Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Dora Duncker Madame de Pompadour MOBI e-könyv

Dora Duncker Madame de Pompadour MOBI e-könyv
540 Ft

TARTALOM


I. A férj utazni megy
II. A dauphin esküvője
III. Asszonyi remények
IV. „Korlátlan hatalom”
V. Az első állomás
VI. Költő és király
VII. Győzelem!
VIII. A Dauphin csinytevése
IX. Pompadour - A királynéért
X. Miniszter és metressz
XI. A gúnyversek
XII. Keresd az asszonyt!
XIII. A Dauphin ágya
XIV. Színház
XV. Népharag
XVI. Az elixír
XVII. A részeg csónak
XVIII. Arany szőlő
XIX. A porcelángyár
XX. A halhatatlan rózsák
XXI. A zárdanövendék
XXII. A fügekert
XXIII. Gyászok
XXIV. Regina meretricum
XXV. A merénylet
XXVI. Borús árnyak
XXVII. „Napom lehanyatlik!”

  • Részlet az e-könyvből:

     

    XVI. fejezet
    Az elixír

    Másnap korán reggel Fontainebleau-ba utazott a király. Nagyon rosszkedvü volt.
    Ayen herceg, aki a királyt elkisérte, nem tudta mire vélni a gyors hangulatváltozást és a hirtelenül történt fontainebleau-i utazást.
    A király az este a marquise lakosztályában kettesben vacsorált vele. Ma reggelre vadászatot terveztek, amelyet a király egyenesen a marquise tiszteletére rendelt. Ebéd utánra esti gondola-ünnepély zenével a kivilágitott tavon.
    Minthogy a király elkeseredetten egy sarokba vette be magát, a herceg nem fordulhatott hozzá kérdéssel.
    Bizonyára történt valami közte és a Pompadour közt. De vajjon mi történhetett?
    D’Argenson a minisztertanácsról boszusan távozott. A király és a marquise azonban még sohase indultak vidámabban kocsikázni, mint ma és ahogy Lebel a hercegnek jelentette, épp ily vidáman ültek le az ebédhez is. De este tulságos korán vonult vissza a király a marquise szobáiból és nem tudott elaludni.
    Tehát minden valószinüség szerint hálószoba-titokról lehetett szó, amelyről XV. Lajos nem akar nyilatkozni!...
    Jeanne egy álmatlan éjszaka után Madeleine Poisson könyvei fölé hajolt, amelyeket egykor annyira rejtegettek előle.
    Sokáig lapozott az elsárgult irások közt, amig megtalálta azt, amit keresett.
    Lemásolt egy receptet és komornyikjával magához hivatta a Quesnay doktor kis gyógyszerészsegédét. Átnyujtotta neki a papirlapot és megparancsolta, hogy a gyógyszert félóra alatt készitse el.
    Majd visszahanyatlott a fakult mennyezetes ágyra, ahol ennek a rettentő éjszakának legnagyobb részét töltötte volt. És tépelődni kezdett.
    A király nála volt. Sem csókjai, sem ölelései, sem becézgetései nem tudták őt felmelegiteni. Hidegen, fadarabként feküdt a király karjai közt, mig végül a király maga is elhidegülve otthagyta őt.
    Amitől annyira félt, előbb következett be, semmint gondolta volna! Erősebb eszközökhöz kell nyulnia, ha azok bármily kártékonyak is lesznek reá. A királyt teljesen birni; ez az életet, elveszitni őt, ez a halált jelentette!...
    A kis gyógyszerészsegéd elhozta az elixirt. A marquise felugrott, kirántotta az üveg dugóját és lenyelt egy nagy kortyot a barnásszinü kotyvalékből. Utálatos ize volt. De aztán lassan-lassan kellemes melegség árasztotta el.
    - Hála istennek! Hála istennek! Végre megtaláltam azt, amire szükségem van. - És lélekben megáldotta hálából az anyját poraiban.
    Amikor Brancas hercegnőt jelentették be neki, Jeanne az elixirt, amelyet eddig gyengéden a kezében tartott, öltözködő asztalkájára helyezte egy sor flacon közé.
    A hercegnőt az előszobában feltartóztatta du Hausset asszony. A hüséges lélek megeskettette rá, könnyek közt, hogy a marquise-t egészsége óvására fogja felkérni.
    - Madame Pompadour olyan diétát követ, amely törékeny testének ártani fog! Quesnay doktor háta megett oly gyógyszerekhez nyul, amelyeket lehetetlen elviselnie! Épp az imént főzetett valami elixirt, amely bizonyára nagyon ártalmas.
    A hercegnő megigért minden lehetőt.
    Amikor Jeanne-hoz belépett, azonnal jóakaratu korholással kezdte.
    - Hisz magának láza van, drágám! Maga beteg. Vigyáznia kell magára. Egyszerübb diétát tartani, csendesebben élni!
    A marquise komolyan és energikusan csóválta szép fejét.
    - Igen, beteg vagyok, de másképpen, mint gondolja, kedves barátnőm. És csak ugy gyógyulhatok meg, ha azt az utat követem, amelyet végre megtaláltam.
    És lopva az elixirre pillantott.
    - Maga barátnőm, magában megbizhatom. Nos hát, hallja! - Jeanne a hercegnő kezébe fogódzott. A félelemtől félig öntudatlanul sugta neki: - Megöl a félelem, hogy elveszitem a királyt.
    - Hogy’ jön erre a gondolatra, édesem? - kérdezte a hercegnő meglepődve.
    - Maga tudja, hercegnő, maga tapasztalt asszony, a férfiak nagy sulyt helyeznek bizonyos dolgokra. Nékem szerencsétlenségem, hogy hideg természetü vagyok. Ehhez járul, hogy az egészségem sem a legjobb. Az az őszinte gyengédség, amellyel a király iránt vagyok, gyakran kisegitett eme hiányosságban. De tegnap este végzetessé lett rám nézve a hidegségem. A király dühösen távozott tőlem.
    A marquise keservesen sirt.
    Brancas, aki őszintén kedvelte őt, vigasztalni próbálta.
    - Végre találtam egy elixirt, amely jobbulást igér.
    És a barna folyadékot tartalmazó üvegcsére mutatott.
    A hercegnő felugrott és kihuzta az üveg dugóját.
    - Fi donc, marquise, hogy lehet ily utálatos löttyöt a szájába venni! Biztos, hogy méreg, a maga számára biztosan az! - És szó nélkül a kandallóba vetette az üvegcsét.
    Jeanne fel volt háborodva.
    - Ujból elkészittetem a gyógyszert, szedni fogom ezt az elixirt, ujra egészen birni fogom a királyt, csak bizza rám.
    Brancas asszony Jeanne mindkét kezét magához vonta.
    - Nem fogja megtenni, kedves marquise, sokkal is okosabb asszony ennél. Abba fogja hagyni ezt az őrületes, izgató diétát. Az ilyen parforce-kura nem való önnek. Kérdezze csak meg Quesnayt, ajándékozza meg bizalmával. Előre is megmondhatom, mit fog mondani: kevesebb munka, kevesebb izgalom, egyszerübb étrend és sok mozgás a szabad levegőn!
    Jeanne leverten bámult maga elé. Érezte, hogy igazat mond a hercegnő; és mégis, oly nagy reményeket füzött sulyos helyzetében ehhez az elixirhez!
    - És a király?
    - Az ön társasága sokkal értékesebb a király szemében, sokkal fontosabb és szükségesebb, semhogy azt muló csalódás kedvéért kockára tenné. És aztán, bizzon e tapasztalataimban, amikhez épp az imént apellált: a szokás a legerősebb kapocs, amely nem szakad el egykönnyen. Az ön szeretetreméltó, meggondolt egyénisége, vidámsága az első viszontlátás alkalmával ujból le fogják kötni a királyt.
    A hercegnő megcsókolta barátnőjét és megigérte, hogy rövidesen meglátogatja La Celle-ben...
    Jeanne mély gondolkodásba merült, amikor magára maradt. Elvonult előtte a mult: Hirtelen, ragyogó feltünése, a hatalom, amelyet a király néki oly korlátlanul nyujtott át, a barátok, akiket szerzett és hálára kötelezett és akik minden kivülről jövő veszedelem ellen védőbástyául szolgálnak. Nem, nem, igaza van a hercegnőnek, egyetlen éjszaka csalódásai nem rombolhatják le ezt az erős épitményt.
    És Jeanne Fleuron? És a gúnyversek, meg a pamphletek irói?
    Mit tudják azok, mennyi szenvedés és kin volt dicsőségéhez jutnia?
    Senkisem tudta ezt kivüle!

    *

    Jeanne visszautazott La Celle-be. Elmult két-három nap és a király mit se hallatott magáról.
    Jeanne hosszu, mesterséges hevületü levelet irt néki, válasz nélkül hagyta.
    Mi történt?
    Versailles-ba ment. A király Fontainebleau-ban volt a királynénál. Hogy e pillanatban hol van, senki sem tudta, vagy nem akarta megmondani.
    Jeanne csak nagy erőfeszitéssel tudta megőrizni nyugodtságát. Felnyittatta szobáit. Bizonytalan léptekkel ment be. Mihelyst magában volt, elhagyta ereje, összeomlott.
    Mi történt, az isten szerelmére, mi történt?
    Feltartóztathatatlanul kergették egymást agyában a legsötétebb gondolatok. Szerelmük első órái óta egyetlen lépést sem tett nélküle a király. Vajjon csupán haragszik reá, vagy elhagyta? Vajjon testi hiányossága más asszony karjaiba kergette őt? Vajjon mégsem lesz ugy, ahogy Brancas asszony mondta? Fejét tenyerére hajtva, mozdulatlanul ült igy sokáig.
    Nem hallotta meg, amikor halkan kopogtak az ajtón. Csak akkor ijedt föl, amikor a kopogás, most már erősebben, megismétlődött.
    Csak nagynehezen tért magához, kisimitotta haját az arcából, letörülte könnyeit és kinyitotta az ajtót.
    A komornája volt, akit ott szokott hagyni Versailles-ban; Lisette egy levelet tartott a kezében.
    Jeanne egy pillanatra mintha ujjáéledne.
    Levél a királytól! De aztán megcsalódva eresztette le a kezét. Se királyi cimer rajta, se Lajos kezeirása!
    Átvette a leánytól és elbocsátotta. De szólni nem tudott.
    Jeanne hosszasan nézegette az idegen vonásokat, mielőtt elhatározta magát arra, hogy felbontja. Sejtelme azt sugta, hogy nem jelenthet jót.
    Végre felbontotta a levelet. De alig futotta át az első sorokat, halálsápadtan hanyatlott vissza a székre.
    Sokáig feküdt igy, szinte hullaszerüen, nagyon sokáig tartott, mig visszatért beléje az élet.
    - A király egyedül egy asszonnyal, akit nem neveznek meg, vadászkastélyai egyikében, napokon, éjszakákon át!...
    A csiny sikerült. Trónfosztottá lett. Elmult, vége, el van temetve, egyetlen éjszaka miatt, amelyben nem tudott kedvére való lenni!
    A hosszu szerelem, a hü barátság, mint a porszem, melyet elfú a szellő!
    Jeanne felugrott. Arca ujra nekipirosodott. Alakja ismét kinyult. Szemei szenvedélytől égtek.
    Nem, és ezerszer nem! Ily könnyen nem adja oda élete szándékát, nagyratörő célját. Már kész is volt a tervével: Nem a király az, aki azzal az éjszakával sérelmet szenvedett, ő a sértett a király hütlensége által! Ha a játék egyáltalán még megnyerhető, ez az egyetlen biztos utja. És ő meg akarta és meg kellett nyernie!
    Az előszobában beszéd zaja.
    Jeanne hátraszegte a fejét. Történjék, aminek történnie kell, ő el van készülve.
    Lebel hangját ismerte meg. Fölvidult. Ahol a Lebel ott van, onnan nem lehet messze a király.
    - Két órája érkezett La Celle-ből, - hallotta a komorna jelentését odakint.
    - Nagyszerü. Őfelsége el lesz ragadtatva.
    Jeanne ironikusan mosolygott.
    - Végre, - gondolta magában.
    A hang ottkint elnémult.
    Lebel nemsokára bejelenttette magát. Jeanne gőgös fejmozdulattal fogadta.
    - Őfelsége épp az imént érkezett meg a vadászatról. Őfelsége el van ragadtatva, hogy a marquise-t Versailles-ban találja és bátor lesz a marquise-t félóra mulva felkeresni.
    Jeanne szép, sápadt szája körül ismét gunyos mosoly huzódott.
    - Sziveskedjék őfelségével közölni, hogy élénken sajnálom, de őfelségét egy órán belül nem fogadhatom, minthogy egy óra mulva igen fontos megbeszélés ügyében La Celle-ben várnak rám. Ha őfelsége lesz oly kegyes és felkeres ott...
    Lebel tátott szájjal állt előtte.
    Ejnye az áldóját, ez még nem fordult elő az őfelsége szolgálatában töltött hosszu évek folyamán, soha. Majd, szokása szerint, megvonogatta a vállát és látszólagos alázatossággal válaszolta:
    - Közölni fogom őfelségével, marquise.
    Alig távozott Lebel, Jeanne becsengette a komornáját.
    - Hamar, Lisette, a kocsimat!
    Mielőtt még a királyhoz ért volna, a Jeanne kocsija már ott kanyarodott a versailles-i kastély udvarán.
    A királyt is épp ugy meglepte a Lebel közlése, mint őt magát. Összeráncolta a homlokát és egyetlen szót sem szólt. Munkájába mélyedt és eszébe se jutott, hogy La Celle-be utazzék.
    Jeanne bizvást megtakarithatta volna az órákhosszat tartó kocsizást Alexandrával, hogy megszökjék a király elől. Másnap se jött.
    Jeanne nyugtalankodni kezdett. Talán tulságosan nagyot merészelt és elveszitette a játszmát?
    A király kiszámithatatlan volt. Senki sem tudta ezt nálánál jobban. De ismerte konokságát minden megtagadott kivánságával szemben. A számlának egyeznie kell a végén, hacsak nem...?!
    Az ablaknál állt és lenézett az udvarra. Odakint már órákhosszat szakadt az eső az ólmos égből; vajjon ez az eső rossz óment jelent-e?...
    Az ajtaja megnyilt, anélkül, hogy bárkit is bejelentettek volna.
    A kis Alexandra jött be vidám ugrándozással.
    - Chére maman, a jó király bácsi.
    Jeanne-nak minden csepp vére a fejébe szaladt, a térdei reszkettek. Nyugalom! csak minden áron nyugalom! Azzal, hogy eljött, a játszmát félig megnyerte.
    Alexandra már ujra kint volt. A személyzet szétrántotta az ajtószárnyakat.
    - Őfelsége, a király!
    Lajos sápadtan, mereven lépett be.
    Jeanne első pillanatra látta, hogy a király nem pusztán adja a sértődöttet, hanem valóban az. Meglátszott rajta, hogy szenved a válás óta.
    A királyt hellyel kinálta meg és illendő szavakkal köszönte meg látogatását.
    Lajos eleinte néma volt és bizonytalanul tekintett feléje. Sehogyse tudta, hogy a marquise tartásából mit olvasson? Vajjon amaz éjszakai hidegsége hajlandóságának megszüntét jelenti-e? Vagy tudomást vett hütlenségéről és hasonlóval akar fizetni? Csupán azért menekült előle Versailles-ból, mert La Celle-ben más karok várták?
    Örökké éber féltékenysége fellobogott benne.
    Felugrott és megragadta Jeanne-t a kezénél fogva.
    - Mi ez, Jeanne? Mit jelent ez? Miért voltál oly hideg? Miért utaztál el Versailles-ből abban a pillanatban, amikor én megérkeztem?
    - Engedjen meg felséged. Mit tehettem volna egyebet, amikor felséged válasz nélkül hagyta a levelem és miután napokon át nem tudatott hollétéről?
    A király kémlelve tekintett rá. Vajjon az igazat mondja-e? Mindig büszkének tartotta ahhoz, hogy hazudjon. Ha eltekint ama szomoru éjszakától, vajjon nincs-e igaza Jeanne-nak?
    Most, hogy ott állt szemben vele, hogy ujra látta őt királyi szépségében, maga sem értette, miként herdálhatott el napokat és éjszakákat egy jelentéktelen, falusias csinosságu asszonnyal, csupán azért, mert kedvese egyetlenegyszer nem elégitette ki ösztönét.
    Lajos mély és őszinte bünbánatot érzett.
    Jeanne kezére hajolt és forróan, egyben alázatosan megcsókolta.
    - Bocsáss meg, - kérte - amilyen vagy, nem cselekedhettél másképpen.
    Jeanne sokkal okosabb volt, semhogy szemrehányásokkal illesse. Győzött és ez elég volt néki.

    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    8789633988848
Webáruház készítés