Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Dickens, Charles: Nehéz idők_MOBI

Dickens, Charles: Nehéz idők_MOBI
540 Ft540

TARTALOM

ELSŐ KÖNYV:
A vetés.

Első fejezet: Az egyetlen, a mire szükség van.
Második fejezet: Az ártatlanok gyilkolása.
Harmadik fejezet: Kukucskálás.
Negyedik fejezet: Bounderby úr.
Ötödik fejezet: Az alaphang.
Hatodik fejezet: Sleary czirkusztársasága.
Hetedik fejezet: Sparsitné asszony.
Nyolczadik fejezet: Soha se csodálkozzál!
Kilenczedikfejezet: Czili haladása.
Tizedik fejezet: Blackpool István.
Tizenegyedik fejezet: Nincs szabadúlás.
Tizenkettedik fejezet: Az anyó.
Tizenharmadik fejezet: Ráhel.
Tizennegyedik fejezet: A nagy-gyáros.
Tizenötödik fejezet: Atya és leánya.
Tizenhatodik fejezet: Férj és feleség.

 

MÁSODIK KÖNYV:
Az érés ideje.

Első fejezet: Értéktárgyak a bankban.
Második ejezet: Harthouse Jakab úr.
Harmadik fejezet: A kamasz.
Negyedik fejezet: Emberek és testvérek.
Ötödik fejezet: Urak és emberek.
Hatodik fejezet: Tovatűnőben.
Hetedik fejezet: Lőpor.
Nyolczadik fejezet: Robbanás.
Kilenczedik fejezet: Győzi már hallgatni.
Tizedik fejezet: Sparsitné asszony lépcsője.
Tizenegyedik fejezet: Mindegyre lejebb és lejebb.
Tizenkettedik fejezet: Lent.

 

HARMADIK KÖNYV:
Az aratás.

Első fejezet: Még valami, a mire szükség van.
Második fejezet: Valaki nagyon nevetségessé lesz.
Harmadik fejezet: Valaki nagyon határozott.
Negyedik fejezet: Elveszett.
Ötödik fejezet: Megkerült.
Hatodik fejezet: A csillagfény.
Hetedik fejezet: Hajsza a kamasz után.
Nyolczadik fejezet: Csak bölcsen!
Kilenczedik fejezet: Befejezés.


  • Részlet az e-könyvből:

     

    Harmadik fejezet
    A kamasz.

    Nagyon különös ugyan, hogy egy fiatal ember, a kit természettelen kényszeren alapuló következetes rendszer szerint neveltek föl, képmutatóvá legyen; de bizonyos, hogy Tomnak ez volt az esete. Nagyon különös ugyan, hogy egy fiatal ember, a kinek sohasem engedték meg, hogy egyfolytában öt perczig a saját belátása szerint vezesse magát, végül képtelen legyen önmagát irányítani; de Tom így járt. Teljességgel érthetetlen ugyan, hogy egy fiatal embert, a kibe belefojtották már a bölcsőjében a képzelőtehetséget, szakadatlanul zaklasson ennek a képzelőtehetségnek a kisértete, izgága érzékiességnek az alakjában; de kétségtelen, hogy Tom ilyen szörnyeteg volt.
    - Szokott szivarozni? - kérdezte tőle Harthouse Jakab úr, mikor a szálló elé értek.
    - Meghiszem azt! - felelt Tom.
    Természetes, hogy Harthouse úr erre meghívta Tomot, és természetes, hogy Tom elfogadta a meghívást. Természetes, hogy egyrészt az időjáráshoz alkalmazott hűsítő-ital (a mely azonban nem volt oly gyönge, a minő hűs), és másrészt a ritka, arrafelé nem is kapható dohány következtében, Tom csakhamar rendkivül kedélyes és fesztelen hangulatban űlt a pamlag sarkában és soha hajlandóbb nem volt még arra, hogy új barátját, a ki a másik sarokban űlt, bámulattal nézze.
    Tom félrefújta szivarja füstjét, miután egyideig pöfékelt, és szemügyre vette a barátját.
    - Nem mondhatnám, hogy túlságosan törődik a ruhájával, - gondolta magában Tom, - mégis milyen pompásan áll rajta minden. Milyen elegáns ficsúr.
    Harthouse Jakab úr, a kinek a tekintete véletlenül találkozott Tom pillantásával, megjegyezte, hogy Tom nem is iszik, és a saját kezével hanyagúl teletöltötte Tom poharát.
    - Köszönöm, - szólt Tom. - Köszönöm. Nos, Harthouse úr, remélem, alaposan belekóstolt ma este az öreg Bounderbybe. - Tom, miközben így szólt, a félszemével újra hunyorított, s a másikkal poharán keresztül ravasz pillantást vetett a vendéglátó házigazdára.
    - Igazán nagyszerű ember! - felelt Harthouse Jakab úr.
    - Komolyan ez a véleménye, vagy nem? - szólt Tom és újra hunyorított a félszemével.
    Harthouse Jakab úr mosolygott; felemelkedett a pamlag sarkából, s háttal a kandalló párkányhoz támaszkodott, úgy, hogy az üres rostély előtt állt szivarozva, szemközt Tommal, a kire lenézett, s azután így szólt:
    - Milyen fura sógor is ön!
    - Milyen fura egy sógor az öreg Bounderby, ugyebár ezt akarta ön mondani, - szólt Tom.
    - Önnek nagyon csipős nyelve van, Tom, - felelt Harthouse Jakab úr.
    Volt valami nagyon kellemes érzés abban, hogy ily meghitt közelségben lehetett az ember ilyen mellényhez; hogy Tomnak szólították az embert, ilyen meghitt módon és ilyen hangon; hogy ilyen hamarosan ilyen fesztelenűl összebarátkozhatott az ember ilyen pofaszakállal. Annyira, hogy Tom rendkívül meg volt elégedve önmagával.
    - Óh! Én bizony nem törődöm az öreg Bounderby-jel, - szólt Tom, - ha talán erre czéloz. Én az öreg Bounderbyt sohase hívtam máskép, ha szóba kerűlt, és más véleményem sem volt róla soha. Eszem ágában sincs, hogy talán most kezdjek el udvariaskodni az öreg Bounderby-jel. Meglehetősen elkéstem volna vele.
    - Hiszen énmiattam kár volna teketóriáznia, - felelt Jakab; - de látja, jó lesz, ha vigyáz, mikor ott van a felesége is.
    - A felesége? - szólt Tom. - Lu néném? Óh, hogyne! - És jót nevetett hozzá, azután hörpentett egyet újra a hűsítő-italból.
    Harthouse Jakab még mindig előbbi helyén állt, a kandallóhoz támaszkodva, kényelmesen szivarozva és kedélyesen a kamaszra tekintve, mintha holmi barátságos démon volna, a kinek csupán azt kell tennie, hogy a kamasz fölött lebegjen, ha azt akarja, hogy az akár egész lelkét feltárja előtte. Bizonyos, hogy úgy tetszett, Tom nem áll ellen a hatásnak. Alázatosan, bámulattal, merészen nézett föl a társára, s az egyik lábát fölrakta a pamlagra.
    - Az én Lu néném? - szólt Tom. - Ő bizony sohse törődött az öreg Bounderby-jel.
    - Ez a múlt idő, Tom, - felelt Harthouse Jakab úr, miközben leverte szivarja hamuját a kis újjával. - De hisz most a jelen időben vagyunk.
    - Nem törődni, ez benható ige. Jelentő mód, jelen idő. Egyes szám első személy: én nem törődöm. Egyes szám, második személy: te nem törődöl; egyes szám, harmadik személy: ő nem törődik, - felelt Tom.
    - Jó! Nagyon szép! - szólt a barátja. - De csak nem komolyan érti?
    - A legkomolyabban! - kiáltott Tom. - Szavamra! Csak nem akarja elhitetni velem, Harthouse úr, hogy ön komolyan azt hiszi, hogy Lu néném törődik az öreg Bounderby-jel?
    - Drága barátom, - felelt a másik, - mi mást hihetnék, mikor azt látom, hogy egy házaspár boldog egyetértésben él együtt?
    Tom ekkor már mind a két lábát felrakta a pamlagra. Ha a másik lába nem lett volna még a pamlagon, mikor drága barátomnak szólították, minden bizonynyal föltette volna most, mikor a társalgás ennyire emelkedett. Mivel azonban szükségét érezte annak, hogy tegyen valamit, egész hosszában kinyujtózkodott, s hanyattdőlve, fejét a pamlag végére fektette, s miközben a legfesztelenebb hanyagsággal tovább füstölt, közönséges arczát és nem túlságosan józan szemeit az arcz felé fordította, a mely oly közönyösen és mégis oly hatalommal tekintett rá.
    - Ön ismeri a mi öregünket, Harthouse úr, - szólt Tom, - s ennélfogva szükségtelen csodálkoznia azon, hogy Lu az öreg Bounderby felesége lett. Sohasem volt neki kedvese, s mikor az öregünk az öreg Bounderbyt indítványozta, Lu hozzáment.
    - Nagy engedelmességre vall ez az ön érdekes nővére részéről, - szólt Harthouse Jakab úr.
    - Úgy van; csakhogy nem lett volna ám ennyire engedelmes és a dolog nem ment volna olyan símán, - felelt a kamasz, - ha nem rólam lett volna szó.
    A kisértő csupán szemöldökét rántotta a magasba, de a kamasz kénytelen volt tovább beszélni.
    - Én beszéltem rá őt, - szólt, felsősége érzetének épületes kifejezésével. - Bedugtak az öreg Bounderby bankjába (a hová sohasem kívánkoztam), és tudtam, hogy nagy csávába kerülök ott előbb-utóbb, ha Lu befütyül az öreg Bounderby reménykedésének. Megmondtam hát Lunak, mi a kívánságom, és Lu a szerint igazodott. Megtenne ő értem akármit. Derekasan viselkedett, ugy-e?
    - Elbűvölően, Tom.
    - Nem mintha ránézve is oly jelentősége volna a dolognak, mint én rám nézve, - folytatta Tom hideg közönynyel, - mert énnekem a szabadságom és a kényelmem, sőt talán a jövőm függött ettől; neki pedig nem volt más kedvese, s otthon űlni annyi volt reá nézve, mintha börtönben űlt volna, - főképp mikor én elkerűltem hazulról. Arról szó sem volt, hogy az öreg Bounderby kedvéért lemondjon más kérőről; de azért mégis szépen járt el.
    - Igazán bámulatosan! És oly szeliden viseli a sorsát!
    - Óh, - felelt Tom, kicsinylő jóindulattal, - a néném igazi nő, s az ilyen megtalálja a maga helyét mindenütt. Beletörődött mostani életébe és nem is gondol vele. Épp úgy beéri vele, a hogy’ beérné bármi mással. De azért Lu, bárha nő, nem közönséges nő ám. Magába tud vonulni és elgondolkozik magában, - a hogy’ gyakran láttam őt üldögélni és a tűzbe bámulni, - akár egy óra hosszáig is egyfolytában.
    - Lám, lám! Tehát saját magába mélyed, - szólt Harthouse, nyugodtan tovább szivarozva.
    - Nem annyira, a hogy’ képzelné, - felelt Tom, - mert az öregünk alaposan telegyömöszölte őt mindenféle száraz csonttal és forgácscsal. Ez az ő rendszere.
    - A saját mintájára alakította a lányát? - találgatta Harthouse.
    - A lányát? Ah! És mindenki mást is. Úgy bizony, engem is így alakított, - szólt Tom.
    - Lehetetlen!
    - Már pedig így van, - szólt Tom, a fejét rázva. - Higyje meg, Harthouse úr, mikor először elkerűltem hazulról és bejutottam az öreg Bounderbyhez, olyan éretlen voltam, mint a vaczkor, s annyit nem tudtam az életről, mint holmi osztriga.
    - Ugyan, Tom! Ezt már mégse hihetem. Ez tréfának sem járja.
    - Lelkemre mondom! - szólt a kamasz. - Komolyan beszélek; igazán komolyan. - Nagykomolyan és méltóságosan füstölt egy ideig, azután szörnyű öntelten így folytatta: - Óh! Azóta belekóstoltam már egy kicsit. Nem tagadom. De a magam szakállára; az öregemnek nincs része benne.
    - És nénje, az az eszes teremtés?
    - Az az eszes teremtés még mindég a régi nótát fújja. Arról szokott volt panaszkodni előttem, hogy sohse szórakozhatott úgy, mint más lányok; és nem mondhatnám, hogy azóta változott volna a helyzete. De nem gondol vele, - tette hozzá nagybölcsen, újra szippantva egyet-kettőt. - Az asszonynép mindenbe beletörődik valahogyan.
    - Mikor tegnap este beszóltam a bankba Bounderby úr czíméért, egy idős úrhölgyet találtam ott, a ki - úgy látszik - nagy bámulója az ön nővérének, - jegyezte meg Harthouse Jakab úr, miközben eldobta végigszítt szivarjának a maradványát.
    - Sparsit anyó! - szólt Tom. - Mi a szösz! Találkozott már vele? Látta már?
    Barátja intett a fejével. Tom kivette a szájából a szivart, hogy mennél jelentősebben hunyoríthasson a félszemével (a mi azonban nem igen akart sikerülni már neki), és többször megtapogathassa az újjával az orrát.
    - Sparsit anyó érzelmeire Luval szemben gyönge szó a bámulat, azt hiszem, - szólt Tom. - Mondja inkább, hogy hódoló szeretettel csügg rajta. Sparsit anyó sohse vetette ki a hálóját Bounderbyra agglegény korában. Nem bizony!
    Ezek voltak a kamasz utolsó szavai, mielőtt álmos szédülés vett rajta erőt, s utána nyomban tökéletes eszméletlenség. Ez utóbbi állapotából kellemetlen álom riasztotta föl, mintha csizmával bökdöstek s egy hang így szólt volna: - Hej! Késő van! Haza! Haza!
    - Jó, jó! - szólt, föltápászkodva a pamlagról. - Búcsúznom kell öntől. Mondhatom, hogy a dohánya nagyon jó fajta. De nagyon gyönge.
    - Igen, igen, nagyon gyönge, - felelt a házigazda.
    - Ne-nevetségesen gyönge, - szólt Tom. - Merre van az ajtó? Jó éjszakát!
    Még egy másik különös álma is volt neki, mintha egy pinczér ködön keresztül czipelte volna őt, a mely, miután nem csekély zavart és kellemetlenséget okozott neki, végül a főutczán oldódott föl, a hol egyedül állt. Innen meglehetős könnyedén hazabaktatott, bár nem egészen szabadult meg új barátja jelenlétének és befolyásának a hatása alól - mintha ott lebegne valahol fölötte a levegőben, előbbeni hanyag fesztelenségével, s ugyanúgy nézne le rá, mint az előbb.
    A kamasz hazament és lefeküdt. Ha a legcsekélyebb sejtelme lett volna arról, mit művelt akkor éjszaka, és ha kevésbbé lett volna kamasz, hanem e helyett jobb fivér lett volna, akkor egy-kettőre megfordulhatott volna az úton, lemehetett volna a feketére festett, bűzös folyóhoz, lefekhetett volna beléje mindörökre, és eltakarhatta volna a fejét mindörökre a folyó szennyes habjaival.
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633981849
Webáruház készítés