Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


D H Lawrence Szerelem a szénaboglyák között EMOBI e-könyv

D H Lawrence Szerelem a szénaboglyák között EMOBI e-könyv
690 Ft690

TARTALOM

David Garnett: Lawrence
Szerelem a szénaboglyák között
Kápolnák a hegyek között
Szénapajta a hegyek között
Egyszer

  • Részlet az e-könyvből:

     

    Bosszankodtam, hogy kiűzettem, kápolnámból a sötét és komor éjszakába. A kápolnában gyertyák égtek és deszkás volt a padló. A hegyi folyó pedig sehova máshová nem engedett, csak az emberformálta ösvényre. Anita így szólt:
    - El se képzeled, milyen kedves volt a te kis kápolnád, amikor visszajöttem a sötétből és gyertyafénnyel fogadott, belül pedig meleg volt!
    - Akkor miért nem maradtunk ott, az Isten szerelmére! - kérdeztem.
    - De gondold meg, hogy szalmakunyhóban alhatunk - kiáltotta.
    - Úgy vélem, egy kápolna sokkal lélekemelőbb - vetettem ellen,
    - A csontoknak azonban keményebb - felelte.
    Átgázoltunk egy kis réten a hegycsúcsok közt. Anita katlannak nevezte. Gyanítottam, hogy a vízmosás nyomán érkeztünk ide, s ugyanannak segítségével kell kikerülnünk innen. Mindenesetre a hegyek sötét csúcsai komorlottak körülöttünk és úgy éreztem magamat, mint a kis bogárka egy nagy medencében.
    A szalmapajta szélesen, sötéten, szilárdan állt a világos füvön.
    - Ismerem a bejárást - mondta Anita, akit most eltöltött az öröm, hogy végre idáig jutottunk. - Most pedig eszünk valamit és teázunk.
    - Honnan hozol vizet? - kérdeztem.
    Önérzetesen nézett rám? A hegyek felől fény villódzott a fenyők csúcsai közt.
    - Hallom - mondta.
    - Az lenn van valahol ebben a borzasztó szakadékban - feleltem.
    - Megyek és megnézem - mondta.
    - Helyes - feleltem - de ne menj keresni a domboldalra, mert ott medernek vagy vízfolyásnak legcsekélyebb nyoma sincs.
    Sotto voce beszéltünk, a sötét és csend miatt. Lementem a réten, miközben a meredekebb helyeken majdnem kitörtem a nyakamat. Most én voltam igen szomjas és csak egy kevés snapszunk volt.
    - Az alacsonyabb helyeken egész biztosan lesz víz - mondtam.
    Lopva követett és vidáman. Egy kedves helyen csakhamar megállapodtunk.
    - Össze-vissza járunk - mondtam.
    - De - felelt - hallom a csurgást.
    - Mi hasznunk a csurgásból, ha piszkos.
    - Roppant vigasztaló vagy - tréfált.
    - Azt hiszem - szóltam -, itt ered. így hát rábukkantunk a „Quelle”-re. Nem tudom, miért kellett „Quelle”-t mondanom forrás helyett, de így volt.
    Felkúsztunk a nedves oldalon és megtaláltuk a sötétben a helyet, ahol a víz felbugyogott. Mikor megtöltöttük kannánkat, s egyúttal cipőnket is, visszamásztunk. Közben kilocsogtattam a víz felét.
    - Most - mondta Anita - tökéletesen boldog vagyok.
    - Bár én is az lennék - sóhajtottam.
    - Hát nem vagy, drágám? - mondta megbántva.
    Lábam átnedvesedett és hideg volt, mint a kő. Mindenfelé nedves volt és igen hideg.
    - Minden nagyon jól van - mondtam. - De a kápolna...
    Leültünk a pajta hátában, ahol a szél nem fújt olyan kegyetlenül, teát főztünk és kolbászt ettünk. A kis borszeszlámpa lángját elfújta a szél és esőcseppek kezdtek hullani. A szuroksötétben elvesztettük kolbászunkat és teáscsomagunkat a tüskök közt.
    - Azért mégis nagyon boldog vagyok - ismételte Anita.
    Nekem ezt még hallani is rossz volt. A tea után néztem.
    Mielőtt kitűnő étkezésünket befejezhettük volna, nekisűrűsödött az eső. Gyorsan belegyömöszöltük a holmikat a hátizsákba és becipeltük a pajtába. Reggelre csak egy kis darab kenyeret hagytunk.
    A pajta akkora volt, mint egy kis falusi ház. Fatörzsekből ácsolták, egyiket a másik után rakták, de nem gyalulták le, úgyhogy körös körül fénysávok szűrődtek be az egyiptomi sötétségbe. Mert pajtákban az- ember nem mer fényt gyújtani.
    - Egy létra visz fel a nagyobb részhez - mondta Anita.
    A homlokzati szakasznak csupán egynegyed részéi foglalta el a széna: a hátsó szakasz viszont csaknem mennyezetig fel volt töltve. Felmásztam a létrán és megvizsgáltam a szénát, miközben kinyújtott kezemet latyakba dugtam, ahol a víz becsurgott a tető egy szakadásán keresztül.
    - Minden csupa nedvesség, s ennek az alaknak nyakára rothad a termés, ha nem vigyáz rá - mondtam. - Gyalázatosán rosszul épített pajta.
    - Figyeld csak az, esőt - suttogta Anita.
    Bolondul kopogott a tetőn. Aztán fénynyalábok csapdostak és száz lóerejű dörgés rázta meg a kunyhót; boldog voltam, hogy bent lehettem.
    - A szénának - jegyeztem meg egy idő múlva - két hátránya van. Úgy zizeg, mint a rágcsáló rovarok s azonkívül átereszti a szelet.
    - Átereszti a szelet - gúnyolódott Anita.
    - Úgy van - mondtam én.
    Kezdtünk berendezkedni. Minden értékünket, mégpedig a hajcsatokat, harisnyakötőket, pfennigeket, filléreket, csecsebecséket és inggombokat gondosan összegyűjtöttem a kalapomban. Koromsötét volt. Valahová félretettem a kalapot. Levetettük átázott' cipőinket és harisnyáinkat. Azzal áltatva magam, hogy valamiképpen meleget fejlesztenek és megszáradnak, a cipőket betűztem a szalma oldalába. Aztán felakasztottam sáros ruháinkat is, szintén a megszáradás reményében.
    - Amellett vagyok, hogy a fejünk alá gyűrjünk egy gombolyagot, és terítsük rá az utazóköpenyemet párnahuzatnak - mondtam.
    Anita alázatosan engedelmeskedett. Túlságosan vidám volt ahhoz, hogy ellenkezzék. Nem volt takarónk, semmi egyebünk, csak mindegyikünkön egy burberry.
    - Egy nagy teknőre van szükség - mondtam -, akkorára, mint egy kettős sír. Talán lesz itt.
    - Ha fázni fogsz - mondta Anita -, megharagszom rád.
    - És ha te fázol - feleltem -, én majd gyengéden dédelgetlek.
    - Drágám! - kiáltotta érzelmesen.
    Úgy szorongtunk, mint két vakondok az árokban.
    - Nézd csak, megindul a szénahegy - mondta.
    - Jól van - mondtam csak mulass a te német képzelgéseiddel, de aztán hagyd abba s aludj is közben.
    - Milyen nagyszerű! - kiáltotta.
    - De mennyivel nagyszerűbb lenne egy jó kövér német dunyha.
    - Ne! - siránkozott. - Ne rontsd el.
    - Szóval aludjak egy rókalyukban, hogy tessék neked - mondtam.
    - Nem azt akarom, hogy nekem tessék, amit te csinálsz, hanem, hogy neked legyen kedvedre - tiltakozott.
    - Istenuccse, kedvemre lesz - ígértem.
    Először rendes meleg volt a lyukban, de minden percben vakarnom kellett az orromat vagy a nyakamat. A széna a legálnokabb, legravaszabb anyag. Valahányszor szabadulni próbáltam tőle, egy szál mindig ottmaradt az orromat piszkálni, egy pelyva ráhullt a szempillámra, egy csutak a nyakam alá kirakodott. Úgy harcoltam vele, mint Herkules, hogy szálanként pusztítsam el, de hiába. Anita csak nevetett az én kapkodásomon és morgásomon.
    - Nyilvánvaló - mondtam -, hogy nem olyan érzékeny a bőröd, mint az enyém.
    - Ó persze, nem olyan finom és előkelő - gúnyolódott.
    - Csakugyan nem - mondtam sóhajtva. De ő is sóhajtott.
    - Hogy használhatsz esőköpenyt párnának? - mondta. - Olyan jól eldughatnám az arcomat a ruhaujjadba.
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633987926
Webáruház készítés