Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Donászy Ferenc: Hómezők hősei_EPUB

Donászy Ferenc: Hómezők hősei_EPUB
340 Ft

Donászy Ferenc kötete kedves gyűjtemény, melyben vadászkalandok mellett állattörténetek és az ifjúság számára állattani ismeretek találhatók. Ezt kiváló íráskészségével gyúrja novellákká, amelyekben olvasva tanít és közöl olyan ismereteket, melyek ma is hasznosak és érdekesek. (a Kiadó)
e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Részlet az e-Könyvből:

    Prémvadászat a magas északon

    Amint szikrázó havával és vastag jégpáncéljával beköszönt a tél, a szűcsök jólgondozott raktáraiból előkerülnek a prémek, bundák és szőrmegallérok. Ugyancsak megbámulják azt a szerencsés halandót, aki kabátján egy kékesszürke sarki róka vagy egy bársonypuhaságú tengeri vidragallért visel. Mert nem mindenkinek adatott meg az a kivételes szerencse, hogy ilyen ritka és drága szőrmét viselhessen, miután egy hibátlan kékrókabőrért vagy egy tengeri vidragereznáért komoly összeget is fizetnek. Ezek a drága prémek javarészt Szibéria, Grönland, a Spitzbergák és Északamerika Jegestenger övezte vidékeiről és a Behring szoros örök hó- és jéghegyfedte tájékairól kerülnek hozzánk.
    Mert csak a magas észak az igazi prémes állatok hazája, ahol a hótól roskadozó komor fenyvesek, sivár hópuszták, kopár sziklahegységek és szakadékos völgyek váltogatják egymást.
    A némaságnak és az élettelenségnek e zordon birodalmában a tenger harsogásán és a jéghegyek szakadatlan ropogásán kivül nem hallatszanék más hang, ha az északi állatvilág mozgalmas életével meg nem élénkítené a tájat.
    A halmok és lejtők törpe nyirfával tarkázott oldalain a hófehér menyétek játszadoznak egymással. Ezeknek bőréből készül a feketecsíkos királyi hermelinpalást. Játszadozva követik a törpe egerek apró nyomait és mélyen a hóba ásott alagutjaikat. Közbe-közbe egy-egy félénk sarki nyulat ugratnak fel fektéből: a kis állat hófehér bundája teljesen beleolvad a hótakaró fehér szinébe.
    Játékuk közben észre sem veszik, hogy a fenyves-erdők homályából egy barnaszőrű állatka szökken nagy óvatosan elő és a cserjék mögé húzódva, villogó tekintettel, ugrásra készen lesi minden mozdulatukat. Ez a barnaszőrü állat, a drága bundájú cobolymenyét, amelynek gereznája annyira keresett és rendkivüli értékű.
    A coboly egy ugrással nyakonkapta az egyik menyétet és a vértől piros havon éppen lakmározáshoz készült, midőn a bokrok közül két ujabb hivatlan kosztos jelentkezett a lakomához. Először óvatosan lapulva közeledtek a mitsem sejtő cobolyhoz, de midőn elég közelre lopództak, vakmerő ugrással termettek mellette.
    Mindkettő a mi rókánkhoz hasonlít, csakhogy kisebb. Az egyik tiszta fehér, mint a frissen hullott hó, a másik a palához hasonló kékesszürke bundát visel. Ez a sarki vagy szibériai róka, a prémes állatok egyik királya.
    A coboly rövid marakodás után mérges prüszköléssel kereket oldott, nehogy őt is az erősebb jogánál fogva pecsenyének nézzék. Mert a sarki róka éppen nem válogatós az élelemben. Megeszik mindent a világon, amit a tenger hullámai és a hómezők nyújtanak neki. Dög vagy friss hús, az neki mindegy, csak ennivaló legyen.
    Nyáron a környezetnek megfelelő föld vagy sziklaszínű szürkésbarna bundát visel, amely télre hófehérré vagy palakékessé átváltozik. Ez a kékes szinváltozat a legdrágább és a legkeresettebb. Ezért vadásszák serényen az osztják, jakut, tunguz és szamojéd népek s a szibériai és az amerikai prémvadászok, vagyis a trapperek, akik egész életüket az északi rengetegek és a végtelen hómezők lakatlan tájain vadászva töltik el.
    A sarki rókát, mivel a golyó az értékes prémet átlyukasztaná és megrongálná, a legtöbb esetben vermekben, hurkokban és csapdákkal fogják. A csapdákat azonban olyan furfangosan kell elkészíteni, hogy róka koma meg ne orrontsa és gyanút ne fogjon, különben bele nem megy, vagy legfeljebb csak a csalétket lopja ki bámulatos ügyességgel.
    Bár olyan értelmesnek nem is mondható, mint a mi rókánk, de ravaszságból, torkosságból és szemtelen tolakodásból a miénk bátran leckét vehetne északsarki rokonától. E tulajdonságairól az északon járt utazók hihetetlen dolgokat és a csodával határos történeteket beszélnek.
    A Behring-szigeten alig él rajtuk kívül más négylábú és midőn ott egy tudományos expedició tanyát ütött, nemcsak éjjel, de nappal is a legnagyobb szemtelenséggel a kunyhókba tolakodtak és elloptak, elhurcoltak minden elmozdíthatót. A huszonöt kilós besózott hússal telt hordókat kigörgették és addig görgették, dobálták és harapdálták, amíg a tartalmához nem férhettek. Vakmerő szemtelenségükben annyira merészkedtek, hogy midőn az expedició egyik-másik tagja valami állatot nyúzott, folytonosan körülötte settenkedtek és a kedvező pillanatot kilesve, a kezük közül rántották ki a prédát. Midőn a vadász a szemtelenségen nekidühödve két-három körülötte settenkedő rókát leszúrt, a többiek fel sem vették.
    Az elásott élelmiszereket, bármilyen jól voltak elföldelve és nehéz kövekkel befedve, kikaparták és ellopták. A nehezebb köveket úgy görgették el, hogy kettő-három nekivetette a vállát, akárcsak az emberek. Ha az óvatos utazók a húst a földbeásott magas póznára akasztották, addig ásták, kaparták a pózna tövét, mígcsak ki nem dőlt. Ha pedig így nem bírtak vele, egyikük macskaügyességgel felmászott a póznára, az akasztó zsineget elrágta és a prédát ledobta a többieknek.
    Az expediciónak minden mozdulatát éberen megfigyelték. Ha vadászni mentek, egy kisebb csapat elválhatatlanul nyomon követte őket. Bármit lőttek is, azonnal ott termett a ravasz banda és részt követelve, lopni próbált a prédából.
    Ha a tenger hullámai valami nagyobbfajta állatot: delfint, rozmárt vagy fókát kivetettek, tüstént ott termett ez a falánk és örökké prédára éhes rókahad és hihetetlen gyorsasággal felfalta és eltüntette a hatalmas állatot. Amit nem tudtak felfalni vagy ha munkájukban valaki megzavarta őket, azt darabonként a hegyek és sziklák közé hurcolták, elrejtették a bokrok vagy a hó alá és a feltúrt havat farkukkal olyan ügyesen elegyengették, hogy a legélesebb szem sem tudott ráakadni. Ezt olyan gyors, ügyes és egyetértő munkával végezték, hogy valóban bámulatraméltó volt.
    Az ilyen munkával ugyanis egy-két ravasz valami kedvező helyen mindig őrt állott, ahonnan a környéket áttekinthette. Ha embert, vagy valami nagyobbfajta ragadozót látott közeledni, rövid csahintással jelt adott, mire az egész csapat egyesült erővel a prédát olyan gyorsan és ügyesen beásta a homokba vagy hófuvásba, hogy még a nyomára sem lehetett akadni. Az egyetértő munka ellenére is az egész banda örökké veszekedett és marakodott. Csak akkor honolt közöttük béke és egyetértés, ha lopni kellett.
    Az expedició tagjainak lármás lótás-futásukkal és hangos marakodásukkal tömérdek kellemetlenséget okoztak, midőn a kimerült utazók az enyhébb éjjeleken a füstös és áporodott levegőjű kunyhók helyett a szabadban aludtak.
    Ráadásul még lerángatták az alvók fejéről a szőrmesipkát, kezükről a kesztyűt, hideg orrukkal végigszaglásztak az arcukat, lerágták, lehúzogatták róluk a hód és szarvasbőrtakarókat, lábukról meg a rozmárbőr csizmákat. Néha pedig egy-egy alvó éles fájdalomra riadt fel: a hegyes rókafog a csizma mellett jól a lábába harapott.
    Hiába próbáltak a lelőtt vadra ráfeküdni, nem használt az semmit. Olyan ügyesen kirágták, kiették az alvók alól a legnagyobb részét, hogy észre sem vették. Sőt annyira szemtelenek és vakmerők voltak, hogy utóbb már az alvókat arcuktól kezdve le a lábukig végig szagolgatták, tapogatták és ha egyik-másik holtnak tetette magát és lélegzetét visszatartva várta, hogy vajjon mit csinál vele a róka koma, nagyon keservesen megbánta ezt a tréfát, mert biz az a mozdulatlan testet halottnak vélve, jól az arcába vagy a kezébe harapott.
    Érdekes volt megfigyelni, midőn reggelenként a napon heverő fókák között a tengerparton portyázott az egész rablóbanda. Minden egyes alvó fókát alaposan végigszaglásztak, hogy nem akad-e döglött közöttük. Volt is nagy mozgás, ha néhány élettelenre találtak, de csak rövid ideig, mert néhány, perc alatt nagy huzakodás és csaholás között az elpusztult fóka teteme a rókagyomrokba vándorolt. A fókavadászoknak, midőn a tengerpart sziklái között heverő fókacsapatra támadnak és leöldösik, néha valóságos csatákat kell a vakmerő rókahaddal vivniok, nehogy az agyonvert fókák bőrét szétmarcangolják és tönkretegyék.
    A tengeröblöt kerítő magas sziklapárkányokon tömérdek tengeri madár fészkelt. E párkányok azonban olyan magasan és meredeken feküdtek, hogy egy macskának is nehéz dolgot adott volna oda felkúszni. A tojásokra és fiókákra éhező sarki rókákat azonban ez nem rettentette vissza. Kötéltáncoshoz méltó ügyességgel megmásszák a sziklafalakat, a tojásokat feltörték és kiszörpölték. Az expedició tagjai látták, amint egy-egy tojást állával a melléhez szorítva, vagy óvatosan a fogai közé véve egyik-másik nőstényróka épségben lehozott a legmeredekebb helyről, hogy fiókáinak hazavigye.
    Szinte csodálatos, hogy minő cselt eszel ki róka koma, ha valami szárnyaspecsenyére éhezik. Kikeresi a szárnyasoktól legjobban látogatott helyeket, ott elnyúlik és a hátán fekve teljesen mozdulatlan marad, csak lombos farkának alig észrevehető csóválgatása jelzi, hogy lehúnyt szempillái alól élesen kémlel mindenfelé. Midőn a környéken rajzó szárnyasok mozdulatlan dögnek vélik és a közelébe merészkednek, egyszerre villámgyorsan felrúgja magát és a másik pillanatban már a fogai között vergődő kövér falattal vidáman üget tanyája felé.
    Amilyen örömmel keresik és vadásszák a trapperek a sarki kékrókát, annyira átkozzák és gyülölik az egész róka nemzetséget és ezzel együtt a wolwerént. Ennek kissé érdes szőrű, de azért nagyon szép bundája ugyancsak a keresett szőrmék közé tartozik.
    Jaj annak a vadásznak és vadfogónak, akinek felállított csapdáira egy kitanult vén sarki róka vagy wolwerén ráakadt.
    A prémvadász ugyanis annyi fajta és olyan nagyságú csapdákat állít fel, amilyen prémes vadat akar elejteni. Mert más csapda kell a hódnak, más a vidrának, a nyestféléknek és a rókáknak. Ha cobolyt, hermelint vagy egyéb nyestféléket akar fogni, akkor szekercéjével levág néhány fiatal fát, azokból körülbelül egy méter hosszú cövekeket farag és félköralakban leveri a földbe. Ebbe a kerítésforma cövekelésbe, melynek hossza és szélessége mindig a vad nagyságához van mérve, hogy annak csak kétharmada férjen bele és ne tudjon megfordulni, a bejárónál keresztbe tesz egy hosszú husánggal feltámasztott nehéz tuskót vagy fatörzset, amely viszont egy könnyen járó pecekkel van feltámasztva. Erre a pecekre van ráerősítve a csalétek. A csalétek rendesen abból a vadból áll, amelyet az illető állat kedvel; ennek hiján húsból vagy pirított szalonnabőrkéből. A bejárón kivül, nehogy a vad gyanút fogjon, a csapdát gallyakkal, fakéreggel vagy hóval csalókán befedik. Ha most a vad félig a csapdába kúszva a csalétket megrántja, a rázuhanó tuskó agyonüti. Nagyon egyszerű, de nagyon bevált és elmés szerkezetű csapda ez, amellyel rókát és minden fajta más vadat lehet fogni. Ügyes, gyakorlott prémvadász napjában negyvenet, ötvenet is elkészít belőle a több mérföldnyi tágas vadászterületen.
    A fiatalabb és tapasztalatlanabb rókák ezekbe a csapdákba gyanutlanul be is tévednek. A vén ravasz kékrókák és wolwerének azonban óvatosabbak és úgy csúffá teszik a szegény vadfogót, hogy sírva néz utána.
    Mert amikor a trapper napkelte előtt vagy alkonyat táján csapdáit felkeresi, szomorú meglepetéssel látja, hogy azokból, nemcsak a csalétek, de a benne megfogott vad is gavallérosan ki van takarítva. Mert a vén ravasz nem a csábitó, hivógató nyíláson bujt be, hanem szépen kiásta a csapda oldalát vagy hátulját és onnan lopta ki a csalétket vagy a beléje szorult vadat. A vascsapdánál pedig nem felülről, hanem alulról kaparta el a vadat és így hiába csappan el a vasfogó, a kitanult ravasz róka kaparászó talpát nem fogja meg. Az elkeseredett vadfogó dühösen bandukol övigérő hóban a másik csapdához. Kétségbeesve látja, hogy abból is és a többiből is kilopták a foglyot és a drága prémes zsákmány szétszaggatva hever.
    Ami vadat ez a rabló nem tud megemészteni, azt elhurcolja és elrejti mindenfelé. Amit elhurcolni nem tud, mintha csak bosszút akarna állani a vadászon, azt használhatatlanná tépi és szétmarcangolja. De nemcsak a csapdákat rabolja ki, hanem ha ráakad valamelyik faoduban vagy sziklaüregben a vadász rejtekére, ahol fölösleges élelmiszereit és zsákmányolt gereznáit tartogatja, ezt a rejteket is kirabolja. A zsákmányt tovahurcolja, elássa a hóba, vagy valamely hozzáférhetetlen faoduba és sziklaüregbe elrejti.
    Ilyen módon egy vagy több sarki róka a prémvadász minden igyekezetét és fáradságát elrontja, mert ha a vadásznak egyszer a nyomába szegődik, az csak úgy tud szabadulni tőle, hogy egy másik távolabb fekvő tájon próbál szerencsét. De még ez sem biztos! Ez a drágabundájú lator, amilyen kószáló kedve van, ha a trapper nyomára ráakad, utána vándorol, hogy dühbe hozza, kétségbe ejtse és tönkre tegye.
    Parry kapitány beszéli, hogy egy ilyen vén ravasz sarki róka napokig lóstatott fel-alá a folyóparton, hogy a tulsó partra és onnan más tájra vándoroló vadfogónak elveszett nyomaira rábukkanhasson. Midőn hosszú keresés után a nyomokra ráakadt, a zajló jégtáblákon keresztül követte a folyó másik partjára és hangos csaholással, mintegy örömriadót fújva, vígan és serényen tovább követte az eltünt vadász nyomait, hogy a csapdáit továbbra is kifoszthassa.
    A kékrókát ma már Európában, sőt hazánkban is mesterségesen tenyésztik, de drága szőrméjénél még keresettebb az értékes gereznájú tengeri vidra. Az oka egyszerűen az, hogy a tengeri vidra jóval ritkább.
    A tengeri vidra, melynek hosszú sürű-szőrű, leírhatatlanul lágy és atlaszfényű bundája a legszebb feketebarna bársony színében ragyog, valódi tengeri lakó. Az Aleuti szigetcsoporttól a Behring szigetekig mindenütt előfordul, tápláléka a kagyló, rák és halak. Kitűnő úszó és búvár, ebben nagy segítségére van uszonyformán ellaposodó széles hátsó lába, a szárazföldön is meglehetősen gyorsan és ügyesen mozog, de ott igen fáradékony.
    Minél öregebb az állat, annál fényesebb, lágyabb és ragyogóbb a bundája, sőt a nagyon véneknél a szőrök hegyei fehéres színben játszanak s ettől az állat gereznája ragyogó ezüstszínű árnyalatot nyer. Az ilyen bőrök a legdrágábbak és ezeket különösen Kínában a főmandarinok kedvelik, akik a szőrök hegyeit még meg is szokták aranyoztatni, hogy fényét és színhatását még jobban fokozzák.
    Az Aleuti szigetek lakói a tengeri vidrát kalannak, a félig felnőtt fiókákat koslokinak, a szopós kölyköket pedig medvekinek nevezik. E hatalmas, majdnem borjúnagyságú állat életmódjáról rendkívül érdekes dolgokat mesélnek. A hármas elnevezés is azt mutatja, mekkora becsben és tiszteletben áll az Aleuták népénél ez az állat, amelynek életmódját és szokásait úgy ismerik, mint a sajátmagukét.
    A tengeri vidrák legszívesebben családi körükben szeretnek tartózkodni. Fáradhatatlanul eljátszanak egymással a lágyan ringó hullámok hátán, vagy a partok napfényes jégtábláin és puha fövenyén. A cirógatásoknak, kedveskedéseknek se vége, se hossza. Egymás mulattatására bohó bukfenceket hánynak, merész bukó és úszó műveleteket végeznek, mialatt a szülők tekintete szeretettel ügyel a fiókák minden mozdulatára. A szülők olyan önfeláldozóan szeretik kicsinyeiket, hogy saját életüket is feláldozzák, ha ezzel a kicsinyek életét megmenthetik. Ha fiókáikat elrabolják, a szülők gyermeksíráshoz hasonló hangon jajgatnak és a zsákmánnyal tovasikló csónakot jódarabon, hosszú ideig elkisérik. A kicsinyeitől megfosztott anya fájdalmában nem eszik és csontig lesoványodva hetekig kóborol azon a parton, ahol fiókáit elrabolták. Megindító jelenet az is, midőn a szülők a kicsinyeiknek uszóleckéket adnak. Ilyenkor egyik gyengéd és bohó tréfa a másikat éri. A kicsinyek fürge halként fickándoznak a szülők körül, ezek majd az egyiket, majd a másikat levegőbe dobják és mellső lábukkal labdaként elfogják. Majd a hátukra veszik, majd pedig hanyattfekve, mint az anya a gyermekét, előlábaikkal gyengéden magukhoz szorítják, ölelgetik, dédelgetik, kivált, ha elfáradnak. Sőt emberformán kedveskedve valósággal csókolgatják őket.
    Szép napfényes és csendes időben több család a tenger partjaira vonul ki pihenni és szunyókálni. Ilyenkor aztán a bennszülött vadászok szél ellenében óvatosan meglepik őket, rájuk rohannak és a fejükre irányzott bunkócsapásokkal ölik meg azokat, amelyek nem bírnak elég gyorsan a hullámok mentő mélyébe visszamenekülni. A menekülni nem tudó öregeknek ilyenkor valóságos könny potyog a szeméből és előlábaikkal szemüket eltakarva, kétségbeesett nyöszörgéssel várják a halálos bunkócsapást.
    Vadásszák csónakról is, ilyenkor hosszú sorba oszolva bekerítik őket és midőn a fáradtra hajszolt állat lélegzetvétel végett felbukik, golyóval vagy nyillal szemenlövik őket, nehogy a drága prémet átlyukasszák és így értékét csökkentsék. Fogják őket még a part közelében, a kedvenc játszóhelyeiken felállított hálókkal, vagy pedig a vadász másfélméter kerek lyukat vág a jégen, hosszú sorban póznákat ver le a nyílás mellé s a póznákra bőrből font kötelet függeszt. A kötélről megfelelő csalétekkel ellátott hurok vagy vidravas lóg a víz alá, ha a kalan beléakad, ezt a kötélre függesztett csengetyű azonnal jelzi. Ekkor a lesben álló vadász a vidrát hirtelen a felszínre rántja, nehogy az erős állat hánykolódásával a hurkot és kötelet elszakítsa és elmeneküljön.
    A természetnek csodálatos és megfejthetetlen titka, hogy minél értékesebb, minél szebb és tömöttebb bundát visel a kalan, annál vigyázóbb, éberebb és óvatosabb, mintha maga is tisztában lenne szőrméjének értékével. Az ezüstfehérrel tarkázott vén vidrákat alig lehet elejteni, annyira éberek és óvatosak, míg azok, amelyeknek bőre fakó, ritkás és fénytelen, mintha sejtenék, hogy rájuk úgy se vadásznak, alig óvakodnak a vadásztól. Erről már számtalan vadász és utazó tett tanuságot. Egy utazó beszélte, hogy másfél hónapig lesett és vadászott egy ezüstfehér szőrű vén kalanra, míg mindenféle cselfogást kipróbálva, nagyrészt a véletlen segítségével végre nagynehezen elejtette. A kopottszőrű és fiatalabb példányok minden félelem nélkül órákhosszat bukdácsoltak csónakja körül olyan közel, hogy majdnem az evezőjével elérhette őket.
    Természetesen ezeknek, de a kékrókának és általában az északi prémes vadaknak a vadászata súlyos fáradalmakkal, nélkülözésekkel, sok esetben pedig életveszedelemmel van összekötve.
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633649220
Webáruház készítés