézve nincs nagyobb sértés, mint azt mondani neki, hogy ő nem eredeti, hogy gyenge jellemű, nincs különös tehetsége, hogy közönséges ember. Ön még azzal sem tisztelt meg engemet, hogy ügyes gazembernek nevezzen s ezért én önt képes lettem volna az imént megenni. Ön jobban megsértett engem, mint Jepancsin, a ki képesnek tart engemet arra, hogy majd eladom neki a feleségemet. Én, kedvesem, pénzt akarok, s ha az lesz elég, akkor - jegyezze meg magának - én a legnagyobb mértékben eredeti ember is leszek. A pénz éppen azért mindennél hitványabb és gyűlöletesebb, mert az még szellemi tehetségeket is szerez a tulajdonosának. És szerezni is fogok a világ végéig. Rira bien qui rira le dernier! Miért sérteget engemet annyira Jepancsin? Gonoszságból? Szó sincs róla. Csak azért, mert én nagyon is jelentéktelen ember vagyok. Hanem majd akkor... No de ideje már elmennem. Kolya már harmadszor dugta be az orrát: ebédre akarja önt hivni. Én pedig elmegyek hazulról. Néha majd bebotlom önhöz. Önnek nem lesz nálunk rossz dolga, már most is úgy nézik, mint valami rokonságot. Vigyázzon: el ne áruljon. Nekem úgy tetszik, hogy mi vagy igen jó barátok, vagy ellenségek leszünk. Mit gondol herczeg: ha én az imént csakugyan kezet csókoltam volna önnek, ellenségévé lettem volna én ezért később önnek?
    - Okvetetlenül, de nem örökre, mert ön nem birt volna az ellenségeskedésben sokáig kitartani és megbocsátott volna, - felelt a herczeg egy kis ideig elgondolkozva, aztán nevetve.
    - Ehe! De hiszen önnel igen óvatosnak kell lenni. Az ördögbe is: ön talán nekem ellenségem is? Hahaha! El is felejtettem megkérdezni: jól láttam-e, hogy önnek Filippovna Násztászja kissé nagyon is megtetszett? Mi?
    - Igen... megtetszett.
    - Szerelmes belé?
    - N-n-nem.
    - Ön egészen elpirult és szenved. No ne féljen, nem nevetem ki. A viszontlátásig! S tudja-e ön azt és elhiszi-e, hogy ő erényes nő? Ön azt hiszi, hogy ő azzal a Toczkijjal él? Szó sincs róla. Hát azt észrevette ön, hogy Filippovna Násztászja éppen nem olyan ügyes, mint látszik s hogy az imént némely pillanatokban egészen zavarban volt. Ez úgy van. De éppen az ilyenek szeretnek másokon uralkodni. No, Isten önnel!
    Gánya sokkal jobb kedvvel távozott, mint jött. A herczeg vagy tíz perczig mozdulatlanul maradt és gondolkozott.
    Kolya megint bedugta a fejét az ajtón.
    - Én nem ebédelek, Kolya; Jepancsinéknál nagyon jól megreggeliztem.
    Kolya bejött a szobába s a herczegnek egy levelet adott át. A levél Ivolgin tábornoktól volt, összehajtva és lepecsételve. Kolya arczán látható volt, hogy nehezére esett ezt a levelet átadnia. A herczeg, miután a levelet elolvasta, felállt és a kalapjáért nyult.
    - Csak két lépésnyire van innen, - szólt Kolya zavartan; - ott ül egy üveg bor mellett. De hogy mivel szerzett ott magának hitelt: nem bírom elgondolni. Herczeg, galambocskám, ne szóljon ám aztán rólam a mieinknek, ne mondja meg, hogy én hoztam a levelet. Ezerszer megesküdtem már, hogy nem fogom a leveleit átadni, de megesik rajta a szívem. Hanem tudja mit, ne sokat teketóriázzon vele, adjon neki valami csekélységet s azzal vége.
    - Nekem a nélkül is szándékom volt, hogy adok neki valamit, hiszen nekem bizonyos dologban szükségem van a maga papájára, Kolya. Gyerünk...
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633987841
Webáruház készítés