Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Donald MacKenzie: Skót regék, legendák és mítoszok_EPUB

Donald MacKenzie: Skót regék, legendák és mítoszok_EPUB
1 490 Ft1490

Nekünk, magyaroknak és magyar nyelven beszélőknek, különös csemege ez a skót legendárium. Nemcsak azért, mert magyar fordításban először olvashatók ezek a népmesék, regék és mondák, hanem azért is, mert egy, a mi kultúránktól, regéinktől, tájainktól oly távoli világba csöppenünk. És furcsaságai ellenére mégis, lelkünkhöz oly közeli ez a mesevilág. Különlegességét és szokatlanságát az eleink számára megmagyarázhatatlannak tűnő természeti jelenségek adják, a vad tenger, és az abban elszórt szigetek és a körülöttük kialakuló örvények, melyek közül a Corry-vreckan egy ma is létező óriás szörnyeteg, a maga harminc méteres átmérőjével.
A sodródó zöld sziget legendájában a ma Hirta szigetnek nevezett, és Skócia partjaitól nyugatra, mintegy nyolcvan kilométerre fekvő kicsiny szigetcsoport fedezhető fel, melynek hajdani felkeresése a fejletlen navigációs módszerekkel bizony olybá tette a sziget megtalálását, mintha az valóban ide-oda sodródna a tengerben.
Ám a skót felföld is tele van természeti rejtélyekkel. Tavaszonként a szinte semmiből lecsapó hózáporok, vagy a skót Felföld felől érkező jegyes szelek megmagyarázhatatlan jelenségként jelentek meg az istenfélő népek előtt. Ám talán minden jelenség közül a sarki fény, a maga villódzásával, csöndjével és az éjszakai égboltok megfestő ragyogásával lehetett a leginkább félelmetes jelenség. Nem csoda, hogy a regékben a villódzó kék és zöld nyelvek, mint hatalmas harcosok világverő küzdelmei öltöttek emberi formát, s szerveződött köréjük egy olyan mitológia, mely ma is erősen hat mindenkire.
Olvassák szeretettel és áhítattal Donald MacKenzie gyűjtését, amelyet nagy örömmel bocsátunk olvasóink szeme elé.
S hogy az olvasás élményét növeljük, számos helyen olyan hivatkozásokat tettünk a lábjegyzetekbe, amelyek segítenek megérteni azt, hogy milyen környezetben is éltek a skót ősök, és miként hathatott rájuk ez a vad, mégis pompás és gyönyörű táj:

a fordító

  • Részlet az e-könyvből:

     

    Két hegy tekint le a Spey völgyére. Egy a keleti és egy a nyugati oldalon, és mindkettőt egy-egy tündérkirály lakja. Mindkettő Beira gyermeke. Az egyikük fehér volt, és messze földön híres íjász. Ezüst íja és arany nyílvesszői voltak, és napjában egyszer keresztülnyilazott a széles folyóvölgyön. A másik tündérkirály fekete volt, mint a holló, és bal mellkasán egy vörös foltot hordott. Neki nem volt fegyvere, de ettől még félelmetes volt a csatákban, mert amikor csak akarta, láthatatlanná tudott válni. Amikor így tett, a vörös foltot kivéve semmi nem látszódott belőle. Nagy ereje volt, és amikor az ellenségeire ment, váratlanul rájuk támadt és a földhöz csapta őket. Nem számított, hogy azok milyen jól voltak felfegyverkezve, mert az ellenségei remegni kezdtek, amint a láthatatlan tündér rájuk támadt. Amit láttak, nem volt több mint egy vörös foltocska, ami a levegőben ugrált és mozgott.
    Egyszer a fehér tündérnek szép menyasszonya lett, akit Fényarcúnak hívtak. Nagy örömet okozott neki, hogy a hegyek között barangolhatott, ahol szarvascsordák legelésztek a zöld füvön, vagy a széles folyóvölgyön keresztül sétált, ahol búzatáblák susogtak a lágy szellőben és illatos virágok pompáztak, hogy megörvendeztessék a tekintetet. A fekete tündérnek nem volt menyasszonya, és féltékeny volt a fehér tündérre, mivel a fehér tündér napjai örömteliek voltak, mely örömet Fényarcú szépsége hozta el. Ez a két tündér örök ellenségek voltak. A fekete tündér mindig a híres íjász látótávolságán kívül maradt, mert félt annak aranynyilaitól.
    Egy nyári estén, amikor a félhomály megnyújtja az árnyékokat, és az alkony mélyre ereszkedik a folyóvölgyben, Fényarcú vidáman sétálgatott a füves partokon, vadvirágot gyűjtögetve. Csönd szakadt a világra; egy madár sem dalolt, egyetlen szellő sem suttogott, a tavak elszunnyadtak és a leapadt folyó csak ritkán adott olyan hangot, mely hangosabb lett volna egy újszülött sóhajtásánál. Mikor Fényarcú elfordult onnan, nem volt többé világosság.
    A fekete tündér kipillantott hegyi otthonából. Tudta, hogy a fehér tündér már lefeküdt aludni és látta Fényarcút vadvirágokat szedegetni, aki mind közelebb és közelebb jött a szállásához. A fekete tündér belopakodott egy sötét erdőbe, amely eltakarta házának bejáratot a leány elől, és várta, hogy elrabolhassa Fényarcút, aki még csak nem is álmodott az őt fenyegető veszélyről. Nyugodtan lépdelt az erdő széle felé és csodálta, hogy mennyi virág pompázik a fák alatt, és odament, hogy leszakítsa azokat. Fénybe borította az erdőt szépségével és a virágok szebb szirmokat bontottak, ahogy elhaladt mellettük.
    Hirtelen egy nagy fekete kéz vágódott ki a sűrű bozótosból. A kéz megragadta őt, és Fényarcú rémületében felsikoltott és menekülni próbált. A fehér tündér meghallotta a kiáltást, ami keresztüldöfte a levegőt, mint az éles, hosszú füttyszó riadó esetén, és hegycsúcsáról előre pillantott. Abban a pillanatban tudta, hogy mi történt. Fényarcút elrabolta az ellensége, a fekete tündér, aki bércei szívébe és sötét börtönébe vonszolja őt. A fehér tündér képtelen volt megmentésére indulni. Ennek két oka volt. Az egyik, hogy akár sötét ellenfele, ő sem tudta átlépni saját hegységének legkülső határait; a másik oka az volt, hogy aznap már kilőtte aranynyilát, és amíg új hajnal nem hasad, nem tud másikat elröppenteni.
    Eljött az éjszaka és a fekete tündér felkapaszkodott hegyei legmagasabb csúcsára, ahol örömében táncra perdült, hogy foglyul ejtette ellensége menyasszonyát. A fehér tündér bánattól sebzetten állt, amint meghallotta Fényarcú börtönből felszálló sikolyát és ájultan összeesett.
    Fényarcú egész éjjel sírt és zokogott, mialatt a fekete tündér a hegycsúcsokon táncolt, győzelmi dalokat rikoltva. Olyan sebesen táncolt, hogy pörgése szelet támasztott, mely végigsöpört a völgyön, álmából felrázva a fákat, melyek egész éjjel susogtak és zúgtak. Fényarcú sikoltását még az emberi lények is meghallották, és azok, akik fölriadtak a hangra, azt mondták egymásnak: "Hallgasd csak az éjszaka boszorkányait, mily szörnyű a sikolyuk!"
    Mikor a hajnal megtörte a sötétséget, a fehér tündér is felébredt ájulásából. Pont, amikor a szürke fény első sugara átdöfte a keleti eget, kinyitotta szemét. Ekkor eszébe jutott nagy bánata, és gyöngéden sírni kezdett. Könnyei harmatként hullottak a virágokra és fűszálakra. Sírva kapaszkodott fel a hegyekre, és akkor körülbarangolt a gerincükön. Nehéz volt a szíve Fényarcú elvesztése miatt, és amikor belehallgatott a levegőbe, meghallotta a sötét börtönből áramló nyöszörgést. A fekete tündér abbahagyta a táncot. Hegyi házának legmagasabb pontjára mászott, felegyenesedett, és ellenségére kiáltott: "Hallod-e! Fényarcú az én rabom lett!" Majd hirtelen elhallgatott. Meglátta ugyanis, hogy a fehér tündér felajzza hatalmas ezüstíját, és csillogó tegezéből előhúz egy fényes arany nyílvesszőt.
    - Ha-ha! - kiáltotta a fekete tündér -, van merszed rám lőni?"
    - Engedd szabadon Fényarcút, vagy lövök! - hangzott a fehér tündér válasza. Arca fehér volt, mint a hó, és kemény, mint a jég.
    A fekete tündér felkacagott, megrázta magát, és láthatatlanná vált, és pont akkor, amikor a fehér tündér felhúzta az ideget, hogy kiröpítse nyílvesszőjét, eltűnt ellensége szemei elől. Egyetlen része sem látszódott, kivéve azt a picinyke vörös foltot a bal mellkasán, mely úgy tűnt, mintha lebegne a levegőben.
    Egy pillanatra a fehér tündér, miközben a keleti eget kémlelte, csodálkozva pillantott a vörös foltra, mely egyre fényesebb és fényesebb lett. Íja megfeszült, és arany nyílvesszője kész volt a repülésre.
    Kihívó nevetés hangját kapta a hátára szél, és hozta le feléje, amint az immár láthatatlan fekete tündér táncolt a saját hegycsúcsán.
    Ide-oda hintázott a vörös folt, és a fehér tündér azt gondolta, hogy rá kellene lőnie. Szándéka tiszta, és karja erős volt. Elengedte a fényes arany nyílvesszőt, ami egyenesen röppent el íjáról. A nyíl a villám sebességével fúrta magát keresztül a levegőn, és telibe találta a vörös foltot, amely (amint az köztudott), a fekete tündér szíve volt. Halálos kiáltás csengett a széles völgyeken át. A fekete tündér halálkiáltása volt az, aki lerogyott a csupasz sziklákra és meghalt. Élete vére kiömlött és beborította az egész keleti eget. A mindent elborító vörösség közepén ott csillogott a fehér tündér fényes aranynyílvesszője.
    Abban a pillanatban, amikor a fekete tündér elpusztult, Fényarcú kiszabadult. Börtönének ajtajai kinyíltak, és ő teljes szépségében bukkant elő. Amint kilépett, a hegyeket és a völgyeket fényesség borította el, a folyó felszikrázott a fényben, és a tavak tükre fénylő ezüstként csillogott. Az egész vidékre boldogság költözött, amikor Fényarcú visszanyerte szabadságát és elhagyta sötét börtönét. A szendergő virágok kinyitották és reá emelték tekintetüket, és a madarak előtörtek boldog dalokkal, miközben a fehér tündér örömében mosolygott és táncolt.
    A fekete tündér holtan és láthatatlanul feküdt a hegy csúcsán, míg eljött az este. Ekkor Beira meglátogatta őt. Mikor rájött, hogy a fia elpusztult, köpenyéből előhúzott egy orvosságos üvegcsét, és néhány cseppet a sebbe dörzsölt. Majd az orvosságból a fekete tündér szemeire és ajkaira cseppentett. Amint eltette az üvegcsét, a fekete tündér életre kelt, és ugyanúgy gyűlölte a fehér tündért és menyasszonyát, mint annak előtte.

    Ez a történet, amit egykor Strathspey-ben meséltek, a sötétség és világosság örök harcát meséli el. A fekete tündér az éjszaka, aki hajnalhasadáskor kezd láthatatlanná válni és a bal mellén található vörös folt a reggel vöröslő fénye. A fehér tündér arany nyílvesszője a napsugár aranyos sugara, amely keresztülböki a keleti égboltot, ahogy a nap reggeli pompájában felemelkedik. Fényarcú a Spey folyó szelleme, amely nappal csillog és az éjszaka sötétjében eltűnik szem elől. Amikor a történetmesélő azt mondja, hogy Fényarcú elhagyja a folyót, azt érti alatta, hogy a folyó csillogása elenyészik, amikor az éjszaka sötétje lehull.
    A Ness völgyében másként mesélik a történetet. A Loch Ness két partján egy-egy hegy terpeszkedik, és mindegyiken egy Fooar, azaz óriás van. Beira ezen két fia egymás riválisa. Az egyik a nappalt, a másik az éjszakát szereti.
    Minden reggel, hajnaltájban az egyik Fooar keresztülhajít a Loch Ness taván egy fehér sziklát. Amint a szikladarab keresztülszáll a levegőn, az ég kivilágosodik. Minden este, a másik Fooar ugyancsak áthajít egy sziklát a Loch Nessen, és az ég sötétbe borul.
    A riválisok minden huszonnégy órában csak egyszer tudják sziklájukat elhajítani. Amint a fehér sziklát elhajították, az leüti az éjjeli Fooart, aki elájul és elterül. Egészen estig nem tér magához, ám akkor felkel és elhajítja az ő fekete szikláját, ami leüti a riválisát, aki öntudatlanul fekszik hajnalig. Amikor a nappali óriás megragadja az ő fehér szikláját, és a magasba emeli, akkor az ő vörös karja látható az égen, és az éjszaka óriásának vörös keze gyakran látható esténként. Néha az óriások megigazítják sziklájukat a kezükben, hogy könnyebben dobhassák el azokat. Ilyenkor ujjaik aranygyűrűi és karjuk karperecei részút visszaverve a fényt, aranyos fénybe vonják az eget.
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633982037
Webáruház készítés