Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Donászy Ferenc: Mátyás király ifjusága_EPUB

Donászy Ferenc: Mátyás király ifjusága_EPUB
540 Ft

Donászy Ferenc olvasva tanító cselekményszövésére, olvasmányos és élvezetes stílusára jellemző módon ragadja meg Mátyás király koraifjúságát. Ám nemcsak Mátyásról, hanem Haller Gábor feje vesztésének történetéről, valamint Ben Majmun zsidó tudósról is olvashatunk ebben a kellemesen üdítő, könnyed történeti áttekintésben. (a Kiadó)
e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában.

  • Részlet az e-Könyvből:

    Mátyást sohase kellett a tanulásra buzdítani, mert annyira kedvelte a tudományokat, hogy alig várta a tanórák kezdetét és gyakran zúgolódott amiatt, hogy az órák oly gyorsan repülnek. Ha egyszer kedves könyvei közé vehette magát, míg a feladott leckét hibátlanul meg nem tanulta, hiába kecsegtették bármivel, nem mozdult székéről. Legjobban a komoly és elmélkedő tudományokat szerette, ami korai érettségéről és gondolkozó elméjéről tett tanúságot.
    Hogy sokat, nagyon sokat kellett tanulnia, legjobban bizonyítja az, hogy Vitéz János maga is korának egyik legjelesebb tudósa volt, tehát tanítványától is sokat követelt. A tanulószoba ablakai a déli oldalra, a vár legcsendesebb részére szolgáltak. A könyvekkel rakott polcok mellett állott a tanulóasztal és írópulpitus, melynek magas párkányán az a nagy földteke gömbölyödött, amelyet pontos földrajzi ismerettel egy földabroszszal és égmappával együtt maga Mátyás készített.
    Arca az örömtől és lelkesedéstől lángolt még, midőn felütötte könyvét, hogy a tanuláshoz fogjon.
    - Várj egy kissé, Mátyás, - szakítá félbe a nevelő. - Tudom, hogy e napot örömnapjaid közé számítod; ámde a sors az öröm mellé rendesen egy kis ürmöt is vegyít az élet kelyhébe.
    Mátyás kérdőleg tekintett rá.
    - Életedet könnyelműen kockára tetted, meggondolatlanul rohantál a halálos veszedelembe. Igaz ugyan, hogy a bátorság és önfeláldozás a legszebb férfierény, de azért mégsem cselekedtél helyesen, fiam!
    Mátyás arca lángbaborult.
    - Én csak kötelességemet teljesítettem, drága tanítómesterem, - felelé Mátyás tartozó tisztelettel, de egyúttal bátran is - hiszen tisztelendő kegyelmed oktatott erre az aranymondásra: »Az az igazi erős, ki a gyengét ótalmazza és felebarátját vészben, bajban megsegíti.«
    Főtisztelendő Vitéz János káplán uram, minden rengeteg tudománya mellett, erre egy szót sem tudott szólni, hanem csak összekummta az ajkait és szeretettel vegyes büszkeséggel nézett tanítványa hevülő arcára.
    - Egykor az leend a legnagyobb dicsőségem, hogy e fiút én neveltem, - mormogá magában.
    A tanórák végén Mátyás fölkereste édesanyját és megkérte, hogy küldjön az úri konyháról a kis beteg Hannesz számára jó ételt, orvosságos kamrájából pedig tépést és balzsamokat, amit a nemesszívű Hunyadyné nagy örömmel azonnal teljesített is.
    A történtek után pár napra Kapisztrán János elutazott Vajda-Hunyadról, hogy lángolón buzdító szavával harcra hívja az egész ország lakosságát a török ellen, aki roppant hadikészületeket téve, közelgett hazánk végvára és kulcsa: Nándorfehérvár felé.
    Az ősz Hunyady János is összegyűjté tehát hadait és kevés napok múlva szintén a táborba volt indulandó, midőn a vár alatt ismerős tárogatórivallás harsant fel és egy jókora lovascsapat élén Szilágyi Mihály, Hunyadyné testvérbátyja érkezett meg atyafiságos bucsúlátogatásra hadbaszállás előtt.
    Mátyás ujjongva ölelé meg nagybátyját, akinek szívbeli kedvence volt.
    - Pedig ne nagyon örülj a jöttömnek, gyerek, mert úgy megexaminállak, hogy szigorú professzorod se teszi különben! - fenyegeté komolyságot tétetve a vidortermészetű öreg úr.
    De Mátyás csak nevetett, mert nagybátyjának még a komolyságában is több jókedv nyilvánult, mint némely embernek a mókáiban és nevetésében.
    Ebéd után Mátyás eléneklé nagybátyja kedvelt hős dalát, melynek hallására az öreg úr annyira fellelkesült, hogy könyek csillantak meg deres szempilláin. De csakhamar letörlé az áruló cseppeket és kihörpintve serlegéből az utolsó kortyot, intett Mátyásnak, hogy kövesse.
    Először a vár istállóiba mentek. Ezeknek egyik elkülönített részében gyönyörű vasderes lovacska ropogtatta jóízűen az abrakot és a belépőket örvendező nyerítéssel köszöntötte.
    Mátyásnak a szeme-szája elmeredt a gyönyörű állat láttára és midőn az öreg úr eloldotta a jászoltól, a ló negédesen bókolni kezdett előtte.
    - No, Matyi, hogy tetszik? - hunyorgatott tréfás kacajjal öccse meglepetésén. - A tied lenne ám a Villám, ha olyan nagy árban nem tartanák!
    - Ki tartja, mi az ára, édes Mihály bácsi? - kérdezte villogó szemekkel Mátyás.
    - Majd megmondom, de jerünk most még egy házzal odább.
    Mátyás kedvetlenül követé. Alig tudott Villámtól elválni, mert midőn hattyúhajlású nyakát megveregeté, az nyerítve dörgölé hozzá okos fejét.
    A várudvaron Józsi is Mátyáshoz csatlakozott és mindenáron súgni akart neki valamit nagy titkolódzással.
    - Majd elmégy a suspitoló tereferéddel! - mordult rá az öreg vitéz zordonan. - Ne járjon a nyelved előre!...
    A falka-zug3 kerítésén egy hatalmas lomposszőrű sinkorán ugrott keresztül és nyüszítve szökdösött az öregre, alig hogy meglátta.
    - Basának hívják! - magyarázta enyelegve a nagybátyja. Egyformán hajt medve-, bölény-, farkas- és vadkannyomot. Matyi te, Basával egy vadász sem jön ám haza üres tarisznyával!
    Innen a sólyomszállásra mentek át, ahol Szilágyi Mihály egy hófehér, feketén pettyezett, pompás kerecsen sólymot vett az öklére.
    - Láttál-e ilyent, Matykó? A griffmadárral is megküzdene és olyan sebesen száll, mint a förgeteg, azért is Förgeteg az ő neve.
    Mátyás sóhajtva simogatá meg a maga fiatal madarait. Bizony azok csak közönséges vándorsólymok voltak, nem abból a nemes izlandi fajtából, mint emez.
    - Ide hallgass, gyerek! - kiáltá vígan Szilágyi Mihály uram, Mátyás vállára ütve. - Paripa, kutya, sólyom, mind neked van szánva, ha kiérdemled őket. Holnap próbáját adhatod. Meglátom, mire mégy velük.
    - Ott leszek, édes bátyám! - kiáltá nagy örömmel Mátyás, az öreget hévvel megölelve... és alig várta a másnapot.
    Délután a vár alatt pajtásaival - kivéve a nyurga Villibáldot, ki bűnössége tudatában nem mert a szemük elé jönni - nagy lapdajátékot rendezett, azután erőpróbaként a somnak nehéz fájából készült husángokat hajigáltak, hogy melyikük tudja legmesszebbre dobni? Végül pedig a parittyadobás után a karbehajlítást próbálták végig, ami abból állott, hogy mindegyik fiú először kinyújtotta ökölbe szorított jobbját és ellenfele befelé igyekezett hajlítani, azután összehajlítva karját, ezt meg ki kellett egyenesíteni.
    Mátyás, mint mindenben, úgy ezekben is túltett társain.
    Ahányféle lapdajátékot játszottak, pedig volt vagy nyolcféle, ő mindig nyertes volt és a dobásoknál egyetlen egyszer sem hibázott. Mind a három somfahusángot ő hajítá a legmesszebbre, parittyájának kövei pedig az első dobásra ledöntötték a felállított kőkupacot és mindig azt a faágat törték le, amelyet előre kijelölt. Még a repülő fecskét is el tudta volna találni, de jószíve nem vitte rá, hogy ezeket, vagy a szállongó vadgalambokat bántsa.
    A karbehajlításnál valamennyi fiúnak a karjával könnyedén elbánt; először két kézzel, azután félkézzel, míg az övét egyik se bírta ki- vagy behajlítani.
    - Ebben nem győzzük le Mátyás úrfit, az szent! - mondá Józsi, izzadó homlokát törülgetve, hanem a zsákemelésben talán. A mult héten egy nyomnyit félretoltam, ma tán szerencsésebb leszek egy egész lépéssel.
    Mátyás nyugodtan mosolygott.
    - Állj ki hát! Vagy ne! Én állok ki először. Lackó, húzd meg lábaink előtt a páros határt. Józsiét kettesben, az enyémet egyesben.
    Zsákemelésnek hítták annak a próbáját, melyik tudja egymást egész, vagy félnyomnyira (lépésnyire) helyéből kimozdítani. Amelyik jobban bízott az erejében, az a másiknak engedett egy lépést, azaz túlléphetett a második vonalig, melyen különben nem volt szabad egy ujjnyira sem túllépni és csak a felső testnek volt megengedve a szabad mozgás, a lábaknak nem.
    Játszották pedig egymásnak feszített vállal, vagy karral. Ez az utóbbi azonban nagyobb erőt követelt.
    De bizony Józsi hiába bízott ma is az ő erejében. Jóllehet ő volt a kedvezőbb helyzetben, még sem bírta Mátyást egy hajszálnyira se kimozdítani állásából, míg ez őt szépen visszanyomta, még ha öt határ lett volna húzva, azon túl is.
    - No, ma megint vesztettem! - csóválta szégyenkezve a fejét, de ne próbálnók meg a küküllőt? Melyikünk bírja tovább?
    A küküllő-játék abból állott, hogy hátukat egymásnak vetve, karjaikat szorosan egymásba öltötték. Az adott jelre az egyik lehajolt, mire a másik bukfencformán átvetődött rajta, anélkül azonban, hogy karjaikkal egymást eleresztették volna. Mikor ennek a lába a földet érte, akkor a másik bukfencezett át és így ment ez felváltva sebes tempóban egymásután. Szép volt nézni, amint a sok gyerek hosszú sorban végigküküllőzte a nagy vár alatti térséget.
    Mátyás és Józsi voltak ebben is az elsők, miután egyik pár sem ért a nyomukba. Sokan már az első versnél kiálltak, a másodiknak a végén pedig már csak ők ketten maradtak és nagyvígan még harmadszor is körülküküllőzték a téres játszóhelyet.
    - Hadd legyen páros! - kiáltá Mátyás. - Jer, csináljuk meg a negyedik verset is.
    De Józsi már annyira ki volt fáradva, hogy nem vállalkozott rá és így, mint mindig, e napon is Mátyás lett a Küküllő-király, amire nagy hejehujával kezébe adták a cifrára kifarigcsált királyi pálcát, melylyel az a hatalom járt, hogy ő rendelte el a játékokat és a fiúknak mindenben engedelmeskedniök kellett.
    Mátyás a vártorony napórájára nézett. Öt óra felé járt az idő.
    - Pajtások, mi most Józsival a kis Hanneszért megyünk. Már annyira meggyógyult, hogy fel tud jönni a várba. Neki is látni kell, mit tudnak a Mosolygó mester betanított állatkái. Azt mondja, hogy az Operenciás tengeren sem lehet mását lelni nekik. Addig hát csak mulassatok, mindjárt itt leszünk.
    A Mosolygó mester nevére örvendező zsibongás támadt a fiúk között és kérve kérték Mátyást, hogy csak siessen visszafelé. Ő azonban elébb még felsietett a várba, hogy ozsonnára kapott mandulás marcipánját és hamvas barackjait, szokás szerint, elvigye a kis Hannesznak.
    Könnyű léptekkel és vígan sietett azután Józsival a város felé. Úgy érezte, hogy a délutáni játékok egy csöppet se fárasztották ki, ellenkezőleg, még ruganyosabbá edzették izmait a holnapi vadászatra és a nagybátyjától kívánt próbatétekre.
    Míg Mátyás a város felé jár, azalatt elmondjuk, ki volt az a Mosolygó mester, akinek már a neve is olyan örvendező zsibongást okozott a fiúk között.
    Az egész környéken a legkalandosabb hírek keringtek róla. Azt suttogták róla, hogy messze országokból idekerült hitetlen pogány, szaracénus varázsló, aki a gonoszszal cimborál és mindenféle titkos tudományokhoz ért, százegy nyelven beszél, sőt még a madarak nyelvét is érti és nincs olyan vadállat a világon, melyet meg ne tudna szelidíteni.
    Ezt bizonyítja, hogy akármerre jár, egész sereg kezes állat és madár kíséri, amelyek csak úgy lesik a szemejárását és mindenféle furcsa mesterséget tudnak.
    Voltak továbbá, akik ráfogták, hogy a csillagokból olvas, jégesőt, förgeteget támaszt a határban, sőt még a forgószeleknek is parancsol bűbájos erejű igékkel, miket csudálatos jegyekkel teleírt kapcsos könyvekből és hártyákból olvas ki. Ezeket talán még a főtisztelendő várkáplán uram sem tudja elolvasni, pedig ő kegyelme ugyancsak bölcs és tanult ember ám.
    Akik pedig egy-egy lesipillantást lophattak Mosolygó mester toronyszobájába, el sem tudták azt a sok csudát mondani, amit láttak. Telisdedtele van az kitömött madarakkal, szárított füvekkel és mindenféle fura eszközzel, melyeknek hírét-mását soha senki nem látta és hallotta.
    Ebből a sok mende-mondából annyi volt igaz, hogy az öreg Mosolygó mester igen tudományos ember volt, aki mindenféle bűvös fogáshoz értett a világon. Valóságos ezermester volt, mert mindennek értette és megtalálta a nyitját.
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633649787
Webáruház készítés